asztropressz

Kezdőlap » Posts tagged 'Mars a Vízöntőben'

Tag Archives: Mars a Vízöntőben

Novemberi előrejelzés, 2016

Az októberi erőltetett menetelést követően november elején kissé kifújhatjuk magunkat. A hónap közepére azonban újra robbanékonnyá válik a helyzet, az utolsó héten pedig istenigazából besűrűsödhetnek a dolgok.

Mindnyájunk nagy megkönnyebbülésére erre a hónapra végre felbomlott a 2015 eleje óta ható Szaturnusz  – Neptun kvadrát és egyhamar nem is áll össze. A kép folyamatosan tisztul, bár az elmúlt másfél évben felhalmozott zűrzavaros helyzetek tisztázása, a hiányos valóságérzékelés, félreértések, tévedések –okozta károk helyrehozatala még eltarthat egy darabig.  Október folyamán, a Bak Mars Jupiterrel, Plútóval és Uránusszal képezett erőpróbáló kapcsolatai kikényszeríthettek néhány gyökeres változást is. Ezekben, jó esetben a szabad akarat is közrejátszott, együttműködve a sorssal, máskor valamilyen fajta törés, összeomlás formájában került sor rájuk.

Az elmúlt időszak homályával ellentétben azonban a lehetőségek is könnyebben észre vétetik magukat és nem hiányzik az újrakezdéshez szükséges optimizmus sem. Persze, a váratlan fordulatok, a valóságtól elrugaszkodott álláspontok, a dolgok siettetése, a minden alapot nélkülöző derűlátás továbbra is okozhat kellemetlen meglepetéseket. Az ördög még mindig a részletekben rejtőzik, a hosszú távú döntések meghozatalához pedig továbbra sem áll minden információ rendelkezésünkre.

 

voros-oszi-erdo

 

Ettől függetlenül a november 1-i Nap – Neptun trigon jó alkalmat jelenthetett arra, hogy intuitíve is ráhangolódjunk soron következő feladatainkra és a követendő fejlődési irányokra.  Minden sebezhetősége ellenére a Skorpióban haladó Hold nyitottabbá tett a tudattalan személyes – és kollektív tartományai felé. Az akkori álmoknak, megérzéseknek, fantáziáknak, késztetéseknek, ötleteknek- és találkozásoknak később is jelentősége lehet. Jóllehet bizarrak, furcsák- esetleg félelmetesek vagy túlságosan irracionálisak, nem árt megjegyezni őket akkor sem, ha a fölényes nappali tudat badarságként hessegetné el őket.

November 3-án, amikor a Merkúr és a Plútó szextilje bepontosult, több lehetőség adódott a valóságban is leellenőrizni ezeket a fantáziákat, a belső képek és a gondolatok, szavak tartományai között pedig könnyebben sikerült hidat építeni.

November 5-én, amikor Vénusz trigonba kerül az Uránusszal: az előző napok borongós hangulatát váratlan bevételek, ajándékok, a másik nemnél aratott sikerek, vidám társasági összejövetelek feledtethetik. A fényszög azonban meggondolatlanságra is hajlamosíthat, így csak bizonyos szintű tudatossággal és önfegyelemmel fordíthatjuk javunkra. (A hatás a következő 2- 3 nap folyamán is érvényesül)

A november 7-én bepontosuló Nap – Plútó szextil kedvezően hat üzleti ügyeinkre és azt is lehetővé teszi, hogy a dolgok mélyére hatoljunk. A párhuzamosan érvényesülő – és a következő napokban felerősödő hatások azonban sok irritációt is tartogathatnak, mert igen türelmetlenné tehetnek, miközben azt is meg kell tapasztalnunk, hogy nem vághatjuk le a kanyarokat. Eredményeket csak időigényes, aprólékos munkával érhetünk el, miközben a kellemetlen felismeréseket sem tanácsos elhessegetni magunktól.

A Mars a Vízöntőbe lép: csak a kiszámíthatatlanság a biztos

 

mars-vizontoTér- és szabadság igényünk hangsúlyozottabbá válik november 9-től, amikor a Mars belép a Vízöntőbe, ahol december 20-ig időzik. Amikor az individuális önérvényesítés és a személyes függetlenség bolygója a kompromisszumot nem tűrő szabadság és a lázadás jegyében áll, az eredmény egy különösen kiszámíthatatlan energia- megnyilvánulás lehet. Ezzel a Mars állással kapcsolatban a kiszámíthatatlanság az egyetlen biztos dolog.

Ebben az időszakban főleg az olyan emberekhez vonzódhatunk, akik elismerik szabadságigényünket, és mi magunk is sok szabadságot , valamint stimuláló, társadalmilag tudatos, eredeti és önálló szellemi életet és életstílust igényelünk. A túlzott lázadozás, a helyzetek mindenáron való provokálása azonban hátráltathat céljaink elérésében, ugyan akkor találhatunk nagyon kreatív csatornákat is reformer vagy forradalmi késztetéseink számára.

Egész időszakban, amíg a Mars ebben a jegyben halad, problémát okozhat a rendkívül változékony energiaszint. A kirobbanó aktivitás és a letargia periódusai kiszámíthatatlanul követik egymást. Az elmélkedéssel önmagában még semmi gond, de ha azon kapjuk magunkat, hogy inkább csak gondolunk bizonyos dolgokra, semmint cselekednénk, talán mégsem ártana a tettek mezejére lépni. Mivel a Vízöntő az újszerűvel és a mássággal is kapcsolatba hozható, e tranzit idején újíthatunk eddigi gyakorlatainkon, új eszközökkel próbálva meg elérni célunkat.

A Vízöntő egyebek mellett a közösségi tudattal is kapcsolatban áll, így a szokásosnál nagyobb érdeklődést tanúsíthatunk politikai vagy társadalmi ügyek iránt. Érdekes „véletlen”, hogy a Mars jegyváltása egybeesik az amerikai elnökválasztásokkal. A Vízöntő a kollektív princípiuma és a Szaturnusz meg az Uránusz uralma alatt áll. A jegyet gyakran hozzák összefüggésbe lázadásokkal, háborúkkal és forradalmakkal, így nagyon valószínű, hogy – bárki lesz is a nyertes, a kedélyek a választásokat követően sem fognak csillapodni, és váratlan fordulatokban sem lesz hiány.

Jupiter- Plútó- Uránusz T kvadrát: ami (újra) megrengetheti a világot

 

torony  Természetesen a Mars tranzitjai önmagukban nem jeleznek világméretű változásokat, de más, jelentősebb hatásokkal kombinálódva startpisztolyként is működhetnek. És november 11– től  egy másik, sokkal jelentősebb befolyás is egyre erősebben érvényesül, ez pedig, a Mars hatásokkal összeadódva fontos és hosszú távú átalakulásokat jelezhet.

Jóllehet csak 24-én pontosul be, a Jupiter és a Plútó közötti kvadrát 2016 novemberének legjelentősebb asztrológiai hatásának ígérkezik . A két bolygó később az Uránusszal is kapcsolatba kerül, egy robbanékony T kvadráttá alakulva. Fényszögeik 2017  február –márciusában majdnem egzakttá válnak, a létrejött kardinális T- kvadrát hatása pedig a 2013-asra emlékeztet, bár annál sokkal rövidebb ideig tart. Ez azonban cseppet sem von le jelentőségéből.

Mint emlékszünk, a 2013-as kardinális T-kvadrát az egész világban hatalmas felfordulást okozott (ld. az előző évek bejegyzései a Netlogon és az Astroconsult-blogokon) és már ahhoz is majdnem minden együtt volt, hogy a később ISIS néven elhíresült terrorszervezet színre lépjen. [Mint a korábbi bejegyzésekben már szó volt róla,  2014 elején, amikor már hatott a Jupiter (Rák) – Uránusz (Kos) -Plútó (Bak ) – Mars (Mérleg) Nagy Keresztje amely vált ki az al- Kaidából, 2014 júniusában pedig, a Nagy Kereszt felbomlását követően pedig élő horror showt csinált a Közel- Keleten.]

Visszatérve a novemberi Jupiter – Plútó kvadrátra, majd pedig a tavaszi Jupiter – Plútó – Uránusz T –kvadrátra: ez a formáció számos, nagyszabású (Jupiter) átalakulást (Plútó) eredményezhet. Ezek egy része sokkoló és váratlan lehet (Uránusz) . A kompromisszumkész és pacifista Mérleg jegyében haladó Jupiternek a hatalmi játszmák (Plútó) és a szélsőségek (Uránusz)- jelezte kihívásokkal is szembesülnie kell, aminek hatására társas viszonyainkra is inkább a hullámvasutazás semmint a béke és harmónia jellemző.

Kollektív szinten újabb nagyszabású felfordulás valószínűsíthető. Amerikai viszonylatban például, bármelyik fél nyeri is meg a választásokat, a hatalmi harcok még csak ez után kezdődnek majd el. Aztán, mint 2014-ben már láthattuk, ez a ciklus a nemzetközi terrorizmus témáját is igen aktuálissá teszi, atomenergiával, nukleáris fegyverekkel kapcsolatos bonyodalmak is lehetségesek, ill. megnőhet bevetésük veszélye. A kormányokat világviszonylatban belső ellentétek, hatalmi harcok feszítik szét. A tőzsdéket, pénzpiacokat szintén érzékenyen érinthetik ezek a bolygóhatások.

Személyes szinten ez a tranzit felélesztheti ambícióinkat, és bizonyos folyamatok végeredménye is megmutatkozik. Befejezhetünk olyan projekteket, amelyeken eddig dolgoztunk. Másokkal való interakcióinkban most a szokásosnál is fontosabb, hogy a legapróbb részletekig menően korrektnek, lelkiismeretesnek legyünk. A kimondatlan, vagy nem a megfelelő időben és helyen kezelt dolgok később visszaüthetnek. (A fair play szabályait persze nem minden esetben könnyű és nem is mindig lehetséges betartani, hiszen a legalattomosabb és legádázabb hatalmi harcok éppenséggel a tisztesség díszletei mögött zajlanak.)

Ez a tranzit borulékonnyá teheti párkapcsolatainkat és más jellegű társulásainkat is. A váratlan fordulatok és a hatalmi játszmák– vagy jobb esetben az erőegyensúlyok kiszámíthatatlan váltakozása – társas viszonyaink valamennyi típusát áthathatják. Bizonyos esetekben ez a fajta hullámvasutazás erőteljes ösztönzést jelenthet az önjobbításra, máskor azonban olyanok kritizálhatnak bennünket, akik nem hajlandók észrevenni a saját szemükben a szálkát. Társas viszonyaink egy része totális holtpontra juthat, hiszen előfordulhat, hogy rengeteg időt, energiát fektetünk abba, hogy valamilyen változást érjünk el valakinél (pl. hogy meggyőzzük álláspontunkról, vagy egy terápia, barátság, párkapcsolat esetén), azonban mindez falra hányt borsónak bizonyul. (Ez egyaránt előfordulhat azért, mert a másik fekete lyukként szipkázza el törődésünket, anélkül, hogy bármit adna cserébe, vagy pedig azért, mert mi magunk sepregetünk bőszen…és kéretlenül a másik háza előtt, hogy addig se kelljen hozzá kezdenünk saját hajlékunk kitakarításához. Felmerülhetnek közös pénzügyekkel/ befektetéssel vagy mások pénzével, kölcsönökkel, hitelekkel kapcsolatos bonyodalmak is.)

 

A Vénusz a Bakba, Merkúr a Nyilasba lép

 

Szintén november 12-én lép át a Bak jegyébe a Vénusz  – a kapcsolatok, társulások, vonzerő, pénzügyek jelölője – és ott is marad december 7– ig. Az asztrológiai hagyományok szerint a könnyed, világias bolygó nem érzi magát túl jól magát a struktúrák, szabályok, felelősségvállalás, önkorlátozás jegyében. Most azonban, ha sikeresen elsajátít néhány plútói és uránuszi leckét akár olyan tőkét is kovácsolhat a fentebbi tulajdonságokból, amelynek a későbbiekben is nagy hasznát veszi (ld. lennebb: november 24Vénusz – Plútó együttállás, november 29Vénusz – Uránusz kvadrát)

Ugyanezen a napon jegyet vált a Merkúr is. A Nyilasban, száműzetése jelében gondolkodását inkább az ideológiák és az eszményképek semmint a logika irányítja. Nyitott, őszinte, lelkes, egyszersmind azonban kissé naiv is, lehetőségeit pedig hajlamos túlbecsülni. Mindez problémákat okozhat a későbbiekben, amikor a tárgyilagos ítéletalkotást az intenzív Neptun- hatások is összekuszálják.

Telihold a Bikában

 

Amennyiben szép idő lesz, a november 14-i, a Bika jegyében létrejövő telihold (Bp. 14:52) igen látványosnak ígérkezik: 14%-kal nagyobbnak és 30% -kal fényesebbnek látjuk majd, mint egy átlagos teliholdat. Ez azért van, mert a Hold 1948 januárjában volt utoljára ennyire közel a Földhöz, ilyen fajta szuperholdat pedig  2034 november 25-én láthatunk legközelebb.

 

telihold-2016-nov-14

A teliholdak többnyire felborzolják a kedélyeket, jelen helyzetben pedig, a fentebb ismertetett, és egyre intenzívebbé váló bolygóhatások mellett ez fokozottan igaz lehet. Mindemellett a telihold képletben szintén érvényesülő Hold – Plútó trigon a stabilitás megteremtésére is lehetőséget adhat. Mivel a Bika az anyagiakkal, a tulajdonnal, a biztonságérzettel, önbecsüléssel kapcsolatos életterületet uralja, most elsősorban ezeket a témákat illetően törekszünk stabilitásra (persze, attól függően, hogy a születési képlet melyik háza áll a Bikában, más életterületek is bevonódhatnak  A jó kilátások, fejlődési lehetőségek mellett a telihold bizonyos ellentéteket is kiélezhet. Ahhoz, hogy ügyeink elmozduljanak valamilyen irányba, ki kell lépni a komfortzónából, amelyet a Bika Hold annyira kedvel, nemet kell mondani valamire ahhoz, hogy más dolgokra rábólinthassunk.

A Mars és a Merkúr november 15-én bepontosuló szextilje segíthet hatékonyan, logikusan érvelni, elképzeléseinket a gyakorlatban is megvalósítani. A viták élét az eredetiség és a humor tompítja.

 

Újra leszáll a köd

 

neptun-depi  A tisztánlátás el is kell, hiszen november 17 – 22 között alaposan összekuszálódnak a dolgok. A zűrzavaros neptuni hatásokból a hónap hátralevő részeire is kijut, de ezekben a napokban a legerősebbek.

November 17 -én, amikor a Neptun együtt áll a déli holdcsomóponttal a Halakban: nagy a kísértés, hogy az áldozati mentalitás csapdájába essünk, önsajnálatba merüljünk, túlidealizáljunk vagy visszavonuljunk csigaházunkba. November 18-án egy Merkúr – Neptun kvadrát növeli a zavart. Hatására nem csupán nem gondolkozunk világosan, hanem talán meg sem tudjuk fogalmazni, mi a gond. Hazugságok, dezinformáció áldozatává válhatunk, vagy mi folyamodunk ezekhez az eszközökhöz.

Mivel a Neptun a saját jegyében áll, a Merkúr pedig száműzetésben van, gyanítható, hogy a belső képek, érzelmek felülkerekednek a racionális tudat tartományain. Ez nem feltétlenül baj, de fontos megkülönböztetni a világos intuíciókat a vágyteljesítő fantáziáktól és /vagy a szorongás keltette képektől. Ez azonban nem könnyű feladat.

November 19-én a Neptun végre abbahagyja tolatását és direktbe fordul. A bolygó energiái ilyenkor nagyon erőteljesen hatnak: a bolygó tulajdonságai fokozottan érvényesülnek. Álmaink élénkebbé, intenzívebbekké válhatnak, megérzéseink élesednek, a külső és a belső világ közötti határok elmosódnak. Ezek az élmények kedveznek a művészi tevékenységeknek, egyszersmind azonban a Neptun árnyoldalai is szerepet kaphatnak. Ily formán a zavaros lelki állapotok- illetve az ezeket elősegítő tudatmódosító szerek rengeteg kárt okozhatnak. Nehezen hozunk döntéseket, álmodozunk, koncentrálási nehézségeink támadhatnak.

[ A Neptun június 13-án kezdte meg tolatását, és ettől az időszaktól kezdve bizonyos, a nagyvilágban és szűkebb környezetünkben zajló folyamatok még áttekinthetetlenebbekké váltak. Szinte lehetetlen volt pontos rálátást nyerni a szűkebb –tágabb környezetünkben ható folyamatokra, tisztába jönni saját és mások motivációival, a követendő irányokkal. (A blogbejegyzésekben oly sokat emlegetett, 2015 eleje óta ható Neptun – Szaturnusz kvadrát, majd a tavaszt és a nyár elejét fémjelző Jupiter- Szaturnusz Neptunusz T kvadrát hozadékai dióhéjban: zűrzavar, botrányok, csalás, a tisztánlátás hiánya, terrorizmus, faji ellentétek, általános nyughatatlanság Brexit, migránsválság, amerikai elnökválasztások botrányos fordulatai, árvizek, stb.) E bolygóhatásokat kísérő szorongás és bizonytalanság miatt erős késztetést érezhettünk, érzünk arra is, hogy kidobjuk a régi dolgokat s ezeket valami újjal, bármivel helyettesítsük. Ez az új dolog azonban nem feltétlenül jobb. Szintén a Neptunusz természetéből adódik, hogy ami a tolatás időszakában nagyon is valóságosnak és szilárdnak tűnik talán nem más, mint puszta illúzió. Nos, amikor a bolygó direktbe fordul, a dolgok jó vagy rossz értelemben megmutatják valódi arcukat. Akiknek képletében hangsúlyos szerepet játszik a Neptun, másoknál intenzívebben tapasztalják meg ezt a hatást. ]

A leggubancosabb napok

 

Szemfényvesztések, manipulációk

November 22-én a Nap is belép a Nyilas jegyébe. Ezt az időszakot általában az ünnepekre való készülődés, az ajándékvásárlás légköre hatja át, amikor kiértékeljük az elmúlt év eredményeit és tapasztalatait is. Bár még messze van a Szilveszter, a társasági összejövetelek egyre jobban emlékeztetnek az óévbúcsúztatókra. Idén azonban, az év utolsó időszaka nem biztos hogy túlságosan kedélyesre sikerül.

A hónap leggubancosabb része a november 23 -26 közötti időszak. A lentebb külön- külön bemutatott hatások összeadódnak, és számos zűrzavart okozhatnak kollektív-és személyes szinten egyaránt.

A Merkúr –Szaturnusz együttállás november 23-án pontosul be, amely a komolyabb témák felé tereli gondolatainkat, egyszersmind azonban a kommunikációra is blokkolóan hat. A Nyilasban haladó Merkúr hatására hajlamosak lehetünk túlságosan szubjektíven tálalni mondanivalónkat. Egyszersmind, a Szaturnusz– befolyás miatt a Nyilas patetikus szónoklatai elvakult dogmatizmust áraszthatnak, egy inkvizítor kegyességével hirdetjük az igét, megfeledkezve arról, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. (Ez nem csak személyes szinten, hanem a nagyvilágban is érvényes)

Az ötletdömpingben értékes gondolatsziporkák is akadnak, de az elnagyolt részletek megbosszulják magukat. Az egyidejűleg érvényesülő diszharmonikus Neptun- hatások arra figyelmeztetnek, hogy nem áll rendelkezésünkre az összes tény, ami szükséges lenne a fontos döntésekhez. A valóságról szerzett benyomásainkat saját önbecsapásunk vagy mások szemfényvesztése, a manipulált hírek, információk áramlása is átszínezhető . A komoly károkat megelőzendő tehát folyamatosan felül kell vizsgálnunk kijelentéseinket, átfogalmazni leveleinket meg a többi irományt, hogy újra – meg újra helyére tegyük azokat az információkat, amelyek elkerülték a figyelmünket. Ily módon tőkét is kovácsolhatunk az egyébként idegesítő késéseket, elakadásokat jelző Merkúr- Szaturnusz együttállásból

Ezek a bolygókapcsolatok a média világára és a közéletre is hatással lesznek. Egymásnak ellentmondó hírek és álhírek kaphatnak szárnyra, a csúsztatások, félreértések, manipulációk tovább szítják az indulatokat, a műbalhék pedig elterelik a figyelmet a valóban lényeges részletekről.

Érzelmi szakítópróbák – kockázatos üzletek

Mint fentebb már szó volt róla, november 24-én a Jupiter és a Plútó kvadrátja is bepontosul, ami erősen kedvez a hatalmi játszmáknak, politikai intrikáknak, ideológiai agressziónak. Amennyiben hiányoznak az érvek, hajlamosak lehetünk tekintélyelvűen, sportszerűtlenül, manipulatíven érvényesíteni igazunkat  – és mi is ugyanezt tapasztalhatjuk környezetünk részéről.

November 25-én a Vénusz egzakt együttállást képez a Plútóval. Talán ez találkozás a Vénusz Bakon való áthaladásának a legintenzívebb mozzanata. Mivel nagyon intenzív, megszállottságra hajlamosító energia, elementáris érzelmi tapasztalatokra és reakciókra hajlamosíthat. A személyi horoszkóp adottságaitól függően mindez jó vagy rossz értelemben kihatással lesz párkapcsolatainkra, társulásainkra is.  

A Vénusz, Jupiter, Plútó egyaránt pénzjelölők, így tranzitnak anyagi vonzatai is lehetnek. Összeomlások valószínűsíthetők, vagy legalábbis nagyon kockázatos üzleti tranzakciók. Látványos/ nagyszabású korrupciós botrányok pattanhatnak ki, befektetésekkel, bankokkal, pénzpiacokkal kapcsolatos fejlemények várhatók.

A hullámvölgyek, esetleges padlót fogások ellenére személyes szinten ez a tranzit segíthet tisztáznunk/ tudatosítanunk kapcsolatunkat a pénzzel. Ez főleg akkor igaz, ha kényszeres költekezők vagyunk. A személyes tapasztalatok természetesen a születési képlet adottságaitól függnek. Nem minden esetben van szó pénzügyi hullámvasutazásról: a kockázatos ügyletek akár sikeresek is lehetnek, esetleg valamilyen komolyabb áldozat révén valósul meg az áttörés.

A november 26-án egzakttá váló Merkúr- Uránusz trigon villámcsapásszerű felismerések, új ötletek, inspiráló beszélgetések, váratlan találkozások formájában hozhat megkönnyebbülést. Ezek azonban inkább elméleti jellegű útmutatással szolgáltak, gyakorlatba történő átültetésük hosszú hónapokat is igénybe vehet.

 

Újhold a Nyilasban : kettős üzenetek

 

ujhold-2016-nov-29

 

Az újhold november 29-én születik meg, a Nyilas 7 fokán (Bp. 13: 18) . Mivel kvadrátot képez a Neptunnal, a dolgok elhomályosulnak, könnyen kerül sor félreértésekre. az álomtevékenység felélénkülhet. Adódhatnak nem egyértelmű helyzetek, a külvilágból és saját belső tartományainkból is kettős üzenetek érkezhetnek , könnyen hatalmába keríthet a melankólia: ez tehát semmiképp sem az az időszak, amikor átengedhetjük magunkat impulzusainknak,vagy hosszú távra szóló döntéseket lehetne hozni. Ugyanaznap pontosul be a Vénusz és az Uránusz közötti kvadrát is, ami váratlan (és nem feltétlenül kellemes) eseményeket hozhat szerelmi, társasági életünkben, pénzügyeinkben. Néhány kapcsolat meg is szakadhat, de csak akkor, ha egyébként is borotvaélen táncolnak.

Intenzív frusztrációk – kreatív megoldások, jó lehetőségek

 

csillagos-eg  A fentebbi, zavaró hatások azonban nem jeleznek szükségszerűen negatív fejleményeket. Mint már annyiszor, most is nagyon sok múlik a tudatossági szinten, energiaállapoton, no meg a szabad akarattal hozott döntéseken is.  November 25 – től egyre erősebben érződik a Mars – Jupiter trigon hatása (december 2-án pontosul be) : kezdeni valamit a frusztrációkkal, eredeti, kreatív megoldásokat találni, kiszakadni az egészségtelen kötöttségekből.

November utolsó hetében a Jupiter szextilt képez a Szaturnusszal. Ez a hatás még december elején is érződik. Ez a jótékony hatás azonban nem sokáig érvényesül zavartalanul, hiszen nem sokkal ez után, december későbbi heteiben  Jupiter az Uránusszal képez majd szembenállást.

A Jupiter- Szaturnusz szextil az időszak egyik legpozitívabb és legkonstruktívabb tranzitja. Azok számára, akiknek bolygói állnak a Mérleg, Nyilas, Vízöntő , Oroszlán, Kos 15 – 19 fokán, a növekedés és a prosperálás időszakát hozhatja el azon a területen, amelyet a képletben érint. Most itt az ideje, hogy tegyünk valamit hosszú ideje dédelgetett projektjeink és álmaink valóra váltásáért. A Szaturnusz a struktúrákat uralja, a Jupiter a növekedés és a nyereség planétája, így ez az időszak alkalmas arra, hogy döntéseket hozzunk, vállalkozásokat alapítsunk, projekteket indítsunk, állandóságot teremtsünk a folyamatos változásban.

Azonban, mivel szextilről van szó, a siker nem adódik automatikusan és nem is hullik azonnal az ölünkbe. Ahhoz, hogy a dolgok jó irányt vegyenek, az optimizmuson és a gondviselésbe vetett hiten kívül rugalmasság, kreativitás, a kompromisszumkészségnek és az öntörvényűségnek a helyes egyensúlya is szükséges. Ráadásul az alkalom gyorsan tova is illan (a szextil 2017 májusában lesz újra egzakt), ugyanis december elején a Merkúr retrográd árnyékba lép, hogy aztán 20-án megkezdje január 8-ig tartó tolatását. Mint korábban már szó volt róla, a Merkúr retrográd mozgása lefékezheti és összekuszálhatja a különféle projekteket, így mindazzal, amit nem sikerült november végén – december legelején elindítani, jobb, ha várunk néhány hónapot.

 

 

 kapcsolat

 

 

 

Fontosabb bolygóhatások

 

nov 1. Nap – Neptun trigon

nov 2. Nap szextil Északi Holdcsomópont

nov 3. Merkúr szextil Plútó

nov 5. Vénusz – Uránusz trigon

nov 7. Nap szextil Plútó

nov 7. első holdnegyed a Vízöntőben

nov 9. a Mars a Vízöntőbe lép

nov 11: kezd összeállni a következő kardinális T kvadrát (Jupiter – Plútó kvadrát, Jupiter – Uránusz szembenállás

nov 12. a Vénusz a Bakba lép

nov 12. Merkúr a Nyilasba lép

nov 14. telihold a Bikában (du 14:52)

nov 15. Merkúr Mars szextil

nov 17. Neptun együtt áll Déli Holdcsomópont

nov 18. Merkúr kvadrát Északi Holdcsomópont

nov 18. Merkúr Neptun kvadrát

nov 19. Vénusz – Északi Csomópont trigon

nov 19. Vénusz – Neptun szextil

nov 20. a Neptun direktbe fordul

nov 21. utolsó holdnegyed az Oroszlánban

nov 21. a Nap a Nyilasba lép

nov 22. Merkúr – Jupiter szextil

nov 23. Merkúr – Szaturnusz együttállás

nov 25. Vénusz – Plútó együttállás

nov 25. Vénusz Jupiter kvadrát

nov 26. Merkúr – Uránusz trigon

nov. 29. újhold a Nyilasban (du. 13: 18)

nov. 29. Vénusz – Uránusz kvadrát

 

 

 

Mozgalmas december – sorsdöntő változások

Mozgalmasnak ígérkezik december. Egész hónapban sok izgalomban, váratlan fordulatban lesz részünk, és van három olyan asztrológiai esemény is, amely hosszabb távon is befolyást gyakorol.

 

A december 15-én újra bepontosuló Uránusz – Plútó kvadrát akár életre szóló változásokat is hozhat egyeseknek, december 22-re virradóan a téli napforduló az elkövetkező három hónap eseményeit vetíti előre, a 23-án pedig a Nyilasba lépő Szaturnusz pedig az előttünk álló két és fél évet határozza meg.

 

cittipat 2

 

 

Hullajó buli

 

De addig meg közben is sok minden történik. A hónap első napja hétfőre esik. A Kosba lépő Hold további lendületet, vállalkozó kedvet ad a Nyilas Napnak. Kedden, amikor az Uránusszal is találkozik, a Nap pedig a Nyilas 9 fok 47′-en együttállást képez az Antares állócsillaggal, a Skorpió Szívében, a vakmerőnél is vakmerőbbekké válhatunk. Mivel a Hold aznap a Jupiterrel is trigont képez majd, valószínű, hogy aki mer, az ezúttal is nyer. A szerencsés ötletek, spontán sziporkák, véletlen találkozások, az egészséges kockázatvállalási kedv nagy áttörésekhez is vezethet.

 

 

Különösen, ha a Skorpió Szaturnusz és a Bak Mars bepontosuló szextiljében rejlő lehetőségeket (kitartás, valóságérzék, következetesség, alaposság, teherbírás, türelem) is kihasználjuk. Másfelől azonban, mivel az Antares a látványos emelkedés után látványos bukást is hozhat, a most még zseniálisnak tűnő ötletekért később, a hónap vége felé nagy árat fizethetünk. Ugyanez a helyzet a felelőtlen vagy túl jól hangzó ígéretekkel és azokkal a javaslatokkal is, amelyek erőnek- erejével egyszerűsítik le a bonyolult kérdéseket. A Plútóval rövidesen pontos kvadrátot képező Uránusz tovább fokozhatja ezt a hatást.

 

 

Persze, ha úgy hozza a sors, érdemes megragadni a most kínálkozó alkalmakat váratlan utazásokra, megnyílni a hirtelen jött lehetőségek előtt, új projektbe kezdeni, az esélyek és a veszélyek kellő mérlegelését követően pedig akár céget is alapítani.

 

3-án a Bikában lévő Hold hatására töprengőbe eshetünk: vajon a lassúbb, időigényesebb megoldásokat válasszuk-e vagy pedig inkább egy huszárvágással vágjuk el a problémák gordiuszi csomóját. Mondani sem kell, hogy az Antaressel együtt álló Merkúr inkább az utóbbira hajlamosíthat. Nos, valamennyi kockázatvállalás mindenképp szükséges, hiszen olyan helyzetek is felmerülhetnek, amikor a spontán, életszerű reakciókat, a gyors megoldásokat az ismert rosszhoz való ragaszkodás és az ismeretlen jótól való félelem akadályozza.

 

 

4-én, a Vénusz – Jupiter trigon hatására, akár első látásra is szerelemre lobbanhatunk, kellemes találkozásokban, vidám mulatságokban is részünk lehet. Késő estére azonban amikor a Hold feszült kapcsolatba kerül a Jupiterrel, a jóból megárthat a sok: többet iszunk a kelleténél, anyagi lehetőségeinket meghaladó kiadásokba, felelőtlen szerelmi kalandokba bocsátkozunk, esetleg olyan vitákba bonyolódunk, melyek már a közeljövőben is megbosszulhatják magukat. Különösen így van ez, ha vallási, világnézeti vagy politikai kérdéseken különbözünk össze.

 

 

Mikulás

 

5-én, amikor a Hold szembekerül a Szaturnusszal, az elhamarkodottság visszaüthet, érzelmileg sebezhetővé válunk. A Mars jegyet vált: a megfontolt, következetes, hagyománytisztelő Bak jegyéből a Vízöntőbe lép, ahol 2015 január 13.-ig tartózkodik. Az öntörvényű, forradalmár természetű Uránusz uralma alatt ő is kiszámíthatatlanná válhat. Ha ezen a napon még nem is, 6-án, teliholdkor már valamilyen formában megtapasztalhatjuk, hogy a dolgok kicsúsznak ellenőrzésünk alól. Ez az érzés később, a hónap folyamán erősödni fog. Őrült Mikulásozás lesz, annyi szent, amikor az ajándékokkal dúsan megrakott rénszarvasfogatok mellett néhány igazán rusnya krampusszal is összefuthatunk. Ez többnyire egyszerre, egy időben szokott történni. Télapó puttonyában pedig bonbonok és nyalánkságok mellett lapulhat néhány rothadt krumpli is
December 7-én, amikor a Nappal együtt álló Merkúr az Uránusszal is trigont képez, az események felpörögnek. Váratlan hírek, utazások, találkozások, a szokásosnál gyorsabb ügyintézés (esetleg néhány kiskapu) okozhat kellemes meglepetéseket. Hirtelen, formabontó ötleteink támadnak, régi témákat újszerűen közelítünk meg és ez meghozhatja az áttörést is. Az információ valósággal eláraszt és mi is elemi késztetést érzünk a kommunikácóra. Cikkek, dolgozatok írására is jó lehet ez az időszak, szerződéskötésnél azonban érdemes megnézni az apró betűs részleteket is. Fordításoknál a szórakozottságból kihagyott szövegrészek, pontatlanságok okozhatnak gondokat. Az elhamarkodottságból is származhatnak problémák és az improvizáció, a formaságok felrúgása sem mindig hasznos.
8-ára virradóan, amikor a Rákba lépő Hold trigont képez a Neptunnal, intenzív álmaink lehetnek, amelyek akár a jövőt is megmutathatják. Még ugyanazon a napon estefelé szembekerül a Plútóval is, ami a valamiől/ valakitől való elszakadás, a javunkat már nem szolgáló minták átalakításának a szükségszerűségét is felveti. Így, ünnepek környékén gyerekkorunkból sem biztos, hogy csak a kellemes emlékek kerülnek elő.
9-én aztán a Jupiter is hátraarcot vág: egy okkal kevesebb, hogy a szerencsére bízzuk magunkat. Hosszabb utazásokon, jogi ügyekben is várhatók fennakadások, és 2015 április 7-ig, amíg végül direktbe fordul, az sem biztos, hogy megfejtjük az élet értelmét. 10-én, amikor a Hold már az Oroszlánban halad, sokkal derűsebb napra ébredhetünk. Igaz, a nap első felében, amikor farkasszemet néz a Marssal, még számíthatunk némi irritációra, de 11-én, esti találkozója a Jupiterrel már sokkal kellemesebbre sikerül. Kiváló alkalom ez a megbocsátásra, különösen szerelmi perpatvarok esetén.

 

Igaz, aznap már a Vénusz is a Bakba lép, így a békülés sem biztos, hogy feltételektől mentes.12-én, a nap első felében még tartanak a jupiteri hatások, de aztán, amikor a Hold átmegy a Szűzbe, véget ért az ünneplés. Az elkövetkező két nap kiváló alkalom arra, hogy mérleget készítsünk, rendszerezzünk, időt szánjunk az ünnepek előtti nagytakarításra. Ha az előző napok eufóriájában nem tapsoltuk el valamennyi pénzünket, most sokkal bölcsebb beruházásokat eszközölhetünk, sokkal jutányosabb árakon. De az sem baj, ha a meglévőre koncentrálunk, idén ugyanis már nem biztos, hogy túl nagy összegekhez juthatunk. A fogyó hold a tisztító kúráknak, felesleges kilóktól való megszabadulásnak is kedvez.
13-án, a Neptunnal képezett szembenállása borús hangulatban találhat, de ha belátjuk, hogy nem a külvilág, a partner vert át, hanem mi viseltünk túl rózsaszín szemüveget, a Plútó trigon segítségével tartós és mély változásokat eszközölhetünk. Ebben az esetben a Jupiter – Merkúr trigonja még a kezünk alá is dolgozhat. Jó azonban, ha felkészülünk rá, hogy fenntartásainkat nem mindenki fogja osztani: a Nap- Hold kvadrát hatására talán még mi is szőrszálhasogatónak, körülményeskedőnek, túlságosan görcsösnek érezhetjük magunkat. Ebben az esetben azonban rengeteg kellemetlenséget spórolhatunk meg magunknak, ha zsigeri intuíciónkra hallgatva odafigyelünk a részletekre, arra törekszünk, hogy az ideális kergetése helyett azt összehangoljuk a reálissal, nem dőlünk be jól hangzó ígéreteknek. Ezeknek az erényeknek nemsokára nagy hasznát vesszük.

 

 

A nagy robbanás: újra egzakt a Plútó – Uránusz kvadrát

 

 

ToronyA Torony

14-én, amikor a Nap trigont képez a Jupiterrel, A Hold pedig megközelíti a Szaturnusz szextiljét, a lelkesedéssel kiegyensúlyozott valóságérzék nagyszerű megoldásokhoz is vezethet. Ha valamikor, most érvényes az arany igazság: aki segít magán, azt az Isten is megsegíti. 15-én, amikor a Hold átlép a bohém természetű Mérleg jegyébe, már inkább csak abban lehet reménykedni, hogy a gondviselés kegyéből kifolyólag akár a nagy-nagy meggondolatlanságok is megúszhatók.

 

Ezen a napon válik újra egzakttá ugyanis a Plútó és az Uránusz kvadrátja. Mint már korábban szó volt róla, ez a hatás folyamatosan érvényesül 2011 óta, és már novemberben is elég intenzíven hatott. A fényszög bepontosulásakor azonban rendszerint mindig történik valami, ami emlékeztet arra, hogy a derült égből érkező villámcsapások ímmár részévé váltak életünknek. A forgatókönyvek már az előző hónapokból is ismerősek. Mindkét bolygó változást akar, de az Uránusz egyik percről a másikra, kvantumugrás- szerűen. A Plútó lassan, alaposan, a gyökerekig lehatolva. A Plútó tabula rasát csinál, az Uránusz célirányosan rombol, csak a villámcsapás körzetében perzselve fel a talajt.

 

 

A formációt tovább súlyosbítja 16-án a Mérleg Hold részvételével kialakult T- kvadrát a három bolygó között. Mivel a 15-én a még Mars és Hold is, a Nap- Jupiter pedig folyamatosan trigonban állnak egymással, a helyzet talán nem olyan súlyos, mint tavaly télen – idén tavasszal, amikor a nagy kereszt hatott. Minden rosszban van valami jó. Csak pozitív hozzáállás kérdése – bölcselkedik a Nap és a Jupiter optimista duója, 16-án estére még a Hold szextiljétől is megtámogatva, de azért némi őszinteség sem árt. A kár elég jelentős, a veszteségek pedig nem orvosolhatók egyik napról a másikra.
Hogy ez mi minden lehet a hétköznapi élet dolgaira lefordítva? Például egy baleset, szórakozóhelyről jövet, amit ugyan súlyos sérülésekkel, de legalább élve úsztunk meg. Egy elbizakodottságból, a valóságérzék hiányából, megfelelési kényszerből adódó padlót fogás ami hosszabb távon mégis ráébreszt valódi értékeinkre. Vagy éppen ellenkezőleg: a pillanat lelkesedésében hozott rossz választás aminek következményeivel rövidebb időn belül szembesülhetünk, mint hinnénk. Ez a nagypolitika eseményeire is érvényes.

 

 

Ennek megfelelően 17-e, amikor a Hold átkerül a Skorpióba, sok mindennek nevezhető, csak eufórikusnak nem. A Hold- Neptun trigon hatásra ráérezhetünk ugyan a követendő irányokra, később, a Hold- Plútó szextilje 18-án lelkierőt is adhat a szükséges, de fájdalmas változások kivitelezéséhez, de a Mars kvadrát hatására az érzések sérülnek. Az aznap Bakba lépő Merkúr ráadásul az előző napok tempóját is csökkenti, úgyhogy jó okkal feltételezhetjük: a függőben maradt ügyekkel most már csak jövőre foglalkozhatunk érdemben. A hónap elejének euforikus hangulatában elnapolt teendők most kegyetlenül megbosszulják magukat. Ahogy haladunk a téli napforduló időpontja felé, egyre nehezebbnek érezzük ezt a súlyt. Nem csoda, ha 19-e az este felé bepontosuló Hold- Szaturnusz együttállás komor hangulatában telik.

 

 

20-án, amikor a Hold a Nyilasba lép, érezhetünk némi megkönnyebbülést, de a Neptunnal képezett kvadrát miatt ez önbecsapás is lehet. Persze arról szó sincs, hogy folyamatosan siránkozni kellene, különösen ha olyasmikről van szó, amiknek a megváltoztatása időigényes vagy nem rajtunk múlik. A Vénusz aznap találkozik a Bak Plútóval, és mindketten kvadrátot képeznek az Uránusszal. Ez a legjobb esetben is a kapcsolatok átalakulására, értékeink viszonylagosságára figyelmeztet, de komoly érzelmi törések, anyagi veszteségek is valószínűsíthetők. Az Uránusz- Hold esti trigonja valamelyes oldja a hangulatot, de a túlságosan költségesre sikeredett búfelejtő bulik most nem ajánlhatók. A kutyaharapást szőrével típusú terápiák is visszaüthetnek: egy friss szakítást tehát semmi értelme új flörtökkel gyógyítani, inkább végezzük el a gyászmunkát. 21-én a Hold – Jupiter trigonja tovább növeli bizakodásunkat. íme a legjobb bizonyíték, hogy a hullámvölgyekben is lehetnek jó időszakok

 

 

Téli napforduló, a Szaturnusz jegyet vált : ínséges idők?

 

 

erm5Érmék 5

 

 

December 22-e különleges dátum: egyszerre téli napforduló és újhold. A Nap 22-én 00:03- kor lép be a Bak jegyébe. A napfordulós képlet fényszögei nem túl biztatók: ha az előző egy- két napban sikerültek is a figyelemelterelő manőverek, most nem lehet nem észrevenni a veszteséget. Ebben az időszakban nemcsak a hőmérséklet miatt lehet mínuszokról beszélni, hanem érzelmiek, anyagiak tekintetében is egy minimum három hónapig tartó szűkös időszak következik. ( A tavaszi napéjegyenlőség- képlet egy másképp problémás szakaszt vezet fel)

 

 

A Vízöntőben a Mars urával, az Uránusszal képezett pontos szextilje ellenére sem sokat tehet a Bak stellium (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Plútó) komor, sűrű, valóságával szemben. Azaz: lehet szellemeskedni, lázadozni, nevetni vagy bölcselkedni nyomorúságunkon, de az anyagi források és a lehetőségek szűkösségén,.az egyre nyomasztóbbá váló közhangulaton ez mit sem fog változtatni.

 

 

23-a, a Hold találkozását a Plútó- Vénusz duójával , komor hangulatban találhat, amire az Uránusz kvadrát tesz is néhány lapáttal Ugyanezen a napon a Szaturnusz is belép a Nyilasba, ami azt sejteti, hogy ha nem is történik konkrét, külső esemény, most teljes mértékben tudatosul mindannak a súlya, amivel az elkövetkező hónapokban szembe kell nézzünk. A napforduló és a Szaturnusz jegyváltásának a témája önmagukban is külön írások témáit képezik, ezért most csak épp a legfontosabb analógiákat soroljuk fel.

 

 

A Szaturnuszt, a kozmosz nagy tanítómesterét a renddel, struktúrákkal, szabályozással hozzák összefüggésbe, de a régi asztrológia „nagy rossztevőjeként” a megpróbáltatásokhoz, ínséghez, gúzsbakötöttséghez is társítják. Tágabb értelemben persze, ha képesek vagyunk elfogadni határainkat, megedződünk, kitartunk nehézségek ellenére is, jól vesszük az akadályokat, képesek vagyunk a lassú, komoly, koncentrált munkára, beérjük a kevéssel is, önként hozunk áldozatokat, hosszabb távon még sokat profitálhatunk a most mostoha feltételekből.
A Jupiter azonban, a Nyilas természetes ura, a bőség, a terjeszkedés, a széles horizontok, a hit, optimizmus princípiuma, magától értetődő, hogy kimondottan nyomasztónak érzi a Szaturnusz vendégeskedését. Hogy mi lehet egy ilyen kombinációból? Nos, durva egyszerűsítéssel a Jupiterhez rendelhető dolgokból túlságosan kevés van, ezek a tartalmak korlátozott módon, csökkenten érvényesülnek. Beszűkülnek a horizontok, a mozgástér, a hit dogmává torzul, gondolatrendőrség formálja a véleményt, a hangulatot hit- és világnézeti viták mérgezik. Ez a pozíció már önmagában is utal az anyagi szűkölködésre, a 2015 első és utolsó hónapjait meghatározó Szaturnusz- Neptun kvadrát aztán tovább fokozza ezt a tendenciát.

 

 

Bár december végén ez a fényszög még nem egzakt, ízelítőt kaphatunk belőle, milyen is lesz, amikor tényleg beköszönt a gazdasági válság, fellazulnak, majd fokozatosan eltűnnek az eddig biztonságot adó társadalmi struktúrák közül azok is, amiket még az utóbbi években ható Plútó- Uránusz kvadrátnak sem sikerült felrobbantania, új pedig még nem alakult ki helyettük.

 

 

Mindez egyéni szinten is nagy változásokat hozhat, pl. kiábrándulást a korábbi eszményekből, a hit, a remény, a kilátások elvesztését valamely váratlan megrázkódtatás vagy pedig egy lassú folyamat eredményeként. És megnyilvánulhat nagyon pozitívan: minden eddiginél keményebb munka formájában, hogy megvalósítsuk álmainkat, csökkentsük a reális és az ideális, az elmélet és a gyakorlat közötti távolságot.

 

 

A nagyvilágban is komoly átalakulások várhatók, illetve a most elkezdődött, nem mindenkit megnyugtató folyamatok tovább folytatódnak. A Plútó- Uránusz kvadrát további robbanásokat fog előídézni, míg a Neptun – Szaturnusz kvadrát hatására a káosz, a történelmi téveszmék, az eddiginél is súlyosabb gazdasági válság pusztít majd. A váratlanul kitörő, viszonylag gyors lefolyású, de intenzív lefolyású lázadások éppen úgy részei lehetnek a csataképnek, mint a hosszú ideig tartó háborúk, hidegháborúk. Valamennyi, szokásos tartozékukkal: pusztító ideológiák, szegénység, munkanélküliség, járványok.

 

téli napford 2014

 

A téli napforduló képlete (ld.ábra)  által előrevetített három hónap ízelítőt adhatnak ezekből a teljes nyomasztó mivoltukban csak később megmutatkozó tendenciákból. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy minden szempontból hosszú, hideg tél lesz, amikor is az időjárás, a természeti katasztrófák további megpróbáltatásokat tartogathatnak. Bölcsen tesszük tehát, ha mi is reális keretek között tartjuk elvárásainkat és túlélési technikákat dolgozunk ki a fentebb felsorolt lehetőségekre is.

 

 

 

 

Fekete Karácsony – újévi hullámvasút?

 

 

 

Gothic-Glam-1

 

Ennek megfelelően 24-én, Karácsony este sem biztos, hogy telik túl bizakodó hangulatban. Azonban akkor sem kell elkeseredni, ha túl szegényes a Jézuska. Emlékezzünk vissza, hogy maga az ünnep főszereplője is egy szegényes istállóba született, valószínűleg az is némi időbe telt, amíg a napkeleti bölcsek odataláltak a jászolhoz, Heródes jóvoltából pedig már kisbabaként életveszélyben volt.

 

Nemcsak a keresztényeknél, hanem más népek mítoszaiban is gyakori motívum, hogy a megváltó nagy veszély és kilátástalanság közepette születik. A hétköznapi valóság nyelvére ez úgy fordítható le, hogy a nagy felébredések éppenséggel egy – egy mélyponton következnek be, ilyenkor támadnak a legzseniálisabb ötletek, érkezik segítség, a nagy sikert pedig sokszor egy nagy kudarc előz meg.

 

Így 25- 26-án, amikor a Hold a Vízöntőben halad, már akkor is mókás kedvünk támadhat, ha épp semmi ok a nevetésre. Hiszen mindannyian tudjuk: csak nézőpont kérdése, hogy teli -e vagy üres a pohár. Persze, mivel 25-én a Bak Plútóval találkozó Merkúr kvadrátot képez az Uránusszal, a Hold pedig a Marstól sérül, jó esély van, hogy a tréfa a kelleténél vaskosabbra sikerül. Remélhetőleg senki nem kerül ilyen helyzetbe, így csak átvitt értelemben kell megszívlelni a mondást, miszerint akasztott ember házában kimondottan rossz modorra vall kötelet emlegetni. Az időszak közlekedési balesetekre is hajlamosíthat, árammal, tüzijátékkal, extrém sportokkal pedig szintén óvatosan 26-án is.

 

December 27 a melankolikus álmodozás vagy a kreatív depresszió napja. Esetleg mindkettőé. A Hold a nap folyamán átlép a Halak jegyébe, ahol először kvadrátot képez a Szaturnusszal, majd találkozik a Neptunnal. E bolygóállás hatására az ábrándok , tervek és a konkrét lehetőségek, az elért teljesítmény közötti különbséget nagyon fájdalmasan érzékelhetjük. A pragamtikus Bak jegyében álló Nap szextiljének köszönhetően azonban mindez remélhetőleg arra sarkall.hgy kezdjünk valamit a helyzettel, a Hold – Neptun együttállás pedig arra is segít ráérezni, micsodát. A nap második fele, valamint 28 – a délelőtt, a Hold – Plútó szextil hatására további mélyreható, bár nem mindig kellemes változások eszközlésére sarkallhat, Az új évi tervek gyakorlatba ültetéséhez talán már idén is hozzá lehet kezdeni.

 

Az előszilveszteri bulik idén sokkal pörgősebbek lehetnek, mint maga a Szilveszter, hiszen a Hold már 28-án este átlép a Kos jegyébe. Mivel a korahajnali órákban eléri az Uránusz együttállást és a Plútóval is összerúgja a port, a Nap pedig mindeközben a kegyetlen Facies állócsillaggal randevúzik, a 29-ére virradó éjszaka nagyon- nagyon veszélyes. Ez a nap a világpolitikában, közéletben is  zűrösnek ígérkezik, és szokatlan időjárási jelenségek, földrengések, vulkánkitörések is előfordulhatnak.

 

 

A Kos típusokat nem lehet elégszer visszafogottságra inteni, de az általában józan, megfontolt Bak karakterek is elveszíthetik a fejüket. Szerencsére a 30-a már kedélyesebbnek ígérkezik: az éjszaka folyamán bepontosuló Hold- Jupiter trigon hatására pedig akár azok is országos cimborákká válhatnak, akik tegnap még egymás torkának estek. Egy reménytelennek ítélt szituáció is megoldódhat egyik pillanatról a másikra, bár továbbra sem biztos, hogy látványos és nagy horderejű változásról van szó.

 

 

Az este, a Holddal a Bika jelében már kimondottan visszafogott és családias. A valóságérzék is visszatérőben – remélhetőleg még az előtt, hogy túl sok pénzt dobtunk volna ki az ablakon. Az év utolsó napjának, 31-nek az első fele,a Hold- Plútó harmonikus kapcsolata még az üzleti ügyeknek is kedvez. Különösen, ha az előző esti Nap – Hold trigon, Hold- Neptun szextil hatására támadt ötleteket is valóra váltjuk. A Szilveszter este vegyes benyomásokat tartogat: a Vénusz felé közeledő Merkúr és velük trigont képező Hold hatására ezeken az összejöveteleken nem csak a szórakozásról, hanem az üzletről is sok szó esik. És miért is ne köthetnénk össze a kellemeset a hasznossal? Bár mindez az érdek- kapcsolatok irányába is letolódhat, a hosszú távú előnyöket és a folyamatok időigényességét szem előtt tartva valamennyi fél jól járhat. Sajnos azonban érvényesülhetnek olyan impulzusok is, melyek hatására túllőhetünk a célon. A Jupiter – Mars szembenállás ugyan csak az év első napján pontosul be, a túlzások az anyagi lehetőségek túlbecsüléséhez, kereteink túllépéséhez vezethetnek. Ezen a Szilveszter éjszakán például kimondottan rossz ötlet pókerezni, de más módon se kísértük a sorsot.

 

Kiss Kati

 

Új, decemberi programok a Sylvia- sarokban 

több róla: FB

%d blogger ezt szereti: