asztropressz

Kezdőlap » Posts tagged 'Mars Jupiter szembenállás'

Tag Archives: Mars Jupiter szembenállás

Zavar az Erőben: reflexiók a február 26-i napfogyatkozásra

 

2017 február 26-án , bp. idő szerint 15:58′-kor újhold és napfogyatkozás volt a Halak jegyében. A jelenség asztrológiai vonatkozásaival Iulia Trandafir cikke foglalkozott bővebben. Nos, szűkebb és tágabb környezetünk eseményei megint csak az asztrológia megfigyeléseit igazolják. A következő napok sem alakulnak sokkal nyugodtabban. (Mint már szó volt róla, az eklipszek hosszabb távon is éreztetik a hatásukat, így a most elindult folyamatok később is meghatározók lehetnek.)

halakAz eklipsz időpontjában a leszálló holdcsomópont mellett öt bolygó tartózkodott a Halak jegyében (Nap, Hold, Merkúr, Neptun, Chiron). Mint tudjuk, a jegy egyik kedvelt szimbóluma két, egymással ellentétes irányban úszó hal, amelyeket egy zsinór köt össze. Ez többek között azt jelenti, hogy az olyan rokonszenves Halak -tulajdonságok mellett, mint az érzékenység, együttérzés, a belső tartományok iránti fogékonyság, kreativitás (főleg a zene és a vizuális művészetek terén), a káosz, a sodródás, megtévesztés erői is szerepet kaphatnak, tudatállapotot pedig nem csupán a psziché legmélyebb tartományaiból fakadó, meditáció, ima, alkotó tevékenység által katalizált spirituális élmények módosíthatják, hanem az alkohol, drog, gyógyszerek, valamilyen lelki/érzelmi függőség kevésbé áldásos hatásai is. (A napfogyatkozás önmagában is azt jelenti, hogy a Napot [ szellem, tudatosság, életerő, kreativitás, önbecsülés, önkifejezés] hosszabb- rövidebb időre a Hold erői homályosítják el [emóciók, a tudattalan vizei, igények, a múlt mintái, stb.] )

A napfogyatkozás időpontjában (akárcsak az azt megelőző és követő napokban is) egyszersmind intenzíven hat a kardinális T kvadrát is: az események robbanékonyságát a Mars erőpróbáló találkozásai is fokozzák a formáció részvevőivel (Február 22: Mars- Plútó kvadrát , február 26: Mars- Uránusz együttállás, február 27 : Mars – Jupiter szembenállás. Ezek a hatások természetesen nem külön- külön, hanem összeadódva értelmezendők).

Nos, mint már szó volt róla, a Mars forrófejű, impulzív, dacos, bizonyos esetben ünneprontó is. Az Uránusz kiszámíthatatlan, robbanékony. A velük szemben álló Jupiter, bár arra ösztönöz, hogy vegyük fontolóra prioritásainkat és lehetőségeinket, járjunk el etikusan, mindent felnagyít- miközben az apró, praktikus részletek elkerülik figyelmét. A Mérleg jegyében ráadásul nem csak döntésképtelenné válik, hanem arra is hajlamos, hogy látszatintézkedésekkel, tarthatatlan kompromisszumokkal terelje el a figyelmet a valódi problémákról. A T kvadrát fókuszpontjában azonban a Plútó áll, amely arra figyelmeztet, hogy a valóságelhárítás e technikája éppúgy nem működnek mint a lendület, zsigeri impulzusok, indulatok által inspirált kitörési kísérletek. Jelenléte azt sugallja: a válságból csak a lényegi átalakuláshoz vezető megoldások jelentenek kiutat, kudarc esetén azonban már csak egy másik időben és galaxisban-vagy egy másik létformában adódik lehetőség az újrakezdésre. Jelenlét egyszersmind arra is utal, hogy döntéseinknek -vagy azok hiányának – , adott helyzetben tanúsított magatartásunknak hosszú távon is nagyon komoly következményei lehetnek ( Az elmúlt hét második felében pl. rekordmennyiségű baleset történt a magyar közutakon. Ez a tendencia persze nem csak hazánkra korlátozódott. 25-én éjjel pl. felhívott egy, az Egyesült Államokban élő ügyfelem, aki néhány órával azelőtt szenvedett balesetet. Az autója totálkáros lett, ő csodával határos módon megúszta néhány karcolással. Szomszédja ugyanaznap karambolozott, ő súlyosabban sérült. Az ügyfelem elmondása szerint a balesetet megelőző időszakban álmai folyamatosan figyelmeztették arra, hogy egészségi állapota miatt sokkal kevesebbet kellene vezetnie. Legutóbbi foglalkozásunkkor én is igyekeztem finoman rávenni: lassítson tempóján).

zavar az Erőben...

Ezekben az időszakokban nagyon nehéz magunkban tartani frusztrációnkat, dühünket, egyet-nem értésünket. Derült égből villámcsapásként olyan viták robbanhatnak ki, melyek fontos hidakat égethetnek fel. Az eltúlzott reakciók némi odafigyeléssel, önfegyelemmel, türelemmel kézben tartható helyzeteket is kezelhetetlenné tehetnek- míg végül magunk sem értjük, hogyan eszkalálódtak a dolgok idáig. A nagyvilágban is elszabadulhatnak az indulatok, illetve az ilyen, hosszabb távú forgatókönyveknek kedvező politikai döntések születhetnek.

A lehetséges forgatókönyvek:

1. szándékos viszálykeltés (féltékenység, irigység, mobbing, bullying), amelynek az a nem is mindig tudatos célja, hogy kimozdítson a holtpontról egy helyzetet, egyértelmű állásfoglalásra kényszerítse az érintett feleket.

2. Olyasfajta kettősség, kétértelműség, amely óhatatlanul rivalizálásba, a dominancia megszerzéséért folytatott harcba torkoll,

3. Egy látszólag apró incidens krízist robbant ki,

4. A 22-es csapdája szerű szituk, amikor is az összes lehetséges végkifejlet még több problémát, még nehezebben kezelhető helyzeteket eredményez.

Természetesen a dolgok ennél sokkal pozitívabb irányt is vehetnek. A detonáció pl. egyenesen saját ösvényünkre is pottyanthat bennünket. Mint egy korábbi bejegyzésben részletesen kifejtettem, a napfogyatkozással kombinált újholdak új kezdeteket is jelezhetnek, és ezek hosszabb távon igen kedvező fejlődéi irányokat nyithatnak meg, bár végigmenni rajtuk nem kimondott kéjutazás. A Mars- Uránusz által fémjelzett megvilágosodás pillanatai a botütés erejével is hathatnak, és akkor még igen enyhén fogalmaztam. Az újfajta tudatosság megszületését gyakran egy lórúgás, vagy- mint ügyfelem esetén – egy csodával határos módon túlélt karambol katalizálja.

Szerencsére a Mars egy Szaturnusz -trigonhoz közeledik (március 6-án pontosul be), ami lehetővé teszi, hogy ahelyett hogy tűzijáték formájában puffogtatnánk el ezeket a hatalmas energiákat, valamilyen értelmes cél szolgálatába állítsuk őket. Ha ezt a legnagyobb felfordulás időszakaiban is szem előtt tartjuk, talán sokkal kevésbé sodornak el a környezetünkből érkező impulzusok és nehezebben válunk indulataink, emócióink játékszerévé. Akkor sem maradunk le semmiről, ha mielőtt végképp elmérgesedne egy konfliktus, kilépünk a Facebookról vagy más közösségi média-felületről, és a szó konkrét vagy átvitt értelmében kiszellőztetjük a fejünket (pl. futunk néhány kört, tavaszi nagytakarításba vagy alkotó tevékenységbe kezdünk) .

 

 

Kapcsolódó:

 

A Mars a Kosban halad: most akkor mindent bele?

Állandóság a változásban vagy pusztító szélsőségek ? (kardinális T kvadrát)

Mars- Plútó kvadrát: válogasd meg a csatateret !

Vigyázat, balesetveszély!

Gyűrűs napfogyatkozás a Halakban: 2017 február 26

Sorsfordulók hírnökei: nap és holdfogyatkozások az asztrológiában

A Plútó archetípusa

Gyűrűs napfogyatkozás és újhold a Halakban: 2017. február 26

 

A február 26 -i Halak újhold egyszersmind gyűrűs napfogyatkozás is. Mint már sokszor szó volt róla, a nap-és holdfogyatkozások (eklipszek) kollektív-és egyéni szinten egyaránt próbatételeket tartogatnak. (Legutóbb 1998 február 28-án került sor napfogyatkozásra a Halak 8°-án. Felidézve az akkori eseményeket , képet kaphatunk arról, milyen életterületeinket érinti és milyen hatással lesz ránk a jelenlegi. ) A február 26-i napfogyatkozást a világ más tájain is nagy aggodalommal várják a szakmájukhoz valóban értő asztrológusok.

Iulia Trandafir összefoglalója következik (Psy Astrology blogról) :

 

annular-solar-eclipse

 

Az újhold 2017 február 26-án születik meg a Halak jegyében, 14:58 (UTC, Bp: 15:58), az ezt kísérő gyűrűs napfogyatkozás pedig 12:10-től 17:35-ig tart (UTC; Bp idő szerint 13:10′ – 18:35′ , de Magyarországról nem látható). A teljes, tűzgyűrűvel övezett napfogyatkozás csak egy, Dél- Amerikától Dél-és Észak Afrikáig terjedő szűk sávban figyelhető meg (forr: timeanddate.com )

A Neptun és a Chiron már a Halakban tartózkodnak. A február 26-i Nap- Hold együttállás konjunkciót képez a Neptunnal, de egy nagyon tág orbison belül a Merkúrral is. Figyelembe véve a gyűrűs napfogyatkozás jelentőségét, egész biztos, hogy mindnyájunkra nagy érzelmi hatást gyakorol. De vajon mi válthat ki ilyen reakciókat? A válasz az esemény képletében keresendő.

napfogy-2017-febr-26

Nos, az eklipsz időpontjában egy bonyolult és robbanékony oppozíció is hat a Kos- Mérleg tengely mentén. A tolató Jupiternek egy szoros Mars – Uránusz együttállás kihívásaival kell szembenéznie. Úgy tűnik, a váratlan döntések áttőrik a törvényesség vagy az úgynevezett konformizmus kereteit.

E gyűrűs napfogyatkozás energiáinak tulajdoníthatóan a következetlenség sok probléma forrása lehet. A változás derült égből villámcsapásként érkezik, kevés esélyt hagyva a megbízható alternatíváknak. A dolgoknak változniuk kell – node pontosan milyen irányba ? Ez sokakat taszíthat kétségbeesésbe.

A (külső bolygók jelenléte miatt) a kollektív komponens rendkívüli hangsúlyt kap a Halak újhold-képlet egészében. Így aztán nagyon valószínű, hogy a fejlemények széles tömegeket érintő döntésekkel is kapcsolatban lesznek. Az a tény, hogy a Mars ennyire szoros együttállást képez a robbanékony és excentrikus Uránusszal olyan forrongásokat jelezhet, melyek sok emberre vannak hatással. A lehetséges következmények: szövetségesek cseréje (a háború vagy a béke érdekében), a régi, közös célok és az ezeket támogató megállapodások feladása.

A váratlan, brutális vagy egocentrikus cselekedetek széles tömegek érzelmeit korbácsolhatják fel. A sokféleség ezúttal az emberi értékek és jogok különböző értelmezésében nyilvánulhat meg. A realitásokkal összhangban levő válaszokat nehéz találni, mert az együttérzés vagy a kétségbeesés (attól függően, hogy melyik oldalon állunk) eltorzíthatják az ítélőkészséget.

A Halak újholdat és gyűrűs napfogyatkozást megelőző vagy követő jelentős balesetekre és incidensekre kerülhet sor. Ezek, drámai következményeik miatt sok gyászt és fájdalmat tartogathatnak. Több mint valószínű, hogy modern közlekedési eszközökkel és lőfegyverekkel is kapcsolatban állnak majd. Rendkívül feszült időszakról van szó, így nagyfokú óvatosság javallott.

Jóllehet én az eklipsz által valószínűsített események kollektív hatásaira helyeztem a hangsúlyt, természetesen mindenki mást is érint. Ezekről a legszemélyesebb területekről az egyéni születési képlet adhat felvilágosítást. Bármilyen fajta, arra irányuló kísérletet, hogy felhívjuk a figyelmet saját különlegességünkre egy kapcsolatban, egy csapatban, egy társadalomban a talajvesztés nyomasztó érzése kísérhet. A többiek úgy érezhetik, cserben hagytuk őket és az eredetileg közös célokat.

A motiváció elvesztése vagy hiánya sokak számára komoly gondot okozhat. Minden olyan társulás, amely csak nehezen vállalható kompromisszumokkal vagy sok szenvedés árán tartható fenn, most felborulással fenyeget. Ennél a gyűrűs napfogyatkozással kombinált Halak újholdnál ugyanis rendkívül erős késztetést érezhetünk arra, hogy megszabaduljunk kötelékeinktől.

 

 

 

 

Kapcsolódó:

 

Februári előrejelzés

Sorsfordulók hírnökei (általános tudnivalók a nap-és holdfogyatkozásokról)

Eklipszek a védikus asztrológiában

Holdfogyatkozás az Oroszlánban – február 11

Reflexiók a holdfogyatkozás kapcsán: lángoló karnevál Párizsban

 

A Mars a Kosban halad: akkor most mindent bele?

Állandóság a változásban vagy pusztító szélsőségek ? (kardinális T kvadrát, 2017)

2017 február: veszélyes időket élünk

Február folyamán a kardinális T-kvadrát világméretű forrongásokat, változásokat jelezhet. A Mars és a Vénusz a tüzes Kos jegyében száguld: szerelmi kalandok, nagy – vagy annak vélt üzletek, kockázatos projektek izzítják a levegőt. A Jupiter tolatni kezd és két fontos eklipszre is sor kerül.

Kardinális T kvadrát: villámgyors változások

kisertettanya-villamokkal  A hónap második felében a Kosban csörtető Mars aktiválja a december óta egyre intenzívebben ható Jupiter – Plútó– Uránusz közötti  kardinális T kvadrátot. Erről a számos frusztrációt, váratlan eseményeket tartogató formációval egy külön bejegyzés is foglalkozott (Állandóság a változásban vagy pusztító szélsőségek ?) Más asztrológusok, pl. a blogon többször idézett Leslie Hale  is úgy látják, a nagyvilágban is nagy –és nem felétlenül békés változásokra kell számítanunk.

„Az ilyen típusú T-kvadrátok rendszerint változásokat, sőt forrongásokat jeleznek a nagyvilágban. E változások többsége kormányokkal, üzlettel/gazdasággal, törvényekkel, az országok közötti kapcsolatokkal, társas viszonyokkal hozható összefüggésbe. Az előző, 2012 – 2016 közötti, hasonló formációk energiája a jelenlegi T kvadrátban összegződik.

A jelenlegi T kvadrát hatása idén februárban és márciusban érvényesül a legerősebben, amikor a Plútó eléri a Bak 19°-át, az Uránusz a Kos 22°-et, a Jupiter pedig a Mérleg 20 – 22°-án tartózkodik. Bár ez a T kvadrát soha nem válik egzakttá (a bolygók olyankor  a jegyek azonos fokain állnak, 2017 január – március folyamán 3°-os hatótávolságra kerülnek egymástól. Minél szorosabbak a fényszögek, annál erőteljesebben hat a formáció.

A T kvadrát egy Jupiter – Uránusz szembenállásból, egy Jupiter – Plútó kvadrátból és egy Uránusz – Plútó kvadrátból tevődik össze.

A Jupiter – Uránusz szembenállás villámcsapásszerű gyorsasággal bekövetkező változásokat jelezhet. Ezek kormányokat, pénzügyeket érinthetnek, de más helyzetekre is vonatkozhatnak. Ez a bolygókapcsolat híján van mindenfajta stabilitásnak : a helyzetek percről-percre változhatnak. A pénzpiacokra is kiszámíthatatlan hatással van. Ez lehet nagyon jó és nagyon rossz is. Akiknek képletét közvetlenül érinti, váratlan eseményekre, változásra, lezárásokra számíthatnak ez alatt a ciklus alatt.

A Jupiter – Plútó kvadrát átalakulásokat jelezhet, de szó sincs arról, hogy ezek gördülékenyen zajlanak. A terrorizmus növekedésére is utalhat.

A Plútó – Uránusz kvadrát világviszonylatban változásokra, forrongásokra utalhat. Ezt 2012 – 2016 között számtalanszor megtapasztalhattuk. A világ hatalmasat változott azokban az években, és ennek újra szemtanúi lehetünk.

 

Kiket érint ?

A T – kvadrát hatása kollektív szinten, világviszonylatban és személyes szinten egyaránt érvényesül. Elsősorban azok életére lesz befolyással, akiknek a kardinális jegyek (Kos, Mérleg, Bak, Rák) 16 -20°-án állnak bolygói vagy házcsúcsai, de mindenki mást is érint azokon az említett jegyekbe eső életterületeken (házakban). Természetesen nem minden változás rossz, olyanok is lesznek, amelyek arra kényszeríthetnek, hogy erőfeszítéseket tegyünk új fejlődési szintek elérésére, ahol prosperálhatunk.

Kerülget a sors ? ( kb. január 27 – február 4)

 

A Diadalszeker Bosszúságok, zűrzavar, különös véletlenek vagy ha úgy tetszik, intő jelek sorozatával kezdődött február. A Napot követően (január 7, 10, 12) az előző hónap végén a Merkúr is kapcsolatba került a kardinális T kvadrát elemeivel.(Január 29-én a Plútóval került együttállásba, január 31-én az Uránusszal, február 2-án pedig a Jupiterrel képezett kvadrátot. E bejegyzésekben már sokszor szó volt róla, hogy ezek a hatások nem csak a fényszögek bepontosulásának a napjain érvényesek, hanem előtte/ utána is hatnak egy 1 -2 napig, illetve jelen esetben összeadódnak. Így nagyjából egy január 27-től  február 4-ig terjedő időszakról van szó.

Minden feszültség és bosszúság, váratlan véletlensorozat ellenére, amit az ilyen fényszögek tartogathatnak, nem árt felidézni és emlékezetünkbe vésni ezeknek a napoknak a történéseit, ugyanis jelzéseket adhatnak arról, hogy milyen témákkal és milyen életterületeken tartogat feladatokat a kardinális T- kvadrát. (Jelen esetben, mivel a január 28-i Vízöntő újhold egyszersmind egy új ciklus kezdetét is jelentette, a 27-én bepontosult Vénusz – Szaturnusz kvadrát pedig egy hosszabb, társas viszonyainkhoz és az anyagiakhoz való kapcsolatunk átértékeléséről szólt, ez még inkább így van. )

A teljesség igénye nélkül, néhány gondolat. Január 28-án, újholdkor a Merkúr kilépett a retrográd árnyékból, majd egy nappal később együttállást képezett a Plútóval. A kozmikus hírvivő és az alvilág ura legutóbb december 19-én találkozott, amikor a Merkúr retrográdba fordult. Tolatása közben legjobban azok jártak, akik az új projektek erőltetése helyett visszatekintettek a közelebbi és távolabbi múltba, számvetést készítettek eredményeikről és kudarcaikról, jó és kevésbé szerencsés befektetéseikről, kapcsolataik mintázatának mélyére hatoltak, felmérték tudásszintjüket, kommunikációs stratégiáik eredményes vagy eredménytelen mivoltát, leltárt készítettek a javukat szolgáló és ápolandó, a kisebb-nagyobb átalakításokkal még kielégítően működő és a kimondottan káros – így megszakítandó társas viszonyaikról.

A több mint egy hónapos visszatekintést, elemzést követően eljött a cselekvés ideje. A T kvadrát széthúzó hatásai azonban bebizonyították, nem is olyan könnyű a gyakorlatban kamatoztatni ezeket a felismeréseket. A figyelem egybefogására irányuló erőfeszítések kicsit a Diadalszekér kocsi hajtójáét idézik, akinek két ellentétes irányba igyekvő, fekete és fehér szfinxét kell megtartania az úton, egyszersmind jó tempóban haladnia.

A Merkúr és az Uránusz január 31-február 1-én érzékelhető kvadrátja a műszaki eszközök, kommunikációs csatornák ilyenkor szinte „kötelező” zavarain kívül más típusú malőröket is tartogatott. Figyelmünket izgalmas (vagy annak vélt) témák, események és derült égből villámcsapásként kitörő perpatvarok terelték el valóban lényeges teendőinkről, az elkalandozás „jutalma” pedig elveszett vagy ellopott, megrongálódott holmik, kisebb-nagyobb balesetek, mulasztások formájában érkezett. Szó sincs róla, szükség volt ezekre a megvilágosító felismerésekre, a sors azonban meglehetősen kellemetlen formában hívta fel a figyelmet hiányosságainkra és tényleges feladatainkra. Február 2-án, amikor a Merkúr kvadrátot képezett a Jupiterrel, egyaránt hajlamosak lehettünk világnézeti, ideológiai természetű vitákba bonyolódni, a kínos tévedések, felsülések pedig tudásbéli hiányosságainkra irányították rá a figyelmet.

Jó esetben tényleges tragédiák, helyrehozhatatlan károk helyett csupán kisebb malőrök figyelmeztettek: elkalandoztunk a helyes irányról. Nem árt azonban érteni a jeleket: a figyelemkieséseknek, a nem megfelelő célokra fordított energiának már akár a hónap második felében is sokkal súlyosabb következményei is lehetnek, az események pedig hosszabb távon is kicsúszhatnak az ellenőrzés alól.

 

A Vénusz a Kosba lép (február 3 – április 3)

 

pipacs  A Vénusz Kosban haladásának időszaka alatt a szokásosnál közvetlenebbül, asszertívebben, a szabadság és függetlenség vágyától sarkallva kezeljük társas viszonyainkat, pénzügyeinket, tartalékainkat és értékeinket. Az impulzív költekezésre erősebb vágyat érzünk, mint általában. Mielőtt azonban eszelős vásárlási rohamba kezdenénk, emlékeztessük magunkat arra, hogy a Vénusz tolatásának hetei alatt, március 5-től éppen ez az eltapsolt összegek hiányozhatnak majd, és hiányuk nagy kellemetlenségeket okozhat. Mivel január 30 óta a társas kapcsolatok és az anyagiak jelölője retrográd árnyékban halad, a bevételek egyre gyérebben csordogálnak, amikor pedig hátraarcot vág, illetve, áprilisban, a Szaturnusszal képezett kvadrátjának időszaka alatt hosszabb időre is elzárhatják a pénzcsapot. Ezek a hetek a világgazdaságban is felfordulást jelezhetnek.

E tranzit időszakában sokkal nyitottabban, közvetlenebbül közeledhetünk az emberekhez és a szokásosnál könnyedébben bonyolódhatunk flörtökbe is. A Kosban töltött hetek alatt sokkal természetesebbnek érezzük, hogy jutalmazzuk, megajándékozzuk magunkat, ne csak odafigyeljünk igényeinkre és szükségleteinkre, hanem előtérbe is helyezzük őket. Megrögzött önfeláldozók, áldozat-típusok számára ez a jó értelemben vett „önzés” életmentő is lehet.

A Vénusz retrográdba váltása előtt váratlan, alkalmi bevételek is adódhatnak, a könnyen jött pénz azonban könnyen el is megy. Üzleti ügyekben, társas viszonyainkat illetően készek vagyunk új utakat is kipróbálni, és ez nagyszerűen is alakulhat. (A kedvező forgatókönyvekre persze sokkal nagyobb esély van, ha májusig érleljük zseniális ötleteinket. Miután a Vénusz direktbe váltott, majd kilépett a retrográd árnyéból, sokkal könnyebb lesz megvalósítani őket, június 9-től pedig, amikor már a Bikában halad, akár profitálni is lehet belőlük).

Az új ötletek kipróbálása merőben új területekre is vezethet, akkor is, ha ez nem egészen önszántunkból, hanem külső körülmények hatására következik be. (Pl. az eddigi munkahely, bevételforrások, a „stabil” kapcsolat elvesztése, stb. ) Bár az effajta „lehetőségek” első benyomásra inkább csapásnak tűnnek, meglehet, hogy a sorsnak épp ilyen drasztikus eszközökkel kellett kirobbantania komfortzónánkból ahhoz, hogy új, az eddigieknél kifizetődőbb irányokba induljunk, változtassunk veszteséges érzelmi, pénzügyi stratégiáinkon. A nagyobb önállóság, talpraesettség a későbbiekben önbecsülésünkre is kedvező hatással lesz.

A Jupiter hátraarcot vág (2017. február 6 – 2017 június 9)

 

Az elmúlt három hétben valamennyi bolygó direktben mozgott. Most némiképp megtörik a lendület, ugyanis február 6-án a Jupiter stacionáriusba vált, majd hátraarcot vág. A Jupiter a Mérlegben arra szólít fel, hogy javítsunk társas viszonyaink minőségén, a béke és az egyensúly keresése közben ne érjük be felszínes megoldásokkal, a kapcsolatainkban pedig a tisztesség és méltányosság elvei szerint járjunk el.

A Nagy Jótevő tolatásának időszakaiban a belső értékek gyarapítására kerül a hangsúly (némelyeket a szerencse látszólagos elpártolása ébreszt rá ezek fontosságára). Külső terjeszkedés helyett jobb ötlet most újra felfedezni a már ismert(nek vélt) tartományokat. Amennyiben nem a megfelelő térképet használjuk, nagy utazásaink megszakadhatnak. Ilyen fejleményekre különösen az utóbbi három hónapban (mióta a Jupiter retrográd árnyékban halad) felmerült helyzetekkel kapcsolatban számíthatunk. Az újfajta megközelítésmódokból, a régi hiedelmek, eszmék, ideológiák megkérdőjelezéséből új világkép, új lehetőségek bontakozhatnak ki, mire a Jupiter direktbe fordul . (Vigyázat: az asztrológiai hagyomány szerint a Jupiter tolatásának időszakában nem jó ölet nagyobb utazásokba, tanulmányokba, projektekbe kezdeni, jogi ügyeket bonyolítani)

 

A Merkúr a Vízöntőbe lép: járni kezd a levegő

 

Február 7-én a Merkúr a Vízöntőbe lép, ahol február 25 –ig tartózkodik. Az információcsere bolygójának felüdülés újra levegős száguldozni a Bakban való bukdácsolás követően. Akárcsak nekünk: gondolataink letisztulnak, elfogulatlanabbakká válnak, eredeti stílusban fejezzük ki mondanivalónkat, döntögethetünk úgy is tabukat, hogy közben ne kelljen késhegyig menő vitákba bonyolódni. Ügyeinket madártávlatból szemléljük, így jobban rájuk is látunk, ha azonban elefántcsonttoronyba zárkózunk, el is távolodhatunk a valóságtól. Ha eddig a rossz idő, munkahelyi elfoglaltságok miatt nem sok időt tölthettünk a szabadban, most minden idegszálunk friss levegőre sóvárog. A levegőváltoztatás a szó átvitt értelmében is ajánlatos, a nagy túlzások azonban kerülendők. (Nehéz lesz, hiszen a jel urát, a Kosban haladó Uránuszt most a Mars is hevíti. A levegős és tüzes jegyek nem sokat törődnek a dolgok gyakorlati következményeivel, a hosszú távban gondolkodás pedig most sem a Marsnak sem az Uránusznak sem a Merkúrnak nem az erőssége. Mindez később akár tornádót is elszabadíthat.)

Új utakon

Február 9, amikor a Nap szextilt képez az Uránusszal jó alkalmakat teremthet az új, kreatív ötletek kipróbálására. A humorérzék, az eredeti megközelítésmód segíthet kitörni a megcsontosodott és javunkat már nem szolgáló beidegződések fogságából (vagy legalábbis felismertük, mi mindenen kell változtatni). A hétköznapok taposómalmával való elégedetlenség új utakra terelhet, de izgágává is tehet bennünket. Utóbbi esetben, ha jobban tudjuk mi az, amit nem akarunk mint azt, hogy milyen irányban és milyen módon keressük a beteljesülést, öncélú polgárpukkasztássá is fajulhat. Felesleges hangsúlyozni, hogy ebből sokkal több probléma származik, mint haszon.

Február 10-én, amikor a Merkúr szextilt képez a Vénusszal, szokatlan ismeretségeket köthetünk. Ha eredeti, szókimondó, de a jó modor keretei között maradó és szellemes stílusban adjuk elő mondanivalónkat, a mienkétől nagyon különböző mentalitású támogatókat is szerezhetünk. A levegőt váratlan flörtök, találkozások izzítják, eredeti ötleteinket eredeti formában valósíthatjuk meg.

Holdfogyatkozás az Oroszlánban: a jóból is megárt a sok

 

venus-in-leoAz év első holdfogyatkozására február 11-én (Bp. éjjel 1:32) kerül sor, az Oroszlán 22°28’-án. Mint már sokszor szó volt róla, az eklipszek (nap-és holdfogyatkozások) nagy meglepetéseket tartogathatnak (ezek általában nem túl kellemesek), lezárásokat, befejezéseket és kezdeteket (többnyire nyomás, kényszer hatására).

A penumbrális holdfogyatkozás Európából, Ázsia , Afrika és Észak- Amerika egy részéből látható, időtartama 4 óra 19 perc. Azok mellett az országok fölött ahonnan látható lesz, az Oroszlán jegy uralma alatt álló országokra és településekre lesz hatással. William Stockinger   mundán asztrológus szerint ezek az Alpok, Ausztria (főleg Linz), Belgium (főleg Ghent), Olaszország (főleg Róma, szicília, Puglia és Ravenna, a Cseh Köztársaság (főleg Prága), Németország (főleg Koblenz), Anglia (főleg Bristol), Törökország és Szíria (főleg Damaszkusz)

Az Oroszlán egyebek mellett a kreativitással, az egyéni önkifejezéssel, szerelemmel, gyerekekkel, szerencsejátékokkal, színházzal, vállalkozásokkal, uralkodókkal, vezetőkkel áll kapcsolatban

Ebben a képletben (még remélhetőleg lesz róla szó később) azonban meglehetősen kedvező hatások érvényesülnek: a Hold, a Szaturnusz és az Uránusz nagy tűz trigonja, a Nap – Jupiter trigon, a Nap Uránusszal és Szaturnusszal képezett szextilje oldja a kardinális T kvadrát (Jupiter, Uránusz, Plútó) közötti feszültségeket.

holdfogy-2017-febr-11

Hogy mi lehet akkor a probléma ? Nos, van amikor a jóból is megárt a sok: a túltengő önbizalom, az erőfitogtatás,  az uralkodási vágy, a részletek és a hosszabb távú következmények figyelmen kívül hagyása, a világi örömök túlzott hajszolása okozhat gondokat. Jobb esetben „csupán” arról van szó, hogy a kedvező fényszögek jelezte lehetőségekből nem lehet annyit kihozni, mint amennyit más körülmények között, szó lehet egy sikeres lezárásról – ugyebár mindent a csúcson kell abbahagyni – bár ez nem biztos, hogy mindig saját elhatározásból történik, a viharos időszak előtti utolsó önfeledt pillanatokról. Persze, az is lehet, pl. személyes szinten, hogy éppenséggel egy önfeledt party , egy épp ezekben a napokban kiteljesedő viszony szabadítja el a vihart a későbbiekben.

Mint már szó volt róla, a valóság elhárítás new ages szakértőivel (bővebben: Vízöntőkori újjászületés vagy tömeges elbutulás ? ) ellentétben a régi idők nagy asztrológusai sem látták jónak az eklipszeket. William Lilly (1602 május 11 – 1681 június 9 ) Annus Tenebrous c. könyvében pl. azt írja, hogy az Oroszlánban bekövetkezett eklipszek általánosságban véve „halált vagy szerencsétlenséget jeleznek a királyok, nemesek, tekintélyes emberek számára, ősi épületek, paloták,templomok megrongálódását vagy lerombolását, egyházi méltóságok közötti viszályokat, városok ostromát, a lovak és a gabona megfogyatkozását jelezhetik.”

Az Oroszlán utolsó dekanátusában végbemenő holdfogyatkozás : „erőteljesen arra ösztönzi a népet és a katonaságot, hogy a nemesekre támadjanak, új törvényeket, új kormányokat követelve.” Véleménye szerint a villámlás, hurrikánok, aszály , szélviharok is okozhatnak komoly károkat ilyenkor.

 

Hatékonyság, szellemesség, eredetiség

A holdfogyatkozást követő napok, egészen február 19 – ig viszonylag kellemesen telnek. Jó esetben hatékonyan, a zűrösebb időszakra való felkészülés jegyében.

Február 11-én a Nap és a Jupiter trigonja is bepontosul, jótékony hatása a következő napokban is érződik. Az új hetet tehát akár ötleteink megvalósításával is kezdhetjük. A Nap – Jupiter segítő fényszöge jóvoltából most ehhez a külvilágból is támogatást kaphatunk – bár ez meglehet szokatlan helyekről, szokatlan formában érkezik. A teljesen új területekre való kalandozás helyett jobb régebbi, függőben maradt ügyeinken dolgozni. Az újfajta megközelítésmód, az új környezet, újszerű tálalás a korábbiaknál nagyobb sikereket hozhat.

A Nap és a Szaturnusz február 14-én bepontosuló szextilje kitartást, gyakorlati érzéket is ad az eredetiség mellé, így tartós, pozitív változások is elérhetők. Ezekben a napokban ahhoz is elég valóságérzékkel rendelkezünk, hogy a szembejövő lehetőségek, a fejünkből kipattanó ötletek közül kiragadjuk az életképeseket, a többit pedig elvessük. Eközben nem feledkezünk meg az élni és élni hagyni bölcsességéről sem.

A Mars és a Merkúr február 16-án bepontosuló szextilje még nagyobb lendületet ad. Vitapartnereinket szellemesen, hatékonyan (bár lehet, hogy kissé pimaszul, tabusértegető módon) fegyverezzük le, meggyőzően, lendületesen, eredeti módon érvelünk, intézzük ügyeinket  – különösen, ha ehhez leveleznünk is kell. Nagyszerű alkalom ez arra, hogy régóta halogatott teendőink végére érjünk, vizsgázzunk, felvételizzünk, cikkeket, pályázatokat, beadványokat fogalmazzunk, kisebb-nagyobb utazásokat tegyünk.

Ezek a napok műszaki cikkek vásárlására ( persze, legyünk tekintettel arra, hogy a Vénusz a Kosban van, így fennáll a túlköltekezés veszélye, és – mivel már a retrográd  árnyékban halad, később meg is bánhatjuk beruházásainkat), javíttatására, hivatalos teendők intézésére is alkalmasak.

A megfelelő arányok

A nagy sietség, túlságosan erőszakos nyomulás, a gyakorlati érzék hiánya persze a későbbiekben nagy problémákat is okozhat (A kardinális T kvadrát kellemetlenebb hozadékai is erre vezethetők vissza. ) A középutat megtalálni nehéz. Hiszen ilyen erős Mars – állásnál, ennyi dinamikus hatás mellett egész biztos, hogy valamit el kell indítanunk, valamit kezdenünk kell a felmerülő helyzetekkel. Ugyanis, ha nem lépünk egész biztosak lehetünk abban, hogy a dolgok kicsúsznak az irányításunk alól és elsodornak. Ahogy abban is, hogy ha eddig nem történt volna meg (amit erősen kétlek), rövidesen olyan eseményekkel szembesülünk, amelyek valami módon döntéshelyzetbe hoznak, cselekvésre kényszerítenek. Ugyanakkor, a kellemetlen következmények borítékolhatók, ha megpróbáljuk levágni a kanyarokat, túl nagy kockázatokat vállalunk, nem tudunk hosszú távban gondolkozni, elsiklunk a részletek fölött, elrugaszkodunk a valóságtól, nem csupán lavírozni próbálunk a paragrafusok között, hanem egészen konkrét és súlyos törvénysértéseket követünk el, le akarunk söpörni másokat, vagy épp ellenkezőleg: még most sem vagyunk hajlandók kiállni magunkért, nem tudjuk hatékonyan képviselni saját érdekeinket.

 

A felfordulás jelei

 

forgoszel-felhok   Február 18-án, amikor a Nap a Halak jegyébe lép, már érzékelhetők a változás jelei. Amíg ebben az intuitív, együtt érző jegyben halad, fogékonyabbak lehetünk belső világunk üzeneteire, nagyobb empátiával fordulunk környezetünk felé és megértő fogadtatásra is találhatunk, de az önbecsapásra, a dolgok összekuszálására is nagyobb az esély. ez tágabb környezetünkben is így van, különösen, hogy a Mars Plútóval , Uránusszal, Jupiterrel képezett erőpróbáló fényszögeinek hatása is egyre erősebben érvényesülnek.

Ily módon a február 21-én bepontosuló Merkúr Uránusz szextil és Jupiter trigon kétes jótétemény. Egyfelől segítséget nyújthat ahhoz, hogy az utolsó simításokat elvégezve még időben, könnyen, gyorsan hatékonyan tető alá hozzuk teendőinket. A fentebbiekben felsorolt témákkal és területekkel kapcsolatban szerencsés fordulatokra számíthatunk, különösen, ha erőfeszítéseket is teszünk az ügy érdekében. Sajnos azonban meggondolatlan, felelőtlen, „széllelt bélelt” viselkedésre is hajlamosíthat. Extravagáns, tetszetős teóriákkal kábíthatjuk magunkat és környezetünket, ahelyett hogy fontosabb ügyeinkkel foglalkoznánk, a közösségi médiában szórakoztatjuk gondolatsziporkáinkkal ismerőseinket.

Február 22-én a Mars eléri a Plútó kvadrátot  (és egyszersmind a T kvadrátot is aktiválja) és gondoskodik arról, hogy ügyeinket még a legjobb esetben is csak súrlódások, netán komoly harcok, erőfeszítések révén hozhassuk tető alá. (A Merkúr és a Szaturnusz 23-án bepontosuló szextilje talán nyújt némi segítséget ahhoz, hogy mielőtt cselekvésbe lendülnénk, gondolkodjunk is. Az időzítés, stratégiák szerinti cselekvés, önfegyelem szintén javunkra válhat.) Néhány fájdalmas, bár talán valóban szükséges, sőt egyenesen életmentő műtétre is sor kerülhet. De az is könnyen előfordulhat, hogy a lelkesedés ereje önmagában kevés lesz megoldani a mélyebb gyökerű problémákat, félúton elfogy a lendület, az elhamarkodott döntések következményeit pedig hosszú ideig cipelnünk kell. Ezek a konstellációk a balesetveszélyt is jelentősen megnövelik.

Február 25-án, amikor a Merkúr a Halakba csobban, még jobban összekutyulódnak a dolgok. A gondolkozás, logika princípiuma idegenül mozog az érzelmek, képek és határtalanság jegyében, ezért nagy az esélye, hogy szűkebb és tágabb környezetünk döntéseiben, reakcióiban még az eddigieknél is kevesebb szerep jut a józan észnek. Az emóciók, zsigeri impulzusok, indulatok a későbbi napokban aztán teljesen átvehetik a terepet.

Napfogyatkozás a Halakban: a káosz elszabadul

Ennek megfelelően alakul a február 26-i újholdat követő időszak is. ez az újhold egyszersmind gyűrűs napfogyatkozás. (Bp. 15:58, de Magyarországról nem látható). A Halak 8°12’-án létrejövő eklipsz az Egyesült Államokra, Kanadára, egyszersmind a Halak és a Jupiter által uralt országokra és városokra lesz hatással. Legutóbb 1998 február 26 –án következett be napfogyatkozás a jegynek ezen a fokán.

napfogy-2017-febr-26

Ugyanezen a napon a Mars is együttállást képez az Uránusszal, amely váratlanul, derült égből bekövetkező eseményeket, a szó konkrét és átvitt értelmében vett robbanásokat jelezhet. A két bolygó szembenállást képez a Jupiterrel, ami személyes és kollektív szinten is erős túlzásokra, szélsőségekre hajlamosíthat. Rendkívül kiszámíthatatlan, agresszív tranzitról van szó, ezért jó ötlet kimaradni minden viszályból, közösségi eseményből. Esemény –szinten persze szinte lehetetlen konkrét előrejelzéseket készíteni, hiszen az Uránusznak lényege éppen a váratlanság, a meglepetésszerűség. Mondani sem kell, hogy ezekben a napokban nem tanácsos impulzív döntéseket hozni.

A Mars és a Jupiter szembenállása február 28-án pontosul be. Az oppozíciók gyakran jeleznek változásokat, ebben az esetben pedig a túlzások és a szélsőségek vehetik át az irányítást.

Egész biztos, hogy ezek a tranzitok a nagyvilágban is nagy viharokat kavarnak. Az országok között váratlan feszültségek adódhatnak , illetve a meglévők egyik pillanatról a másikra kezelhetetlen méreteket ölthetnek. Terrortámadások (robbantás, gyújtogatás) is valószínűek. Nagy esély van a hatalommal való visszaélésekre, erőszakra, támadásokra. Nukleáris fegyverekkel, erőművekkel kapcsolatos helyzetek is kiéleződhetnek, kontrollálhatatlanná válhatnak.

A kedélyek csak március folyamán csillapulnak, mire a Mars trigont képez a Szaturnusszal. Hogy csak a tűzijátékos buli utáni másnapossággal, vagy felperzselt csataterekkel, felégetett hidakkal, kiégett szívekkel és elpuffogtatott munícióval is kell –e majd számolni, most lehetetlen megmondani.

 

 

Fontosabb bolygóállások

 

Febr 1. Merkúr Uránusz kvadrát, Bak – Kos 21°

Febr 2. Merkúr – Chiron szextil, Bak  – Halak 22 °22’2nd

Merkúr – Jupiter kvadrát, Bak – Mérleg 23°7’

Febr 3. Vénusz a Kosba lép

Febr 4. Első holdnegyed a Bikában

Febr 6. Jupiter stacionárius –retrográdba vált , Mérleg 23°08’

Febr.7. Merkúr a Vízöntőbe lép

Febr 9. Nap – Uránusz szextil , Vízöntő – Kos 21°19’

Febr 10. Merkúr – Vénusz szextil, Vízöntő – Kos 5°15’

Febr.11. Telihold és holdfogyatkozás, Oroszlán 22°28’

Febr 11. Nap – Jupiter trigon, Vízöntő – Mérleg 23°05’

 

Febr 14. Nap – Szaturnusz szextil, Vízöntő – Nyilas 25°43’

Febr 16. Merkúr – Mars szextil, Vízöntő – Kos 14°29’

Febr 18. utolsó holdnegyed – Nyilas

Nap a Halakba lép

Febr. 21 Merkúr – Uránusz szextil, Vízöntő – Kos 21°45

Merkúr – Jupiter trigon, Vízöntő – Mérleg 22°45’

Febr. 22 Mars – Plútó kvadrát , Kos – Bak 18°36’

Febr. 23 Merkúr – Szaturnusz szextil, Vízöntő – Nyilas 26°24’

Febr. 25 Merkúr a Halakba lép

Febr. 26 Újhold és napfogyastkozás a Halakban 08°12’

Febr. 27 Mars – Uránusz együttállás Kos 22°00’

Mars/Jupiter – Uránusz szembenállás, Kos – Mérleg 22°25

 

 

Kapcsolódó

A Mars a Kosban halad : akkor most mindent bele ?

Plútó – Uránusz kvadrát

Sorsfordulók hírnökei (nap-és holdfogyatkozások)

Állandóság a változásban vagy pusztító szélsőségek ?

 

kapcsolat

Január, 2015


Még a szokásosnál is vontatottabban indul az év: január inkább a tervezgetés, álmodozás időszaka semmint a látványos startolásé. Ha meg akarjuk kímélni magunkat a csalódásoktól, egyelőre szerencsésebb kiváró álláspontra helyezkednünk.

 

 

téli napkelte

 

Az év első két napját, amikor a Jupiter és a Mars farkasszemet néz, szélsőségek dominálják: költekezőbbekké válhatunk, két végén égetjük a gyertyát, a valóságalapot nélkülöző látványos gesztusok, nagy ígéretek pedig nem csak a közéletet hatják át . A 3-án Nap – Uránusz közötti diszharmonikus hatás izzítja tovább a Plútó- Uránusz kvadráttól már így is robbanékony légkört. Némi szerencsével az Ikrekben haladó Hold szellemes csipkelődéssé szelídítse az elmérgesedő vitákat. A béke azonban meglehetősen törékeny, hiszen január 4-én a Nap is találkozik a Plútóval, az 5- i telihold a Rákban tovább borzolja a kedélyeket: az érzelmi húzd meg -ereszd megek, a  szívet tépő elválások és nagy egymásra találások, a valódi drámák és a színpadi eszközöket sem nélkülöző műbalhék, balesetek, sérülések, az időjárás szeszélyei szintén jellemzőek lehetnek ezekre a napokra. Valamelyest javít a légkörön, hogy január 3-án a Vénusz , 5-én a Merkúr is átugrik a szenvtelen, jó humorú, bár kissé különc természetű Vízöntőbe.

 

Az érzelmi hullámvasutazás 6-án folytatódik, amikor az Oroszlánban haladó Hold Merkúrral és Vénusszal képezett szembenállása billnethetki  lelki egyensúlyunkból. A racionális és az érzelmi szempontok között ismét nem könnyű összhangot teremteni, a túlköltekezés, haszontalanságok ötletszerű vásárlása pedig szintén okozhat gondokat. 8- án, amikor a Hold találkozik a Jupiterrel, egyszersmind szembenállásba kerül a Marssal, semmiségekből is hajlamosak lehetünk presztízskérdést csinálni, színpadias gesztusokkal pedig a legjobb esetben is csak néhány csípős megjegyzést gyűjthetünk be

 

Január 9-én a Hold a Szűzbe lép: a következő két nap jó alkalom az év elei rendrakásra, akár a külvilágban, akár a fejünkben történjék is ez. Tisztítókúrák elkezdésére, költségvetésünk gazdaságosabbá alakítására- vagy csupán remek alkalmi vételekre -pl. antikváriumokban, bolhapiacokon – szintén kedvezőek ezek a napok. 11-e, vasárnap már újra a társasági életé ,bár késő este, amikor a Mérleg Hold megközelíti az Uránusz szembenállást, Plútó kvadrátot, már olyan kellemetlen élményekben is részünk lehet, mint egy szerelmi perpatvar, kínos telefon, stb.

 

 

 

 A Mars a Halakba lép

 

 

Január 13-án a Mars becsobban az intuitív, álmodozó Halak jegyébe, ahol február 20-ig folytatja lubickolását.

 

 

A ponty átkel a sárkánykapun(A ponty átkel a sárkánykapun)

Az önérvényesítés, az életben maradáshoz szükséges agresszió- rosszabb esetben a viszály princípiuma nem érzi magát túl jól ebben a békés jegyben. A Halak típusnak ugyanis legtöbbször még tudatosítani is nehezére esik ellenérzéseit. Mások lelkiállapotára annyira fogékony, hogy akkor is együtt tud érezni ellenfelével, amikor valójában haragudnia kéne

 

Persze szándékai nem mindig annyira önzetlenek, mint amennyire ezt a benyomást igyekszik kelteni. Nála jobban ugyanis kevesen érzik, mennyi erő van a látszólagos gyengeségben, kiszolgáltatottságban -és milyen kitűnően lehet ezzel manipulálni másokat. Nem csoda tehát, ha ebben az időszakban a szokásosnál gyakrabban találkozhatunk a passzív – agresszív magatartás bizonyos formáival, vagy alkalmazzuk ezeket mi magunk is. Hol úgy, hogy újra meg újra a gyámoltalan áldozat szerepébe kerülünk, akit nem lehet csak úgy bűntudat nélkül sorsára hagyni, hol pedig ún. reménytelen esetek (pl. meggyógyulni nem akaró szenvedélybetegek, függőségi kapcsolatok) felkarolásával rontjuk saját és mások fejlődési esélyeit.
Ez a taktika időnként valóban lehetővé teszi, hogy még a legzavarosabb vizekből is mi fogjuk ki a legnagyobb halat, máskor azonban a legkilátástalanabb helyzetek kelepcéjébe csal: pl. mártír házastárs, az örök vesztes, akit folyamatosan meglopnak, testileg – lelkileg bántalmaznak, stb. Az elnyomott düh, sértődöttség ilyenkor odáig fajulhat, hogy valósággal hajszoljuk azokat a talán fizikailag is egyre veszélyesebb helyzeteket, amelyekben oda tarthatjuk a másik orcánkat is. Máskor, főleg illuminált állapotban, boldog-boldogtalant eláraszt haragunk.

 
Jó esetben azonban a Halak Mars energiája lehetővé teszi, hogy erőt merítsünk belső képeink tartományából, és embertársaink hullámhosszára valamint a jövő tendenciáira is ráhangolódhatunk. Így, ha az előttünk álló hetek nem is kedveznek még túlságosan a külső cselekvésnek, bőségesen profitálhatunk belőlük.

 

Az első időszak azonban, a Mars – Szaturnusz kvadrát jóvoltából így sem alakul a legkellemesebben. (Szaturnusz jelentéstartalmát ld bővebben: A Szaturnusz princípiuma és a depresszió , Szaturnusz a Nyilasban  ) Megtörténhet pl. hogy belső igazságaink éles ellentétben állnak azzal, amelyet valamilyen hitrendszer dogmái – beleértve saját, a valósággal már rég köszönő viszonyban sem lévő hiedelmeinket – ránk kényszerítenek, gyakorlati teendőink vagy ésszerűségi szempontjaink elterelnek belső igazságainktól, tulajdon előítéleteink/ külső tekintélyszemélyek megkérdőjelezik megérzéseinket, zavaros ügyekért vívunk keresztes háborút,stb.

 

 

 

 

A hit és a dogma, a szubjektív és az objektív, a konkrét, a megfogható, a földhöz kötött és a fantasztikum harcában hol egyik hol másik kerekedik felül: 14-én, a Skorpióba lépő Hold hatására akkor is merünk intuíciónk, érzelmi indíttatásunk szerint cselekedni, ha ez ütközik a racionális szempontokkal, 15-én, amikor a Mars – Szaturnusz kvadrát bepontosulását más feszült bolygóhatások is kísérik, ez már valamivel nehezebb lesz. 14-én a Vénusszal együtt álló Merkúr, szextilben a Kos Uránusszal szokatlan érzelmi megnyilvánulásokat, különös találkozásokat, különös kapcsolódási formákat hozhat. Mindez jó esetben oda vezethet, hogy rálássunk a dolgok groteszk oldalára és még önmagunkat se vegyük túl komolyan, szerencsétlenebb helyzetekben azonban legmélyebb belső igazságaink semmibe vételét is eredményezheti.

 

A Szaturnusszal való találkozás hatására 16-án este a Nyilas elején járó Hold sokat veszít kedélyességéből, Marssal, Neptunnal képezett feszült fényszöge hatására pedig a rózsaszín szemüveg elvesztése különösen fájdalmas lehet. A figyelmetlenség, szétszórtság, a különféle tudatmódosító szerek baleseteket, kisebb- nagyobb anyagi károkat eredményezhetnek. A valóságérzékeléssel más szempontokból is hadilábon állunk, ezért hajlamosak lehetünk elferdíteni a tényeket, hiszékenységünk pedig érzelmi csalódások, különféle típusú veszteségek táptalaja lehet.

 

Szerencsére a borút már másnap, az Uránusszal találkozva is derű követi, a Vízöntő Merkúr, Vénusz mókás duója tovább javít hangulatán. Farsangi bulik számára szombat (Hold- Jupter trigon) is kitűnő alkalom lehet.
Január 19-én, hétfőn, a Mars találkozása a Neptunnal újabb kaotikus helyzeteket teremthet, miközben Vénusz – Jupiter szembenállás még nagyobb túlzásokra hajlamosíthat.

 

Még szerencse, hogy a Bakban haladó Hold hatására akár gátat is vethetünk időnk, pénzünk szétforgácsolódásának. Ha nem önként tesszük, valamilyen váratlan sérülés, baleset, veszteség (Hold- Uránusz kvadrát) hívhatja fel figyelmünket a változtatás új irányaira. Belső képeinket értékes formába öntve az újjászületés, regeneráció (Hold- Plútó együttllás) új útjai is megnyílnak.

 

Újhold a Vízöntőben

 

Január 20-án kora délután a Nap az újító szellemű Vízöntőbe lép. Ez az időpont egyszersmind újhold is, de hiába kedvez ez a bolygóállás az új kezdeteknek, még jó hónapot várni kell, míg valóban elindulhatunk a kívánatos irányok felé. A zseniális meglátások gyakorlatba ültetését ugyanis több tényező is hátráltatja.

 

Jóllehet már nem pontos, cselekvőkészségünket még mindig korlátozhatja a Mars- Szaturnusz kvadrát hatása, és erősen érződik még a Mars – Neptun szándékainkat, az álmok és valóság tartományait összemosó együttállása is. Tehát: vagy nem tudjuk mit akarunk, vagy ha igen, a gyakorlati kivitelezés különféle akadályokba ütközik, nehezen szánjuk rá magunkat a cselekvésre, stb.

 

 

A Merkúr hátraarcot vág

 

22-én a Merkúr is elkezdi tolatását. A többek között a kommunikációt, közlekedést, kereskedelmet uraló bolygó hátraarcára félreértések, számítógépekkel, internettel, telefonkészülékekkel kapcsolatos gubancok, késő vagy lekésett vonatok- és repülőgépek és hasonló, tipikusan merkúri zűrzavarok hívják fel a figyelmet.

 

 

Újabb arra utaló jelek, hogy a Vízöntő – újhold– inspirálta ötleteknek a megvalósítása még eltart egy darabig. Még az ígéretes tervek gyakorlatba ültetésével is jobb február 13-ig várni, amíg a Merkúr abbahagyja hátráló mozgását, hiszen az asztrológiai hagyomány szerint az ilyenkor elkezdett folyamatok összezavarodhatnak és merőben ellentétes irányt vehetnek fel, amint a Merkúr újra direktbe fordul.

 

Végképp nem ajánlott ebben az időszakban szerződéseket kötni, adásvételt bonyolítani, utazni, költözni, tanfolyamokat elkezdeni (főleg nyelv-, mozgás, kereskedelmi, járművezetői – , idegenvezetői, számítógépes tanfolyamok) járműveket, kommunikációval kapcsolatos műszaki eszközöket (pl. telefon, táblagép, számítógép- vásárolni) A most kialakuló társulások is tartogathatnak meglepetéseket.

 

Január 22-én este a Hold átmegy a Halakba: Neptunnal, Marssal képezett együttállása hatására különös, valósághű álmaink lehetnek. Akkor is érdemes megfontolni mondanivalójukat, ha látszólag semmi közük nincs hétköznapi realitásainkhoz. A következő két nap folyamán jó ötlet formát adni belső képeinknek: a festés meg a többi kreatív, kézműves tevékenység, tánc, éneklés, vagy kedvenc zenénk, filmjeink mind- mind alkalmasak lehetnek az energiablokkok feloldására, ennek köszönhetően pedig mi is rövidesen új utakra léphetünk.

 

Persze, bármilyen nehéz is elfogadni, addig még jó néhányat kell aludni. Január 25 én a Kosban járó Hold alaposan próbára teheti türelmünket. Sistereg a levegő, jobbnál jobb ötleteink támadhatnak, majd’ szétrobbanunk a tettvágytól -így nem csoda, ha nagy bosszúságot okozhat, hogy még mindig nem jött el az új ötletek megvalósításának ideje. A külső mozgástér, a kibontakozási lehetőségek hiánya miatt izgágává, kötekedővé válhatunk. Ami a pillanat jó ötletnek tűnik, nem biztos, hogy hosszú távon is a javunkat szolgálja.

 

 

Január 26-án este, amikor a Hold a Bika jegyébe lép, a külvilágból érkező számtalan impulzus ellenére is visszatalálhatunk saját ritmusainkhoz, ciklusainkhoz. Másnap a Hold – Plútó trigon hozzásegíthet ahhoz, hogy extravagáns ötletek helyett józan szempontokhoz igazítsuk pénzügyeinket. Este a Vénusz is átlép a Halakba, ez a pozíció szintén kedvezőbben hat az anyagi, érzelmi ügyekre a korábbinál, de a nagy áttörések még mindkét területen váratnak magukra.

 

 

Mi több, 29-én, amikor az Ikrekbe lépő Hold, a Halak Vénusz és a Nyilas Szaturnusz T kvadrátot képeznek egymással, a labilis érzelmi állapotok a külvilágból is zavaros helyzeteket vonzhatnak be. Az indiszkréció, pletykák, meggondolatlan kijelentések, az elintellektualizált érzelmek, szerelmi háromszögek felesleges drámákat eredményezhetnek. A nap végére a Hold – Neptun kvadrát tölt el világfájdalommal, másnap pedig egy visszás Mars hatás a legapróbb bolhát is elefánt méretűvé nagyíthatja. Szerencsére a Nap- Merkúr együttállás és a velük harmonikus kapcsolatot képező Hold segíthet összhangot teremteni a racionális és az érzelmi szempontok között és talán némi tárgyilagosságot, humorérzéket is kölcsönöz. Az Uránusz szextilje eredeti ötletekkel, spontán pillanatokkal, váratlan megoldásokkal enyhítheti a besűrűsödött légkört, egy jótékony jupiteri hatásra pedig mire észbe kapunk, túl is tesszük magunkat vélt vagy valós sérelmeinken.

 

 

 

 

 

Rövidebb változat:   Januári előrejelzés, Hírhatár

%d blogger ezt kedveli: