asztropressz

Kezdőlap » Posts tagged 'Szaturnusz- Neptun kvadrát'

Tag Archives: Szaturnusz- Neptun kvadrát

Telihold az Ikrekben 2016 december 14

Kapcsolataink madártávlatból. Konfliktusok és megoldások

 

A decemberi telihold Bp idő szerint éjjel 1:05 –kor jött létre, az Ikrek 22°-án. Energiái a következő, december 29-én esedékes újholdig érvényesülnek.

Mint a korábbi bejegyzésekben szó volt róla, a teliholdak szoros kapcsolatban vannak az őket megelőző újholdakkal, jelen esetben a november 29-ivel. Az akkor vagy azóta megkezdett projektek, elindított folyamatok mostanra beérnek, vagy legalábbis megmutatkoznak az első eredményeik. A telihold a társulások (nem csak a párkapcsolatok, hanem minden fajtájuk) témáit is felszínre hozza, valamilyen módon kiegészíti a korábbi telihold témáit.

Jelen esetben számos jel utal a megbomlott egyensúlyra, arra, hogy társulásainkat csalódás, távolságtartás, ridegség uralja, a légkört viták, félreértések mérgezik. Azonban adott a lehetőség a megbékélésre is, valamint arra is, hogy a konfliktusok hatására kreatív, valamennyi felet kielégítő megoldásokat keressünk, ne pedig öncélúan fokozzuk a feszültségeket.

 

telihold-es-parocska

 

 

Borongós előzmények

 

A teliholdat megelőző nap nem tartogatott túl pozitív élményeket: a Hold- Neptun kvadrát hatására visszaköszönhettek a 2015-ös év és 2016 első 9 hónapjának alaphangulatát megadó Szaturnusz Neptun kvadrát, valamint a tavaszt és a nyár elejét összekuszáló változó T kvadrát élményei. Az újonnan felszínre kerülő információk ezúttal is illúziórombolók lehettek. A jó hír az, hogy az illúzióknak nincs valóságalapjuk, a ténylegesen létező dolgok azonban ezúttal is kiállták az idő próbáját .

(Persze tudom, ezek a bölcsességek csekély vigaszt nyújtanak egy olyan helyzetben pl.  amikor nemrég megismert, ügyeletes „igazinkról” kiderül – mondjuk, Ikrek Hold idején stílszerűen közös ismerősök pletykálják el – hogy titokzatos eltűnéseinek nem a zsúfolt munkaidő, hanem az ő másik, velünk párhuzamosan ápolt „igazi” kapcsolata az oka. Ilyenkor persze jó kérdés, hogy kizárólag ő hibáztatható-e a kétkulacsosságért, vagy saját ragaszkodásunk is a rózsaszín szemüveghez, amelytől a legordítóbb jelek ellenére sem voltunk hajlandók megválni)

 

Feszültségforrások

 

A telihold-képlet arról tanúskodik, hogy feszültségekből továbbra is kijut, hiszen a Neptunnal képezett kvadrátot követően a Hold szembenállást képezett a Szaturnusszal . Ez a formáció magányt, szomorúságot, elszigeteltséget áraszt. Érzéseinket nehezen tudjuk megosztani másokkal, vagy pedig azok a legkevésbé sem vevők rájuk. Lehet, hogy egy nálunk sokkal idősebb vagy sokkal fiatalabb személlyel nem találjuk a közös hullámhosszt, roskadozunk az iránta érzett felelősség vagy bűntudat súlya alatt.

Telihold az Ikrekben, 2016 dec 14

Telihold az Ikrekben, 2016 dec 14

 

A Jupiter – Uránusz szembenállás (december 23-án pontosul be, de már most is erőteljesen érződik) felturbózza szabadságvágyunkat és ingerek iránti éhségünket – tovább fokozva ily módon a feszültséget. Erős késztetést érezhetünk, hogy azonnal reagáljunk helyzetekre, lázadozzunk, minden türelemre, megfontoltságra intést provokációnak érzünk. (Vagy, ha nem ránk jellemző ez a magatartás, mi szenvedhetünk környezetünk impulzivitásától. ) A felhalmozódott feszültséget váratlan események fokozhatják robbanássá. Minél jobban szenvedünk korlátainktól, minél jobban igyekeztünk elfojtani valamelyik személyiségrészünket, ezek a változások annál felkavaróbbak lehetnek.

 

Mondanom sem kell, ilyenkor csak rontunk a helyzeten, ha önsajnálatba merülve megpróbálunk a másikban bűntudatot kelteni (de a jogos felelősségre vonásra sem ez a legideálisabb alkalom).  Párkapcsolati nézeteltéréseinket sem feltétlenül ezekben a napokban kell tisztázni: a rossz hangulat ugyanis akár szakításhoz is vezethet. Legjobban tesszük, ha ahelyett, hogy a mások háza előtt söprögetünk, kizárólag a saját portánkon igyekszünk rendet rakni.

Kreatív megoldások  lehetőségei

 

Szerencsére az ezzel párhuzamosan ható, kedvező fényszögek hatására a robbanások ígéretes áttörésekké szelídülhetnek. A Hold egyszersmind trigont képez a Jupiterrel, amelyek hatására könnyen oszthatjuk meg érzelmeinket szeretteinkkel, szívélyes fogadtatásra találunk, kellemes társasági élményekben lehet részünk. Személyenként változik, hogy ez a formáció arra utal-e, hogy a kezdeti távolságtartást követően megtörik a jég és közel kerülünk a számunkra fontos emberhez/emberekhez, vagy pedig arra utal, hogy nem kell kiszolgáltatottan elviselnünk partnerünk/ egy kisebb –nagyobb csoport rideg bánásmódját, hiszen vannak éppen elegen, akik szeretettel fogadnak bennünket.

 

A Hold szextilt képez az Uránusszal is, ez a formáció pedig kedvez a váratlan találkozásoknak, izgalmas eseményeknek. Hatására mi magunk is vállalkozóbb szelleművé válunk, nyitottabbak vagyunk a változásokra és aktívabban is keressük azokat.

 

Az Uránusz és a Szaturnusz közötti trigon hosszabb távon is azt sejteti, hogy a kozmikus forradalmárnak ezúttal nem szükséges valamilyen drámai robbantást előidézve kitörnie a szaturnikus béklyókból. Életünk talán nagy változások előtt áll (2016 vége és 2017 első hónapjai különösen azoké, lesz eseménydús, akiknek bolygói vagy horoszkóptengelyei kardinális jegyekben, tehát a Kosban, Rákban, Mérlegben, Bakban állnak), de az átmenet most tudatosabban tervezhető, módszeresebben hajtható végre, nem pedig egyik napról a másikra zajlik. Így könnyebben is alkalmazkodhatunk majd hozzá, lesz idő végiggondolni, stratégiákat készíteni.

Némi rugalmassággal és kreativitással az új elemeket beépíthetjük a régi keretekbe, a változásokat nem kell megrázkódtatásoknak követniük. Megmaradhatunk úgy is a régi, biztonságos kerékvágásban, hogy merőben új dolgokat is kipróbálunk. Egy váratlan felismerés vagy kedvező „véletlen” pillanatok alatt megoldást hozhat régi problémáinkra is. Ha ösztöneinkre hagyatkozunk, teret engedünk spontán késztetéseinknek, a legjobbat hozhatjuk ki egy eredetileg nem túl ígéretes helyzetből is.

 

A Jupiter a Szaturnusszal is szextilt képez, ami szintén kedvez a növekedésnek. Ha az előző hónapokban zsákutcában is éreztük magunkat, most lehetőségek tűnnek fel a láthatáron. Persze nem mindegyik egyformán értékes: egyaránt használnunk kell valóságérzékünket és ítélőképességünket ahhoz, hogy eldöntsük: melyek azok, amelyeket érdemes megragadni, melyek azok a társulásaink, (párkapcsolat, barátság,  szakmai, üzleti együttműködés, stb – a születési képlet adottságaitól függően) amelyek mellett ki kell tartanunk, amelyek kisebb –nagyobb átalakítással életképesek, és melyek azok, amelyekből el kell távolodnunk.

 

Ezek a kérdések egyébként már a november 29-i újhold idején is aktuálisak voltak, a végleges választ pedig valószínűleg csak a későbbi hónapok hozzák meg. De a jelenlegi telihold hozzásegíthet, hogy egy tárgyilagosabb és kiegyensúlyozottabb képet alkossunk kapcsolatainkról – madártávlatból . Ha egyszerre vagyunk tudatában saját szükségleteinknek és szándékainknak, valamint környezetünkének is, világosabb képet alkothatunk a társulásaink egyensúlyát felborító eltérésekről is, így pedig, most vagy akár a későbbiekben nagyobb szabadságunk lesz eldönteni, hogyan kezeljük ezeket.

 

 

Kapcsolódó

 

Decemberi előrejelzés

Illik hozzám a párom?

 

Reklámok

Őszi rendrakás

Köztudott, hogy mielőtt helyükre kerülnek a dolgok, először alaposan össze kell kuszálódniuk….

 

osz-fa-a-barlang-elott

 

 

A Merkúr direktbe vált

Sokunk nagy megkönnyebbülésére szeptember 22-én a Szűz 14°-án a Merkúr abbahagyja augusztus vége óta tartó tolatását. Persze ez nem jelenti, hogy egyik pillanatról a másikra egyenesbe jönnek ügyeink, hiszen a direktbe fordulás napjai is sok zűrzavart tartogathatnak.

Jelen esetben ezt fokozza, hogy a Hold az Ikrekben halad, a nap elején egy változó nagy kereszt formációt képezve a Szaturnusszal (Nyilas), Neptunnal (Halak), Merkúr (Szűz).  Ebből a sok felfordulást, csapdahelyzetet jelző alakzatból már a nyár elején ízelítőt kaphattunk. A jelenlegi szerencsére még ma felbomlik, de ez nem vet véget a zűrzavarnak. Estefelé ugyanis már egy Hold- Mars szembenállás borzolja a kedélyeket.

Ha valamikor, ezen a napon nagyon jó ötlet gondolkodni is mielőtt megszólalunk (ezt a gyakorlatot persze kiterjeszthetjük a hét többi napjára is, sőt, ha beválik, akár egész további életünkben is alkalmazhatjuk), kerülni az értelmetlen vitákat, energiáink szétszórását, no és a közlekedésben sem árt óvatosnak lenni.

A Merkúr és a Plútó közötti trigon , amelynek hatását a következő pár napban (nagyjából szept 27-ig ) profitálhatunk, nagy segítséget nyújthat abban, hogy összeszedettebbekké váljunk, a legnagyobb zűrzavarban is a lényeges feladatokra koncentráljunk, egy esetleges konfrontáció előtt alaposan mérlegeljük: származik-e belőle valami gyakorlati hasznunk, valóban a helyzet tisztázásához vezet -e, vagy csak még jobban összekuszáljuk a szálakat.

 

Őszi napéjegyenlőség

 

Ugyancsak 22-én lép be a Nap is a Mérleg jegyébe.(Bp.16:22) Az őszi napéjegyenlőség egy új szakasz kezdetét is jelzi: az ilyenkor felállított képletből a következő, tavaszi napéjegyenlőségig terjedő időszak tendenciái is kiolvashatók. Jelen esetben, figyelembe véve a fentebb, meg a szeptemberi előrejelzésekben írtakat, ezek nem valami biztatók.

őszi napéjegy, 2016 szep 22

Jóllehet délutánra a nagy kereszt már felbomlik, a Merkúr, a Szaturnusz és a Neptun közötti változóT kvadrát éppen elég instabilitást jelez. A nap első felének interakcióitól sérült Hold ráadásul a Mars-szembenállás felé tart, a Merkúrral pedig a képletben még mindig kvadrátot képez,ami garantálja a további konfliktusokat.

A Mars és az Uránusz közötti, már nem pontos, de még mindig érzékelhető trigon egyaránt kedvez a váratlan, spontán megoldásoknak, az egyéni, kreatív utak megtalálásának akár a legnagyobb káosz közepette is, ugyanakkor arra is hajlamossá tehet, hogy abban a hiszemben, hogy eredeti, frappáns (….és gyors) megoldást találtunk egy helyzetre, hosszú időre hazavágjuk ügyeinket.

A Plútó – Merkúr trigon hosszabb távú eredményekkel kecsegtet- bár a türelmetlen tüzes és levegős jegyek talán szívesebben vágnák le a kanyarokat. Ebbéli igyekezetükben persze nagy az esély arra is, hogy pótcselekvésekre pazarolva idejüket (és nem utolsó sorban napról-napra jobban apadó anyagi tartalékaikat, elmenjenek valódi lehetőségeik mellett). A föld-és víz jegyeket, akik leginkább profitálni tudnának ebből az energiából, viszont az a veszély fenyegeti, hogy a bizonytalanság, kiszámíthatatlanság miatti nyomás, a rájuk záporozó rengeteg külső impulzus megosztja figyelmüket.

Ezek a hatások kollektív és egyéni szinten is érvényesülnek következő hónapok folyamán. Hogy személy szerint ki hogyan éli meg őket, függ a személyi horoszkóp sajátosságaitól és az illető tudatossági szintjétől. (Kézenfekvő, hogy minél magasabb az utóbbi, annál több szerepet kp a „szabad akarat” és „megváltottabb” megélési formák lehetségesek).

Ami biztosnak tűnik, hogy több a korlát, mint a lehetőség, a tiszta felismerésekért továbbra is meg kell küzdeni, megvalósításukat pedig keserves rendrakási folyamatok előzik meg. Ezekhez az eddigi struktúrák porig rombolása is hozzátartozik, és mivel a valóságérzékelés továbbra is problémákat okoz, nagyon valószínű, hogy hasznos és értékes dolgok is áldozatául esnek a tisztogatásnak. E tekintetben az ideológiai, világnézeti, vallási jellegű konfliktusok továbbra is – sőt, még csak az előttünk álló időszakban igazán -rengeteg kárt okozhatnak.

A biztonságos fedezék megtalálása, az anyagi és más értelemben vett stabilitás megteremtése, a helyes álláspont kialakítása egyéni feladat, de nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. Azonban így is sokkal több sikerrel kecsegtet vállalni a kihívást, szembenézni eddigi eredményeinkkel és mulasztásainkkal, mint folytatni a valóságelhárítást és további kibúvókat keresni.

 

 

Kapcsolódó:

 

Holdfogyatkozás a Halakban, szeptember 16: “Atlantisz” tényleg elsüllyed?

Jupiter a Mérlegben 2016 szeptember 9 -2017 október 10

Rendszerhibák: napfogyatkozás a Szűzben

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Mars, Szaturnusz, Neptun: blokkolt cselekvés, zavaros helyzetek

Mi az igazság? Jupiter -Szaturnusz -Neptun változó T kvadrát, 2016.nyár

Sorsfordulók hírnökei (nap-és holdfogyatkozásokról általában)

 

Kapcsolat

Mars – Szaturnusz együttállás 2016: áttörés vagy összeomlás ?

Augusztus 22-én a Mars végre kilép a retrográd zónából. Mielőtt azonban teljes sebességgel előre indulna, még hátra van találkozója a Szaturnusszal. A Kis (Mars) és a Nagy (Szaturnusz) Rossztevő együttállásait a régi idők asztrológusai is aggódva figyelték. Mivel a 24 –i találkozón a vészterhes Antares állócsillag is részt vesz, közben pedig kedvezőtlen neptuni hatások is érvényesülnek, nem árt a fokozott óvatosság.

 

Mars Szaturnusz együttállás

 

A Mars és Szaturnusz egyébként kétévente képez együttállást. Az elmúlt évek konjunkciói 2008. július 10-én a Szűz 6°-án, 2010. július 31-én Mérleg 1 °-on, 2012. augusztus 25 –én Mérleg 25 °-on, 2014. augusztus 25 –én pedig Skorpió 25°-on jöttek létre .

 

Általános tudnivalók

 

A Mars és Szaturnusz e találkozásai gyakran hozhatók kapcsolatba áttörésekkel (ezek rendszerint a sokadik nekifutásra következnek be, illetve nagy áldozatokat követelnek) vagy összeomlásokkal. A tranzit már jóval a bepontosulás előtt, jelen esetben azóta érezteti hatását, hogy a Mars augusztus 2 –án újra belépett a Nyilasba , így a hónap hátralevő részére is befolyással lesz. A vele kapcsolatos, kezelendő helyzetek azonban régebbre is visszanyúlhatnak, hiszen, mielőtt a Mars április 18-án hátraarcot vágott volna, már megközelítette egyszer a Szaturnuszt, még ha ez nem is volt pontos együttállás.

 

Mars, Szaturnusz, Antares együttállás az égen, augusztus 22 -23

Sok embernek (főleg azoknak, akiknek a Nyilas, Ikrek, Szűz, Halak jegyében állnak bolygók vagy horoszkóptengelyek) kell tehát újra foglalkoznia az év korábbi hónapjaiban, márciusban, áprilisban felmerült témákkal. Nehéz döntésekre, konfrontációkra, végleges következtetések levonására kerülhet sor, Remélhetőleg az azóta eltelt időszakban lehiggadtunk, nagyobb rálátást szereztünk, bölcsebbekké, érettebbekké váltunk. Most elérkezettnek látjuk az időt, hogy mindent beleadva áttörjük az akadályt. Vagy, hogy kitörjünk egy régóta tarthatatlanná vált helyzetből. Bár a Mars kikerülése a Szaturnusz együttállás hatóköréből rendszerint felszabadító élmény (főleg, hogy az elmúlt hónapokban a haladást  még retrográd bolygók egész sora, illetve  egy változó T kvadrát is fékezte), a szintén erőteljesen érvényesülő Neptun – hatások (a meglévő Szaturnusz  – Neptun kvadrát, amelyet a Mars- Neptun augusztus 26-án bepontosuló kvdrátja is tetéz) miatt nagy az esélye annak is, hogy nem a megfelelő cél irányába indulunk el, rossz döntéseket hozunk, pótcselekvésekbe merülünk. Az Antares állócsillag pedig még harciasabbá, kockázatvállalóbbá teheti a Nyilasban egyébként is nyughatatlanul sistergő Marsot, így aztán mi is alaposan elvethetjük a sulykot. ( A Mars, Szaturnusz és az Antares találkozójával részletesen foglalkozik az augusztusi előrejelzés, illetve A Mars retrográd időszaka: szenvedélyünk, céljaink, erőnk visszaszerzése című bejegyzés)

A Szaturnusz és a Mars találkozásának időszakait mindenki másképp és másképp éli meg, képlete sajátosságai szerint. Általánosságban véve elmondható, hogy a vágy, a lendület, a cselekvési szándék egyidejűleg érvényesül valamilyen gátlással, frusztrációval. Gyakran érezzük úgy, hogy az akadályok mások részéről, a külvilágból érkeznek. Akarunk valamit, de nem sikerül. Újra meg újra nekirugaszkodunk, egyre erőszakosabban, egyre görcsösebben nyomulunk, mígnem valami összetörik. [ Persze ha valamit annak ellenére akarunk tovább erőltetni, hogy már elértük a végső határt, az intenzív frusztráció mindig borítékolható. Amikor azonban a Szaturnusz (diszharmonikus) tranzitba kerül a Marssal, különösen kritikus számunkra az aktuális energiaszintünket meghaladó erőlködés.]  Ami ilyenkor eltörik, az jó darabig úgy is marad. Mindez nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk vágyainkról, de az eddiginél fegyelmezettebb mederbe terelve, bizonyos korlátokat figyelembe véve kell megélnünk őket.  A választási szabadság ezekben a napokban is érvényesül: szabadon eldönthetjük például, valamilyen értelmes dologgal, kreatívan töltjük a kényszerparkolás időszakát, addig is növelve állóképességünket, míg ki nem gyullad a zöld lámpa, vagy újra meg újra nekimegyünk a falnak, míg összezúzzuk magunkat.

A meghiúsult vágyak apátiát, mély depressziót okozhatnak, a tehetetlenség érzésével töltve el bennünket. (Ha a reménytelenség, az apátia vagy a depresszió érzései lesznek úrrá rajtunk, az a legtermészetesebb felszólítás arra, hogy nézzünk önmagunkba, és keressük meg, hol, merre szivárognak el értékes energiáink. Ehhez nem mindig szükséges hosszas felderítő munka. Egy, a Marshoz hasonló ösztönös bolygó érintettsége miatt többnyire pontosan érezzük az energiaszivárgás okát. A folyamat megállítása, a regeneráció, az új, élettelibb, karakterünknek megfelelőbb irányok keresése viszont sokkal idő – és munkaigényesebb, mint a felismerés. Ez a feladat szaturnuszi része. Bővebben: A Szaturnusz princípiuma és a depresszió, Az elnyelt vitalitás visszaszerzése )

 

Szaturnusz – Mars együttállás a nagyvilágban

 

A 2010-es chilei bányaomlás túlélői

Bár a heveskedés, végletesség jobban illik a Mars karakteréhez, a Szaturnusz is ragadtathatja magát túlzásokra. Persze ezek egész más természetűek. Jelen esetben éppenséggel a marsikus megnyilvánulások irritálják: így pl. végletes szigorral torolja meg az egyéni és a csoportos tiltakozásokat, az övével ellentétes nézőpontokat, sőt akár a személyiség eredeti megnyilvánulásait is. A Mars által felingerelt Szaturnusz kimondottan borzalmas, kegyetlen, elnyomó és zsarnoki lehet. Nem csoda, ha az együttállás időszakaiban, közvetlen környezetünkben és a nagyvilágban is elharapozódik az erőszak, valamint súlyos természeti katasztrófák, balesetek is valószínűek. ( Emlékezzünk vissza,  2014 augusztus 20-án, néhány nappal a  Skorpió Mars- Szaturnusz együttállás bepontosulása előtt kezdte közzétenni az Iszlám Állam borzalmas lefejezős videóit, Afrikában pedig tombolt az ebola-járvány. A 2010 július 31-i, a Mérleg jegyében bekövetkezett együttállást követően, augusztus 5-én történt a chilei bányaomlás. A bánya és az omlás tökéletesen illeszkedik a Szaturnusz analógialáncába, a tehetetlenség, bénultság pedig a Mérlegben száműzetésben levő Marssal való interakcióból adódott. Foley-ékkel ellentétben a mélyben rekedt 33 bányásznak nagy szerencséje volt: 2010 októberében valamennyiüket épségben a felszínre hozták. Akkor azonban a Mars már a saját jegyében, a Skorpióban járt) Felidézve a közelmúlt eseményeit, kézenfekvő a következtetés, hogy az asztrológiai analógiák ezúttal is működnek.

 

Szaturnusz – Mars együttállás a személyi horoszkópban

 

Személyi horoszkópban a Mars és Szaturnusz közötti erőpróbáló fényszögek (együttállás, szembenállás, kvadrát, kvinkunx, félkvadrát) nagy kihívást jelentenek. Természetesen ennek jellege egyénenként más és más és csak részletes elemzés során, a képlet egyéb sajátosságainak figyelembevételével értelmezhetők.

Általánosságban azonban itt is elmondható, hogy a Mars által jelölt önérvényesítő késztetések, lendület, vágy, szexualitás szaturnikus korlátok közé kerül. Ez még harmonikus esetben is komoly problémát jelent, de ilyenkor nagyfokú önfegyelem, etikai érzék, mederben tartott energiák formájában nyilvánul meg. Bizonyos szintű frusztráció, önbizalomhiány, tépelődésre való hajlam, gátlásosság vagy külső akadályozó tényezők ilyenkor is valószínűek, de a szülött belső, átalakító munkája eredményesnek bizonyul.

Kedvezőtlen esetekben a képlet tulajdonosának még indokolt helyzetben is nehezére esik kifejeznie agresszivitását, emiatt pedig depresszióba esik. A depresszív időszakok azonban dühkitörésekbe torkollhatnak, vagy pedig mások agressziójának célpontjává válik.

A marsikus ösztönök különböző okokból (neveltetés, lelkiismeret, bűntudat, önbizalomhiány) kerülhetnek szaturnuszi gátlás alá, így az illető lemond vágyairól mielőtt még egyáltalán megpróbálta volna megvalósítani őket.

A munkavégzésnek, egyáltalán, az energiakifejtésnek nincs természetes ritmusa lendülete, hanem valamilyen belső kényszeresség, vagy külső körülmények szabályozzák. Nehezen szánja magát cselekvésre, azonban amikor túllendül a holtponton, hajlamos lehet túlzásokba esni.

Szexualitását sem tudja mindig akadálymentesen megélni: vagy belső gátlások vagy pedig a környezet miatt (pl. prűd neveltetés, kolostor, valamilyen katonai intézményben, börtönben töltött hosszabb idő). Lehetnek szadista vagy mazochista hajlamai is: ezek intenzitását, megélési módját a képlet más elemeinek tükrében kell vizsgálni.

 

Mars- Szaturnusz tranzitok személyi horoszkópban

 

   Tranzitként a Mars- Szaturnusz együttállások nagyon megterhelő időszakot jelölnek. (Nagy különbség van persze aközött, hogy a Szaturnusz halad-e át képletünk Marsán vagy a Mars a Szaturnusz felett. ) Míg az előbbi egy olyan, hosszabb életszakasz, amikor életerőnk, cselekvő, alkotó energiáink blokkolódnak, egy fajta – a külső körülményekből vagy a belső motiváció hiányából fakadó tehetetlenséget tapasztalunk meg, a második sokkal rövidebb és intenzívebb lefolyású.

Mindkét esetben felmerülhetnek olyan élethelyetek, amelyek gúzsba kötnek és amelyeken ennek ellenére sem áll módunkban változtatni. Ez heves indulatokat, frusztrációt szül, a fortyogó harag azonban nem áramolhat ki akadálytalanul a külvilágba. Az elénk tornyosuló akadályok (különösen, ha egy erősen pozícionált –pl. Kosban, Skorpióban, álló Mars blokkolódik), hajlamosak vagyunk a végletekig feszíteni a húrt,  irracionális kockázatokat vállalni, hogy kimozduljunk a holtpontról. A frusztráció önromboló magatartás formájában is megnyilvánulhat: a tényleges öngyilkosságoktól a kisebb – nagyobb baleseteken át az önszabotázs különböző formáiig, szenvedélybetegségekig meglehetősen széles a skála.

Ezeknél a hatásoknál szintén nehéz megtalálni az arany középutat. Az akadályok ellenére való erőltetés ugyanis épp akkora hiba, mint mindent feladni, a kihívásokkal való szembesülés helyett kibúvókat keresni. A destruktivitást a külvilágból is megtapasztalhatjuk, erőszakos események, konfliktusok, ádáz ellenségek formájában. Ez semmiképp sem a döntések időszaka, inkább helyezkedjünk várakozó álláspontra, hagyjuk, hogy a dolgok kiforrják magukat  Ha lehetséges, a vitás kérdések rendezését is halasszuk későbbre.

Szerencsés esetben valamilyen kreatív projekt és vagy komolyabb fizikai erőkifejtés (sport vagy munka – de vegyük figyelembe a fokozott balesetveszélyt) terelheti őket értékes mederbe. Az olyan, a testen keresztül a belső energiákat is harmonizáló foglalkozások, mint a tai-chi, jóga órák szintén ajánlhatók.

Kapcsolódó

 

Augusztusi előrejelzés

A Mars retrográd időszaka: szenvedélyünk, céljaink, erőnk visszaszerzése (Mars, Szaturnusz, Antares eyüttállás)

 

Kapcsolat

A Szaturnusz direktbe fordul : zsákutcák, vargabetűk, holtvágányok tanulságai

Sokunk megkönnyebbülésére augusztus 13-án a Szaturnusz abbahagyja március 25-én kezdődött tolatását és a Nyilas 9°-án direktbe fordul. Az elmúlt hónapok alatt bőséges idő állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy pedzeni kezdjük: a késleltetéseknek, frusztrációknak, csalódásoknak más szerepük is lehet életünk megnehezítésén kívül. Még arra is rájöhettünk: mi mentünk szembe a sorsunk szabta irányokkal…

 

holtvágány 2

 

Az eddigi bejegyzésekben már volt róla szó, hogy a bolygók látszólagos hátrálásának időszaka mindig hordoz valamilyen karmikus töltetet. Ez különösen igaz a „Karma urának” is tartott Szaturnusz retrográd ciklusaira. Az idei, 2016. március 25 – augusztus 13 közötti szakasz kihívásait a Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj című bejegyzés taglalta.

Ugyanennyire jelentős mozzanat az is, amikor a bolygó abbahagyja tolatását és direktbe vált. (További jó hír, hogy a legközelebbi, 2017 . április 5 – 2017. augusztus 25 közötti retrográd időszakig még alhatunk néhányat). Bár még messze vagyunk attól az időszaktól, amikor nagyobb sebességre kapcsolhatunk (ez valószínűleg csak a hónap vége felé történik meg, azt követően, hogy a Mars is maga mögött hagyta), már lehet némi rálátásunk, mit is akartak tanítani azok a helyzetek, amelyekkel az elmúlt fél év alatt szembetaláltuk magunkat.

 

hajó egy üvegben, szürreálisFigyelemre méltó „véletlen”, hogy most is hatnak azok az erőpróbáló  fényszögek, amelyek március végén, a tolatás megkezdése idején – ezért érdemes újra elolvasni az akkori bejegyzésekben írtakat.  Mi több, ezek a bolygókapcsolatok június folyamán is megismétlődtek, ezért biztosra vehető, hogy a sors valamit nagyon-nagyon nyomatékosítani akart ennek az időszaknak a tapasztalatain keresztül. A Szaturnusz – Neptun kvadrátról (Amikor minden darabokra hullik) és a Vénusz – Szaturnusz kvadrátról (Karmikusan terhelt viszonyok) már sok szó esett az elmúlt hónapok folyamán, így most csak annyit jegyeznék meg, hogy a tanulnivaló jó eséllyel összefügg:

 

  • érzelmi kapcsolatainkkal
  • általában véve társulásainkkal
  • pénzügyeinkkel, az anyagiakhoz való viszonyunkkal, önértékelésünkkel, mindazzal, amiből biztonságot merítünk,
  • álmainkkal, vágyainkkal, elvárásainkkal –és ezeknek a realitásokhoz való viszonyával (Itt pl. olyan kérdések merülnek fel, meg tudtuk-e valósítani őket, jogosak voltak-e vagy minden alapot nélkülöztek, megfelelő, elérhető célokba fektettünk vajon energiát vagy pótcselekvésekre, légvár -építésre apróztuk tartalékainkat és még sorolhatnánk)

 

Természetesen a fentebbiek csupán általános példák, hogy egyéni szinten kit, hogyan, milyen életterületeken érint, milyen levonandó tanulságok vannak, az a személyi horoszkóp adottságaitól függ.

A retrográd időszakra jellemző tehetetlenség vagy a „csupán” megfoghatatlan szorongás, rossz közérzet, depresszió, veszteségérzet a direktbe fordulás idejére konkrét tárgyat kap. Felismerések, később döntések is születhetnek. A homályban való tapogatózás helyett most szemügyre vehetjük, hol is tartunk valójában. Mivel ebben az esetben egy, már 2015 eleje óta ható Szaturnusz – Neptun kvadráttal is számolnunk kell, akár az is megtörténhet, hogy fényévnyire korábbi önmagunktól, eredeti céljainktól. Persze gyakran fordul elő, hogy éppen ezekből a teljesen elhibázottnak tűnő kitérőkből lehet a legtöbbet tanulni, de azért így sem öröm (az időveszteségről, elszalasztott lehetőségekről, elpazarolt energiáról már nem is beszélve) visszagyalogolni a zsákutcából és újra elindulni.

Vigasztaló, hogy a direktbe váltást követően a Szaturnusz által megkövetelt önvizsgálat mellett a külső cselekvésre is egyre több lehetőség adódik. És ehhez hozzátartozik a korábbi hibák korrigálása is.

 

 

Kapcsolódó:

 

Augusztusi előrejelzés

Újabb érzelmi gubancok

A Szaturnusz retrográd időszaka 2016: a szerelem fáj

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Retrográd bolygók: a beérett karma

 

Kapcsolat

 

Július 2016

Az elmúlt hónapok viharai után júliusban ismét csendesebb vizekre evezhetünk. Bár hátravan még néhány hullámvölgy, lesz alkalom a regenerációra, új, az eddigieknél táplálóbb folyamatok elindítására és remélhetőleg nyaralásra is.

 

 

tavi táj, Rák , július

 

Csodák persze nincsenek. Az elmúlt hónapokban (sőt, tulajdonképpen már 2015 eleje óta) oly sok zűrzavart keltő Szaturnusz – Neptun kvadrát energiája még mindig hat, így továbbra is nehéz tájékozódni. Mint az előző bejegyzésekben már szó volt róla, a Neptun uralja az illúziókat, álmokat, csalódásokat és a zűrzavart, a Szaturnusz pedig a rendet, a szilárd struktúrákat, mindazt, amit valóságosnak hiszünk. 2015 elejétől nagyjából 2016 novemberéig a két elv ütközésének vagyunk tanúi. A régi struktúrák szétmállnak, és fokozatosan újak váltják fel őket.

Azoknak, akiknek a Szaturnusz – Neptun kvadrát érinti a képletét, különösen nehéz lehet kezelni ezt az időszakot, hiszen ez azt is jelentheti, hogy dolgok, helyzetek és emberek tűnnek el életükből. Már maga a bizonytalanság is nagy próbatételt jelenthet, de ha ráadásul kedvezőtlen változásokról van szó, még nehezebb. Szolgáljon vigaszul, hogy ősszel, amikor a már Mérlegben haladó Jupiter szextilt képez a Szaturnusszal, a leomlottak helyébe új struktúrákat építhetünk, a lezárult utak helyett újak nyilnak és mi magunk is világosabban látjuk majd a követendő haladási irányokat.

Ez azonban egyelőre még mindig az omlás, a kialakulatlanság és a káosz szakasza. A lehető legvilágosabban kell tehát gondolkoznunk és nem szabad őrült impulzusok, önámító képzelgések hatására cselekednünk, sem pedig akkor, ha nem vagyunk maradéktalanul tisztában a tényekkel. Ugyanis, mint már szó volt róla, a Szaturnusz – Neptun tranzitok hatására gyakran nem látszik a fáktól az erdő, ezért a világos gondolkodás, a megkülönböztetés képessége fontosabb, mint valaha.

Szerencsére most már a Mars otthonában, a Skorpió jegyében jár, így a helyes és a helytelen, a fontos és a lényegtelen, a termékeny és a meddő közötti különbségtételben megérzéseink is segítségünkre lehetnek. További pozitívum, hogy június 29-én abbahagyta több mint két hónapja tartó tolatását, így annak az időszaknak a bénult tehetetlensége is eltűnik apránként. Ennek ellenére azonban úgy érezhetjük, nem elég gyorsan. A ránk nehezedő nyomás, a komolyabb vagy kevésbé súlyos vészhelyzetek, amelyekkel szembe találjuk magunkat, sokkal sürgetőbb megoldásokat követelnek, mint amilyen hamar cselekvőkészségünk, asszertivitásunk, ösztönös reakcióink visszatérnek. Nem véletlenül. Ugyanis, mint  a Rajt előtt, készenlétben c. bejegyzésben is szó volt róla, a Mars július 12-ig még a Skorpió 23 °-án toporog, ahol június 29-én abbahagyta tolatását és csak ez után indul előre. Ebben az időszakban ráadásul az Uránusszal is egy rendkívül kellemetlen fényszöget, ún. kvinkunxot képez (bővebben előző bejegyzés), amely egy sor váratlan változást, szokatlan túlélési technikákat jelez. Továbbra sem árt tehát az óvatosság.

A kihívásoknak már a hónap eleje sincs híján, hiszen július egy Vénusz – Plútó szembenállással kezdődik, amelyet 8-án egy Vénusz – Uránusz kvadrát követ. Ez arra utal, hogy ha nehéz szívvel is, meg kell hoznunk néhány olyan érzelmi és/ vagy pénzügyi döntést, amelyekről már az elmúlt hónapok zűrzavarában is sejtettük: itt lenne az ideje. Fejünkre zuhanhat néhány, hónapok vagy már évek óta a fejünk fölött függő Damoklész-kard is. Ebben az esetben az a jó hír, hogy a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság – hiszen most már legalább tudjuk, mire számíthatunk, honnan kell újra felvenni a fonalat. Megtörténhet az is, hogy még mindig egy szakítás vagy egy nagyobb anyagi veszteség hatása alatt vagyunk, de már azt is egyre biztosabban érezzük: képesek leszünk talpra állni. És persze az is lehetséges, hogy még csak ez után, ezekben a kritikus hetekben kell rászánnunk magunkat a nagy műtétre.

A vesszőfutásnak később  sincs vége. Július 7-én ugyanis a szintén Rákban haladó Nap és a Merkúr néz farkasszemet a Plútóval, július 12-én Merkúr – Uránusz kvadrát pontosul be, 16-án pedig a Nappal képez hasonló, feszült fényszöget. Mivel az otthon, család életterülete is a Rák jegy uralma alatt áll, az erőpróbáló fényszögek ezekkel a témákkal kapcsolatos kihívásokra utalnak. Szerencsés esetben ez csupán nagyobb szabású rendrakást, lakásfelújítást, költözést jelent, de felmerülhetnek olyan problémák is, mint az otthonban esett komoly károk, a lakás elvesztése , kiélezett konfliktusok, hatalmi harcok hozzátartozókkal, legrosszabb esetben pedig családi erőszak .

Az elmúlt hónapokhoz képest azonban több lehetőségünk van – akár a külvilágból akár belső tartományainkból mozgósítani a segítő erőket is. A Plútó- Jupiter trigon ugyanis egész hónap folyamán hat (bár július utolsó tíz napjában egyre gyengül), ami arra utal, hogy kitartással, szorgalommal, gyakorlati érzékkel, belső forrásainkra támaszkodva rálelhetünk a megoldásra. Jóllehet nem pontosul be,  a Mars – Jupiter szextil nagyjából július közepéig segít ráérezni a helyes irányokra, illetve a segíts magadon és az Isten is megsegít bölcsességét a hétköznapi tapasztalatok részévé tenni. A Vénusz július 1 / 2-án, a Merkúr 8-án, a Nap pedig 12-én képez szextilt a Nagy Szerencse princípiumával, ami újabb jelzés arra, hogy bármekkorák is a károk, veszteségek, adott a lehetőség az újraépítkezésre is. Az emlékek, az érzelmi motivációk , a védelmünkre szorulók iránti felelősség mind – mind erőt adhatnak ahhoz, hogy a legkritikusabb pillanatokban se dobjuk be a törölközőt.  A megoldások megtalálásában megérzéseink, ösztöneink is segíthetnek. Július 3-án a Nap5-én a Merkúr képez trigont a Neptunnal. Ezekben a napokban jó ötlet odafigyelni álmainkra (tulajdonképpen egész életünkben jó ötlet, de bizonyos időszakokban –és a jelenlegi is ilyen – még inkább) – hiszen nem csupán a gubancos helyzetekre figyelmeztethetnek, hanem a megoldás útját is megmutathatják.

Újabb jó hír, hogy a 7-én bepontosul a Mars és Vénusz közötti trigon is. Az ezt megelőző és követő néhány napban javulásokat tapasztalhatunk párkapcsolatunkban és társas viszonyainkban is. Előbbi esetben pl. azért, mert felfedezzük, a közös emlékeknek még mindig van összetartó erejük, a párnacsaták eredményesebbek a hidegháborúknál (azt meg egyébként is  tudjuk Lennonék óta, hogy aki szeretkezik, nem háborúzik), véget vetünk egy szerelmi háromszögnek (Plútó szembenállás, Uránusz kvadrát hozadéka). A győztes ilyenkor általában a régebbi kapcsolat, de természetesen az is előfordulhat, hogy egy fájdalmas leválás után lépünk új utakra. Más társulások vonatkozásában is érvényesül a régi mondás: könnyebb darazsat fogni egy csepp mézzel, mint egy tál ecettel. Július 12-én a Merkúr – Mars trigon pontosul be, melynek hatására az empátia, intuíciónk segíthet álláspontunk érvényesítésében, július 16-án pedig a Nap –Merkúr trigon révén haladhatunk összhangban megérzéseinkkel. (Persze, itt is érvényes néhány általános szabály: a fényszögek már a bepontosulásuk előtti és azt követő napokban is hatnak, ill. hogy a felsorolt befolyások összeadódnak és a születési képlet sajátosságai szerint jobban vagy kevésbé hangsúlyozottan érvényesülnek az egyén életében.)

 

újhold a rákban 2016 júl 4

E hatások tükrében a július 4– i újholddal kezdődő  (budapesti idő 12:01) 28 napos időszak vegyes benyomásokat tartogat. Egyfelől továbbra is ott vannak az előző hetekben / hónapokban fejfájást okozó akadályok/ kiélezett helyzetek, másrészt azonban adottak a megoldások, a pozitív fejlődési irányok is. Ideális esetben a frusztráció egyszersmind motivációt is jelent, amely új utakra, a eddigieknél kreatívabb életszakaszba terel. (Persze, a hónap első felében még csökkentett üzemmódban működő Mars miatt továbbra sincsenek gyors megoldások. Ez még mindig a kialakulatlanság, a bármiből bármi lehet állapota – azonban, az elmúlt két és fél hónapos időszakkal ellentétben lényeges szerep jut a szabad akarattal hozott döntéseknek is. Ezért akkor is  jó ötlet kisebb változásokat kezdeményezni (a nagyobbakkal nem árt október – novemberig várni), ha nem vagyunk tisztában az összes részlettel. Mindez természetesen mindenkinél más-és más módon nyilvánul meg, attól függően, hogy képlete milyen területeit érintik az említett bolygóhatások. A tájékozódást asztrológiai tanácsadás segítheti.

A Vénusz július 12-én lép be a pompakedvelő Oroszlán jegyébe (ahol augusztus 5-ig időzik), a Merkúr pedig július 14-én követi (július 30-ig). Ez már önmagában is egy extrovertáltabb, derűsebb időszakot jelez, amikor alkotótevékenység mellett kivesszük részünket nyár örömeiből is. Fesztiválokra járunk, ismerkedünk, csillogunk, jó értelemben önzők vagyunk, azaz jutalmazzuk magunkat, igyekszünk a legjobbat kihozni adott helyzetekből. Persze, ezt nem mindig könnyű, hiszen ugyanezekben a napokban hat a Merkúr (júl 12)  majd a Nap – Uránusz (júl.17) kvadrát is. Mint tudjuk, ezeknek az erőpróbáló fényszögeknek a hatásai már a bepontosulást megelőző és azt követő néhány napban is érvényesülnek. Jó esetben abban az irányban, hogy kitörjünk az eddigi szűk keretek közül, kevésbé szerencsés, ha struccpolitikát folytatva, tartalékainkat felemésztve próbálunk haladékot kicsikarni a sorstól.

A Merkúr/Nap – Uránusz kapcsolatok  hirtelen és váratlan eseményeket jelezhetnek. Tágabb környezetünkből meghökkentő hírek érkezhetnek. Az Uránusz a repülőkkel, légiforgalommal, a robbanásokkal, merényletekkel is kapcsolatban lehet. Talán, valamilyen értelemben szeretnénk egy kicsit kilógni a sorból, napunk nem egészen úgy alakul, ahogy elterveztük. Nagyobb szabadságra törekszünk, ki szeretnénk törni egy helyzetből vagy kapcsolatból. Az Uránusz- tranzitok általában kiragadnak bennünket a szokásos kerékvágásból és váratlan helyzetekkel kell foglalkoznunk. Esetenként valaminek a váratlan végét is jelzik vagy mi lépünk ki egyik pillanatról a másikra egy történetből. Ily módon nagyobb szabadságra is szert tehetünk, de az is kiderülhet: sem lelkileg sem érzelmileg nem állunk még készen arra, hogy becsapjuk magunk mögött az ajtót. A döntést azonban rendszerint már nem lehet visszacsinálni.

E bolygók közötti feszültség szeszélyessé, kiszámíthatatlanná, ingerlékennyé tehet bennünket is, környezetünket is. A vészhelyzetet, nyomást rosszabbul tűrjük, a kritikát nehezen viseljük. Az újdonság igénye excentrikus magatartássá fajulhat: befejezetlen ügyek sokaságát hagyva maga után. A magnetikus vonzerő uralkodási vággyá torzulhat, sokan belső bizonytalanságukból fakadóan élvezik a mások felett gyakorolt hatalmat, vagy kényszeresen lázadoznak minden fajta autoritás ellen.

 

telihold a rákban 2016 júli 19

 

A július 19-i telihold  (bp.idő  23:57) – képlet már kialakultabb képet mutat. A fentebbi erőpróbáló hatások mellett érvényesül a Nap – Mars trigon hatása is, ezért döntő fontosságú, hogy mit kezdünk az adott helyzettel, azokkal az tapasztalatokkal, eredményekkel és kudarcokkal, amelyeknek birtokába jutottunk. Bár nem mindig könnyű összeegyeztetni szívünk vágyait az objektív lehetőségekkel és a praktikum szempontjaival, ha energiát fordítunk rá és gyakorlati érzékünk sem hagy cserben, összhangban mozoghatunk belső igazságainkkal.

Természetesen problémás helyzetek is adódhatnak bőven, hiszen a nap egy Hold- Plútó találkozóval kezdődik a Bakban, amit rövidesen egy Hold- Uránusz kvadrát követ. Az érzelmi hullámvasutazás, a felkorbácsolt kedélyek, a hatalmi játszmák és a leválások közepette sem szűkebb környezetünkben sem a nagyvilágban nem könnyű érvényesíteni a józan ész szempontjait. A Vénusz /Merkúr és a Szaturnusz ugyanezen a napon bepontosuló trigonja enyhítheti a feszültséget, segít egyensúlyt vinni párkapcsolatunkba, társulásainkba, valamint a luxusigények és a gyakorlati megfontolások között is megtalálhatjuk a középutat.

Július 22-én a Nap is belép az Oroszlán jegyébe: immár teljes erejével tombol a nyár. Míg az elmúlt hetekben a családi programok, szűk baráti körben zajló beszélgetések, társas összejövetelek vagy a magányosan, alkotótevékenységgel, álmodozással, múltidézéssel töltött idő jelentette a kikapcsolódást, most társaságba vágyunk.

Július 27-én, a  Merkúr – Uránusz trigon hatására  az események felpörögnek. Az eredeti meglátások sőt egyenesen zseniális ötletek épp olyan gyakoriak, mint a rögeszmés, őrült gondolatok. A látszólag előzmények nélkül kipattanó és pillanatok alatt kenyértörésig fajuló viták és hahotába torkolló veszekedés, a váratlanul kínálkozó megoldások egyaránt előfordulhatnak. A hírek áradatában csak úgy kapkodjuk a fejünket, bizonyos helyzetek akár egyik pillanatról a másikra is lezárulhatnak.

Július 29-én egy újabb, hosszabb távú, feszültebb időszak kezdődik ( ezek a helyzetek augusztus folyamán fogják igazán megmutatni magukat.) Az Uránusz elkezdi december 29-ig tartó tolatását, és ugyanezen a napon a Mars is kvadrátba kerül a Merkúrral. Ez a tranzit rendkívül türelmetlenné tesz, ha valamikor, most érdemes háromig, sőt akár sokkal tovább is számolni, mielőtt valami meggondolatlanság hagyná el a szánkat. Az utazásokat is okosabb elhalasztani.

Egyszerre vagyunk rendkívül fogékonyak környezetünkre és viselkedünk porcelánboltba tévedt elefántként,  így akár tudatában vagyunk akár nem, telibe találhatjuk mások Achilles – pontjait. A válaszokkal azonban ők sem maradnak adósak, hiszen ezek a bolygóhatások finoman szólva nem az objektivitást és az ítélőképességet erősítik. Befolyásukra oly mértékben összegubancolódhatnak érzelmi szálaink, hogy kibogozásuk egész nyáron át tartó munkát adhat és nem is biztos, hogy sikerül.

 

Fontosabb bolygóállások:

 

jún 30/ júl 1. Vénusz – Plútó szembenállás

júl. 1 : Vénusz  – Jupiter szextil

júl. 3:  Nap – Neptun trigon

júl. 4.: Újhold a Rákban

júl. 5. Merkúr – Neptun trigon

júl. 6. Nap, Merkúr szextil Északi Csomópont

júl 7. Nap – Merlúr együttállás

júl.7.  Merlúr – Plútó szembenállás

júl.7. Vénusz – Uránusz kvadrár

júl.7. Nap – Plútó szembenállás

júl. 8. Merkúr – Jupiter sextil

júl 10. Nap – Jupiter szextil

júl 11. Merkúr – Mars trigon

júl 11. Merkúr –Uránusz kvadrát

júl. 12. első holdnegyed a Mérlegben

júl. 12. Vénusz az Oroszlánba lép

júl. 14. Merkúr az Oroszlánba lép

júl 16. Nap –Uránusz kvadrát

júl 16. Merkúr – Vénusz együttállás

júl 17. Nap – Mars kvadrát

júl. 19. Merkúr – Szaturnusz trigon

júl 19. telihold a Bakban

júl 20. Vénusz – Szaturnusz trigon

júl 22.  a Nap az Oroszlánba lép

júl 26. utolsó holdnegyed a Bikában

júl 27. Merkúr – Uránusz trigon

júl. 29. Merkúr Uránusz kvadrát

júl 29. retrográd S Uránusz

 

Kapcsolódó

 

Rajt előtt, készenlétben 

(Mars direktben a Skorpióban, Mars (Skorpió)- Uránusz (Kos) kvinkunx, Vénusz – Plútó szembenállás)

Tűkön ülve: a hegyi oroszlán, a hiúz és az óriáskaktusz története

 

Változó T-kvadrát, Jupiter Szaturnusz kvadrát

 

A lehetőségek korlátai: újra egzakt a Jupiter – Szaturnusz kvadrát

Mi az igazság ? Változó T kvadrát – 2016 nyár

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)

A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)

 

Bolygójátékosok: Jupiter  a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban

 

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

Karmikusan terhelt viszonyok ? Vénusz – Szaturnusz kapcsolatok

 

Mars a Skorpióban

Kapcsolat

Retrográd Szaturnusz 2016 : a szerelem fáj

 

 

Jamie Partridge | Astrology King

Saturn Retrograde 2016 Love Hurts

 

 

 

szaturnusz-fogaton

 

 

 

A Szaturnusz 2016 március 25-én, Nyilas 16 fokon kezdi meg hátráló (retrográd) mozgását és augusztus 13 –án, Nyilas 9 fokon vált stacionáriusba.

 

 

 

 

A Szaturnusz a Karma Ura az asztrológiában. Retrográd mozgásának időszaka az az időszak, amikor a karma beérik. Így a tolató Szaturnusz dupla adag karmát jelent. A karma nagyon is valóságos energiaforma. A Szaturnuszhoz hasonlóan szoros kapcsolatban van az idővel. A múlt, a jelen és a jövő eggyé olvad. Ha a múltban rosszat tettél, valamely elrendeltetett időpontban történik veled valami, ami megtanít neked egy leckét. Ha jót cselekedtél a múltban, egy előre elrendeltetett időpontban valamilyen úton megkapod a jutalmad jótetteidért. A Szaturnusz tolatásának időszakában a karma annak a függvénye, milyen mértékben vállaltál a múltban felelősséget tetteidért.

 

 

2016-ban a Szaturnusz tolatási időszakának eleje kissé ijesztőnek tűnik és sok kemény munkát tehet szükségessé. Elsősorban néhány korábbi vagy közelmúltbeli nagyobb formátumú érzelmi vagy pénzügyi csalódás kezelésére kell összpontosítanod. Azonban, ha elsajátítottad a leckét, fokozatosan kibontakozik előtted a pozitív változások és fejlődés ígéretesebb jövőképe. Mielőtt részletesebben bemutatnám a Szaturnusz  2016-os retrográd szakaszát, arról szeretnék beszélni, mit jelent a tolató Szaturnusz egy születési képletben és mi a Szaturnusz hátrálásának általános jelentősége tranzitként.

 

 

A retrográd Szaturnusz jelentéstartalma

 

 

Születési képletben a retrográd Szaturnusz azt jelenti, hogy a szülöttnek előző életében gondot okozott az önfegyelem és a felelősségvállalás. Betegséged miatt, éretlenségből vagy tiszteletlenségből talán elhanyagoltad a gondoskodást szeretteidről. Talán nem teremtettél magadnak olyan egzisztenciát, hogy támogasd szüleidet vagy cserbenhagytad partneredet és gyerekeidet. Azért, hogy karmikus adósságodat visszafizesd és elsajátítsd a leckéket, hogy ne kelljen újra keresztülmenned ezen a nehéz cikluson, ebben az életben új tanulnivaló vár rád és fokozott erőfeszítéseket kell tenned.

 

 

A retrográd Szaturnusz jegy –és házhelyzete, fényszögei mutatják azokat a személyiségvonásokat, magatartásformákat, melyek fejlesztésére fokozott figyelmet kell fordítanunk. A harmonikus szaturnuszi alkat fegyelmezett, felelősségérzet hatja át, állhatatos, tiszteletteljes és megbízható. Az egészséges Szaturnusz – típus szorgalmas és elkötelezett. A cél az, hogy úgy fizikailag és érzelmileg elég erős légy ahhoz, hogy elviseld az élet megpróbáltatásait, felelősséget vállalj magadért és családodért.

 

 

A retrográd Szaturnusz a képletben szomorúságra, depresszióra, magányra, fáradtságra vagy a motiváció hiányára utalhat. A szülőkkel vagy az autoritásfigurákkal szembeni tiszteletlenség visszahúzó erőt jelenthet. Bármi fékezi is produktivitásodat, a retrográd Szaturnusz ráirányítja a figyelmed. Ez akár több inkarnáción keresztül is olyan visszatérő probléma lehetett, amely akadályozta sikeredet. Mindaddig, míg meg nem tanulod kezelni őket, ennek az életterületnek a problematikus mivoltát hangsúlyozzák bizonyos események vagy párkapcsolatok is, különösen a Szaturnusz tolatásának időszakaiban.

 

 

A Szaturnusz retrográd tranzitja szabályos, tizenkét havonta bekövetkező ciklus, nagyjából négy és fél hónapon át tart és az állatövnek 6 -7 fokát öleli fel. A retrográd Szaturnusz tranzitja valamilyen értelemben a korlátozottság, behatároltság időszakát jelenti, amelyet szorongás és félelem hat át. Az előző hónapok alatt, mióta a Szaturnusz a retrográd zónába lépett, bizonyos kötelességeidet és felelősségeidet érintő témákkal kellett foglalkoznod, amelyek a tőled függő személyekkel és karriereddel is kapcsolatban vannak.

 

 

A retrográd Szaturnusz azt jelenti, hogy a felelősségvállalás bármely területéről legyen is szó, ez olyan fontossággal bír, hogy külön időt kell fordítanod arra, hogy kezedbe vedd a dolgokat és meggyőződj arról, hogy minden rendben van, mielőtt továbblépnél. Próbatételekkel is szembesülhetsz, hogy biztosan felkészülhess a többlet felelősség vállalására. Meglehet, a leckék, amelyeket meg kell tanulnod kemények, de hasznukat veszed majd.

 

 

Másfelől azonban megtörténhet, hogy olyan negatív szaturnuszi magatartásformák uralkodnak el rajtad, mint a szomorúság vagy a gátlásosság. Ebben az esetben a Szaturnusz tolatásának hónapjai lehetőséget adnak arra, hogy felismerd és beismerd a problémát. A dolgok oly mértékben kicsúszhatnak az ellenőrzés alól, hogy külső beavatkozás szükséges vagy valamilyen drasztikus eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy kizökkentsenek depressziódból vagy elszigeteltségedből.

 

 

Mire a Szaturnusz direkt stacionáriusba vált, már dűlőre kell jutnod a fontos dolgokkal és fel kell készülnöd a következő szakaszra. A Szaturnusz haladásának a direkt fázistól a retrográd zóna elhagyásáig számított, harmadik és utolsó retrográd szakaszában az összeszedettség és a motiváció produktivitást, eredményeket és elismerést hoz.

 

 

A Szaturnusz 2016-os retrográd időszaka

 

 

A Szaturnusz 2015 december 19-én, Nyilas 09 fok 46’-en lépett be a retrográd zónába. Ebben a fázisban beható ismereteket szerzel arról, melyek életednek azon a területei, amelyek helyrehozatalán keményen kell dolgoznod.

 

 

A képletet a Szaturnusz – Neoptun kvadrát  (saját cikkem , Astrology King cikke) fényszöge dominálja és ez így is marad a teljes retrográd szakasz folyamán. Ez az erőpróbáló aspektus hozhat néhány ijesztő, az élet sötétebb oldalával kapcsolatos élményt. A gyász vagy a depresszió eme időszakait, melyeket a megpróbáltatásokkal szembesülve mindannyiunknak meg kell tapasztalnunk, csalódások és hátráltató erők súlyosbíthatják.

 

 

Még ha nem is kell megpróbáltatásokat elviselned, valószínű, hogy szorongások és paranoia uralkodnak el pszichéden és ez mélységesen elbizonytalanít. Mindkét esetben végül megkérdőjelezheted, valóban képes vagy-e megvalósítani azokat a dolgokat, amelyekben reménykedtél és amelyekről álmodoztál. Ennek az időszaknak a feladata félelmed, bűntudatot vagy aggályaid forrásának azonosítása. A türelem, az alapvető dolgokra való összpontosítás, a kreatív önkifejezés – főleg táncon és zenén keresztül – segíthet tudatossági szinted növelésében.

 

 

A Nyilas 09 fok 58’-en álló Antares állócsillag  jelentős hatást fejt ki a Szaturnusz tolatásának az időszakában. Ez a Skorpió Szívében levő destruktív és rosszindulatú csillag. Keménnyé, bátorrá, éberré és harciassá tesz. Fizikai szinten ez a csillag uralja alulról a harmadik csigolya jobb oldalát (az ötödik ágyéki csigolya). A Szaturnusszal együtt állva korlátozhat a mozgásban, lebéníthat, és a pszichére gyakorolt hatása eredményeként  nem akarunk részt venni a rutintevékenységekben.

 

Az Antaresszel együttálló Szaturnusz hatása anyagiasság, vallási álszentség, számos csalódás és kudarc, ellenségek – okozta bajok formájában nyilvánulhat meg. A vitákból és jogi ügyekből anyagi veszteségek származhatnak, komoly családi problémák merülhetnek fel, rokonok illetéktelenül beavatkozhatnak.

 

 

 

A Szaturnusz 2016 március 25-én , a Nyilas 16 fok 24’-én vágott hátraarcot. Ez a leckék megtanulásának az időszaka.

 

Szat retro Jamie

 

A jegy 16 fok 22’-én álló Ras Algethi állócsillag  vakmerővé és hatalomvágyóvá tesz, de számos, nőkkel kapcsolatos problémát is hozhat.

 

Mint a fentebbi képletben láthatják, a stacionárius –retrográd Szaturnusz egy feszült T- kvadrát formáció fókuszpontja, kvadrátot képezve a Vénusz – Jupiter szembenállással. A Szaturnuszhoz nagyon hasonló módon a T kvadrát kemény munka révén elért eredményeket jelképez, és az eredmény itt a gyújtóponton, a Szaturnuszon keresztül jut kifejezésre.

 

Először a Vénusz – Jupiter szembenállás energiája nyomán támadó feszültség érzékelhető. A kvadrátok – jelképezte kemény munka csökkenti a feszültséget és a Szaturnusz hatására valami konkretizálódik. Az eredmény néha pozitív, máskor a dolgok nem sikerülnek. Az egész folyamat nagyon gyorsan, rohamszerűen megy végbe vagy intenzív, nagyfokú erőkifejtés formájában. Amikor a szembenállás energiája kezd megnyilvánulni, egy kis pihenőt kell beiktatnod.

 

A Vénusz – Jupiter szembenállás  az önfegyelem és a motiváció hiányát is eredményezheti. Hajlamosak lehetünk elsiklani a részletek felett és általában véve, a lustálkodásra. Amennyiben mások rád támaszkodnak, könnyen frusztráltakká válhatnak, mert viselkedésedet felelőtlennek és tiszteletlennek találhatják.

 

Sokkal érzelmesebbé és játékosabbá válhatsz, mint általában, szerelmi életedet, a társaságot és mindenféle kellemes tevékenységet részesítve előnyben. Ha új szeretőt keresel, hajlamos lehetsz lejjebb adni igényeidből, csak hogy felszedj valakit. Ezért nem árt a fokozott óvatosság. Hajlamos lehetsz a mértéktelenségre és a túlzásokra is, ezért bánj csínján a pénzzel, étellel, itallal, drogokkal.

 

A negatív érzelmek, a távolságtartás, kapcsolati problémák miatt a Vénusz – Szaturnusz kvadrát  (saját cikkek: Karmikusan terhelt viszonyok, Vénusz az Oroszlánban 2015,  Astrology Kingangolul )  nyomás alá helyezheti az intim kapcsolatokat. Ezeknek a korlátoknak a nagy része tulajdon félelmeidből és kritikus magatartásodból épül fel, de ugyanezt tapasztalhatod mások részéről is. Ahhoz, hogy fenntartsd kapcsolatodban a harmóniát, nem ártana egyedül töltened némi időt, de ne felejtsd el kimutatni mások iránti érzelmeidet, szeretetedet sem. Fokozott erőfeszítéssel csökkenthető a kapcsolati drámák kockázata.

 

E bolygóhatáshoz gyakran társul a magány vagy depresszió érzete. A pénz is szűkösen csordogál, ezért igyekezz takarékoskodni és más tartalékaidat se pazarold. Jelenlegi kapcsolatod, karriered vagy életed más, értékes elemeinek megtartása komoly erőfeszítéseket igényel. Ez nem az az időszak, amikor elhanyagolhatod kötelezettségeidet, különösen a szeretteiddel szembenieket nem. Jóllehet magad alatt vagy és szeretetre sóvárogsz, lehetnek hozzád közelálló személyek, akik rád támaszkodnak, és akiknek nagyon nagy csalódást okoznál, ha cserbenhagynád őket.

 

 

A Jupiter – Szaturnusz kvadrát  (magyarul: Jupiter- Szaturnusz ciklusok, Jupiter – Szaturnusz kvadrát -szintén Jamie Partridge) belső feszültséget gerjeszt, miközben kritikával vagy életed korlátozó körülményeivel szembesülsz. Megcsontosodott hiedelemrendszereid struktúrái leomolhatnak, és teljes bizonytalanságban maradsz, fogalmad sincs, hogyan folytasd a jövőben. A Szaturnusz kemény keze alá kerül életed bármely olyan területe, amely kicsúszott az ellenőrzés alól vagy amelyen ilyen feszültségek keletkeznek.

 

 

Anyagi nehézségeid is támadhatnak, ez esetben pedig le kell faragnod luxuscikkekre vagy szórakozásra fordított kiadásaidból. Egy kapcsolati hullámvölgy elváláshoz vagy komoly válsághoz vezethet. Az események arra kényszeríthetnek, hogy felülvizsgáld mindazt, amiről korábban szentül meg voltál győződve. Ebben az időszakban szakítani lehet az olyasfajta destruktív magatartásmintákkal is, mint a szenvedélybetegség.

 

 

 

A Szaturnusz 2013-án, a Nyilas jegy 09 fok 46’-én vált direkt stacionáriusba. Ez az a végső szakasz, amikor átülteted a gyakorlatba az addig tanultakat.

 

 

saturn-direct-2016-778x450

 

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy ez egy, a mindannyiunkat érintő háttérhatásokat bemutató általános értelmezés. Hogy hogyan érintenek téged személyesen a Szaturnusz 2016-os retrográd ciklusának egyes fázisai, attól függ, hogy képleted melyik területét érinti a tranzit.

 

 

Ebben a képletben azonban újra egy olyan T- kvadrát konfiguráció szereppel, amelynek a Szaturnusz a fókuszpontja. Ezúttal a Vénusz – Neptun szembenállás szolgáltatja az energiát. A kemény munka a már ismerős két kvadráton keresztül fejeződik ki. A Szaturnusz beért a retrográd zóna Neptun- kvadrátjába. Az öt hónappal azelőtti retrográd pozícióban szintén szerepelt a Vénusz – Szaturnusz kvadrát, csak akkor a Vénusz még a Halakban járt.

 

 

A Vénusz – Neptun szembenállásban  rejlő potenciál párkapcsolati és pénzügyi problémák formájában is megnyilvánulhat. E zűrzavaros és csalóka befolyás hatására hajlamosabb lehetsz olyan ragadozók prédájává válni, akik ki akarják használni gondoskodó és elfogadó természetedet. Az emberek gyengeségként értelmezik kedvességedet, szeretetteljesebbnek és nagylelkűbbnek tüntetve fel magukat, mint amilyenek valójában.

 

A túlzásba vitt idealizmus vagy a hiszékenység kínos helyzetekhez vagy szerelmi csalódásokhoz, anyagi veszteségekhez vezethet – mindennek pedig önbizalom- apasztó hatása lehet. Jelenleg sokkal inkább tisztában kell lenned, mint általában bármiféle ajánlatban, javaslatban vagy találkahelyben rejlő potenciális veszélyekkel. A nagyvonalúságból és az adakozásból szintén adódhatnak problémák mostanában. Ez nem a mártírkodás időszaka.

 

 

A Szaturnusz 2016  november 19-én, Nyilas 16 fok 24’-en lép ki a retrográd zónából. Ezzel lezárul a Szaturnusz tolatásának 2016 –os szakasza. Az alábbi képlet alapján benyomást szerezhetünk róla és az eredményeket is láthatjuk.

 

 

A Jupiter – Szaturnusz szextil  az óvatos terjeszkedés időszaka. A növekedés lehetőségeit hordozó ajánlatok tűnhetnek fel a láthatáron, de nagyon jó ítélőképességre van szükség, hogy csak a számodra megfelelő alkalmakat ragadd meg. Ezek a lehetőségek karriereddel, befektetéssel, üzlettel állhatnak kapcsolatban, magánéletedben pedig párkapcsolati döntések vagy komoly anyagi gyarapodás formájában bukkanhatnak fel.

 

 

Előléptethetnek vagy nagyobb felelősséget vállalsz. E tapasztalatokat követően bölcsebbé, gazdagabbá vagy boldogabbá válhatsz. Az üzleti befektetések anyagi stabilitást és hosszú távú egyenletes gyarapodást hozhatnak. Az ingatlanba vagy bluechip-részvényekbe való befektetés különösen kedvező alapot teremthet a vagyonosodáshoz. Ez az időszak kedvező a megtakarítások tervezéséhez, ingatlanvásárláshoz vagy kisebb magánvállalkozások indításához.

 

 

A Szaturnusz – Uránusz trigon  az élet egyik átmeneti szakaszát képviseli. Mivel a dolgoknak olajozottan kell működniük, ez ideális alkalom arra, hogy változásokat eszközölj életedben. A változás nem lesz annyira felkavaró vagy szeszélyes, amilyen időnként lenni szokott. Nyugodt és türelmes maradhatsz, módszeresen megtervezve minden lépésedet.

 

 

Talán több felelősség nehezedik rád, de elegendő szabadsággal is rendelkezel ahhoz, hogy a magad stílusában birkózz meg a feladattal. Az összetett feladatokat áttekinthető, rendezett részekre bonthatod le, hogy hatékony utasításokat adj másoknak. eredményesen tanulhatsz vagy taníthatsz műszaki tárgyakat. Még az olyan okkult diszciplínákat is, mint az asztrológia, könnyebben tudod most megérteni.

 

 

 

Retrográd Szaturnusz 2016 – összefoglalás

 

 

A Szaturnusz – Neptun kvadrát hatása miatt a retrográd Szaturnusz teljes ciklusát végig kíséri a félelem és a szorongás. Azonban, mivel a Vénusz – Szaturnusz kvadrát úgy a retrográd mint a direkt stacionárius képletekben szerepel, aggályaid tárgyát szerelmi életed és anyagi helyzeted képezik.

 

 

Keményen munkára van szükség, a leckék pedig olyan témákat foglalnak magukba, mint az önfegyelem, a motiváció és a csalódás. És megint csak, mindkét képlet T-kvadrátjának a Szaturnusz áll a fókuszpontjában , ami azt sugallja, hogy praktikus eredmények érhetők el. Jóllehet az egész folyamat valóban nagy kihívásokat tartogat, az összkép tulajdonképpen nagyon ígéretes. Miközben azzal kísérletezel, hogyan gyere ki ebből a próbatételektől terhes időszakból, a pozitív fejlődés és változások lehetősége kéznél vannak.

 

 

 

Retrográd Szaturnusz –dátumok:

 

  1. március 25 – 2016. augusztus 13: Nyilas 16 -9 fok
  2. április 6 – 2017. augusztus 25 : Nyilas 27 -21 fok
  3. április 6 – 2018. szeptember 6 : Bak 9 – 2 fok

 

 

 

Kapcsolódó

 

 

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

Retrográd Szaturnusz ( 2015 március 15 – 2015 augusztus 3) : A Mester hátratekint és értékel

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Szaturnusz – Neptun kvadrát : amikor minden darabokra hullik

Karmikusan terhelt viszonyok (erőpróbáló Vénusz – Szaturnusz kapcsolatok)

Veszedelmes viszonyok

A Neptunusz szövevényes ösvényein

 

 

Szintén Jamie Partridge:

Szaturnusz – Jupiter kvadrát

A Vénusz hátraarcot vág : befejezetlen ügyeink

 

 

 

 

Telihold a Bikában: 2015 utolsó szuperholdja

 
Az október 27-i, a Bika jegyében létrejövő telihold nagyon intenzív hatásúnak ígérkezik. Ez egyszersmind az idei év utolsó, hatodik szuperholdja.

 

 

őszi telehold

 
Mint már korábban szó volt róla, ilyenkor a Hold közelebb van a Földhöz, mint általában, ezért nagyobbnak, fényesebbnek látszik. A szuperholdhoz időjárási szélsőségeket, természeti katasztrófákat társítanak – amelyek az égi esemény előtti vagy utáni néhány napban is bekövetkezhetnek. A hétfő délelőtti, Pakisztán északi részét, a szomszédos India északi valamint Afganisztán északkeleti részét megrázó 7, 7-es erősségű földrengés újabb szomorú példa arra, hogy az évezredes asztrológiai megfigyeléseknek van valóságalapjuk.

 
Az a tapasztalat sem egészen légből kapott, hogy holdtöltekor szűkebb és tágabb környezetünkben is elszabadulhatnak az indulatok. Mivel jelen esetben a Hold egy rosszindulatú állócsillaggal, a Sharatannal is együttállást képez, megsokasodhatnak a terrorizmusról, katonai akciókról, merényletekről, erőszakos bűncselekményekről beszámoló hírek is. Az Iszlám Állam például újabb horrorvideot tett közzé, amelyben egy tankkal hajtottak végig egy 19 éves szír katonán. Személyes szinten az elkapkodott döntések, impulzív megnyilvánulások okozhatnak gondot. Az egyidejűleg érvényesülő Merkúr – Uránusz szembenállás megnövelheti a baleseti hajlamot, egyszersmind váratlan híreket, fordulatokat is jelezhet.

 
Ezek természetesen nem mind kellemetlenek. Mint az októberi előrejelzésben már szó volt róla, hatottak és még mindig hatnak nagyon pozitív befolyások is, amelyeknek köszönhetően az elmúlt időszakban egy sor hosszú távú, kedvező változást eszközölhettünk. (Bár az olyan, egész hónapban érvényesülő bolygóállások, mint a Jupiter- Plútó trigon, a Mars, a Jupiter és a Vénusz együttállása, illetve Plútóval képezett harmonikus kapcsolatuk mindenkinek más és más életterületeken hozhattak javulást, a személyi horoszkóp adottságaitól függően. Általánosságban véve szakmai, egzisztenciális területeken, egyszersmind egészséggel, napi rutinokkal kapcsolatban lehetett a legkedvezőbb folyamatokat elindítani.)

 
A telihold – képlet feszült fényszögei azonban egyszersmind arra is figyelmeztetnek, hogy ezek létrejöttéhez valamit el kellett vagy el kell engedni a közeljövőben. Bár az aszketikus, misztikus -mágikus beállítottságú, végletekben élő Skorpió és az evilági, hedonizmusra hajlamos Bika – típus meglehetősen ellentétes tulajdonságokat testesít meg, mindkét jegy közös vonása, hogy a megszokottól való eltávolodás, az új tapasztalati tartományokba való mozdulás komoly kihívást jelent számukra, egyszersmind mély szorongással tölti el őket. Márpedig ebben az esetben csak akkor sikerül tartós javulást eszközölni, ha megszabadulunk néhány olyasmitől, ami eddig akadályozta haladásunkat.

 

 
A fentebb említett, feszült bolygóhatásoknak tulajdoníthatóan azonban ez a „megszabadulás” nem mindig önkéntes és nem is mindig fájdalommentes. A leválást előidézheti egy sokkoló felismerés (természetesen a háttér információk mindvégig rendelkezésünkre álltak, csak szánt – szándékkal dugtuk homokba fejünket, mert az üzenet sehogy sem illett hitrendszerünkbe vagy elvárásainknak nem felelt meg), valamilyen váratlan, anyagi vagy érzelmi természetű veszteség, valamilyen körülmény drasztikus megváltozása és még sorolhatnánk. A közös vonás, hogy a keletkezett hiánnyal kell átlépni az új szakaszba.

 
Mint más bejegyzésekben már szó volt róla, a teliholdak egyszersmind érési, kiteljesedési folyamatokat is jelképeznek: ilyenkorra érik be az, amit újholdnál kezdtünk el. A jelenlegi telihold egy hosszabb távú szakasz lezárása is. Bár 2015 folyamán nem mindig volt könnyű megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől és a különféle fékezőerőkkel is meg kellett küzdeni, azért adódott néhány olyan időszak, amikor viszonylag kedvező alapokról lehetett építkezni (vagy újraépítkezni). Ilyen lehetőségek legközelebb 2016 január végtől kínálkoznak, az előttünk álló hónapokban pedig inkább az eddig elért eredményekre számíthatunk. Ha a megfelelő kapcsolatokba, ügyekbe, folyamatok elindításába fektettük energiáinkat, tartalékainkból átvészelhetjük a következő, nem éppen könnyű hónapokat is. Az elvesztegetett idő, a mulasztások, pótcselekvések azonban megbosszulhatják magukat.

 
Váltani természetesen még mindig nem késő. Bár a november végén bepontosuló, de már most is érzékelhető Szaturnusz – Neptunusz kvadrát hatására nem könnyű megkülönböztetni egymástól a helyes irányokat és a tévutakat, a Neptun és a Nap ezzel egy időben érvényesülő kedvező kapcsolata segíthet ráérezni a követendő utakra. Az álmok, a hozzájuk kapcsolódó kreatív tevékenységek (pl. a különféle, bennük felmerült képek lerajzolása), a meditáció különféle formái )hasznos felismerésekhez vezethetnek.

Szaturnusz a Nyilasban

 

 

Amitabha, fekete

 

 

 

2014 december 23-án a Szaturnusz belép a Nyilas jegyébe 2015. június 16-ig marad, majd még utoljára három hónapra visszahátrál a Skorpióba, aztán 2015 szeptember 15-én ismét visszatér a Nyilasba, ahol 2017 december 20- ig időzik. Az alábbi bejegyzések egyéni- és kollektív fejlődésünk e fontos állomását mutatják be. Ahogy a szólás tartja, több szem többet lát.

 

 

 

Feloldódó valóságok – változó idők

„Kollektív szinten számos eszme feloldódását és formaváltását tapasztalhatjuk meg. Mindezek a hatások a politikai életet, a kormányokat, a törvényeket, egyházakat, oktatást is érintik: sok változásnak leszünk tanúi (…) Ebben az időszakban egy olyan kényelmetlen életszakaszon mehetünk keresztül, amikor is a helyzetek, eszmék, sőt még emberek is kioldódhatnak életünkből Eltűnik a régi, hogy átadja magát az újnak, de ez nem megy végbe egyetlen éjszaka leforgása alatt.”

Leslie Hale (Egyesült Államok)

Szaturnusz a Nyilasban (2014.december 23 – 2017.december 20)

„Ami a tudatlanságot illeti – nos ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket a Nyilasban haladó Szaturnusz a lehető legkeményebben torol meg. A tudatlanság, az amatörizmus, valamely közéleti vagy szakmai pozíció betöltéséhez szükséges szakmai ismeretek hiánya, egy nem kellőképpen megalapozott ideológia vagy szabály (akár társadalmi, akár jogi természetű), főleg ha arroganciával, felfuvalkodottsággal, tapintatlansággal, tehetetlenséggel és hiúsággal is párosul (mint rendszerint szokott) – látványos bukáshoz vezethet”
Iulia Trandafir (Románia)

Újra a Nyilasban jár a Szaturnusz – 2015 szeptember 18 – 2017 december 20

Mundán asztrológiai vonatkozások. Kulcsszavak: migránsválság és a terrorizmus által teremtett káosz, bizonytalanság, az EU stabilitásának megingása, az unión belüli határellenőrzés visszaállítása, határzárak és a határokat ért támadások, vallási és politikai szélsőségek, zavarosban halászó politikusok, gazdasági problémák, kaotikus állapotok a felsőoktatásban. Az egykor nemes liberális eszmék eltorzulnak : a mélységesen intoleráns toleránsnak álcázza magát, illetve az abnormálissal, a betegessel, a veszélyessel szemben nagyfokú tolerancia tapasztalható, miközben minden eszközzel igyekeznek elnyomni az ezekre adott egészséges, tiltakozó -és önvédelmi reakciókat.

 

Vasfüggönytől – vasfüggönyig ?

Nyilas Szaturnusz tranzitok a legújabb kori történelemben. Mundán asztrológia

 

 

 

 

Még több Szaturnusz 🙂

 

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Decemberi előrejelzések 2014
(Röviden kitér arra is, mit várhatunk a Szaturnusz Nyilas-beli tranzitjától)

Szaturnusz a Skorpióban (2012.október 5 – 2013. december 23)

Szaturnusz a Mérlegben (2010.október 29 – 2012.október 5)

Mozgalmas december – sorsdöntő változások

Mozgalmasnak ígérkezik december. Egész hónapban sok izgalomban, váratlan fordulatban lesz részünk, és van három olyan asztrológiai esemény is, amely hosszabb távon is befolyást gyakorol.

 

A december 15-én újra bepontosuló Uránusz – Plútó kvadrát akár életre szóló változásokat is hozhat egyeseknek, december 22-re virradóan a téli napforduló az elkövetkező három hónap eseményeit vetíti előre, a 23-án pedig a Nyilasba lépő Szaturnusz pedig az előttünk álló két és fél évet határozza meg.

 

cittipat 2

 

 

Hullajó buli

 

De addig meg közben is sok minden történik. A hónap első napja hétfőre esik. A Kosba lépő Hold további lendületet, vállalkozó kedvet ad a Nyilas Napnak. Kedden, amikor az Uránusszal is találkozik, a Nap pedig a Nyilas 9 fok 47′-en együttállást képez az Antares állócsillaggal, a Skorpió Szívében, a vakmerőnél is vakmerőbbekké válhatunk. Mivel a Hold aznap a Jupiterrel is trigont képez majd, valószínű, hogy aki mer, az ezúttal is nyer. A szerencsés ötletek, spontán sziporkák, véletlen találkozások, az egészséges kockázatvállalási kedv nagy áttörésekhez is vezethet.

 

 

Különösen, ha a Skorpió Szaturnusz és a Bak Mars bepontosuló szextiljében rejlő lehetőségeket (kitartás, valóságérzék, következetesség, alaposság, teherbírás, türelem) is kihasználjuk. Másfelől azonban, mivel az Antares a látványos emelkedés után látványos bukást is hozhat, a most még zseniálisnak tűnő ötletekért később, a hónap vége felé nagy árat fizethetünk. Ugyanez a helyzet a felelőtlen vagy túl jól hangzó ígéretekkel és azokkal a javaslatokkal is, amelyek erőnek- erejével egyszerűsítik le a bonyolult kérdéseket. A Plútóval rövidesen pontos kvadrátot képező Uránusz tovább fokozhatja ezt a hatást.

 

 

Persze, ha úgy hozza a sors, érdemes megragadni a most kínálkozó alkalmakat váratlan utazásokra, megnyílni a hirtelen jött lehetőségek előtt, új projektbe kezdeni, az esélyek és a veszélyek kellő mérlegelését követően pedig akár céget is alapítani.

 

3-án a Bikában lévő Hold hatására töprengőbe eshetünk: vajon a lassúbb, időigényesebb megoldásokat válasszuk-e vagy pedig inkább egy huszárvágással vágjuk el a problémák gordiuszi csomóját. Mondani sem kell, hogy az Antaressel együtt álló Merkúr inkább az utóbbira hajlamosíthat. Nos, valamennyi kockázatvállalás mindenképp szükséges, hiszen olyan helyzetek is felmerülhetnek, amikor a spontán, életszerű reakciókat, a gyors megoldásokat az ismert rosszhoz való ragaszkodás és az ismeretlen jótól való félelem akadályozza.

 

 

4-én, a Vénusz – Jupiter trigon hatására, akár első látásra is szerelemre lobbanhatunk, kellemes találkozásokban, vidám mulatságokban is részünk lehet. Késő estére azonban amikor a Hold feszült kapcsolatba kerül a Jupiterrel, a jóból megárthat a sok: többet iszunk a kelleténél, anyagi lehetőségeinket meghaladó kiadásokba, felelőtlen szerelmi kalandokba bocsátkozunk, esetleg olyan vitákba bonyolódunk, melyek már a közeljövőben is megbosszulhatják magukat. Különösen így van ez, ha vallási, világnézeti vagy politikai kérdéseken különbözünk össze.

 

 

Mikulás

 

5-én, amikor a Hold szembekerül a Szaturnusszal, az elhamarkodottság visszaüthet, érzelmileg sebezhetővé válunk. A Mars jegyet vált: a megfontolt, következetes, hagyománytisztelő Bak jegyéből a Vízöntőbe lép, ahol 2015 január 13.-ig tartózkodik. Az öntörvényű, forradalmár természetű Uránusz uralma alatt ő is kiszámíthatatlanná válhat. Ha ezen a napon még nem is, 6-án, teliholdkor már valamilyen formában megtapasztalhatjuk, hogy a dolgok kicsúsznak ellenőrzésünk alól. Ez az érzés később, a hónap folyamán erősödni fog. Őrült Mikulásozás lesz, annyi szent, amikor az ajándékokkal dúsan megrakott rénszarvasfogatok mellett néhány igazán rusnya krampusszal is összefuthatunk. Ez többnyire egyszerre, egy időben szokott történni. Télapó puttonyában pedig bonbonok és nyalánkságok mellett lapulhat néhány rothadt krumpli is
December 7-én, amikor a Nappal együtt álló Merkúr az Uránusszal is trigont képez, az események felpörögnek. Váratlan hírek, utazások, találkozások, a szokásosnál gyorsabb ügyintézés (esetleg néhány kiskapu) okozhat kellemes meglepetéseket. Hirtelen, formabontó ötleteink támadnak, régi témákat újszerűen közelítünk meg és ez meghozhatja az áttörést is. Az információ valósággal eláraszt és mi is elemi késztetést érzünk a kommunikácóra. Cikkek, dolgozatok írására is jó lehet ez az időszak, szerződéskötésnél azonban érdemes megnézni az apró betűs részleteket is. Fordításoknál a szórakozottságból kihagyott szövegrészek, pontatlanságok okozhatnak gondokat. Az elhamarkodottságból is származhatnak problémák és az improvizáció, a formaságok felrúgása sem mindig hasznos.
8-ára virradóan, amikor a Rákba lépő Hold trigont képez a Neptunnal, intenzív álmaink lehetnek, amelyek akár a jövőt is megmutathatják. Még ugyanazon a napon estefelé szembekerül a Plútóval is, ami a valamiől/ valakitől való elszakadás, a javunkat már nem szolgáló minták átalakításának a szükségszerűségét is felveti. Így, ünnepek környékén gyerekkorunkból sem biztos, hogy csak a kellemes emlékek kerülnek elő.
9-én aztán a Jupiter is hátraarcot vág: egy okkal kevesebb, hogy a szerencsére bízzuk magunkat. Hosszabb utazásokon, jogi ügyekben is várhatók fennakadások, és 2015 április 7-ig, amíg végül direktbe fordul, az sem biztos, hogy megfejtjük az élet értelmét. 10-én, amikor a Hold már az Oroszlánban halad, sokkal derűsebb napra ébredhetünk. Igaz, a nap első felében, amikor farkasszemet néz a Marssal, még számíthatunk némi irritációra, de 11-én, esti találkozója a Jupiterrel már sokkal kellemesebbre sikerül. Kiváló alkalom ez a megbocsátásra, különösen szerelmi perpatvarok esetén.

 

Igaz, aznap már a Vénusz is a Bakba lép, így a békülés sem biztos, hogy feltételektől mentes.12-én, a nap első felében még tartanak a jupiteri hatások, de aztán, amikor a Hold átmegy a Szűzbe, véget ért az ünneplés. Az elkövetkező két nap kiváló alkalom arra, hogy mérleget készítsünk, rendszerezzünk, időt szánjunk az ünnepek előtti nagytakarításra. Ha az előző napok eufóriájában nem tapsoltuk el valamennyi pénzünket, most sokkal bölcsebb beruházásokat eszközölhetünk, sokkal jutányosabb árakon. De az sem baj, ha a meglévőre koncentrálunk, idén ugyanis már nem biztos, hogy túl nagy összegekhez juthatunk. A fogyó hold a tisztító kúráknak, felesleges kilóktól való megszabadulásnak is kedvez.
13-án, a Neptunnal képezett szembenállása borús hangulatban találhat, de ha belátjuk, hogy nem a külvilág, a partner vert át, hanem mi viseltünk túl rózsaszín szemüveget, a Plútó trigon segítségével tartós és mély változásokat eszközölhetünk. Ebben az esetben a Jupiter – Merkúr trigonja még a kezünk alá is dolgozhat. Jó azonban, ha felkészülünk rá, hogy fenntartásainkat nem mindenki fogja osztani: a Nap- Hold kvadrát hatására talán még mi is szőrszálhasogatónak, körülményeskedőnek, túlságosan görcsösnek érezhetjük magunkat. Ebben az esetben azonban rengeteg kellemetlenséget spórolhatunk meg magunknak, ha zsigeri intuíciónkra hallgatva odafigyelünk a részletekre, arra törekszünk, hogy az ideális kergetése helyett azt összehangoljuk a reálissal, nem dőlünk be jól hangzó ígéreteknek. Ezeknek az erényeknek nemsokára nagy hasznát vesszük.

 

 

A nagy robbanás: újra egzakt a Plútó – Uránusz kvadrát

 

 

ToronyA Torony

14-én, amikor a Nap trigont képez a Jupiterrel, A Hold pedig megközelíti a Szaturnusz szextiljét, a lelkesedéssel kiegyensúlyozott valóságérzék nagyszerű megoldásokhoz is vezethet. Ha valamikor, most érvényes az arany igazság: aki segít magán, azt az Isten is megsegíti. 15-én, amikor a Hold átlép a bohém természetű Mérleg jegyébe, már inkább csak abban lehet reménykedni, hogy a gondviselés kegyéből kifolyólag akár a nagy-nagy meggondolatlanságok is megúszhatók.

 

Ezen a napon válik újra egzakttá ugyanis a Plútó és az Uránusz kvadrátja. Mint már korábban szó volt róla, ez a hatás folyamatosan érvényesül 2011 óta, és már novemberben is elég intenzíven hatott. A fényszög bepontosulásakor azonban rendszerint mindig történik valami, ami emlékeztet arra, hogy a derült égből érkező villámcsapások ímmár részévé váltak életünknek. A forgatókönyvek már az előző hónapokból is ismerősek. Mindkét bolygó változást akar, de az Uránusz egyik percről a másikra, kvantumugrás- szerűen. A Plútó lassan, alaposan, a gyökerekig lehatolva. A Plútó tabula rasát csinál, az Uránusz célirányosan rombol, csak a villámcsapás körzetében perzselve fel a talajt.

 

 

A formációt tovább súlyosbítja 16-án a Mérleg Hold részvételével kialakult T- kvadrát a három bolygó között. Mivel a 15-én a még Mars és Hold is, a Nap- Jupiter pedig folyamatosan trigonban állnak egymással, a helyzet talán nem olyan súlyos, mint tavaly télen – idén tavasszal, amikor a nagy kereszt hatott. Minden rosszban van valami jó. Csak pozitív hozzáállás kérdése – bölcselkedik a Nap és a Jupiter optimista duója, 16-án estére még a Hold szextiljétől is megtámogatva, de azért némi őszinteség sem árt. A kár elég jelentős, a veszteségek pedig nem orvosolhatók egyik napról a másikra.
Hogy ez mi minden lehet a hétköznapi élet dolgaira lefordítva? Például egy baleset, szórakozóhelyről jövet, amit ugyan súlyos sérülésekkel, de legalább élve úsztunk meg. Egy elbizakodottságból, a valóságérzék hiányából, megfelelési kényszerből adódó padlót fogás ami hosszabb távon mégis ráébreszt valódi értékeinkre. Vagy éppen ellenkezőleg: a pillanat lelkesedésében hozott rossz választás aminek következményeivel rövidebb időn belül szembesülhetünk, mint hinnénk. Ez a nagypolitika eseményeire is érvényes.

 

 

Ennek megfelelően 17-e, amikor a Hold átkerül a Skorpióba, sok mindennek nevezhető, csak eufórikusnak nem. A Hold- Neptun trigon hatásra ráérezhetünk ugyan a követendő irányokra, később, a Hold- Plútó szextilje 18-án lelkierőt is adhat a szükséges, de fájdalmas változások kivitelezéséhez, de a Mars kvadrát hatására az érzések sérülnek. Az aznap Bakba lépő Merkúr ráadásul az előző napok tempóját is csökkenti, úgyhogy jó okkal feltételezhetjük: a függőben maradt ügyekkel most már csak jövőre foglalkozhatunk érdemben. A hónap elejének euforikus hangulatában elnapolt teendők most kegyetlenül megbosszulják magukat. Ahogy haladunk a téli napforduló időpontja felé, egyre nehezebbnek érezzük ezt a súlyt. Nem csoda, ha 19-e az este felé bepontosuló Hold- Szaturnusz együttállás komor hangulatában telik.

 

 

20-án, amikor a Hold a Nyilasba lép, érezhetünk némi megkönnyebbülést, de a Neptunnal képezett kvadrát miatt ez önbecsapás is lehet. Persze arról szó sincs, hogy folyamatosan siránkozni kellene, különösen ha olyasmikről van szó, amiknek a megváltoztatása időigényes vagy nem rajtunk múlik. A Vénusz aznap találkozik a Bak Plútóval, és mindketten kvadrátot képeznek az Uránusszal. Ez a legjobb esetben is a kapcsolatok átalakulására, értékeink viszonylagosságára figyelmeztet, de komoly érzelmi törések, anyagi veszteségek is valószínűsíthetők. Az Uránusz- Hold esti trigonja valamelyes oldja a hangulatot, de a túlságosan költségesre sikeredett búfelejtő bulik most nem ajánlhatók. A kutyaharapást szőrével típusú terápiák is visszaüthetnek: egy friss szakítást tehát semmi értelme új flörtökkel gyógyítani, inkább végezzük el a gyászmunkát. 21-én a Hold – Jupiter trigonja tovább növeli bizakodásunkat. íme a legjobb bizonyíték, hogy a hullámvölgyekben is lehetnek jó időszakok

 

 

Téli napforduló, a Szaturnusz jegyet vált : ínséges idők?

 

 

erm5Érmék 5

 

 

December 22-e különleges dátum: egyszerre téli napforduló és újhold. A Nap 22-én 00:03- kor lép be a Bak jegyébe. A napfordulós képlet fényszögei nem túl biztatók: ha az előző egy- két napban sikerültek is a figyelemelterelő manőverek, most nem lehet nem észrevenni a veszteséget. Ebben az időszakban nemcsak a hőmérséklet miatt lehet mínuszokról beszélni, hanem érzelmiek, anyagiak tekintetében is egy minimum három hónapig tartó szűkös időszak következik. ( A tavaszi napéjegyenlőség- képlet egy másképp problémás szakaszt vezet fel)

 

 

A Vízöntőben a Mars urával, az Uránusszal képezett pontos szextilje ellenére sem sokat tehet a Bak stellium (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Plútó) komor, sűrű, valóságával szemben. Azaz: lehet szellemeskedni, lázadozni, nevetni vagy bölcselkedni nyomorúságunkon, de az anyagi források és a lehetőségek szűkösségén,.az egyre nyomasztóbbá váló közhangulaton ez mit sem fog változtatni.

 

 

23-a, a Hold találkozását a Plútó- Vénusz duójával , komor hangulatban találhat, amire az Uránusz kvadrát tesz is néhány lapáttal Ugyanezen a napon a Szaturnusz is belép a Nyilasba, ami azt sejteti, hogy ha nem is történik konkrét, külső esemény, most teljes mértékben tudatosul mindannak a súlya, amivel az elkövetkező hónapokban szembe kell nézzünk. A napforduló és a Szaturnusz jegyváltásának a témája önmagukban is külön írások témáit képezik, ezért most csak épp a legfontosabb analógiákat soroljuk fel.

 

 

A Szaturnuszt, a kozmosz nagy tanítómesterét a renddel, struktúrákkal, szabályozással hozzák összefüggésbe, de a régi asztrológia „nagy rossztevőjeként” a megpróbáltatásokhoz, ínséghez, gúzsbakötöttséghez is társítják. Tágabb értelemben persze, ha képesek vagyunk elfogadni határainkat, megedződünk, kitartunk nehézségek ellenére is, jól vesszük az akadályokat, képesek vagyunk a lassú, komoly, koncentrált munkára, beérjük a kevéssel is, önként hozunk áldozatokat, hosszabb távon még sokat profitálhatunk a most mostoha feltételekből.
A Jupiter azonban, a Nyilas természetes ura, a bőség, a terjeszkedés, a széles horizontok, a hit, optimizmus princípiuma, magától értetődő, hogy kimondottan nyomasztónak érzi a Szaturnusz vendégeskedését. Hogy mi lehet egy ilyen kombinációból? Nos, durva egyszerűsítéssel a Jupiterhez rendelhető dolgokból túlságosan kevés van, ezek a tartalmak korlátozott módon, csökkenten érvényesülnek. Beszűkülnek a horizontok, a mozgástér, a hit dogmává torzul, gondolatrendőrség formálja a véleményt, a hangulatot hit- és világnézeti viták mérgezik. Ez a pozíció már önmagában is utal az anyagi szűkölködésre, a 2015 első és utolsó hónapjait meghatározó Szaturnusz- Neptun kvadrát aztán tovább fokozza ezt a tendenciát.

 

 

Bár december végén ez a fényszög még nem egzakt, ízelítőt kaphatunk belőle, milyen is lesz, amikor tényleg beköszönt a gazdasági válság, fellazulnak, majd fokozatosan eltűnnek az eddig biztonságot adó társadalmi struktúrák közül azok is, amiket még az utóbbi években ható Plútó- Uránusz kvadrátnak sem sikerült felrobbantania, új pedig még nem alakult ki helyettük.

 

 

Mindez egyéni szinten is nagy változásokat hozhat, pl. kiábrándulást a korábbi eszményekből, a hit, a remény, a kilátások elvesztését valamely váratlan megrázkódtatás vagy pedig egy lassú folyamat eredményeként. És megnyilvánulhat nagyon pozitívan: minden eddiginél keményebb munka formájában, hogy megvalósítsuk álmainkat, csökkentsük a reális és az ideális, az elmélet és a gyakorlat közötti távolságot.

 

 

A nagyvilágban is komoly átalakulások várhatók, illetve a most elkezdődött, nem mindenkit megnyugtató folyamatok tovább folytatódnak. A Plútó- Uránusz kvadrát további robbanásokat fog előídézni, míg a Neptun – Szaturnusz kvadrát hatására a káosz, a történelmi téveszmék, az eddiginél is súlyosabb gazdasági válság pusztít majd. A váratlanul kitörő, viszonylag gyors lefolyású, de intenzív lefolyású lázadások éppen úgy részei lehetnek a csataképnek, mint a hosszú ideig tartó háborúk, hidegháborúk. Valamennyi, szokásos tartozékukkal: pusztító ideológiák, szegénység, munkanélküliség, járványok.

 

téli napford 2014

 

A téli napforduló képlete (ld.ábra)  által előrevetített három hónap ízelítőt adhatnak ezekből a teljes nyomasztó mivoltukban csak később megmutatkozó tendenciákból. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy minden szempontból hosszú, hideg tél lesz, amikor is az időjárás, a természeti katasztrófák további megpróbáltatásokat tartogathatnak. Bölcsen tesszük tehát, ha mi is reális keretek között tartjuk elvárásainkat és túlélési technikákat dolgozunk ki a fentebb felsorolt lehetőségekre is.

 

 

 

 

Fekete Karácsony – újévi hullámvasút?

 

 

 

Gothic-Glam-1

 

Ennek megfelelően 24-én, Karácsony este sem biztos, hogy telik túl bizakodó hangulatban. Azonban akkor sem kell elkeseredni, ha túl szegényes a Jézuska. Emlékezzünk vissza, hogy maga az ünnep főszereplője is egy szegényes istállóba született, valószínűleg az is némi időbe telt, amíg a napkeleti bölcsek odataláltak a jászolhoz, Heródes jóvoltából pedig már kisbabaként életveszélyben volt.

 

Nemcsak a keresztényeknél, hanem más népek mítoszaiban is gyakori motívum, hogy a megváltó nagy veszély és kilátástalanság közepette születik. A hétköznapi valóság nyelvére ez úgy fordítható le, hogy a nagy felébredések éppenséggel egy – egy mélyponton következnek be, ilyenkor támadnak a legzseniálisabb ötletek, érkezik segítség, a nagy sikert pedig sokszor egy nagy kudarc előz meg.

 

Így 25- 26-án, amikor a Hold a Vízöntőben halad, már akkor is mókás kedvünk támadhat, ha épp semmi ok a nevetésre. Hiszen mindannyian tudjuk: csak nézőpont kérdése, hogy teli -e vagy üres a pohár. Persze, mivel 25-én a Bak Plútóval találkozó Merkúr kvadrátot képez az Uránusszal, a Hold pedig a Marstól sérül, jó esély van, hogy a tréfa a kelleténél vaskosabbra sikerül. Remélhetőleg senki nem kerül ilyen helyzetbe, így csak átvitt értelemben kell megszívlelni a mondást, miszerint akasztott ember házában kimondottan rossz modorra vall kötelet emlegetni. Az időszak közlekedési balesetekre is hajlamosíthat, árammal, tüzijátékkal, extrém sportokkal pedig szintén óvatosan 26-án is.

 

December 27 a melankolikus álmodozás vagy a kreatív depresszió napja. Esetleg mindkettőé. A Hold a nap folyamán átlép a Halak jegyébe, ahol először kvadrátot képez a Szaturnusszal, majd találkozik a Neptunnal. E bolygóállás hatására az ábrándok , tervek és a konkrét lehetőségek, az elért teljesítmény közötti különbséget nagyon fájdalmasan érzékelhetjük. A pragamtikus Bak jegyében álló Nap szextiljének köszönhetően azonban mindez remélhetőleg arra sarkall.hgy kezdjünk valamit a helyzettel, a Hold – Neptun együttállás pedig arra is segít ráérezni, micsodát. A nap második fele, valamint 28 – a délelőtt, a Hold – Plútó szextil hatására további mélyreható, bár nem mindig kellemes változások eszközlésére sarkallhat, Az új évi tervek gyakorlatba ültetéséhez talán már idén is hozzá lehet kezdeni.

 

Az előszilveszteri bulik idén sokkal pörgősebbek lehetnek, mint maga a Szilveszter, hiszen a Hold már 28-án este átlép a Kos jegyébe. Mivel a korahajnali órákban eléri az Uránusz együttállást és a Plútóval is összerúgja a port, a Nap pedig mindeközben a kegyetlen Facies állócsillaggal randevúzik, a 29-ére virradó éjszaka nagyon- nagyon veszélyes. Ez a nap a világpolitikában, közéletben is  zűrösnek ígérkezik, és szokatlan időjárási jelenségek, földrengések, vulkánkitörések is előfordulhatnak.

 

 

A Kos típusokat nem lehet elégszer visszafogottságra inteni, de az általában józan, megfontolt Bak karakterek is elveszíthetik a fejüket. Szerencsére a 30-a már kedélyesebbnek ígérkezik: az éjszaka folyamán bepontosuló Hold- Jupiter trigon hatására pedig akár azok is országos cimborákká válhatnak, akik tegnap még egymás torkának estek. Egy reménytelennek ítélt szituáció is megoldódhat egyik pillanatról a másikra, bár továbbra sem biztos, hogy látványos és nagy horderejű változásról van szó.

 

 

Az este, a Holddal a Bika jelében már kimondottan visszafogott és családias. A valóságérzék is visszatérőben – remélhetőleg még az előtt, hogy túl sok pénzt dobtunk volna ki az ablakon. Az év utolsó napjának, 31-nek az első fele,a Hold- Plútó harmonikus kapcsolata még az üzleti ügyeknek is kedvez. Különösen, ha az előző esti Nap – Hold trigon, Hold- Neptun szextil hatására támadt ötleteket is valóra váltjuk. A Szilveszter este vegyes benyomásokat tartogat: a Vénusz felé közeledő Merkúr és velük trigont képező Hold hatására ezeken az összejöveteleken nem csak a szórakozásról, hanem az üzletről is sok szó esik. És miért is ne köthetnénk össze a kellemeset a hasznossal? Bár mindez az érdek- kapcsolatok irányába is letolódhat, a hosszú távú előnyöket és a folyamatok időigényességét szem előtt tartva valamennyi fél jól járhat. Sajnos azonban érvényesülhetnek olyan impulzusok is, melyek hatására túllőhetünk a célon. A Jupiter – Mars szembenállás ugyan csak az év első napján pontosul be, a túlzások az anyagi lehetőségek túlbecsüléséhez, kereteink túllépéséhez vezethetnek. Ezen a Szilveszter éjszakán például kimondottan rossz ötlet pókerezni, de más módon se kísértük a sorsot.

 

Kiss Kati

 

Új, decemberi programok a Sylvia- sarokban 

több róla: FB

%d blogger ezt kedveli: