A Mars – Uránusz kvadrát május 16-án pontosult be először. A szokásosnál nagyobb jelentőségét az adta, hogy egybeesett az Uránusz Bikába lépésével – egy újabb hét éves ciklus kezdetével. A Mars ugyanakkor lépett az Uránusz uralma alatt álló Vízöntő jegyébe. Ez önmagában is fontos esemény, de idén, a Mars hosszas tolatása miatt az erőpróbáló fényszög még két alkalommal megismétlődik: augusztus 1-jén ill. szeptember 18 -án. Ilyenformán egész nyáron velünk lesz; az egyidejűleg érvényesülő tranzitok és a képletek egyéni sajátosságai függvényében kisebb – nagyobb borulásokat okozva. Hogy ezek a sikeres áttöréshez szükséges lökések vagy a pusztító földindulásé, szintén helyzete válogatja. A gyakorlatban nem vonható meg mindig ilyen élesen a határ, hiszen a mai kudarcok és összeomlások gyakran a holnap sikereit alapozzák meg. Nagyfokú önáltatás azonban azt hinni, hogy ez mindig, minden esetben így van.
Kezdőlap » Aktuális asztro » Mars – Uránusz kvadrát, 2018 nyár
Mars – Uránusz kvadrát, 2018 nyár
Friss cikkek, írások
-
Hírlevél-küldés megszűntetése
Kedves olvasóim, elsősorban hírlevél – feliratkozók !
-
Ikrek, a kommunikáció zsonglőrje
Május 21 -én a Nap az Ikrekbe lép. Ebből az alkalomból egy régebbi Dívány – cikkem arról, milyen munkaerő, milyen feladatokra alkalmas az Ikrek típus.…
-
Mars – Uránusz kvadrát, 2018 nyár
A Mars – Uránusz kvadrát május 16-án pontosult be először. A szokásosnál nagyobb jelentőségét az adta, hogy egybeesett az Uránusz Bikába lépésével – egy újabb hét éves…
-
Enyhül a nyomás
Legnagyobb megkönnyebbülésünkre a következő napokban néhány olyan bolygóhatás is érvényesül, amelyeknek köszönhetően enyhül a nyomás. A diszharmonikus hatások – ( főleg a Mars – Uránusz…
-
A levegő elem és a levegős típus
A levegő elem, a tűzhöz hasonlóan, pozitív, kiáradó, jang típusú minőséget képvisel. Hozzá társítható az intellektus, a logika, a gondolkodás, az ítélőképesség, tudatosság, tárgyilagosság, racionális megközelítésmód, az…
-
Vízöntő Mars a radixban
„Amikor az individuális önérvényesítés és a személyes függetlenség bolygója a kompromisszumot nem tűrő szabadság és a lázadás jegyében áll, az eredmény egy különösen kiszámíthatatlan energia…