asztropressz

Kezdőlap » Posts tagged 'Plútó Uránusz kvadrát'

Tag Archives: Plútó Uránusz kvadrát

Lőporos hordón üldögélve

 

Október 23-án a Nap belép a Skorpió jegyébe. A halállal, újjászületéssel, a lélek mélységeivel, a nagy üzletekkel és adósságokkal kapcsolatba hozható nyolcadik jegy a legintenzívebb a tizenkettő közül. Ez a hatás felerősíti az átalakulás már eddig is markánsan érzékelhető plútói energiáit.

 

 

 

 

Goofy a lőporos hordón

 

 

 

 

Míg a Nap a diplomatikus, egyszersmind a konfliktuskerülésben és valóságelhárításban jeleskedő Mérleg jegyében haladt , egyszerűbb volt nem tudomást venni a meglévő feszültségekről semmint érdemben foglalkozni velük. Ez a tendencia egyaránt megfigyelhető volt személyes és kollektív szinten. Pedig az elmúlt hetek sok mindennek voltak nevezhetők csak békésnek nem.

 

 

 

A késelések egyik áldozata

A késelések egyik áldozata

Néhány nappal a szeptember 28-i teljes holdfogyatkozást, vérholdat követően elemi intenzitású terrorhullám szabadult el Izraelben. Mint korábban már szó volt róla, a vérholdak tetrádja számos megpróbáltatást hozott az ország lakóinak, így asztrológiai szempontból egyáltalán nem meglepő, hogy a legutóbbi eklipszet követően újra fellángolt az erőszak. Az októberi előrejelzésekben említett, Plútó (Bak) , Mars, Jupiter (Szűz) közötti föld trigonok ebben az esetben nem stabilitást hoztak, hanem azt tették lehetővé, hogy a primitív indulatokat kezdetleges harci eszközökkel (pl.kövek, kések, parittyák) pusztító hatékonysággal lehessen kifejezni. Az újabb, ímmár a harmadik intifádába , a palesztinek Izrael elleni felkelésbe – jobban mondva legközönségesebb terrorcselekmények sorozatába nők, kamaszkorú gyerekek is belekapcsolódtak. És egy hazug vallási, politikai ideológiától feltüzelve (diszharmonikus Jupiter, Neptun, Szaturnusz hatások), akárcsak egy megelevenedett horrorfilmben (Uránusz – Plútó kvadrát), békés polgárokat késelnek, kegyhelyeket gyújtogatnak fel. Eközben pedig az ellenük fellépő biztonsági erőket vádolják terrorizmussal, a világ nagyobbik része meg homokba dugja a fejét. (Mérleg)

 

 

 

Ez a hozzáállás nyilván nem csupán a Mérleg időszakra jellemző, hanem már évek óta tartó tragikus valóságelhárítás, viszont a mostani példa asztrológiai szempontból is aktuális. Mindez, Oroszország katonai akcióival a szomszédos Szíriában rendkívül labilissé teszi a közel- keleti helyzetet. Felesleges és káros azzal áltatni magunkat, hogy mindez tőlünk tisztes táborban történik, hiszen a konfliktus bármikor harmadik világháború méretűvé is eszkalálódhat. Enyhülés nem várható egyhamar. Eközben, bár a fényszög többé már nem lesz pontos, a 2012 -2015 között oly sok drámai átalakulást katalizáló Plútó – Uránusz kvadrát egyre erőteljesebben érezteti a hatását. A két bolygó közötti diszharmonikus kapcsolat 2015 végén és 2016 első hónapjaiban tartogatja a legtöbb kihívást.

 

 
Mint a korábbi bejegyzésekben már szó volt róla, nagyrészt ezzel a bolygókapcsolattal hozható összefüggésbe az orosz- ukrán konfliktus eszkalálódása, az Iszlám Állam megizmosodása és a Közel – Kelet káoszba süllyedése. Számos asztrológus szerint a formáció, más erőpróbáló bolygóhatásokkal (pl. a Szaturnuszé, bővebben Szaturnusz a Nyilasban, Újra a Nyilasban jár a Szaturnusz, Vasfüggönytől vasfüggönyig ?) kombinálódva a geopolitikai határok megváltozását is katalizálhatja.

 

 

 

 

A fényszög hatásai kollektív szinten érződnek a legerőteljesebben , de a személyes sorsokra is hatással vannak. A legnagyobb hatást azokra gyakorolják, akiknek Napjuk vagy más személyi bolygóik, aszcendensük a Kos, a Bak, a Mérleg illetve a Rák jegyében vannak. Fényszögük a horoszkópnak azokon a területein is gyökeres változásokat jelezhet, amelyeket a személyi horoszkópban összeköt (pl. Kos Uránusz a 2.es, Bak Plútó a X. házban nagy szakmai, egzisztenciális átalakulásokat sejtet, amelyeket az anyagi helyzet kiszámíthatatlan változása kísér) Ezeknek a hatásoknak az értelmezésében  és kezelésében egy képletelemzés sokat segíthet.

 

 

 

gránátalmát tartó kézAz előző hetek instabilitása ellenére azonban érvényesültek olyan bolygóhatások is, amelyek hozzásegíthettek, hogy hosszú távon is kedvező változásokat eszközöljünk. Ezeket a részben még most is érvényesülő befolyásokat (pl. Jupiter – Plútó trigon, Mars – Jupiter együttállás, Mars -Plútó trigon) az októberi előrejelzés részletesen bemutatta. Az október 23 -25 közötti időszak, amikor a amikor a Vénusz harmonikus kapcsolatba kerül a Plútóval, majd a Jupiterrel is találkozik, egyaránt kedvez az üzleti és az érzelmi ügyeknek. Bár a segítő hatások november első feléig kitartanak, legnagyobb eséllyel az október 28-i teliholdig indíthatók el ígéretes folyamatok.

 

 

 

 

A lényegesre koncentrálni azonban nehéz, hiszen a fentebbiekkel párhuzamosan olyan befolyások is érvényesülnek – pl. az október 22-én bepontosult Plútó- Merkúr kvadrát, a 25-én egzakttá váló Merkúr- Uránusz szembenállás, amelyek megosztják figyelmünket, egyik pillanatról a másikra zűrzavaros helyzetekbe, felesleges vitákba keverhetnek. A fontossági sorrend felállítása életmentő lehet, hiszen a mostani, viszonylagos stabilitás már nem tart sokáig. November 9-én, amikor a Vénusz, 12-től pedig, amikor a Mars is átlép a Mérlegbe, felborul a törékeny egyensúly. A hónap végétől pedig december közepéig, amikor befolyásuk rendre összeadódik a már így is nehezen kezelhető Plútó – Uránusz hatásokkal, még jobban kicsúszhatnak a dolgok a kezünk közül. Saját-és környezetünk reakciói is meglepetéseket okozhatnak, a váratlan események akkor is felboríthatják gondosan kidolgozott stratégiáinkat, ha tudatosan készültünk a változásra.. Ez a tendencia kollektív szinten is egyre erőteljesebben érződik majd. Az időközben szintén egyre szorosabbá váló Szaturnusz – Neptun kvadrát tovább fokozza a káoszt, a félreértéseket és a diszharmoniát.

 

 

Mozgalmas december – sorsdöntő változások

Mozgalmasnak ígérkezik december. Egész hónapban sok izgalomban, váratlan fordulatban lesz részünk, és van három olyan asztrológiai esemény is, amely hosszabb távon is befolyást gyakorol.

 

A december 15-én újra bepontosuló Uránusz – Plútó kvadrát akár életre szóló változásokat is hozhat egyeseknek, december 22-re virradóan a téli napforduló az elkövetkező három hónap eseményeit vetíti előre, a 23-án pedig a Nyilasba lépő Szaturnusz pedig az előttünk álló két és fél évet határozza meg.

 

cittipat 2

 

 

Hullajó buli

 

De addig meg közben is sok minden történik. A hónap első napja hétfőre esik. A Kosba lépő Hold további lendületet, vállalkozó kedvet ad a Nyilas Napnak. Kedden, amikor az Uránusszal is találkozik, a Nap pedig a Nyilas 9 fok 47′-en együttállást képez az Antares állócsillaggal, a Skorpió Szívében, a vakmerőnél is vakmerőbbekké válhatunk. Mivel a Hold aznap a Jupiterrel is trigont képez majd, valószínű, hogy aki mer, az ezúttal is nyer. A szerencsés ötletek, spontán sziporkák, véletlen találkozások, az egészséges kockázatvállalási kedv nagy áttörésekhez is vezethet.

 

 

Különösen, ha a Skorpió Szaturnusz és a Bak Mars bepontosuló szextiljében rejlő lehetőségeket (kitartás, valóságérzék, következetesség, alaposság, teherbírás, türelem) is kihasználjuk. Másfelől azonban, mivel az Antares a látványos emelkedés után látványos bukást is hozhat, a most még zseniálisnak tűnő ötletekért később, a hónap vége felé nagy árat fizethetünk. Ugyanez a helyzet a felelőtlen vagy túl jól hangzó ígéretekkel és azokkal a javaslatokkal is, amelyek erőnek- erejével egyszerűsítik le a bonyolult kérdéseket. A Plútóval rövidesen pontos kvadrátot képező Uránusz tovább fokozhatja ezt a hatást.

 

 

Persze, ha úgy hozza a sors, érdemes megragadni a most kínálkozó alkalmakat váratlan utazásokra, megnyílni a hirtelen jött lehetőségek előtt, új projektbe kezdeni, az esélyek és a veszélyek kellő mérlegelését követően pedig akár céget is alapítani.

 

3-án a Bikában lévő Hold hatására töprengőbe eshetünk: vajon a lassúbb, időigényesebb megoldásokat válasszuk-e vagy pedig inkább egy huszárvágással vágjuk el a problémák gordiuszi csomóját. Mondani sem kell, hogy az Antaressel együtt álló Merkúr inkább az utóbbira hajlamosíthat. Nos, valamennyi kockázatvállalás mindenképp szükséges, hiszen olyan helyzetek is felmerülhetnek, amikor a spontán, életszerű reakciókat, a gyors megoldásokat az ismert rosszhoz való ragaszkodás és az ismeretlen jótól való félelem akadályozza.

 

 

4-én, a Vénusz – Jupiter trigon hatására, akár első látásra is szerelemre lobbanhatunk, kellemes találkozásokban, vidám mulatságokban is részünk lehet. Késő estére azonban amikor a Hold feszült kapcsolatba kerül a Jupiterrel, a jóból megárthat a sok: többet iszunk a kelleténél, anyagi lehetőségeinket meghaladó kiadásokba, felelőtlen szerelmi kalandokba bocsátkozunk, esetleg olyan vitákba bonyolódunk, melyek már a közeljövőben is megbosszulhatják magukat. Különösen így van ez, ha vallási, világnézeti vagy politikai kérdéseken különbözünk össze.

 

 

Mikulás

 

5-én, amikor a Hold szembekerül a Szaturnusszal, az elhamarkodottság visszaüthet, érzelmileg sebezhetővé válunk. A Mars jegyet vált: a megfontolt, következetes, hagyománytisztelő Bak jegyéből a Vízöntőbe lép, ahol 2015 január 13.-ig tartózkodik. Az öntörvényű, forradalmár természetű Uránusz uralma alatt ő is kiszámíthatatlanná válhat. Ha ezen a napon még nem is, 6-án, teliholdkor már valamilyen formában megtapasztalhatjuk, hogy a dolgok kicsúsznak ellenőrzésünk alól. Ez az érzés később, a hónap folyamán erősödni fog. Őrült Mikulásozás lesz, annyi szent, amikor az ajándékokkal dúsan megrakott rénszarvasfogatok mellett néhány igazán rusnya krampusszal is összefuthatunk. Ez többnyire egyszerre, egy időben szokott történni. Télapó puttonyában pedig bonbonok és nyalánkságok mellett lapulhat néhány rothadt krumpli is
December 7-én, amikor a Nappal együtt álló Merkúr az Uránusszal is trigont képez, az események felpörögnek. Váratlan hírek, utazások, találkozások, a szokásosnál gyorsabb ügyintézés (esetleg néhány kiskapu) okozhat kellemes meglepetéseket. Hirtelen, formabontó ötleteink támadnak, régi témákat újszerűen közelítünk meg és ez meghozhatja az áttörést is. Az információ valósággal eláraszt és mi is elemi késztetést érzünk a kommunikácóra. Cikkek, dolgozatok írására is jó lehet ez az időszak, szerződéskötésnél azonban érdemes megnézni az apró betűs részleteket is. Fordításoknál a szórakozottságból kihagyott szövegrészek, pontatlanságok okozhatnak gondokat. Az elhamarkodottságból is származhatnak problémák és az improvizáció, a formaságok felrúgása sem mindig hasznos.
8-ára virradóan, amikor a Rákba lépő Hold trigont képez a Neptunnal, intenzív álmaink lehetnek, amelyek akár a jövőt is megmutathatják. Még ugyanazon a napon estefelé szembekerül a Plútóval is, ami a valamiől/ valakitől való elszakadás, a javunkat már nem szolgáló minták átalakításának a szükségszerűségét is felveti. Így, ünnepek környékén gyerekkorunkból sem biztos, hogy csak a kellemes emlékek kerülnek elő.
9-én aztán a Jupiter is hátraarcot vág: egy okkal kevesebb, hogy a szerencsére bízzuk magunkat. Hosszabb utazásokon, jogi ügyekben is várhatók fennakadások, és 2015 április 7-ig, amíg végül direktbe fordul, az sem biztos, hogy megfejtjük az élet értelmét. 10-én, amikor a Hold már az Oroszlánban halad, sokkal derűsebb napra ébredhetünk. Igaz, a nap első felében, amikor farkasszemet néz a Marssal, még számíthatunk némi irritációra, de 11-én, esti találkozója a Jupiterrel már sokkal kellemesebbre sikerül. Kiváló alkalom ez a megbocsátásra, különösen szerelmi perpatvarok esetén.

 

Igaz, aznap már a Vénusz is a Bakba lép, így a békülés sem biztos, hogy feltételektől mentes.12-én, a nap első felében még tartanak a jupiteri hatások, de aztán, amikor a Hold átmegy a Szűzbe, véget ért az ünneplés. Az elkövetkező két nap kiváló alkalom arra, hogy mérleget készítsünk, rendszerezzünk, időt szánjunk az ünnepek előtti nagytakarításra. Ha az előző napok eufóriájában nem tapsoltuk el valamennyi pénzünket, most sokkal bölcsebb beruházásokat eszközölhetünk, sokkal jutányosabb árakon. De az sem baj, ha a meglévőre koncentrálunk, idén ugyanis már nem biztos, hogy túl nagy összegekhez juthatunk. A fogyó hold a tisztító kúráknak, felesleges kilóktól való megszabadulásnak is kedvez.
13-án, a Neptunnal képezett szembenállása borús hangulatban találhat, de ha belátjuk, hogy nem a külvilág, a partner vert át, hanem mi viseltünk túl rózsaszín szemüveget, a Plútó trigon segítségével tartós és mély változásokat eszközölhetünk. Ebben az esetben a Jupiter – Merkúr trigonja még a kezünk alá is dolgozhat. Jó azonban, ha felkészülünk rá, hogy fenntartásainkat nem mindenki fogja osztani: a Nap- Hold kvadrát hatására talán még mi is szőrszálhasogatónak, körülményeskedőnek, túlságosan görcsösnek érezhetjük magunkat. Ebben az esetben azonban rengeteg kellemetlenséget spórolhatunk meg magunknak, ha zsigeri intuíciónkra hallgatva odafigyelünk a részletekre, arra törekszünk, hogy az ideális kergetése helyett azt összehangoljuk a reálissal, nem dőlünk be jól hangzó ígéreteknek. Ezeknek az erényeknek nemsokára nagy hasznát vesszük.

 

 

A nagy robbanás: újra egzakt a Plútó – Uránusz kvadrát

 

 

ToronyA Torony

14-én, amikor a Nap trigont képez a Jupiterrel, A Hold pedig megközelíti a Szaturnusz szextiljét, a lelkesedéssel kiegyensúlyozott valóságérzék nagyszerű megoldásokhoz is vezethet. Ha valamikor, most érvényes az arany igazság: aki segít magán, azt az Isten is megsegíti. 15-én, amikor a Hold átlép a bohém természetű Mérleg jegyébe, már inkább csak abban lehet reménykedni, hogy a gondviselés kegyéből kifolyólag akár a nagy-nagy meggondolatlanságok is megúszhatók.

 

Ezen a napon válik újra egzakttá ugyanis a Plútó és az Uránusz kvadrátja. Mint már korábban szó volt róla, ez a hatás folyamatosan érvényesül 2011 óta, és már novemberben is elég intenzíven hatott. A fényszög bepontosulásakor azonban rendszerint mindig történik valami, ami emlékeztet arra, hogy a derült égből érkező villámcsapások ímmár részévé váltak életünknek. A forgatókönyvek már az előző hónapokból is ismerősek. Mindkét bolygó változást akar, de az Uránusz egyik percről a másikra, kvantumugrás- szerűen. A Plútó lassan, alaposan, a gyökerekig lehatolva. A Plútó tabula rasát csinál, az Uránusz célirányosan rombol, csak a villámcsapás körzetében perzselve fel a talajt.

 

 

A formációt tovább súlyosbítja 16-án a Mérleg Hold részvételével kialakult T- kvadrát a három bolygó között. Mivel a 15-én a még Mars és Hold is, a Nap- Jupiter pedig folyamatosan trigonban állnak egymással, a helyzet talán nem olyan súlyos, mint tavaly télen – idén tavasszal, amikor a nagy kereszt hatott. Minden rosszban van valami jó. Csak pozitív hozzáállás kérdése – bölcselkedik a Nap és a Jupiter optimista duója, 16-án estére még a Hold szextiljétől is megtámogatva, de azért némi őszinteség sem árt. A kár elég jelentős, a veszteségek pedig nem orvosolhatók egyik napról a másikra.
Hogy ez mi minden lehet a hétköznapi élet dolgaira lefordítva? Például egy baleset, szórakozóhelyről jövet, amit ugyan súlyos sérülésekkel, de legalább élve úsztunk meg. Egy elbizakodottságból, a valóságérzék hiányából, megfelelési kényszerből adódó padlót fogás ami hosszabb távon mégis ráébreszt valódi értékeinkre. Vagy éppen ellenkezőleg: a pillanat lelkesedésében hozott rossz választás aminek következményeivel rövidebb időn belül szembesülhetünk, mint hinnénk. Ez a nagypolitika eseményeire is érvényes.

 

 

Ennek megfelelően 17-e, amikor a Hold átkerül a Skorpióba, sok mindennek nevezhető, csak eufórikusnak nem. A Hold- Neptun trigon hatásra ráérezhetünk ugyan a követendő irányokra, később, a Hold- Plútó szextilje 18-án lelkierőt is adhat a szükséges, de fájdalmas változások kivitelezéséhez, de a Mars kvadrát hatására az érzések sérülnek. Az aznap Bakba lépő Merkúr ráadásul az előző napok tempóját is csökkenti, úgyhogy jó okkal feltételezhetjük: a függőben maradt ügyekkel most már csak jövőre foglalkozhatunk érdemben. A hónap elejének euforikus hangulatában elnapolt teendők most kegyetlenül megbosszulják magukat. Ahogy haladunk a téli napforduló időpontja felé, egyre nehezebbnek érezzük ezt a súlyt. Nem csoda, ha 19-e az este felé bepontosuló Hold- Szaturnusz együttállás komor hangulatában telik.

 

 

20-án, amikor a Hold a Nyilasba lép, érezhetünk némi megkönnyebbülést, de a Neptunnal képezett kvadrát miatt ez önbecsapás is lehet. Persze arról szó sincs, hogy folyamatosan siránkozni kellene, különösen ha olyasmikről van szó, amiknek a megváltoztatása időigényes vagy nem rajtunk múlik. A Vénusz aznap találkozik a Bak Plútóval, és mindketten kvadrátot képeznek az Uránusszal. Ez a legjobb esetben is a kapcsolatok átalakulására, értékeink viszonylagosságára figyelmeztet, de komoly érzelmi törések, anyagi veszteségek is valószínűsíthetők. Az Uránusz- Hold esti trigonja valamelyes oldja a hangulatot, de a túlságosan költségesre sikeredett búfelejtő bulik most nem ajánlhatók. A kutyaharapást szőrével típusú terápiák is visszaüthetnek: egy friss szakítást tehát semmi értelme új flörtökkel gyógyítani, inkább végezzük el a gyászmunkát. 21-én a Hold – Jupiter trigonja tovább növeli bizakodásunkat. íme a legjobb bizonyíték, hogy a hullámvölgyekben is lehetnek jó időszakok

 

 

Téli napforduló, a Szaturnusz jegyet vált : ínséges idők?

 

 

erm5Érmék 5

 

 

December 22-e különleges dátum: egyszerre téli napforduló és újhold. A Nap 22-én 00:03- kor lép be a Bak jegyébe. A napfordulós képlet fényszögei nem túl biztatók: ha az előző egy- két napban sikerültek is a figyelemelterelő manőverek, most nem lehet nem észrevenni a veszteséget. Ebben az időszakban nemcsak a hőmérséklet miatt lehet mínuszokról beszélni, hanem érzelmiek, anyagiak tekintetében is egy minimum három hónapig tartó szűkös időszak következik. ( A tavaszi napéjegyenlőség- képlet egy másképp problémás szakaszt vezet fel)

 

 

A Vízöntőben a Mars urával, az Uránusszal képezett pontos szextilje ellenére sem sokat tehet a Bak stellium (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Plútó) komor, sűrű, valóságával szemben. Azaz: lehet szellemeskedni, lázadozni, nevetni vagy bölcselkedni nyomorúságunkon, de az anyagi források és a lehetőségek szűkösségén,.az egyre nyomasztóbbá váló közhangulaton ez mit sem fog változtatni.

 

 

23-a, a Hold találkozását a Plútó- Vénusz duójával , komor hangulatban találhat, amire az Uránusz kvadrát tesz is néhány lapáttal Ugyanezen a napon a Szaturnusz is belép a Nyilasba, ami azt sejteti, hogy ha nem is történik konkrét, külső esemény, most teljes mértékben tudatosul mindannak a súlya, amivel az elkövetkező hónapokban szembe kell nézzünk. A napforduló és a Szaturnusz jegyváltásának a témája önmagukban is külön írások témáit képezik, ezért most csak épp a legfontosabb analógiákat soroljuk fel.

 

 

A Szaturnuszt, a kozmosz nagy tanítómesterét a renddel, struktúrákkal, szabályozással hozzák összefüggésbe, de a régi asztrológia „nagy rossztevőjeként” a megpróbáltatásokhoz, ínséghez, gúzsbakötöttséghez is társítják. Tágabb értelemben persze, ha képesek vagyunk elfogadni határainkat, megedződünk, kitartunk nehézségek ellenére is, jól vesszük az akadályokat, képesek vagyunk a lassú, komoly, koncentrált munkára, beérjük a kevéssel is, önként hozunk áldozatokat, hosszabb távon még sokat profitálhatunk a most mostoha feltételekből.
A Jupiter azonban, a Nyilas természetes ura, a bőség, a terjeszkedés, a széles horizontok, a hit, optimizmus princípiuma, magától értetődő, hogy kimondottan nyomasztónak érzi a Szaturnusz vendégeskedését. Hogy mi lehet egy ilyen kombinációból? Nos, durva egyszerűsítéssel a Jupiterhez rendelhető dolgokból túlságosan kevés van, ezek a tartalmak korlátozott módon, csökkenten érvényesülnek. Beszűkülnek a horizontok, a mozgástér, a hit dogmává torzul, gondolatrendőrség formálja a véleményt, a hangulatot hit- és világnézeti viták mérgezik. Ez a pozíció már önmagában is utal az anyagi szűkölködésre, a 2015 első és utolsó hónapjait meghatározó Szaturnusz- Neptun kvadrát aztán tovább fokozza ezt a tendenciát.

 

 

Bár december végén ez a fényszög még nem egzakt, ízelítőt kaphatunk belőle, milyen is lesz, amikor tényleg beköszönt a gazdasági válság, fellazulnak, majd fokozatosan eltűnnek az eddig biztonságot adó társadalmi struktúrák közül azok is, amiket még az utóbbi években ható Plútó- Uránusz kvadrátnak sem sikerült felrobbantania, új pedig még nem alakult ki helyettük.

 

 

Mindez egyéni szinten is nagy változásokat hozhat, pl. kiábrándulást a korábbi eszményekből, a hit, a remény, a kilátások elvesztését valamely váratlan megrázkódtatás vagy pedig egy lassú folyamat eredményeként. És megnyilvánulhat nagyon pozitívan: minden eddiginél keményebb munka formájában, hogy megvalósítsuk álmainkat, csökkentsük a reális és az ideális, az elmélet és a gyakorlat közötti távolságot.

 

 

A nagyvilágban is komoly átalakulások várhatók, illetve a most elkezdődött, nem mindenkit megnyugtató folyamatok tovább folytatódnak. A Plútó- Uránusz kvadrát további robbanásokat fog előídézni, míg a Neptun – Szaturnusz kvadrát hatására a káosz, a történelmi téveszmék, az eddiginél is súlyosabb gazdasági válság pusztít majd. A váratlanul kitörő, viszonylag gyors lefolyású, de intenzív lefolyású lázadások éppen úgy részei lehetnek a csataképnek, mint a hosszú ideig tartó háborúk, hidegháborúk. Valamennyi, szokásos tartozékukkal: pusztító ideológiák, szegénység, munkanélküliség, járványok.

 

téli napford 2014

 

A téli napforduló képlete (ld.ábra)  által előrevetített három hónap ízelítőt adhatnak ezekből a teljes nyomasztó mivoltukban csak később megmutatkozó tendenciákból. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy minden szempontból hosszú, hideg tél lesz, amikor is az időjárás, a természeti katasztrófák további megpróbáltatásokat tartogathatnak. Bölcsen tesszük tehát, ha mi is reális keretek között tartjuk elvárásainkat és túlélési technikákat dolgozunk ki a fentebb felsorolt lehetőségekre is.

 

 

 

 

Fekete Karácsony – újévi hullámvasút?

 

 

 

Gothic-Glam-1

 

Ennek megfelelően 24-én, Karácsony este sem biztos, hogy telik túl bizakodó hangulatban. Azonban akkor sem kell elkeseredni, ha túl szegényes a Jézuska. Emlékezzünk vissza, hogy maga az ünnep főszereplője is egy szegényes istállóba született, valószínűleg az is némi időbe telt, amíg a napkeleti bölcsek odataláltak a jászolhoz, Heródes jóvoltából pedig már kisbabaként életveszélyben volt.

 

Nemcsak a keresztényeknél, hanem más népek mítoszaiban is gyakori motívum, hogy a megváltó nagy veszély és kilátástalanság közepette születik. A hétköznapi valóság nyelvére ez úgy fordítható le, hogy a nagy felébredések éppenséggel egy – egy mélyponton következnek be, ilyenkor támadnak a legzseniálisabb ötletek, érkezik segítség, a nagy sikert pedig sokszor egy nagy kudarc előz meg.

 

Így 25- 26-án, amikor a Hold a Vízöntőben halad, már akkor is mókás kedvünk támadhat, ha épp semmi ok a nevetésre. Hiszen mindannyian tudjuk: csak nézőpont kérdése, hogy teli -e vagy üres a pohár. Persze, mivel 25-én a Bak Plútóval találkozó Merkúr kvadrátot képez az Uránusszal, a Hold pedig a Marstól sérül, jó esély van, hogy a tréfa a kelleténél vaskosabbra sikerül. Remélhetőleg senki nem kerül ilyen helyzetbe, így csak átvitt értelemben kell megszívlelni a mondást, miszerint akasztott ember házában kimondottan rossz modorra vall kötelet emlegetni. Az időszak közlekedési balesetekre is hajlamosíthat, árammal, tüzijátékkal, extrém sportokkal pedig szintén óvatosan 26-án is.

 

December 27 a melankolikus álmodozás vagy a kreatív depresszió napja. Esetleg mindkettőé. A Hold a nap folyamán átlép a Halak jegyébe, ahol először kvadrátot képez a Szaturnusszal, majd találkozik a Neptunnal. E bolygóállás hatására az ábrándok , tervek és a konkrét lehetőségek, az elért teljesítmény közötti különbséget nagyon fájdalmasan érzékelhetjük. A pragamtikus Bak jegyében álló Nap szextiljének köszönhetően azonban mindez remélhetőleg arra sarkall.hgy kezdjünk valamit a helyzettel, a Hold – Neptun együttállás pedig arra is segít ráérezni, micsodát. A nap második fele, valamint 28 – a délelőtt, a Hold – Plútó szextil hatására további mélyreható, bár nem mindig kellemes változások eszközlésére sarkallhat, Az új évi tervek gyakorlatba ültetéséhez talán már idén is hozzá lehet kezdeni.

 

Az előszilveszteri bulik idén sokkal pörgősebbek lehetnek, mint maga a Szilveszter, hiszen a Hold már 28-án este átlép a Kos jegyébe. Mivel a korahajnali órákban eléri az Uránusz együttállást és a Plútóval is összerúgja a port, a Nap pedig mindeközben a kegyetlen Facies állócsillaggal randevúzik, a 29-ére virradó éjszaka nagyon- nagyon veszélyes. Ez a nap a világpolitikában, közéletben is  zűrösnek ígérkezik, és szokatlan időjárási jelenségek, földrengések, vulkánkitörések is előfordulhatnak.

 

 

A Kos típusokat nem lehet elégszer visszafogottságra inteni, de az általában józan, megfontolt Bak karakterek is elveszíthetik a fejüket. Szerencsére a 30-a már kedélyesebbnek ígérkezik: az éjszaka folyamán bepontosuló Hold- Jupiter trigon hatására pedig akár azok is országos cimborákká válhatnak, akik tegnap még egymás torkának estek. Egy reménytelennek ítélt szituáció is megoldódhat egyik pillanatról a másikra, bár továbbra sem biztos, hogy látványos és nagy horderejű változásról van szó.

 

 

Az este, a Holddal a Bika jelében már kimondottan visszafogott és családias. A valóságérzék is visszatérőben – remélhetőleg még az előtt, hogy túl sok pénzt dobtunk volna ki az ablakon. Az év utolsó napjának, 31-nek az első fele,a Hold- Plútó harmonikus kapcsolata még az üzleti ügyeknek is kedvez. Különösen, ha az előző esti Nap – Hold trigon, Hold- Neptun szextil hatására támadt ötleteket is valóra váltjuk. A Szilveszter este vegyes benyomásokat tartogat: a Vénusz felé közeledő Merkúr és velük trigont képező Hold hatására ezeken az összejöveteleken nem csak a szórakozásról, hanem az üzletről is sok szó esik. És miért is ne köthetnénk össze a kellemeset a hasznossal? Bár mindez az érdek- kapcsolatok irányába is letolódhat, a hosszú távú előnyöket és a folyamatok időigényességét szem előtt tartva valamennyi fél jól járhat. Sajnos azonban érvényesülhetnek olyan impulzusok is, melyek hatására túllőhetünk a célon. A Jupiter – Mars szembenállás ugyan csak az év első napján pontosul be, a túlzások az anyagi lehetőségek túlbecsüléséhez, kereteink túllépéséhez vezethetnek. Ezen a Szilveszter éjszakán például kimondottan rossz ötlet pókerezni, de más módon se kísértük a sorsot.

 

Kiss Kati

 

Új, decemberi programok a Sylvia- sarokban 

több róla: FB

Napfogyatkozás a Bikában – kép csata után

Kép

2014.április 29, Budapest, 8:15


Április 29-én , helyi idő szerint 08: 15 – kor újhold és gyűrűs napfogyatkozás volt a Bikában (8 fok 51 perc) . A részleges napfogyatkozás csak Ausztráliából, az Indiai-óceán déli vizein, és Indonézia déli partjain látható, Magyarországról nem.

“Ha nem napfogyatkozásról lenne szó, az újhold- képlet láttán azt lehetne mondani, hogy végre egy kis nyugalom az elmúlt hetek viharai (a nagy kereszt témájával foglalkozó cikkek gyűjteménye: ( https://asztropressz.wordpress.com/2014/04/16/ami-jon-fogadjatok-ami-megy-engedjetek/
) után. Így azonban legfeljebb csak azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy a hatalmas földindulásban egy csomó, javunkat már nem szolgáló kötődéstől is megszabadultunk. Ha sokminden el is pusztult, ha bizonyos kapuk egyszer és mindenkorra be is csukódtak, megmutatkoznak az újraépítkezés, a kiutak lehetőségei is.

Mindez azonban csak feltételes módban lehetséges. A kárbecslést még korai lenne elkezdeni, hiszen az elmúlt hetek földindulását legalább annyira erős utórengések követhetik. A korábbi döntések következményeivel csak mostanában kezdünk szembesülni, és további válaszutak előtt állunk. Ezeken múlik, hogy a korábbi tévedéseket korrigálva képesek vagyunk-e vagy sem újraépítkezni, egy esetleges, olyan kollektív összeomlás esetén is kidolgozni a menekülési, túlélési stratégiákat, rálelni a vészkijáratokra vagy épp ásni magunknak egyet, melyekre egyébként, kisemberként nincs hatásunk (pl. háború, polgárháború, diktatúra, államcsőd, természeti katasztrófák, stb.) ”

Teljes cikk: http://hu.netlog.com/napiasztro/blog/blogid=571555

 

TAVASZI TŰZVIHAR

 

Napjegyenlőség, tavaszi előrejelzések

 

 

2014 március 20-án du. 17: 57- kor “hivatalosan ” is elkezdődik tavasz: a Nap a Kos jegyébe lép.

 

A tavaszi napéjegyenlőség- képletek különösen jelentősek az asztrológiában, hiszen egy három hónapos időszak tendenciáiról adnak felvilágosítást . (Az őszi napéjegyenlőség, nyári és téli napfordulókra felállított horoszkópok hasonló fontossággal bírnak)

teljes cikket ld:

http://hu.netlog.com/napiasztro/blog/blogid=568395

 

Ami megrengetheti a világot : 2014 április, Nagy Kereszt

 

2014 áprilisában pontosul be az év, sőt talán az évtized legfontosabb bolygóformációja, a Nagy Kereszt (ld. Tavaszi előrejelzések: http://hu.netlog.com/napiasztro/blog/blogid=568395#blog ) Hatása sokakat érint: emberek millióit, az Egyesült Államok képletét valamint sok más országét is. Jelentős társadalmi változásokat hoz majd, amelyek két szinten zajlanak: a nagyvilágban vagy kollektív szinten, és egyéni, személyes szinteken.

Az alábbi cikk a Nagy Kereszt és az április 15-i teljes holdfogyatkozás Egyesült Államokra gyakorolt hatását taglalja elsősorban, de kitér néhány általánosan érzékelhető tendenciára is.

Teljes cikk:

Ami megrengeti a világot: a Nagy Kereszt és hatásai, 2014

Leslie Hale

http://hu.netlog.com/napiasztro/blog/blogid=569151

 

TAVASZI TŰZVIHAR

 

Napjegyenlőség, tavaszi előrejelzések

 

 

2014 március 20-án du. 17: 57- kor “hivatalosan ” is elkezdődik tavasz: a Nap a Kos jegyébe lép.

 

A tavaszi napéjegyenlőség- képletek különösen jelentősek az asztrológiában, hiszen egy három hónapos időszak tendenciáiról adnak felvilágosítást . (Az őszi napéjegyenlőség, nyári és téli napfordulókra felállított horoszkópok hasonló fontossággal bírnak)

teljes cikk:

http://hu.netlog.com/napiasztro/blog/blogid=568395

 

%d blogger ezt kedveli: