asztropressz

Kezdőlap » Párkapcsolat, szerelem

Párkapcsolat, szerelem

PÁRKAPCSOLAT, SZERELEM

Talán ez az életterület, kerül leggyakrabban vesézésre egy asztrológiai konzultáció során. Hol azért, mert problémássá vált a meglévő kapcsolat, hol, mert éppenséggel az okoz problémát, hogy a tanácskérőnek nincs kapcsolata, hol pedig azért kesereg, mert ugyan még hírből sem ismeri a magányt, de minduntalan ugyanabba a típusú partnerbe habarodik bele, akivel az együttlétet később ugyanolyan típusú problémák teszik elviselhetetlenné, mint az előző huszonöt esetben.

“Ki illik hozzám egyáltalán? Mikor találom meg az Igazit?” – szokott elhangzani a keserű kérdés. A várva-várt válasz időpontokkal, Nagy Ő-vel (Lelkem Másik Fele, Duálom és hasonló neveken fut) kapcsolatos. Aztán, micsoda csalódás, a beharangozott időszakban csak egy egészen icipici Ő kerül elő a várva várt szuperférfi vagy szupernő helyett, ha egyáltalán előkerül, és hamarosan kellemetlenül  ismerőssé válik maga a szituáció is. (Miközben léteznek asztrológiai módszerekkel több-kevesebb pontossággal előre jelezhető időpontok, amelyek kedvezőbbek másoknál egy új társ megtalálására, ahogy olyanok is, amikor ez a szokásosnál nagyobb nehézségekbe ütközik, vagy a meglévő kapcsolat  sem áll valami biztos talajon, mielőtt ezekkel kezdenénk foglalkozni, érdemes néhány más szempontot is megvizsgálni.)

Milyen partner Ön?

Párkapcsolati problémák – főleg “krónikusan visszatérők” esetén – pl. ajánlott utánanézni, hogyan van jelen kapcsolataiban maga a szülött? Könnyedén vagy nehezen létesít-e kapcsolatokat? Nincs- e, saját személyiségének olyan eleme, anélkül, hogy tudomása lenne róla, ami a kimondottan  problémás vagy egyenesen reménytelen esetekhez vonzódik, pokollá téve ezzel  tulajdonosa életét? Esetleg ez a belső rebellis az, akinek semmi kedve párban élni, vagy azért, mert az édes kettesnél fontosabb számára, hogy ne zavarják magányát, vagy pedig mert egy világcsavargó, aki a csak a sokban képes megtalálni az egyetlent.

Könnyen elképzelhető az is, hogy ez az “összeférhetetlen elem” csak addig teszi tönkre a kapcsolatokat, amíg más, hasznosabb munkaterületet nem talál magának, és mindaddig, amíg ilyen, kívánatosabb mederben tartják, nyugton hagyja a társakat.

Az “összeférhetetlen elem”

E téma felvetése azért is fontos, mert nem egyszer az is kapcsolati problémaként jelentkezik, aminek vajmi kevés köze van az épp aktuális vagy korábbi partnerekhez. Legtöbbször a fentebb említett, fel nem ismert vagy nem kellő komolysággal kezelt kreatív hajlamokról van szó. Melyek, mivel nem kapnak jellegükhöz illő megnyilvánulási területet, ott kezdenek nem kívánatos alkotó tevékenységbe, ahol garantáltan felhívják magukra a figyelmet. A Szerelem színpadán, kisebb-nagyobb drámákat, tragikomédiákat vagy éppenséggel szappanoperákat adva elő.

Ezzel nem áll szándékomban olyasmit állítani, hogy minden, kapcsolati problémával küzdő emberben egy meg nem értett zseni lakozik, és ez mentségül, ha nem egyenesen ideológiaként szolgálhat arra, hogy a dolgok a régi kerékvágásban folytatódjanak. Gyakran olyan, teljesen hétköznapi tulajdonságokról van szó, mint kíváncsiság, belső függetlenség, változatosságigény, kalandvágy, a kihívások iránti vonzalom – de az egyént vagy arra nevelték, hogy lebecsülje ezeket a vonásokat, még rosszabb esetekben nincs is tudatukban, vagy fel se merült benne, hogy valamilyen hobbiban, esetleg szakmai vonalon sokkal eredményesebben, netán a szó szoros értelmében is kifizetődően tudná kamatoztatni őket, mint egy párkapcsolatban.

Kapcsolatminták

Tanulságos feltárni az illető vele született, illetve tanult kapcsolatmintáit is, hiszen elképzelhető, hogy csak a belénevelt normákhoz, szabályokhoz, vagy az épp aktuális divatnak megfelelő trendekhez alkalmazkodva nem tudja megtalálni a hozzá illő társat.

Partnerhoroszkópok összevetése (szinasztria)

Ezek után, amennyiben kapcsolatban él, érdemes a két ember születési képletét is összehasonlítani. Ez felvilágosít arról, mi működteti viszonyukat, melyek azok az életterületek, amelyeken jól elboldogulnak és hol számíthatnak gondokra, mennyire tartós szövetségről van szó, problémák esetében pedig, hogy bizonyos életszakaszokban elkerülhetetlenül jelentkező, átmeneti válságokról, vagy mélyebb szintű, alkati összeférhetetlenségről van-e szó.

Ki a megfelelő társ?

Utóbbi igen bizarr helyzeteket eredményezhet. Miközben egy sor olyasmi is lehet életükben, ami összehozta őket (közös érdeklődés, munka, társadalmi pozíció, gyerek, kényelmi szempontok), energetikai folyamataik, személyiségtípusuk egészen különbözők lehetnek. “Egymásnak még a szagát sem bírják”, vagyis ösztönös igényeik, irányultságuk teljességgel összeegyeztethetetlenek.

Ilyenkor, meglehetősen gyakran egy “boldog, kiegyensúlyozott” párt látunk a felszínen, akik körül valahogy mégis leáll az élet. A szó fizikai értelmében is lefáradnak, energiátlanok egymás jelenlététől, együttélésüket pedig csak egyre nagyobb nehézségek révén tudják fenntartani. A szó szoros értelmében fékezően hatnak egymás szerencséjére: gyakori, hogy találkozásukat követően egész más életterületeken (pl. anyagiak, vállalkozások, munka, egészség) adódnak nehézségeik, amelyek látszatra semmilyen kapcsolatban nem állnak együttlétükkel. Szélsőséges esetben akár a legkülönösebb véletlenek, példátlan pechsorozatok részeseivé válnak.

Nem ritkán, bizonyos idő múlva már maguk is felismerik kapcsolatuk működésképtelenségét, de, akár belső, akár külső okokból elválni se képesek, mintha csak fogaskerekek közé csípődtek volna – miközben már mindketten szabadulnának.

Amikor már kialakult egy ilyen helyzet, az asztrológiai tanácsadás többnyire csak arra szorítkozhat, hogy ráirányítja a figyelmet azokra az életterületekre, amelyek bevonásával változás kezdeményezhető. Adott esetben ez sem lebecsülendő, ám sokkal jelentősebb segítséget nyújt akkor, amikor még talán megelőzhető a mindkét embert romboló viszony létrejötte.

Ezzel egyidőben szempontokat adhat ahhoz is, hogy milyen kapcsolat vagy  partnertípus illene a szülötthöz, illetve hogy milyen belső feltételeket, problémákat kéne kezelnie, kezeltetnie magában, hogy egy ilyen, egészségesebb alapokon álló társulás létrejöhessen.

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: