asztropressz

Kezdőlap » Posts tagged 'Jupiter Szaturnusz Neptun T kvadrát'

Tag Archives: Jupiter Szaturnusz Neptun T kvadrát

Átmeneti állapotban….

Még egyszer a 2016- os  változó T kvadrátról

 

Az év első felében a Jupiter (Szűz) – Szaturnusz (Nyilas) – Neptun (Halak) T- kvadrátjának bonyolult és bizonyos szempontból zűrzavaros formációja gyakorolja majd a legerősebb befolyást.  Most hat a legintenzívebben. Mindaddig, míg el nem múlik befolyása, sok tekintetben nehéz lesz eldönteni, milyen irányban forrják ki majd magukat a világban és szűkebb környezetünkben, magánéletünkben zajló vagy a közelmúltban elindult folyamatok.

 

 

különleges felhők, vörös és szürke

 

 

A blogon már többször idézett Leslie Hale  így látja a helyzetet:

 

„Valóságaink, úgy személyes életünkben, mint kollektív szinten feloldódnak. És miközben valóságaink – vagy amiket azoknak hittünk, feloldódnak és szertefoszlanak – előttünk áll egy olyan időszak, amikor alá kell merülnünk a nagy ismeretlen mélységeibe, és csak ezt követően sejlenek fel a következő valóság körvonalai.

Ahogy fellazulóban van az előző éveket meghatározó (2010 – 2016 eleje) Uránusz – Plútó kvadrát, egyre világosabban látjuk az általa hozott változásoknak az eredményeit, a felfordulást, amelyet előidézett a világban. Ezek az 1930-as és az 1960-as évek közepebeliekhez hasonló gyökeres és visszafordíthatatlan változások. Ennek ellenére néhányukra már nagy szüksége volt a világnak.”

 

 

(E blog bejegyzései nagyon részletesen foglalkoztak az Uránusz – Plútó kvadráttal és az általa jelzett változásokkal. Bővebben:

 

Az utolsó csattanás ( 2016. január – február)

Vulkán fölött (2014 december)

Próbatételek életre – halálra (2014 december)

Uránusz – Plútó kvadrát (2014 december)

Ami jön fogadjátok, ami megy, engedjétek (2014 tavasz)
(Plútó – Uránusz kvadrát Nagy Kereszt, vérholdak)

Az összeomlás és az újjáépítés mintázatai (2013 nyár)
A történelmi és az asztrológiai ciklusok meglehetősen szoros kapcsolatban állnak egymással.

Újabb robbanékony találkozás: újra egzakt Plútó – Uránusz kvadrát (2013 tavasz)

 

 

„A végeredményről teljes képet természetesen csak a történelem nyújthat majd. Csakhogy jelenleg és a közelmúltban is éppenséggel a történelmet éljük. Ha ezt nem értitek meg, majd megértitek ez után.

A kormányok nagy átalakulásokon mentek keresztül, megváltoztak a törvények, a szabályok és a társadalmi szokások. Vagyonok vesztek el, egzisztenciák mentek tönkre. A dolgok már nem lesznek olyanok, mint azelőtt. De egyikünk sem élhet a múltban, siker csak abból születik, ha itt vagyunk a jelenben és tervezzük jövőbeli életünket.

Teljesen mindegy, milyen politikai nézeteket vallasz, hogyan vélekedsz a transznemű mosdókról, a közel-keletről érkező menekülthullám témájáról, az (amerikai) elnökválasztásról, stb. Kollektív szintén jobban megváltoztunk, mint az első pillantásra tűnik, visszatekintgetni merő időfecsérlés, hiszen nincs visszatérés. Jelenleg ez az egyetlen biztos kiindulópont.

Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy a világ rossz hely lesz, csak más. A világ lehet szép és jó hely is, és nekünk az a dolgunk, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki életünkből azon a kis szögleten, amelyet elfoglalunk benne. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor a 30-as években majd a 60-as évek közepén új idők jöttek. Azok az idők örökre elmúltak, az akkori életstílussal egyetemben, és mi most ugyanolyan ismeretlen tartományokban járunk, mint elődeink 1935-ben és 1965-ben.

Ebben az időszakban sokan nem látják majd a fáktól az erdőt és ez egyéni és kollektív szinten is rengeteg problémát okozhat. (A T- kvadrát hatása egyébként az év nagy részében érződik.)

A Neptun elhomályosítja tudatunkat és ítélőképességünket, a Szaturnusz kemény leckéken keresztül tanít, a Jupiter pedig  – jó- és rossz értelemben  -felnagyít. E három bolygó hatásának kombinációja gyakran eredményez zavarodottságot, keserűséget és a tisztánlátás hiányát. Jelzi egy régi korszak hanyatlását is, egy korszakét, amelyet megismertünk, elsajátítottuk a leckéit – és most rá kell találnunk az újra és helyet kell csinálnunk neki.

Az új felbukkanása azonban időbe telik és pontosan ez a probléma.

Mi a valóságos és mi nem ? Ez a legfontosabb kérdés, amelyre ebben az időszakban választ kell találnunk.

Ami valóságosnak tűnik, talán nem is az, és ami valószerűtlennek tűnik nagyon is valóságosnak bizonyulhat. Ezeket a feladványokat akkor kezelhetjük a leghelyesebben, ha nem akarjuk kétségbeesetten , most, mindenáron megoldani őket, ha nem cselekszünk ködös neptuni sugallatok, kiforratlan ötletek, szaturnuszi előítéletek, jupiteri dogmák hatására, hiányos tények birtokában.

Ebben az időszakban tulajdonképpen nem dönteni kellene, hanem megfontoltan, tudatosan két lábbal a valóság talaján állni, szem előtt tartani céljainkat, feltérképezve külső- belső erősségeinket. Egyértelmű, hogy azok, akik szilárd belső vázzal rendelkeznek, sokkal könnyebben birkóznak meg a zűrzavar, káosz, és őrület időszakával, mint akik nem. Amennyiben képletedben bolygók állnak a változó jegyek (Ikrek, Szűz, Halak, Nyilas) 15 – 10 fokán, valamilyen értelemben hatással lesz életedre ez az erőteljes T kvadrát és megváltoztatja azt.

Miközben ez a jelentős tranzit kifejti hatását a világban, megváltoztatva külső valóságunkat, belső szintjeinken is nagyszabású változások mennek végbe. Ezek a zavarosan örvénylő energiák egész nyáron át, 2016 őszéig éreztetik a hatásukat, és csak ezt az időszakot követően nyerhetünk nagyobb rálátást a végeredményekre. Egyéni és kollektív szinten, november környékén talán megbánunk bizonyos, ez idő tájt hozott döntéseket.

Vigasztaló azonban, hogy ez az időszak nem fog sokáig tartani és végül mindannyian úgy érezhetjük, hogy abbéli igyekezetünkben, hogy ráleljünk új utunkra, felülemelkedtünk korlátainkon. Olyan időket élünk, amikor (előrelátással és gyakorlatias gondolkodással) új valóságokat is létrehozhatunk régi álmainkból.”

 

 

Teljesebb képet tehát csak a T- kvadrát felbomlása után kaphatunk. 2016. szeptember 9-én a Jupiter átlép a Mérlegbe, 2016. szeptember 27-én pedig a Mars is jegyet vált: az idealista, jövőben élő Nyilas jegyéből a Bakba lép. Erről a tranzitról majd bővebben is szó esik, előzetesként elég annyi, hogy igazából ebben az időszakban, vagyis 2016. szeptember 27 – 2016. november 9. között kezdhetünk valós reális képet alkotni arról,  merre is tartunk valójában.

Október folyamán a Mars egy sor erőpróbáló kapcsolatot is képez a lassúbb mozgású bolygókkal (kvadrátot a Jupiterrel okt. 1 – 10 között, együttállást a Plútóval – okt.26 között, október 26 – november 7 között pedig az Uránusszal ).  Az egész hónap tehát intenzív – és konkrét (ne feledjük, a Bak föld jegy!) változások jegyében zajlik.

 Jó esetben ez annyit jelent, hogy a több mint fél éven át tartó, lélekölő egy helyben toporgás után végül mégiscsak elindulunk. (Fontos szempont, hogy akkorra kezd el lazulni a Szaturnusz  – Neptun kvadrája is, amely annyi gyötrelmes kételyt, bizonytalanságot hozott 2015 eleje óta.) Ha nem is vagyunk biztosak minden részletben, az eddigieknél világosabban látjuk céljainkat. Jobban tudjuk, mit akarunk és mit nem. Ahhoz azonban, hogy elinduljunk az új irányokba, be kell csuknunk néhány régi ajtót is magunk mögött – a Plútó és az Uránusz erőpróbáló fényszögei pedig azt jelzik, hogy ez akár nagyon fájdalmas elszakadási folyamat is lehet.

Kevésbé szerencsés, ha most derül ki, a 2015 eleje óta eltelt időszakban zsinórban hoztuk a rossz döntéseket. Ebben az esetben ugyanis drámai összeomlások sorozata kényszerítheti ki az irányváltást. (Ahány egyén annyiféle forgatókönyv lehetséges: attól függően hova esnek az erőpróbáló fényszögek, lehetnek magánéleti, párkapcsolati, szakmai, pénzügyi összeomlások, vagy mindezek együttese.) Több mint valószínű, hogy kollektív szinten is ekkorra kezd kristályosodni, hova vezetnek a jelenleg még többféle irányt is vehető folyamatok.

 

 

 

 

Kapcsolódó

 

2016 június

Karmikusan terhelt kapcsolatok, neptuni szövevények és társaik

 

Változó T-kvadrát, Jupiter Szaturnusz kvadrát

 

A lehetőségek korlátai: újra egzakt a Jupiter – Szaturnusz kvadrát

Mi az igazság ? Változó T kvadrát – 2016 nyár

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)

A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)

 

Bolygójátékosok: Jupiter  a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban

 

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

Karmikusan terhelt viszonyok ? Vénusz – Szaturnusz kapcsolatok

 

 

Kapcsolat

Reklámok

2016 június: út a bizonytalanba

 

Az év legborulékonyabb időszakának ígérkezik június. A már hónapok óta tapasztalható káosz, bizonytalanság tovább fokozódik, a haladási irányok nem körvonalazódnak. Az azonban bizonyos, hogy a jelenlegi változások nem csupán az idei nyárra lesznek hatással.

 

 

séta a felhők között

 

 

A nyár első hónapját tulajdonképpen a Jupiter – Szaturnusz – Neptun T- kvadrátjából kialakuló nagy kereszt határozza meg. A változó T – kvadrát destabilizáló hatásával, az  általa jelzett átmeneti állapotokkal e blog több cikke is részletesen foglalkozott (Mi az igazság, A cukor és az ostor esete), hiszen jelentős, hosszú távú befolyásokról van szó. (Tulajdonképpen már tavaly kora ősszel benyomást szerezhettünk a hozzá kapcsolható változásokból, március vége óta pedig még jobban érzékelhető a hatása, de teljes intenzitással most, június folyamán fog megnyilvánulni. )

Mint a korábbi bejegyzésekben is szó volt róla, a nagy keresztek két szembenállásból ill. négy kvadrátból állnak és rendszerint azonos minőségű (kardinális, fix, változó) jegyeket kötnek össze. Ezek a feszült, sok összeütközést tartogató, dinamikus konfigurációk jelen esetben változó minőségek között jönnek létre, sejtetve, hogy a nagy nyomás hatására irányváltások, átstruktúrálódás megy végbe személyes és kollektív szinten.

Mindez olyan helyzeteket vonzhat életünkbe, amelyeket kettős kötés néven ismer a pszichológia. Az ember ilyenkor egy-egy olyan szituáció fogságában vergődik, (attól függően milyen életterületeket, házakat és bolygókat érint a kapcsolat képletükben) amikor bárhogy viselkedik is, nem tudja összeegyeztetni az ellentétes elvárásokat. A haladás csak sérülések, veszteségek révén lehetséges, az érintett életterületeken hol teljes a leállás, hol pedig számunkra ellenőrizhetetlen és kontrollálhatatlan módon követik egymást az események Mindez természetesen hatalmas személyiségfejlődési lehetőségeket is tartogat, hiszen már a szólás is úgy tartja, hogy teher alatt nő a pálma. Valamilyen, többnyire elég súlyos frusztráció azonban még az ún. ideális esetekben is elkerülhetetlen.

 

 

Nagy kereszt: érzelmi viharok

 

fa, villámok   Jelen esetbe a nagy kereszt formáció úgy jön létre, hogy a Jupiter (Szűz) – Szaturnusz (Nyilas) – Neptun (Halak) T- kvadrátjához az Ikrekben a haladó Nap, Vénusz (június 2 – június 5) majd a Merkúr (június 19 -20) is hozzákapcsolódik. Bár az egyes fényszögek egy- két nap eltéréssel pontosulnak be, hatásuk összeadódik, és minden esetben együttesen értelmezendők. Mivel a Nap, a tudatosság jelölője is részt vesz a formációban, a korábbiaknál több esély van megérteni, milyen üzenetük is van életünkben a változó T kvadrát/ nagy kereszt által jelzett helyzeteknek és tudatosabban kezelhetjük őket. Persze, ez mindenkinél más és más, attól függően, hogy milyen életterületeket köt össze és milyen bolygókhoz kapcsolódik születési képletükben, de azért általános következtetések is levonhatók.

Június 2 és 3-án, amikor a Nap és a Vénusz kvadrátot képez a Neptunnal (a jegyek 12 fokán), különösen szív-és pénzügyekben nehéz megkülönböztetni a realitásokat a vágyfantáziáktól. Szétszórtnak érezhetjük magunkat, nagy kihívást jelent bármire is koncentrálnunk, a súlytalanság állapotában lebegünk. A látszat nagyon csalóka, így korántsem biztos, hogy most találunk rá az igazira, nem tehetjük tűzbe a kezünket partnerünk hűségéért, de nekünk is kedvünk szottyanhat egy kis kalandozásra a tilosban. Ez azonban nem biztos, hogy jó ötlet. Kezeljük erős fenntartással a most kapott szakmai, üzleti ajánlatokat, ha még oly fantasztikusaknak is tűnnek. Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor egész biztos, hogy nem igaz.  (A fontos döntések nem csupán ezekben a napokban, hanem lehetőleg egész hónapban kerülendők.)

Amennyiben az előző napokban túlságosan messze kalandoztunk a valóságtól, vagy túlságosan önfeledten ejtőztünk, június 3-án és 4-én, amikor a jegyek 13°-án a Nap és a Vénusz szembenállást képeznek a tolató Szaturnusszal hatalmasat koppanhatunk. Elszigeteltnek, bizonytalannak érezhetjük magunkat, esetleg amiatt szenvedünk, hogy nem kapunk elég szeretetet, elismerést. Hogy ezt csak átmeneti rossz hangulatunk miatt érezzük így, vagy most jövünk rá, hogy nem a megfelelő alanyokra pazaroltuk érzelmeinket, nem a megfelelő célokba fektettük energiáinkat, helyzete válogatja. Bár az ilyesfajta szaturnuszi mélypontok sosem kellemesek, a keserves felismeréseket követően a hibák korrigálására és az irányváltásra is lehetőséget adnak. Ezt követően már termékenyebb talajon építkezhetünk tovább és jobb döntéseket is hozunk (különösen, hogy a nagy földtrigon energiái még mindig rendelkezésünkre állnak, a Plútó és a Jupiter közötti kedvező kapcsolat pedig egész hónapban érezteti hatását.. ) A június 4- 5-én bepontosuló Nap/Vénusz – Jupiter kvadrát túlzásokra hajlamosíthat: hajlamosak lehetünk többet ígérni, mint amennyit be tudunk tartani, túllépni anyagi kereteinket, mértéktelenül kirúgni a hámból. (Fontos tudnivaló, hogy ezek a konstellációk rendkívül balesetveszélyesek, és számos tragédia éppenséggel a kémiai befolyásoltság hatására következhet be. Illuminált állapotban sokkal könnyebben veszíthetjük el értékeinket, lophatnak meg bennünket vagy válhatunk szélhámosok áldozataivá is.) Önbizalmunk is folyamatosan hullámzik, hol indokolatlanul magabiztosak vagyunk, túlértékeljük képességeinket és lehetőségeinket, hol pedig betegesen alacsony az önbecsülésünk.

 

Mars SkorpA május 27 óta a Skorpióban tolató Mars egész hónap folyamán retrográd marad. Ebben az időszakban nekünk is vissza kell tehát térnünk az év első hónapjaiban – február közepén – március elején aktuális témákhoz, vagy akár még mélyebbre is le kell ásnunk, 2014 október, november,  decemberéig, amikor a Szaturnusz vonult végig a Skorpió ugyanezen szakaszán. Mint más bejegyzésekben szó volt róla, a hátráló Mars lelassítja haladást, az emberek kimerültek, energiátlanok, apróságokon is felkapják a vizet és hajlamosakká válhatnak balesetekre, kisebb nagyobb betegségekre. Mint minden retrográd bolygóciklus, a Marsé is bővelkedik karmikus hatásokban, így különösen azoknak lehetnek részük fontos változásokban, akiknek Napjuk , más bolygóik vagy háztengelyeik a Skorpióban állnak.

E zűrzavaros befolyásokban bővelkedő időszakban jelentős pozitívum, hogy a Skorpió rendkívüli intuitív adottságokkal megáldott jegyben a Mars jól meg tudja különböztetni a lényegeset a lényegtelentől, a hamisat az igaztól, így ha összhangban cselekszünk megérzéseinkkel, jó döntéseket hozhatunk, nem tévesztjük szem elől a fontos célokat.

 

 

Újhold az Ikrekben

 

Az újhold június 5-én hajnalban (Bp. 4:59) születik meg, az Ikrek jegyében. A következő 28 nap eseményeiről felvilágosítást adó újhold- képletben ezek a hatások összeadódnak, így érdemes bizonyos elemeit részletesebben is megvizsgálnunk.

 

újhold ikrek jav 4 h 59

 

A Nap- Szaturnusz szembenállás olyan próbatételeket és kihívásokat tartogat, amelyek pesszimistává és depresszióssá is tehetnek. Az ego azért sérül, mert ebben az időszakban egyéni utunk követése és céljaink megvalósítása a szokásosnál több akadályba ütközik. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy kötelességeink és felelősségeink gúzsba kötnek, és legszívesebben bedobnánk a törölközőt. Ez azonban egyszersmind azt is jelentené, hogy megbuktunk a vizsgán, hiszen a felelősség elhárítása, a feladatok, amelyek alól kibújtunk, később megbosszulhatják magukat. Konfliktusba kerülhetünk autoritás -személyekkel (pl. apa, idősebb férfirokonok, felettesek, hatóságok, stb) is.

Érzelmi zűrök. Párkapcsolatok szempontjából a Szaturnusz – Vénusz (Hold)- Neptun erőpróbáló fényszögei a szerelmi csalódások klasszikus formációinak számítanak. A lehetőségek sokfélék lehetnek: viszonzatlan szerelem, érzelmi távolságtartás, szerelmi háromszögek, húzd meg- ereszd meg típusú interakciók, zavaros viszonyok, kegyes hazugságok. A helyzeteket nem könnyű tisztázni: a partner ellentmondásos viselkedése épp annyira zavarba ejtő, mint a sajátunk, a kapcsolat mellett és ellen szóló szempontok pillanatról pillanatra váltakoznak, szinte lehetetlen bizonyosságot szerezni, hogy párunk csupán egy ártalmatlan és teljesen plátói flörtbe bonyolódott-e vagy felesleges harmadikká váltunk bontakozó románcában, hogy szándékos, jól felépített átverésről van-e szó, vagy csak a pillanatnyi impulzusok követése kuszálta össze a szálakat. Bővebben ld. tavaly, épp egy Ikrek Vénusz – Nyilas Szaturnusz szembenállás apropójából írt cikkemet, a Karmikusan terhelt viszonyokat. Természetesen mindez más, erőpróbáló Szaturnusz – Vénusz kapcsolatokra is érvényes )

Kaotikus pénzügyek. Mivel a Vénusz a pénzügyek jelölője is, ezen a területen is búcsút vehetünk a stabilitástól. A túl jól hangzó, de minden valóságalapot nélkülöző üzleti/ munkaajánlatok, a rosszul felmért anyagi lehetőségek, a meggondolatlan kiadások, felelőtlenül felvett hitelek, kölcsönök, a trükkös lopások (beleértve az online bűncselekményeket is) rengeteg kárt okozhatnak. Továbbra is számíthatunk pénzintézetekkel, sikkasztásokkal, korrupcióval kapcsolatos botrányokra és más zavaros tranzakciókra is fény derülhet. Persze, ezzel arányosan az eltussolásra, ködösítésre irányuló kísérletek is szaporodnak. A bonyolult üzleti összefonódásokat még pénzügyi szakembereknek sem könnyű átlátni, az azonban bizonyos: a kár jelentős. A káosz és az összeomlás jelei nem csupán a gazdaság területén mutatkoznak egyre erőteljesebben. (Erre egyébként az asztrológia iránt nem érdeklődő gazdasági szakemberek is felhívták a figyelmet : Kolosszális összeomlás jöhet )

 

Jelen időszakban az a legnagyobb kihívás, hogy a változó T kvadráthoz társítható jellegzetes tudatállapotok (nyughatatlanság, izgágaság, unalom, a folyamatos változás akarása, szétszórtság) közepette is egy, vagy legfeljebb két fontos tervünkre kell koncentrálnunk. Ezt nagyon nehéz megállni, hiszen a külvilágból érkező impulzusok vagy saját nyughatatlanságunk miatt figyelmünk folyton elkalandozik és nehéz kitartanunk a célunk mellett.

 

A nagy földtrigon, amelynek az újhold- képletben még része a Merkúr, hamarosan felbomlik, a Jupiter – Plútó harmonikus fényszögének a hatása viszont egész hónapban érezhető. A föld jegyekben álló bolygók segítségével még a legnagyobb zűrzavarban is megőrizhetjük tudatosságunkat, el- elkalandozó figyelmünket visszairányítjuk fontos céljainkra, ahelyett, hogy úton- útfélen osztanánk az észt, pletykákba, civakodásokba keverednénk , csendesen, összeszedetten dolgozunk terveinken. A nagy szavak, hangzatos ideológiák helyett inkább józan paraszti eszünkre hallgatunk, a gyakorlati szempontokat pedig igyekszünk összeegyeztetni ideáljainkkal.

 

Képtalálat a következőre: „jihad comes to europe”

 

Mit várhatunk a nagyvilágban? A migránsválsággal és az iszlám terrorizmussal kapcsolatos problémák továbbra is napirenden maradnak. (Ezeket a Jupiter – Neptun szembenállás:-újabb népvándorlás ? és a Szaturnusz visszatér a Nyilasba című bejegyzések részletesen taglalták.) Az emberiességi szempontok és a segítő szándék (jogos) fenntartásokkal keveredik a jövevényekhez köthető fejetlenség és káosz, a behurcolt,  Nyugaton eltűnt vagy ismeretlen betegségek, a bűnözési hullám, a háborúk tényleges áldozatai közé beszivárgott terroristák, martalócok és szerencselovagok, az erőszakos, politikai iszlám terjedése – és mindezek ellenhatásaként a szélsőséges politikai nézetek teret hódítása miatt.

Mint nemzetközi biztonsági szakértők is figyelmeztettek, a június 10-én kezdődő, egy hónapig tartó, Franciaországban megrendezésre kerülő labdarúgó Európa-bajnokság terroristák célpontjává válhat. Más európai városokat is fenyeget azonban az ilyen jellegű támadások veszélye: a terroristák a tömegrendezvényeket, a turisták által látogatott helyeket, éttermeket, bevásárlóközpontokat és a tömegközlekedést vehetik célba. Június 6-án kezdődik és július 5-ig tart a muszlimok nagy ünnepe, a Ramadán. A böjttel, zarándoklattal, adakozással egybekötött 30 napos időszaknak lényege a vallásos elmélyülés, amitől a test és lélek megtisztulását várják. Jóllehet ilyenkor elvileg kerülni kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát – a kafírok, hitetlenek, tehát a nem muszlimok gyilkolása Allahnak különösen tetsző cselekedet, egyszersmind a Paradicsomba jutás egyik legbiztosabb módszere. Az idén ráadásul az Iszlám Állam szóvivője Abu Mohammed al-Adnani  még külön fel is szólította erre híveit:  “A ramadán a megszállás és a szent háború, a dzsihád hónapja. Isten akaratával a világon mindenhol tegyétek ezt a hónapot a hitetlenek számára a szenvedés hónapjává.”

Mindez még abban a szerencsés estben is bizonytalanság, félelem, fokozott ellenőrzés, gyanakvás, határzárak forrásává válhat, ha sikerül megelőzni a párizsihoz és a brüsszelihez hasonló tragédiákat.

(Angolul értőknek: ez az egyébként nagyon kellemes hangzású, Gyülekezetem, felkelt a hajnal című nasíd részletesen összefoglalja programjukat. Az Iszlám Állam létrejöttét ünneplő himnusz a „szent háború” folytatására buzdít)

 

 

 

Június 6-án, a Nap – Vénusz együttállás  valamelyest  oldja a légkört. Élvezzük ki mi is társasági élet örömeit, az esetleges flörtöket, de ne vegyük őket túl komolyan

Június 9-én azonban ismét feszültségek várhatók: a Merkúr- Mars szembenállás ingerlékennyé, vitatkozó kedvűvé, türelmetlenné tehet, egyszersmind a baleseti hajlamot is megnöveli (Ne feledjük, a fentebb és az előző bejegyzésekben bemutatott T kvadrát hatása még mindig erőteljesen érvényesül és ez önmagában is balesetveszélyes). Fokozott óvatosság javallott.

 

Képtalálat a következőre: „mercury in gemini”

  Június 12-én végre a saját jegyébe, az Ikrekbe lép a Merkúr. A hagyományok szerint a kommunikáció, kereskedelem és az utazások bolygója itt érzi legjobban magát és itt fejti ki a legerőteljesebben a hatását.  Végre, a több hónapos toporgás után újabb lendületet vesznek a dolgok, elárasztanak az információk, bennünket is, környezetünket is ellenállhatatlan kommunikációs kényszer keríti hatalmába. A hasznos és szellemes eszmecserék mellett azonban rengeteg idő mehet el üres fecsegésre, chatelésre a közösségi médiában, fontoskodásra, agyonbeszélünk valamit anélkül, hogy közelebb jutottunk volna a megoldáshoz. Egymást érik a telefonok, üzenetek, hírek,de az üres szócsépélés alaposan meg is csapolhatja értelmesebb célokra fordítandó energiáinkat.

A következő két – három hétben a kapcsolatok, a kommunikáció, tanulmányok, az utazások, sajtó, publikációk, okmányok, szerződések, közlekedési eszközök kapják a fő szerepet, de a Merkúr más, a Szaturnusszal, Neptunnal és Jupiterrel képezett feszült kapcsolatai (az újabb nagy kereszt a hónap közepén) miatt bőven kijut a velük kapcsolatos bonyodalmakból is.

Ugyanezen a napon pontosul be az Uránusz  és a Vénusz szextilje is. Kettejük kapcsolata az anyagiak, érzelmiek területén megnyilvánuló könnyelműségre, kereteink túllépésére is hajlamosíthat, de újfajta szabadságunk örömeiből is ízelítőt kaphatunk. Ha fájnak is még a korábbi sebek, ráérezhetünk, mennyivel kreatívabb, spontánabb, teljesebb élet vár ránk ha kitörünk testi – lelki függőségeink börtönéből. (Persze, jó tudni, hogy a most létrejött ismeretségek inkább izgalmasak, felvillanyozók semmint tartósak)

 

  mély kút, vízeséssel  Június 13-án stacionerbe vált, hogy elkezdje tolatását a Neptun. Ennek hatására nehezen megfogalmazható lelki mizériák uralkodhatnak el rajtunk. Ez a tendencia személyes és kollektív szinten egyaránt tetten érhető. Nagy álmainkar pl. egészen hétköznapiaknak érezhetjük, s ha sikerül is megvalósítani őket, kiábrándultan biggyesztjük ajkainkat. Csak ennyi? Az elért eredmények közelében sincsenek nagyratörő vízióinknak.

A következő heteket valamiféle rezignált hangulat, álmatagság, kiábrándultság, duzzogás, a hiábavalóság és a beteljesületlenség fájdalma is áthatja (Ebbe természetesen a Szaturnusz – Neptun kvadrátja meg a többi erőpróbáló kombináció is belejátszik, így egész hónapban érvényesülő hatás). Az új szerelem mégsem a nagy ő, az áhított új pozíció mégsem az álomhivatás, a hétköznapok taposómalma unalmasabb, kimerítőbb, lélekölőbb, mint valaha. A még mindig tolató Mars hatására nehezen szánjuk magunkat a cselekvésre, egyszerre több irányba is haladnánk, a kreatív introspekció, belső képekkel, álmokkal való munka és a sehova sem vezető légvárépítés között nem mindig egyértelmű a különbség. A búfelejtő iddogálás, bánatevés, vásárlási láz, az időnket szétforgácsoló látszat – találkozások szintén jellemző pótcselekvései lehetnek ennek az időszaknak.

 

Június 17 –én a Vénusz a Rákba lép. A társas kapcsolatok jelölője erőben van ebben az érzelmes, romantikus, családcentrikus jelben. Július 12 –ig, amíg itt tartózkodik, megnövekedhet intimitásra való igényünk, a nagy társas összejövetelek helyett inkább szűk körben, hozzátartozóink között érezzük jól magunkat. Megelevenedik a múlt, álmaink intenzívebbekké válnak a szokásosnál nagyobb igényünk támad arra, hogy teret adjunk kreativitásunknak és fantáziánknak. Ez a pozíció azonban túlérzékennyé, önállótlanná is tehet. Arra hajlamosíthat, hogy az egészségesnél jobban függjünk szeretteinktől, több kompromisszumot hozzunk a vélt biztonságért és az intimitásért cserében. Ez beállítottság az egyidejűleg érvényesülő, diszharmonikus bolygóhatásokkal kombinálódva keserves csalódásokat, anyagi és értelemben vett rossz döntéseket eredményezhet.

 

 

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden (újra) darabokra hullik

 

úton Ezek egyike a június 18-án újra bepontosuló a Szaturnusz – Neptun kvadrát ( A kettőjük közötti erőpróbáló fényszög  először 2015 november 25-én vált egzakttá, harmadszorra pedig idén szeptemberben pontosul be. Valójában ennél sokkal régebb óta érezteti a hatását, hiszen kvadrátjuk már 2015 első három hónapjában is majdnem pontos volt – ld. 2015 jan, 2015 március)

Mint már a korábbi bejegyzésekben szó volt róla, a praktikum, a realitás, a korlátok, határok princípiumának összekoccanása az álmok, illúziók, ideálok , bódulat, határtalanság őselvével nem tartozik a legkellemesebb élmények közé. Azonban, ha levonjuk a tanulságokat, korrigáljuk tévedéseinket, fantáziáinkat összhangba hozzuk a realitásokkal, akár meg is valósíthatjuk legértékesebb álmainkat. Mivel most mindkét bolygó tolat, akkor tehetjük a legtöbbet az ügy érdekében, ha rövid időutazást teszünk, mert így felderíthetjük: milyen, 2015 elején, őszén vagy végén hozott rossz döntések, valóság- elhárítások sorozata vezetetett el a jelenlegi, áldatlan állapotokig? [Időérzékünk egyébként is furcsa tréfákat űzhet velünk mostanság. Az idő (Szaturnusz) hétköznapi linearitása helyett különös, álomszerű (Neptun) átalakulásokat tapasztalhatunk szerkezetében. Hol úgy tűnik, mintha egyszerűen megállt volna (stacionárius Neptun), aztán mintha hátrafelé menne, a múlt ismeretlenségbe vesző tartományaiba ( bolygók a Rákban), a mienkével párhuzamos valóságokba, aztán egyszercsak itt vagyunk a jelenben s azon kapjuk magunkat, hogy kifolyt a kezeink közül, semmiségekre forgácsolódott szét és alapos késésben vagyunk…  ] Jelen esetben azonban, a látszólagos időveszteség ellenére is jobb, ha vállalkozunk erre a kerülőre, ugyanis így majd sokkal szilárdabb talajon kezdhetjük megvalósítani elképzeléseinket, végül pedig még tőkét is kovácsolhatunk az előző hónapok veszteségeiből és melléfogásaiból.

Sokkal rosszabbul járhatnak azok, akik tovább folytatják az építkezést a futóhomokon. Ha nem szabnak határt valami módon parttalan vágyaiknak, nem igazítják a realitásokhoz képzelgéseiket, landolásuk nagyon fájdalmas lehet. Ha ebben az időszakban megpróbáljuk távol tartani magunkat életünktől, kibújni tényleges feladataink alól ( ez ilyenkor rendszerint olyan neptuni eszközökkel történik, mint valamilyen kémiai vagy érzelmi függőség, neptuni játszmák –pl. a Megmentőé vagy az Áldozaté, stb.)  a Szaturnusz különösen kellemetlen módon ráncigálhat vissza a valóság talajára.

 

A Szaturnusz – Neptun kvadrát –keltette feszültséget tovább fokozza a Mars és az Uránusz június 19-én bepontosuló, 150°-os fényszöge. Ennek az irritáló quinkunxnak a hatására türelmetlenekké, nyugtalanokká válhatunk, a tolató Mars azonban nem teszi lehetővé a gyors cselekvést. Ez tehát még mindig inkább a belső munka ideje semmint a külső cselekvésé. Ezúttal saját és környezetünk motivációit kell vizsgálódás tárgyává tennünk, illetve ráéreznünk, melyik lenne a karakterünknek, céljainknak leginkább megfelelő haladási irány. Erre az útra azonban csak később léphetünk rá, most legfeljebb csak előkészíthetjük a terepet.

 

Telihold a Nyilasban

 

A június 20-i telihold (Bp. 12:02) felerősíti ezeket a hatásokat. A május 21-i hez hasonlóan ez is a Nyilasban, de a jegy utolsó, ún. kritikus fokán jön létre. Az egy hónappal ezelőtt aktuális témákkal még mindig foglalkozni kell. A nagy kereszt jelenléte arra utal, hogy a körülmények jobban behatárolnak, több kényszerítő erő, nagyobb nyomás nehezedik ránk, a május végén még meglévő nagy földtrigon hiánya pedig azt sejteti, hogy segítségből, biztos fogódzóból sokkal kevesebb. Szerencsére a Jupiter és a Plútó június 26-án bepontosuló trigonja  elég intenzíven hat ahhoz, hogy még mindig találjunk (vagy teremtsünk) magunknak egy szilárd felületet, amely mindenfajta behatároltsága ellenére is elég nagy ahhoz, hogy megvethessük rajta a lábunkat.

 

telihold nyilas 2016 júni 20

 

A Merkur erőpróbáló kapcsolatai

 

Június 20-án a Merkúr egzakt kvadrátot képez a Neptunnal és szembe kerül a Szaturnusszal. Ily módon újabb nagy kereszt jön létre (jóllehet a Jupiterrel csak 22-én képez egzakt kvadrátot, e diszharmonikus hatások összeadódnak és június 19 – 25 között erőteljesen érvényesülnek)

A teljesség igénye nélkül lássuk tehát, hogyan árnyalják tovább a képet a Merkúr erőpróbáló kapcsolatai

 

Merkúr Neptun kvadrát

Mivel jelen esetben az értelem, a logika (Merkúr, Ikrekben) és az irracionális tartományok (kollektív tudattalan, álmok, látomások, bódulat, extázis) princípiumai (Neptun, Halakban) a saját jelükben állnak, s így egyformán erősen hatnak, a tiszta felismerésekért alaposan meg kell küzdeni. A feszült Neptun – Merkúr kapcsolatok koncentrációs problémákat, szétszórtságot, zavaros gondolkodást, félreértéseket és más fajta kommunikációs zavarokat eredményezhetnek.

Erőpróbáló fényszögeik energiái sokféleképpen nyilvánulhatnak meg: azt hisszük, hogy racionális döntést hoztunk, de valójában érzelmeink, hangulataink irányítanak, nem tudjuk, hogy az eszünkre vagy a szívünkre hallgassunk-e, a racionális és érzelmi szempontok egyforma súllyal esnek latba, így aztán nem születik döntés, érzelmi ügyeket hajlamosak lehetünk agyon racionalizálni. Ideális esetben a racionális szempontokat és tudattalanunk prioritásait egyaránt figyelembe vesszük (ebben sokat segíthetnek a mostanában intenzív, szokatlan álmok, amennyiben megfelelően értelmezzük őket), és a felismerésekből gyakorlati megoldások születnek

Akár magánéletünkben, akár a közügyeket figyelemmel kísérve az a sanda gyanúnk támadhat, hogy féligazságokkal etetnek bennünket, valami hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a kép. Mivel nem állnak rendelkezésekre megbízható információk, megérzéseinkre (Neptun) vagy logikánkra, józan eszünkre (Merkúr) támaszkodva próbáljuk kitölteni az űrt. Van, amikor félelmetes módon rátapintunk az igazságra, máskor viszont csak képzelődünk, meredekebbnél meredekebb elméleteket gyártunk, megint máskor pedig akkor is nehéz bizonyítanunk álláspontunkat, ha tisztában vagyunk vele, nekünk van igazunk.

Merkúr Szaturnusz kvadrát

A fentebbi helyzetet bonyolítja, hogy a Merkúr, a kommunikáció, az információk, az ismeretszerzés bolygója egyszersmind a Nyilasban, az igazság és az igazságkeresők jegyében álló Szaturnusszal is farkasszemet néz . Azonban a Nyilas uralja azokat a – főleg vallásos és politikai meggyőződéseket is, amelyeknek semmi közük a tényekhez. Legrosszabb esetben a Nyilas Szaturnusz olyan megcsontosodott hiedelemrendszert képvisel, amely nem elég rugalmas ahhoz, hogy befogadja és megeméssze az új információkat. Ha valaki például szentül meg van győződve afelől, hogy a többi bolygó a Föld körül kering, a számtalan tudományos bizonyíték, meggyőző érvek dacára is ragaszkodni fog álláspontjához. Mi több, ha társadalmi pozíciója lehetővé teszi, alaposan meg is bünteti azokat, akik voltak annyira vakmerők, hogy szemébe vágják az igazságot.

Nem kell nagy képzelőerő annak belátásához, hogy a Szaturnusz- Merkúr szembenállás időszaka alatt megsokasodhatnak az értelmetlen, sokszor tekintélyelvű viták. A józan ész, a meggyőző érvek harcot vívnak a demagógiával, a politikai, vallási fanatizmussal. A generációs különbségek, a tényleges, használható ismereteket nyújtani képtelen oktatási rendszer, a korszerűtlen tananyag, a valós tudást felmérni képtelen vizsgák diákok és tanárok, oktatási intézmények vezetői között okozhatnak feszültségeket.

Asztrológiai közhely, hogy ezek a formációk nem ideális szerződések megkötésére, pénzügyi tranzakciókra, semmilyen fontos döntésre,  utazások során kaotikus helyzetekbe kerülhetünk, akadályoztatást szenvedünk, kisebb – nagyobb veszteségek, balesetek érhetnek. A hiszékenységnek súlyosabb következményei lehetnek, mint általában, de saját valóság elhárításainknak vagy a megcsontosodott hiedelmeknek, a politikai, ideológiai vitákba való bonyolódásnak is megadhatjuk az árát. Mivel ennek a fényszögnek a hatása nem csak a telihold – képletben, hanem a napfordulóéban is erőteljesen érvényesül, egész nyáron át ható tendenciáról beszélhetünk. ( A manipuláció,csúsztatás, dezinformálás továbbra is áthatja majd a politikát és a közéletet, a pletykák, rágalmak szűkebb és tágabb környezetünkben is károkat okozhatnak, sikkasztási botrányokra, internetes bűncselekményekre, trükkös lopásokra pedig továbbra is számíthatunk)

 

 

 

Nyári napforduló: veszélyes felbomlási folyamatok

 

Nem sokkal ez után, június 21-én korahajnalban a Nap belép a Rák jegyébe. A nyári napfordulóval asztrológiai értelemben is elkezdődik a nyár. Mint e bejegyzésekben már sokszor szó volt róla, a napéjegyenlőségek és a napfordulók  képleteiből egy hosszabb időszak minőségére is következtethetünk. Nos, ebben az esetben okkal feltételezzük, hogy az őszi napéjegyenlőségig terjedő időszak nem lesz zökkenőmentes.

 

 

nyári napford jún 2016

 

A fentebb bemutatott bomlasztó hatások tehát egész nyáron át érvényesülnek, akkor is, ha az adott fényszögek már felbomlottak. Figyelemreméltó „véletlen”, hogy a Brexit – népszavazásra, amelynek célja eldönteni, váljanak-e ki a britek az EU-ból vagy sem, két nappal a napforduló után, június 23-án kerül sor. Bármilyen döntés születik is, veszélyes felbomlási folyamatok indulhatnak el. A rossz politikai döntések, a tények helyett ideológiák hatására cselekvő, a valósággal minden kapcsolatot elveszített vezetők az egész térség stabilitását veszélyeztetik. A közel – keleti helyzet, Oroszország, Észak – Korea váratlan (vagy éppen ellenkezőleg, már régóta a levegőben lógó) lépései tovább bonyolíthatják az eddig sem megnyugtató helyzetet.

 

Plútó – Jupiter trigon: állandóság a változásban

 

torony, víz    A Plútó és a Jupiter június 26-án újra bepontosuló trigonja ( először 2015 október 12én vált egzakttá) biztos fogódzókat adhat a változásban, ha képesek vagyunk felismerni és kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Ezért azonban keményen meg kell dolgoznunk. Ugyanis, mint már korábban szó volt róla, bár az asztrológiai szakácskönyvek szerint a Jupiter – Plútó trigon a tuti meggazdagodás fényszöge, a recept nem csupán a recesszió meg a többi mostoha feltétel miatt nem alkalmazható automatikusan. A Plútó ugyanis nem osztogatja olyan magától értetődő nagyvonalúsággal a javait, mint a Jupiter. A hozzá társítható analógiák (megújulás válságokon keresztül, saját erőforrások feltárása nagy nyomás alatt, újjászületés a halálon át) mellett a Bak jegyében olyan szaturnuszi követelményeket is támaszt mint a kitartás, mértékletesség, lemondás, óvatosság és önfegyelem.

Ez a harmonikus bolygókapcsolat mégis azt jelzi, hogy ha kitartóan dolgozunk terveink gyakorlatba ültetésén, aktívan keressük a megoldást a felmerülő kihívásokra, minden tőlünk telhetőt megteszünk a problémás helyzetek tisztázása érdekében, a külvilágból is segítség érkezik.

Ugyanezen a napon válik egzakttá a Merkúr Uránusz szextil is, amelynek hatására nagyszerű ötleteink támadhatnak, váratlanul a legjobb megoldások jutnak eszünkbe, hasznos információk birtokába jutunk, értékes ismeretségeket köthetünk, megtaláljuk a megfelelő embereket és így, ha csak nem türelmetlenkedünk vagy nem válunk túlságosan szétszórttá, jobban tudjuk kamatoztatni a föld-trigonban rejlő lehetőségeket is.

 

 

Óvatos léptekkel – előre

 

    útkeresésJúnius 27-én, a Vénusz – Neptun trigonja tovább oldja a légkört. Kettőjük kapcsolata meglódítja fantáziánkat, kedvez a romantikus együttléteknek, egyszersmind azonban arra is hajlamosíthat, hogy ne vegyük észre a nagy Ő árnyoldalait. (Az egyidejűleg ható diszharmonikus fényszögek miatt ebből komoly bonyodalmak adódhatnak.)

29-én a Merkúr otthonából, a gondolatok és a logika tartományát képviselő Ikrekből a Rákba, az érzelmek, képek, emlékek és a fantázia tartományaiba lép. A Vénusz – Neptun trigon és a Skorpió Mars hatásaival ötvöződve ez jó esélyeket ad arra is, hogy értékes formába öntsük fantáziáinkat, megértsük, milyen konkrét lépésekre ösztökélnek lelki képeink, vizuális memóriánk, teremtő képzeletünk bevonásával hatékonyabbá tegyük tanulási folyamatainkat, kommunikációnkat. Megvan azonban az esélye annak is, hogy inkább csak beszélünk érzéseinkről semmint valóban átélnénk őket, leragadunk annak taglalásában, mi az, amit nem szeretünk ahelyett, hogy azt képzelnénk el a legélénkebb valóság – színekkel, akiként, aki mellett, ahol látni szeretnénk magunkat nem is olyan sokára.

 

Végül – micsoda megkönnyebbülés – június 30-án a Mars abbahagyja hosszú tolatását és direkt stacionerbe vált. Bár még eltart egy ideig, amíg visszanyerjük motivációnkat és energiánkat, máris érezhetünk némi megkönnyebbülést. Ha nem akarunk minden függőben maradt teendőnket rohamtempóban tető alá hozni, mert ez biztos nem fog sikerülni – akkor a hosszas egy helyben toporgás helyett végre, apró lépésekkel elindulhatunk. Ügyeink viszont csak július 12-t követően gyorsulnak fel jobban, amikor végre útnak indul, teljes sebességre azonban még ennél is később, majd csak augusztus 25 után kapcsolhatunk, amikor, már a Nyilas jegyében haladva maga mögött hagyta a Szaturnuszt is.

 

 

Fontosabb fényszögek:

 

jún.2: Nap – Neptun kvadrát

jún.3:  Vénusz – Neptun  kvadrát

jún.3: Nap – Szaturnusz szembenállás

jún. 4: Vénusz – Szaturnusz szembenállás

jún 4 : Nap – Jupiter kvadrát

jún 5. Vénusz – Jupiter kvadrát

jún 5. Újhold az Ikrekben

jún.6: Vénusz – Nap együttállás

jún 9: Merkúr – Mars szembenállás

jún 12. első holdnegyed – Hold a Szűzben

jún 12: Vénusz – Uránusz szextil

jún 12/13 : a Merkúr az Ikrekbe lép, jún 29 ig

jún 13. Neptun retrográd

jún 14. Nap – Uránusz szextil

jún 17. Vénusz  a Rákba

jún 18. Szaturnusz – Neptun kvadrát

jún 19. Mars – Uránusz kvinkunx

jún 20. telihold a Nyilasban

jún 20: Merkúr – Szaturnusz szembenállás

jún 20. Merkúr  – Neptun kvadrát

jún 20. Jupiter – Felszálló Holdcsomópont együttállás

jún 21 hajnal: Nap a Rákban, nyári napforduló

jún 22: Merkúr – Jupiter kvadrát

jún 26:  Jupiter – Plútó trigon

jún 27 : Merkúr- Uránusz szextil

jún 27 : Vénusz Neptun trigon

jún 27: utolsó holdnegyed – Hold a Kosban

jún 29. a Merkúr a Rákba lép

jún 30. a Mars direktbe fordul

 

Kapcsolódó

 

Újra a Skorpióban jár a Mars

Csigatempóban – előre : Merkúr direktben

Vénusz az Ikrekben

Telihold a Nyilasban – május 21

 

Változó T-kvadrát, Jupiter Szaturnusz kvadrát

 

A lehetőségek korlátai: újra egzakt a Jupiter – Szaturnusz kvadrát

Mi az igazság ? Változó T kvadrát – 2016 nyár

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)

A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)

 

Bolygójátékosok: Jupiter  a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban

 

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

Karmikusan terhelt viszonyok ? Vénusz – Szaturnusz kapcsolatok

 

Mars a Skorpióban

Retrográd Mars 2016

Június 30 -án, a Skorpió 23 °-án a Mars direktbe fordul és augusztus 3-án tér vissza a Nyilasba. Ez alatt az idő alatt a vörös bolygó az állatövnek azokat a pontjait járja be, amelyeken 2014 októbere és 2015 decembere között háromszor haladt át az akkor még Skorpióban tartózkodó Szaturnusz. (bővebben: Szaturnusz a Skorpióban (2012 október – 2014 – december) , A Szaturnusz utolsó tánca a Skorpióban (2015 nyár) Ily módon az akkori témák újra figyelmünk középpontjába kerülhetnek, és ha maradtak- el kell varrnunk az elvarratlan szálakat is.

 

Kapcsolat

A lehetőségek korlátai: újra egzakt a Jupiter – Szaturnusz kvadrát

Május 26-án a Szűzben haladó Jupiter harmadszorra is kvadrátot képez a Nyilasban tolató Szaturnusszal (a jegyek 13°-án) .

E blogban már többször szó volt róla, hogy a két „kozmikus törvényalkotó” erőpróbáló kapcsolata komoly – és nem feltétlenül előnyös gazdasági, politikai változásokat jelez. Ezekben az időszakokban nem csupán vallási, világnézeti konfliktusoknak lehetünk tanúi, hanem saját hiedelmeink is komoly átalakulásokon mennek keresztül. A csüggedés, reménytelenség, a hit elvesztésének időszakát azonban előbb-utóbb megújulás követi.

A Braveheart Astrology blog villámösszefoglalója következik:

 

 

A két bolygó először 2015 augusztusában képezett ilyen fényszöget egymással, amikor a Jupiter az Oroszlán – a Szaturnusz pedig a Skorpió végén tartózkodott.

Második kvadrátjuk idén március 23 –án pontosult be, amikor a Jupiter még tolatott, a Szaturnusz azonban csak két nappal később vágott hátraarcot.

Kollektív szinten ezek a fényszögek egy, a 2000 május végén kezdődött Jupiter – Szaturnusz ciklus részét képezik, annak a távolodó kvadrátjai. Az akkori Jupiter – Szaturnusz ciklus a két bolygó találkozásával kezdődött, a Bika 22° -án.

E ciklusok alatt azt várja tőlünk a sors (vagy kényszeríti ki), hogy felülvizsgáljuk hiedelmeinket, céljainkat, látomásainkat, engedjünk el mindent, aminek már nincs jelentősége számunkra, és hozzuk összhangba belső igazságainkkal vállalásainkat, céljainkat, életünk eddig létrehozott struktúráit és rendszereit.

Egy Jupiter – Szaturnusz kvadrát idején (különösen, hogy a Jupiter nemrég, május 9-én fejezte be négy hónapos tolatását) hitünk komoly megmérettetéseken megy keresztül, korlátokkal, kihívásokkal szembesülünk, különösen fejlődésünk, szabadságunk témáit illetően. Egyszersmind azonban lehetőségünk adódik arra is, hogy helyrehozzuk az eddigi – túlzásokból, túlkapásokból, hatáskörünk túllépéséből  –  fakadó hibákat. Felszámolhatjuk életünk idejétmúlt struktúráit, korlátozó hiedelmeit, így pedig új, értelmesebb lehetőségeket ragadhatunk meg.

Az ilyen időszakokban a sors arra szólít fel, hogy körvonalazzuk látomásainkat, és dolgozzunk ki egy realisztikus tervet, amelynek révén megvalósíthatjuk őket. Mától kezdve, ahogy a Szűzben haladó derűs Jupiter maga mögött hagyja a Nyilasban tolató Szaturnuszt, bennünk is enyhülni kezd az elmúlt hónapoknak az a jellegzetes élménye, hogy mázsás lábbilincsekkel kell cammognunk.

Persze, ez még nem a teljes javulás, hiszen a Neptun is betársul az erőpróbáló kombinációba, változó T- kvadrátot képezve a Jupiterrel és a Szaturnusszal. Ezért foglalkoznunk kell az álmok, ideálok, spiritualitás, hit, együttérzés, egyszersmind a zavarodottság, csalódás, szemfényvesztés, veszteségek, a valóságtól való menekülés és az áldozat témáival is. Most jött el az ideje, hogy végre elengedjük minden valóságalapot nélkülöző képzelgéseinket, viszont ki kell tartanunk nagy álmaink mellett (Neptun a Halakban). Reális tervet kell kidolgoznunk megvalósításukra (Jupiter a Szűzben), teherbíró struktúrákkal megtámogatva őket (Szaturnusz a Nyilasban). Azoknak az álmoknak, amelyek egy nagyobb közösségnek is a javára válnak, sokkal nagyobb esélyük van a megvalósulásra, mint az egyéni vízióknak. Ebben az időszakban az a legnagyobb kihívás, hogy miközben elengedjük azokat az álmokat, melyek – legalábbis rövid távon – nem teljesedhetnek be, és azokra összpontosítunk, amelyek megvalósulhatnak – megőrizzük hitünket.

 

 

Kapcsolódó:

 

Mi az igazság ? Változó T kvadrát – 2016 nyár

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)

A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)

 

Bolygójátékosok: Jupiter  a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban

 

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

 

 

Kapcsolat

A Vénusz az Ikrekben halad (május 24 – június 17)

 Május 24 – június 17 között az Ikrekben halad a Vénusz. Ebben az időszakban a társasági élet felélénkül, a kommunikáció könnyedebbé válik, egyszersmind a pletykák, féligazságok is gyorsabban terjednek. A fesztelen légkör a flörtöknek is kedvez, de nem biztos, hogy az igazit is most kell keresni. Az érzelmi szálak alaposan összekuszálódhatnak és pénzügyi területeken is bőven adódhatnak zavaros helyzetek.

 

Vénusz Ikrek szürke háttér

 

A Vénusz többek között a szerelem, a szépség, a társasági élet, a pénzügyek, a gazdaság jelölője az asztrológiában. Amikor otthonából, a stabil, földies Bika jegyéből átlép a levegős Ikrekbe, a fentebbi témákban is változások tapasztalhatók. Járni kezd a levegő, az események felpörögnek, a társas kapcsolatok, beleértve az üzletieket is, könnyedebbé, kötetlenebbekké – rossz esetben súlytalanná válnak. Az ügyes megoldásokat olykor csak hajszál választja el a szemfényvesztéstől, a felelősség megosztására irányuló egészséges törekvéseket pedig a tőle való szabadulási kísérletektől.

 

A párkapcsolatokat illetően ismerkedős, flörtölős időszak következik, vibrálni kezd a levegő. Nyitottabbá válunk, könnyebben beszélünk érzelmeinkről – vagy írjuk ki őket magunkból. Szerelembe lehet esni akár első látásra is, de jobb felkészülni rá, hogy annak, akit ma végzet asszonyának vagy álomlovagnak látunk, holnap talán már a nevére sem emlékszünk. Mi se sértődjünk meg nagyon, ha ilyen élmények érnek a másik nem részéről. A tévedésből másvalakinek küldött Facebook üzenetek, sms-ek, emailek mostanában sok bonyodalmat okozhatnak.

 

Új barátok, ismerősök szerezésére ez az időszak kedvezőbb, mint szívügyek tekintetében. A régi sérelmektől most még a zárkózottabb típusok is könnyebben megszabadulhatnak egy- egy kiadós beszélgetés révén, ugyanakkor a bizalmas információk is gyorsabban szivároghatnak ki. Barátkozáskor semmiképp nem tanácsos sutba dobni emberismeretünket, hiszen komolyabb próbatételek esetén könnyen kiderülhet, hogy az újdonsült ismerősök közül valójában nagyon kevés igazi barát akad. Az elhamarkodott üzleti tranzakciók szintén kerülendők, és szerződések megkötésekor, hivatalos ügyek intézésekor, utazások során sem árt a fokozott óvatosság

 

A Vénusz jegyváltása viharosan kezdődik, hiszen 25-én máris farkasszemet néz a Nyilasban tolató Marssal. (És, amikor június elején, a Nappal találkozva  nagy keresztté egészíti ki a Jupiter, Neptun, Szaturnusz T kvadrátját, még viharosabban folytatódik. Erről még bőven lesz szó a következő bejegyzésekben). Amikor a szerelem, béke, egység, harmónia, szépség, pénzügyek, tárulások bolygója huzakodni kezd a háború, a konfliktus, feszültségek, düh, elválás, levágás planétájával, biztosra vehető, hogy szűkebb- tágabb környezetünkben is felizzik a levegő. Ha nem előbb, most elemi késztetést érezhetünk arra, hogy górcső alá helyezzük párkapcsolatainkat, eltöprengjünk: javainkat szolgálják-e társas viszonyaink, gyarapítanak, fejlesztenek-e vagy inkább lehúznak és hátráltatnak bennünket. Szerencsésebb esetekben nem csupán a külvilágban keressük a bűnbakokat, hanem párkapcsolattal, társulásokkal, értékrenddel, önértékeléssel, anyagiakkal, vonzerővel kapcsolatos egészségtelen hiedelmeinkkel és mintáinkkal is konfrontálódunk. Mivel a Mars még mindig tolat, több mint valószínű, hogy régebbi témák kerülnek vesézésre. Ha képesek vagyunk kordában tartani frusztrációnkat (ez mindig fontos kihívás retrográd Mars esetén), egy szemléletváltás kimozdíthatja ügyeinket a holtpontról.

 

Ezt a június 17-ig tartó időszak különösen a levegős Ikrek, Mérleg és Vízöntő – típusok ígérkezik mozgalmasnak. (Tehát azok, akiknek Nap-jegyük és /vagy valamilyen személyi bolygójuk, aszcendensük áll ezekben a jegyekben. Utóbbiak pozícióját asztrológus segíthet meghatározni). A kötetlen ismerkedés hetei számukra a bármiből bármi lehet időszakát jelenthetik, amikor is járni kezd körülöttük az elmúlt hetekben kissé besűrűsödött levegő, kapcsolatokat teremthetnek, utazhatnak, kényes kérdésekről is könnyedén tudnak beszélni, a kétértelmű helyzetek pedig több izgalmat tartogathatnak számukra, mint bosszúságot. A Kos és az Oroszlán típusok kalandvágya is felpezsdül, a megfoghatatlanság felcsigázza vadászösztönüket, a kockázatokban pedig megannyi lehetőséget sejtenek. Mindez találó lehet a Nyilastípusokra is, bár a jegyükben állomásozó Szaturnusz közelsége, és a Halakban levő Neptun zavaró hatásai miatt azonban sokkal feszültebben élhetik meg ezt az időszakot, mint a másik két tüzes jegy ( A Jupiter – Neptun – Szaturnusz T kvadrátja majd éppenséggel a Vénusz, majd a Nap és a Merkúr részvételével kialakuló  nagy keresztje azonban az utóbbiak esetében is komoly bonyodalmakat ígér.)

 

A földes jegyek képviselői, tehát a Bika, Szűz és Bak típusok azonban még náluk is képlékenyebbnek, ingatagabbnak találhatják ezt az időszakot. Úgy érezhetik, sem anyagi sem érzelmi tekintetben nem elégülnek ki biztonsági igényeik, így mindkét területen be szeretnék biztosítani magukat, több kontrollra törekszenek a dolgok fölött. A túl görcsös erőfeszítések azonban előbb -utóbb ahhoz a dühítő érzéshez vezethetnek, hogy a levegőt markolásszák. Nem túl kellemes ez az időszak az érzelmes vizes karaktereknek sem, tehát a Rák, a Skorpió és a Halak típusoknak. Ezekben a hetekben ugyanis vagy nekik maguknak kell megkérdőjelezniük – és kissé lehűteniük érzelmeiket, vagy pedig partnerük hűvös viselkedése, az övékénél nagyobb szabadságigénye, vélt vagy valós állhatatlansága zavarhatja össze őket

 

 

 

Kapcsolódó:

 

Májusi előrejelzés

Telihold a Nyilasban (május 21, “tízmilliószoros nap”)

A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)

Csigatempóban – előre: a Merkúr direktbe váltott

 

 

Az időszakra jellemző párkapcsolati bonyodalmak :

 

Veszedelmes viszonyok (Régebbi írás, de hasonló típusú érzelmi/párkapcsolati problémák merülhetnek fel, igaz, más okokból, mint tavaly nyáron. Nem asztrológiai, hanem pszichológiai megközelítés.)

Óvakodj a szeretni való szociopatáktól (a Veszedelmes viszonyokhoz hasonló téma)

A Neptunusz szövevényes ösvényein (a Neptun a sok zűrzavart jelző változó T kvadrát része, egyszersmind a Vénusszal is diszharmonikus kapcsolatot képez majd júniusban)

Illik hozzám a párom?

 

A T kvadrát elemei: Jupiter- Szaturnusz kvadrát, Jupiter – Neptun szembenállás, Szaturnusz – Neptun kvadrát

 

Mi az igazság ? Változó T kvadrát – 2016 nyár

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)

 

Bolygójátékosok: Jupiter  a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban

 

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

 

 

Tolató bolygók, Mars a Skorpióban és a Nyilasban

 

Retrográd bolygók: a beérett karma

Csigatempóban hátrafelé (Retrográd Merkúr)

Szenvedélyünk, erőnk, céljaink visszaszerzése (Mars retrográd)

Mélységeink ösvényein (a Mars és Plútó retrográd időszaka)

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

Retrográd Szaturnusz 2015 : a Mester visszatekint és értékel

A Plútó direktbe fordul: felbolydul az alvilág? (2015 ősz)

A Mars áthaladása a Skorpió és a Nyilas jegyén

Mars a Skorpióban

A vámpírok közöttünk járnak (Mars a Skorpióban)

 

Kapcsolat

Mi az igazság ? Változó T kvadrát – 2016 nyár

( A Feloldódó valóságok, változó idők folytatása)

Leslie Hale

 

 

 

 

felhők, kagyló

 

Jelenleg a Nyilas jegyén halad át a Szaturnusz és ott is marad 2017 decemberéig.

A Szaturnusz a tanulmányok, külügyek, világnézet kilencedik házát uraló jegyben halad. Ez a Szaturnusz –pozíció sokféle szemlélet-és világnézetbeli átalakulást hozhat, úgy személyes – mint kollektív szinten.

 

Az előzmények

 

A Szaturnusz  április végétől T kvadrátot képez a Jupiterrel és a Neptunnal . A formáció egész nyáron keresztül érezteti majd befolyását. A T kvadrát egy nagyon erős fényszög – kombináció, amely három bolygó energiáit ötvözi. Mindannyian egyszerre fejtik ki hatásukat. 2015 folyamán már láthattuk, mi mindenre képesek ezek a tranzitok.

De térjünk vissza ezeknek az energiáknak az eredeti forrásához. A Jupiter először 2015 nyarán képezett kvadrátot a Szaturnusszal. Abban az időben még nem változó, hanem fix jelekben álltak ezek a bolygók, így elsősorban azokra hatottak, akiknek a Bika, az Oroszlán, a Skorpió vagy a Vízöntő jegyek végén állnak bolygóik. Annak az időszaknak az egyik legemlékezetesebb eseménye a kínai valuta elértéktelenedése volt, de ez a tranzit a világgazdaságra és a pénzpiacokra is kedvezőtlenül hatott.

A Jupiter 2015 szeptemberében képezett szembenállást a Neptunnal. Akkorra úgy a Jupiter mint a Szaturnusz is jegyet váltott és a változó minőség [ a Szűz, a Nyilas, a Halak és az Ikrek tartoznak ebbe a csoportba  – ford. megj ] energiáikon is módosított. Ebben az időszakban a média tele volt a pápa amerikai látogatásáról szóló hírekkel és a világ figyelme a háború- sújtotta Szíriából érkező menekültáradat felé fordult.  Mekkában, a közismert muszlim zarándokhelyen halálra tapostak 700 embert, a Szenátus blokkolta az iráni nukleáris egyezményt, a tálibok elfoglaltak egy afganisztáni nagyvárost, Amerika és Kuba pedig közeledni kezdett egymáshoz.

A Szaturnusz és a Neptun kvadrátja 2015 novemberében pontosult be először, amikor az Iszlám Állam szervezett terrorakciót indított Párizs ellen és megtámadtak egy Mali-i hotelt is. Mindössze néhány héttel ezt követően került sor a kaliforniai San Bernardino- beli mészárlásra. Azt a terrorakciót szintén az Iszlám Állam hívei követték el.

 

 

2016: a változó T kvadrát: mi az igazság?

 

Ahogy láthatják, e tranzitok fontos eseményeket jeleztek a nagyvilágban , és 2016 május – júniusában, amikor a Szaturnusz, Neptun és Jupiter energiáit ötvöző T- kvadrát energiái a legerőteljesebben fejtik ki hatásukat, szintén jelentős fordulatokra számíthatunk. Ebben az időszakban e három bolygó energiái a mi életünkben is elkezdenek megnyilvánulni, különösen azokéban, akiknek a változó jegyek elején – közepén állnak bolygóik és horoszkóptengelyeik.

Miközben a világban történnek a dolgok, a mi életünkben is zajlanak az események. Az emberek többségének valamilyen fajta kihívást okoz a változó T – kvadrát (ennek természete a személyi horoszkóp adottságaitól függ), különösen azok, akiknek képletében a változó jelek – tehát az Ikrek, Szűz, Nyilas és Halak10 – 16 fokán állnak bolygóik vagy horoszkóptengelyeik. Meglehetősen nehezen kezelhető energiáról van szó, és a legtöbb ember, akivel találkoztam mostanában, ilyen vagy olyan formában szenvedett a hatásától.

A labilis jegyekben álló bolygók meglehetősen változékonyak  – és ezek a változások azokon az életterületeken zajlanak, amely házakat a T kvadrát összekapcsol a képletedben. Ez nem olyasfajta hirtelen és váratlan változás, mint azt az Uránusz – Plútó kvadrát esetén tapasztalhattuk meg, hanem inkább lassú, fokozatosan bekövetkező, hosszabb ideig tartó. Mivel a Jupiter és a Neptun is része a T-kvadrátnak, jelen esetben a legnagyobb kihívás annak megértése: mi is az igazság valójában és hogyan érint ez bennünket személyes és kollektív szinten.

Vagy, másképp fogalmazva, az egyik valóság egy másik valósággá alakul. Ez időnként közvetlenül az orrunk előtt zajlik. Egyik nap arra ébredünk, hogy a dolgok megváltoztak. Természetesen ez egy darabig nyugtalanító, sőt kimondottan kétségbeejtő is lehet és ideiglenesen elveszíthetjük tájékozódó képességünket. A valóság átalakul körülöttünk – különösen azoknál, akiknek képletében változó jelekben állnak bolygók.

Sok – ehhez a T kvadráthoz köthető –  esemény és helyzet a fényszög bepontosulásakor, ill. röviddel azt megelőzően és követően válik érzékelhetővé. Ha ez a tranzit képletedet is érinti, mostanra már lehet némi fogalmad arról, amit hozhat. A Neptun és a Szaturnusz ritkán jelez sokkoló[an hirtelen] eseményeket. Ezeknek a bolygóknak a hatása inkább akkor válik szembetűnővé (vagy kellene azzá válnia), amikor elkezdesz odafigyelni, mi is történik valójában életedben és környezetedben.

 

Szaturnusz  – Neptun kvadrát

 

Míg a Szaturnusz a struktúrákat uralja, a Neptun idővel hajlamos feloldani helyzeteket. Amennyiben ez a fényszög közvetlen hatással van képletedre – sőt akkor is, ha nem – életed struktúrái, helyzetei és kapcsolatai elkezdenek feloldódni és valami mássá alakulni. Amikor a Neptun feloldja mindazt, amit struktúráinknak éreztünk, bizonyos dolgok véget érhetnek vagy ráeszmélhetünk, hogy a dolgok valójában nem azok, amiknek hittük őket. Esetenként úgy érezhetjük, félrevezettek bennünket.

Ezt az időszakot nagyon kényelmetlennek érezhetjük, ugyanis bizonyos helyzetek, eszmék, sőt akár emberek is feloldódhatnak és eltűnhetnek az életünkből anélkül, hogy újak bukkantak volna fel a láthatáron. Az idejét múlt szertefoszlik, hogy átadja a helyét az újnak, csakhogy ez nem történik meg egyik napról a másikra. Ezt életed bármely területén megtapasztalhatod, attól függően képleted milyen pontjait érinti, vagyis milyen bolygókkal képez fényszöget és milyen házakba esik.

Az ebből következő változások zavarodottá tehetnek, nem látjuk a fényt az alagút végén, depressziósakká válunk, elbátortalanodunk. Aztán, mikor a régit felváltja az új, mi is visszanyerjük tisztánlátásunkat és önbizalmunkat. Ebben az időszakban fontos rendszeresen emlékeztetnünk magunkat arra, hogy az élet folyamatos változás, fejlődés és növekedés, és ha valaki vagy valami, akit vagy amit értékesnek tartottunk, eltűnik életünkből, akkor ennek itt volt az ideje, de várnak ránk jobb dolgok is.

Jellemző, hogy ha odafigyelünk a részletekre, feltűnnek a változásokra figyelmeztető jelek is. Ha figyeled a jeleket, akkor valamilyen már régóta tartó és kezdettől fogva problematikus helyzet elkerülhetetlen következményeként értékeled ezt az időszakot. Ha a [dolgoknak, kapcsolatoknak, helyzeteknek] meg kell maradniuk, akkor a bizonytalanság és szorongás időszakát a megújulás és a megerősödés magasabb szintje követi.

Ez a tranzit a különféle függőségek témáit is felszínre hozhatja, és ez az időszak remek alkalmakat teremthet ahhoz, hogy úrrá legyünk azok fölött a beteges impulzusaink fölött, amelyek megakadályozzák fejlődésünket és azt, hogy valóban boldogok legyünk.

A Neptun – Szaturnusz kvadrát időszaka akár a valódi érzelmi fejlődés vagy a mély felébredés időszaka is lehet a számodra, amikor régóta keresett igazságok tudatára ébredhetsz vagy új irányokba indulsz el. Ezek valójában olyan igazságok, amelyek felszabadítanak bennünket [Bár a kvadrát természetéből adódóan a felszabaduláshoz csalódásokon, kiábrándulásokon és veszteségeken keresztül vezethet az út – ford. megj]. Azoknak az igazságoknak köszönhetően, melyeknek birtokába jutottál, fokozatosan új nézőpontok és új irányok tárulhatnak fel előtted. Sose becsüld le a megvilágosodásnak azt az élményét, amellyel a Szaturnusz és a Neptun e kombinációja megajándékozhat. Míg a Neptun a tudat alatt áramló – a valóságot tükröző vagy téves – gondolatokat uralja, a Szaturnusz földközelbe hoz. Néhány ember számára ez olyasfajta pozitív élmény is lehet, amely új és az eddigieknél jobb utakra tereli őket, így pedig majd hitelesebben élhetik életüket. 2015 november – decemberében ez az energia azoknak a képleteiben nyilvánult meg a legintenzívebben , akiknek a változó jelek 6 -8 fokán állnak bolygóik.

A Neptun tranzitjai esetenként hazugságokat, csalást – sőt akár hamis vádakat is jelezhetnek. Azonban ebben az esetben is emlékeztesd magad arra, hogy nem fog örökké tartani és higgy magadban. Tartsd szem előtt, hogy mindaz, ami most zajlik, végre lezár egy helyzetet, és ez olyan jövőbeli lehetőségeket nyithat meg számodra valaki mással, amelyekről eddig álmodni sem mertél.

Egy másik szinten ez a tranzit segítséget nyújthat ahhoz, hogy megvalósítsd régóta dédelgetett álmaidat. Ebben az időszakban tehát – hosszas, kemény munkát és erőfeszítést (Szaturnusz) követően végre alakot ölthetnek. Fantáziáink, álmaink (Neptun) a Szaturnusz szorgalma és erőfeszítései árán átültethetők a valóság talajára. Sok munkával és kitartással e két bolygó energiája kézzelfogható eredményekké alakítható.

Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy a Szaturnusz és a Neptun nincsenek túl jóban egymással. A Szaturnusz kemény munka révén épít fel struktúrákat, míg a Neptun feloldja ezeket. A Szaturnusz azt mondja, dolgozzunk szorgalmasan, míg a Neptun felold helyzeteket és azt sugalmazza, fogjuk meg a dolgok könnyebbik végét és/ vagy keressünk vészkijáratot. A két bolygó tehát konfliktusban van egymással. Azt tanácsolom, hogy ha éppen megpróbálsz valamit felépíteni, dolgozz rajta kitartóan, anélkül, hogy levágnád a kanyarokat. Ez végül megtérül. A személyes áldozathozatal általában nem meglepő a Neptun tranzitoknál, a Szaturnusz pedig késleltetheti az eredményeket.

Mivel a vallás és az együttérzés is a Neptun uralma alatt áll, e tranzitnak lehet egy rejtett és ismeretlen spirituális eleme is. Mivel a Szaturnusz struktúrákat teremt, a múlt hamvai fölött valami új épülhet fel. Késztetést érezhetsz arra is, hogy konkrét segítséget nyújts másoknak vagy vonzódni kezdhetsz egy eszméhez vagy egy ügyhöz is.

 

 

És most vessünk újra egy gyors pillantást a T-kvadrátban részt vevő bolygókra és analógiáikra:

 

  • A Jupiter uralja többek között a fiatal férfiakat, pénzügyelet, külföldieket és a külföldet általában, az expanziót, a felsőfokú tanulmányokat, az oktatást, vallást, világnézetet, az orvosi témákat. A Szűz Jupiter elsősorban az egészségügyre és a munkára gyakorol befolyást. Ő a legjózanabb minden jegy közül – a Szűz azonban a Jupiter száműzetésének a jele is. A Szűz a részletek megszállottja, és ez a jel kordában tartja a Jupiter expanziós törekvéseit is. Ismeritek azt a mondást, hogy valaki nem látja a fáktól az erdőt? Ez nagyon találó lehet a Szűz Jupiterre, noha nem mindig rossz dolog vagy tévedés odafigyelni a részletekre.
  • A Neptun uralja többek között az álmokat, illúziókat és csalódásokat, a kábítószereket és az alkoholt, a szenvedélybetegségeket, függőségeket, a színházat, a tévét, a személyes csalódásokat, a kreativitást, a vallást, az inspirációt, a vizeket – különösen a tengert, a fantáziát, a mágikus gondolkodást és a bűbájos énekeket. A hazugságok, a csalás, a zűrzavar, bizonyos típusú személyiségzavarok, a jósok, látók, médiumok, művészek és a művészi önkifejezés szintén az ő uralma alatt állnak. Otthonában, a Halakban nagyon erőteljesen hat.
  • A Szaturnusz uralja a struktúrákat, a korlátokat, a határokat, a felelősséget, a tilalmakat és azokat a leckéket, amelyeket el kell sajátítanunk az életben. A Szaturnuszt karmikus bolygónak tekintik és képletünkben elfoglalt pozíciójától függően hozhat jó és rossz dolgokat. A Szaturnusz és a nehéz, depresszív időszakok között mindig fellelhető valamilyen fajta kapcsolat.

 

Jupiter – Neptun szembenállás

 

Május folyamán a Jupiter és a Neptun folyamatos szembenállást képez a Szűz – Halak tengely 11-13 °-án. Ez természetesen része a T-kvadrátnak, amely a Szaturnuszt is magában foglalja. Mi az igazság ? Ez az a kérdés, amelyet valamennyi fontos üggyel kapcsolatban fel kell tenned magadnak.

Ebben az időszakban az álomtevékenység felélénkülhet, a megérzések pontosabbá válnak. Pénzügyi, párkapcsolati szempontból is idilli időszak lehet, amikor utazgatunk, világnézeti, vallásos, filozófiai kérdésekkel, eszméinkkel foglalkozunk [ Az idill sokkal inkább a föld trigon egyidejű jelenlétének tudható be, semmint a T-kvadrátnak – ford. megj]

Vágyakozhatunk arra is, hogy jobb hellyé tegyük a világot, vagy egyszerűen csak a földi paradicsom után sóvárgunk. E tranzit olyan idealistákká tehet bennünket, akik nem érik be a megszokott és hétköznapi élményekkel. Látókörünket sokféle módon szélesíthetjük, de nagyon nehéz megkülönböztetni a tényeket a képzelet szüleményeitől. És pontosan itt a probléma.

A Jupiter a terjeszkedés bolygója, így felnagyít mindent, amivel kapcsolatba kerül. A Neptun természetéből adódóan idealista, de egyszersmind a zűrzavar, megtévesztés és a tisztánlátás hiányának a bolygója is.

A Jupiter uralja a pénzügyeket, a férfiakat (főleg a fiatalabbakat), a vallást, az oktatást, a törvényeket, az ügyvédeket, az orvosokat, az expanzió mindenfajta formáját – jól figyelj tehát, mit teszel ezekkel a témákkal kapcsolatban.

Bármely eszmének – beleértve a vallási vagy filozófiai természetűeket is – amely felkelti érdeklődésedet ebben az időszakban, ki kell állnia az idő próbáját is, mielőtt érvényesnek fogadnád el és világképed részévé tennéd. Ugyanis előfordulhat, hogy később megváltoztatod véleményedet vagy még nem alkottál róla teljes képet.

Ennek a tranzitnak az energiája nagyon csalóka: később kiderülhet a dolgokról, személyekről, helyzetekről, hogy a valóságban egész mások, mint amilyeneknek tűntek.

Mindez abban a formában nyilvánulhat meg, hogy találkozol egy eszmével, kapsz egy ígéretet, üzleti vagy befektetési lehetőséget, egy új kapcsolat tűnik fel a láthatáron, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Pontosan ezek a helyzetek azok, amelyeket a lehető legaprólékosabban meg kell vizsgálnod. Ebben az időszakban semmiképp sem tanácsos fejest ugrani egy új üzletbe, beruházásba vagy kapcsolatba vagy odaadnod a szíved egy vonzó idegennek, aki túlságosan tökéletesnek tűnik ahhoz, hogy valódi legyen. Az idő neked dolgozik, így ha valaki sürget, jobb ha várakozó álláspontra helyezkedsz.

Mivel a Jupiter a Szűzben, a szolgálat/munka jegyében áll, a Halak/ 12 ház ( titkok, illúziók, hazugságok, titkos ellenségek, zárt intézmények, stb) pedig a Jupiter és a Neptun uralma alatt, a csalódás/megtévesztés kapcsolatban lehet  a munkával/ szolgálattal, vagy eszmékkel, nézetekkel, vallással, világképpel, filozófiával, hiedelmekkel, kommunikációval.

Ebben az időszakban eddig rejtett dolgokra is fény derülhet.

 

 

Jupiter – Szaturnusz kvadrát

 

Május 23 -31 között amikor a Nyilas és a Szűz 13 °-án újra bepontosul a Jupiter és a Szaturnusz kvadrátja, valamilyen formában korlátozva érezheted magad vagy bizonyos dolgok véget érnek. Másfelől azonban ez lehet egy folyamatnak a tetőzése is és kellemesebb élmények is érhetnek: pl. egy munkahelyváltás, ingatlanügylet, stb. Az ilyenkor zajló sokféle esemény és folyamat közös vonása azonban az, hogy megmutatkozik valamilyen végeredmény, ilyen vagy olyan végkövetkeztetésre jutunk ( különösen azok, akiknek képletével közvetlen kapcsolatba kerülnek ezek a bolygók).

 

Szaturnusz – Neptun kvadrát

 

Június 5 – 19 között a Szaturnusz és a Neptun kvadrátja pontosul be újra. Mint már szó volt róla, a Szaturnusz és a Neptun nem jönnek ki valami jól egymással. Ebben az időszakban a dolgok olyannak mutatják magukat, amilyenek a valóságban. Kiderülhet –és ez nem túl kellemes élmény – hogy mindez nagyon különbözik a saját személyes valóságodtól. Ez az a fajta tranzit amelynek hatására álmélkodva teszed fel magadnak a kérdést: hogyhogy ez nem szúrt szemet eddig ?!? Ezekben a napokban olyan felismerések, tapasztalatok birtokába juthatsz, hogy azt kívánod: bárcsak előbb szereztél volna tudomást róluk. A Szaturnusz a valóságot mutatja meg, és a valóság jobb, mint az illúziók. Ez idő tájt néhány dolog véget is érhet, attól függően, hogy képleted melyik területeit köti össze a fényszög.

A Szaturnusz augusztus 30 – szeptember 22 között képez újra egzakt kvadrátot a Neptunnal.

 

 

A nagy kereszt

 

Június 2 – 4 között egy nagy kereszt áll össze. Ez az X alakú formáció négy bolygó között jön létre. A Vénusz és a Nap szembenállást képez a Szaturnusszal, a Jupiter pedig a Neptunnal. A két oppozíció alkotóelemei egymástól 90°távolságra vannak, azaz kvadrátot képeznek.

Ebben az időszakban a világon is nagyon jelentős események történhetnek, és ha a nagy kereszt képleted változó jegyekben álló bolygóival is fényszöget képez, veled is fontos dolgok történnek majd és változásokat élsz át.

Mivel a Vénusz is része ennek a formációnak, ezek az események kapcsolatban lesznek pénzügyekkel, társulásokkal, párkapcsolatokkal

Június 20 – 21-én a Merkúr újabb nagy keresztet képez és ez újabb jelentős nap lesz a világ életében, meg a tiedben is, ha képletedhez is kapcsolódik. A fiatalokat, a kommunikációt, az utazásokat, kereskedelmet uraló Merkúr tovább árnyalja a képet. A felsorolt témákkal kapcsolatban tehát csalóka és zavaros helyzetek várhatók.

Ezen a nyáron sok olyasmi fog történni, ami nagy változásokat hoz majd személyes életünkben és a világban is. Ez a jelentős formáció mindnyájunknak hoz valamiféle átalakulást.  Legfontosabb, hogy miközben e viharos tengereken hajózunk, egyetlen pillanatra se felejtsük el: ha valami véget ér, hamarosan elkezdődik valami új, hiszen a természet irtózik az űrtől…

 

 

fordította:  Kiss Kati

 

 

Kapcsolódó

 

Telihold a Nyilasban : teremtő igazságaink felkutatása

Májusi előrejelzés

A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)

Retrográd bolygók: a beérett karma

 

 

A T kvadrát elemei: Jupiter- Szaturnusz kvadrát, Jupiter – Neptun szembenállás, Szaturnusz – Neptun kvadrát

 

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)

 

Bolygójátékosok: Jupiter  a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban

 

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

 

 

Telihold a Nyilasban: teremtő igazságaink felkutatása

Viharos változásokat jelezhet a május 21-i Nyilas telihold  (Bp. 23:14). A tibeti buddhisták szerint ez a dátum egyszersmind tízmilliószoros nap is, vagyis mindaz, amit ma gondolunk és cselekszünk, tízmilliószorosan hat vissza ránk.

 

 

telihold, virág nő ki egy könyvből

 

 

Jóllehet a távol- keleti (így a kínai, tibeti) asztrológiai számítások egész más rendszeren alapulnak, mint a nyugatiak – így a kettő elemei nem kombinálhatók – mindkét esetben több ezer év hiteles tapasztalatairól van szó. Ha a tízmilliószoros arány talán kissé túlzó is, a nyugati asztrológia eszköztárával felállított teliholdképlet szerint is erőteljes hatások érvényesülnek ezekben a napokban, így egyáltalán nem mindegy, hogyan töltjük őket.

 

Például azért nem, mert ez a telihold sok olyan feszültséget is a felszínre hozhat, amelyek azóta munkálnak bennünk, (és tágabb környezetünkben) mióta –április 18-án a Mars hátraarcot vágott. Az alig pislákoló lángok azonban most tűzvészt is okozhatnak: könnyen elveszíthetjük önuralmunkat, erős késztetést érezhetünk, hogy nyakunkba vegyük a világot, megmondjuk az őszintét, boldog- boldogtalant kioktassunk arról, hogyan is kellene a dolgoknak működniük (természetesen ezt fordítva egy pillanatig sem viseljük el, a legapróbb kritikától is vérig sértődhetünk), szakítsunk, vélt vagy valós igazságainkért keresztes hadjáratra induljunk.

 

telihold a nyilasban  máj 21

 

Hatékonyságunkat azonban nem csupán a tolató Mars és Merkúr, hanem a Szaturnusz – Jupiter – Neptun T- kvadrátja is csökkenti. Nagyon dühítőnek érezhetjük például, hogy bármennyire is igyekszünk, már hetek óta egy millimétert sem jutunk előre. Az Ikrekben haladó Nap befolyására a szokásosnál nagyobb vágyat érezhetünk a kommunikációra. Ez – a telihold és a többi egyidejűleg érvényesülő feszült fényszög hatására valóságos szájmenéssé fokozódhat (vagy, közösségi média esetén eszelős posztolási rohammá), amelyet azonban – különféle okokból – nem követ érdemleges cselekvés. (Pl. azért, mert míg le nem zártunk egy fejezetet, nem kezdhetünk újat, mert egyelőre nincsenek eszközeink/ érzelmileg még nem állunk készen arra, hogy az elméletileg kívánatosat a gyakorlatba is átültessük, mert könnyebb a számítógép előtt ülve osztani az észt, mint kimozdulni a komfortzónából és cselekvésbe lendülni, stb.).

 

Bár még nem egzakt, a Mars – Vénusz szembenállás hatására a párkapcsolati problémák is terítékre kerülhetnek. Más társulások, anyagi vagy érzelmi befektetések árnyoldalai is megmutathatják magukat. A Jupiter – Neptun – Szaturnusz T-kvadrát hatására sokan csalódásokon, kiábrándulásokon mennek keresztül. Ezek, mint más bejegyzésekben már sok szó volt róla, a túlságos idealizmus, naivitás, túlságosan nagy elvárások, a lehetőségek téves megítélése és/ vagy saját igyekezetünk, megvalósító erőnk hiányának tudhatók be. (A Mars – Hold együttállás egyszersmind arra is figyelmeztet, hogy amikor sértünk, mi is sérülünk: a túl korán, forró fejjel hozott döntések megbosszulhatják magukat. Akkor is, ha racionális szempontból teljesen indokoltak.)

 

Szerencsére a destabilizáló erők mellett még mindig érvényesül a Merkúr- Jupiter – Plútó nagy föld trigonjának jótékony befolyása is, így némi igyekezettel a szilárd talajt is megtalálhatjuk.  Az előttünk álló napokból akkor hozhatjuk ki a legtöbbet, ha ahelyett, hogy mindenáron előbbre akarnánk jutni, foggal – körömmel ragaszkodnánk ahhoz, hogy a miénk legyen az utolsó szó, teszünk néhány lépést hátra. Ahelyett, hogy másokban vájkálnánk, kioktatnánk, moralizálnánk, inkább saját motivációinkkal próbáljunk dűlőre jutni (pl. mi tart benne egy olyan társulásban, amelyet már egy ideje gyötrelmesnek érzünk, mi gátol célunk elérésében, mit jelképeznek belőlünk a külvilágban felmerült akadályok, stb.)  Kérdezzük meg magunktól, mit akarunk valójában, és hogy az valóban szükségünk van-e mindarra, amit olyan elszántan akarunk. Ahelyett, hogy automatikusan támadnánk, sértegetnénk a miénktől különböző nézeteket vallókat, vizsgáljuk meg, vajon tényleg nekünk van igazunk, vagy léteznek a mienkével párhuzamos igazságok is? Csakugyan a megfelelő eszmék, a jó ügyek szolgálatában állunk? És ha úgy érezzük, hogy teremtő tüzünk már alig pislákol, jó ötlet kissé visszavonulni, muníciónk külvilágban való puffogtatása helyett befelé, saját igazságainkra figyelni, míg újra fellobban a láng.

 

 

 

Kapcsolódó:

 

Májusi előrejelzés

A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)

Retrográd bolygók: a beérett karma

 

 

A T kvadrát elemei: Jupiter- Szaturnusz kvadrát, Jupiter – Neptun szembenállás, Szaturnusz – Neptun kvadrát

 

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)

 

Bolygójátékosok: Jupiter  a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban

 

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

 

Tolató bolygók, Mars a Skorpióban és a Nyilasban

 

Csigatempóban hátrafelé (Retrográd Merkúr)

Szenvedélyünk, erőnk, céljaink visszaszerzése (Mars retrográd)

Mélységeink ösvényein (a Mars és Plútó retrográd időszaka)

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

Retrográd Szaturnusz 2015 : a Mester visszatekint és értékel

A Plútó direktbe fordul: felbolydul az alvilág? (2015 ősz)

A Mars áthaladása a Skorpió és a Nyilas jegyén

Mars a Skorpióban

A vámpírok közöttünk járnak (Mars a Skorpióban)

 

Kapcsolat

 

Május 2016 : esélyek és veszélyek hava

 

Vegyes benyomásokat tartogat a május: az első három hét folyamán a cukor és az ostor elve alapján a segítő-és a fékező erők kiegyenlítik egymást, később azonban már sokkal göröngyösebb terepen kell haladnunk. A hónap végére a lehetőségek kapui bezáródhatnak, a nyár hátralevő részében pedig elsősorban az addig elért eredményeinkre támaszkodhatunk. Érdemes tehát mindent tető alá hoznunk, amit csak tudunk.

 

 

japán cseresznyevirágok

 

 

A hónapot három jelentős hatás alakítja:

 

 

Az eddigi bejegyzésekben már sokat foglalkoztunk azzal, hogyan nyilvánulhatnak meg az egyéni sorsokban is kollektív szinten ezek a hatások, és még lesz is róla szó. A következő, még mindig májusról és júniusról szóló bejegyzések ( A cukor és az ostor esete, Retrográd bolygók: a beérett karma) ezt az összképet igyekeznek tovább árnyalni. Itt, a jobb áttekinthetőség kedvéért a szokásos, napi bontás olvasható.

 

 

 Kedvező terepen

 

 

Képtalálat a következőre: „spring landscape, blossoms”    A hónap jó hangulatban kezdődik, a Nap és a Neptun május 1-i  szextilje arra utal, hogy mint mindig, most is sokat profitálhatunk, ha odafigyelünk álmainkra és a belső világunkból más formában érkező üzenetekre pl. váratlan késztetések, felismerések, sejtelmek, „véletlen egybeesések”, jelzés értékű találkozások és más események. Legnagyobb próbatételeink idején  pl. jeleket, sugallatokat kapunk álmainkon keresztül. Séta közben elröpül előttünk egy madár, egy különös formájú kőre bukkanunk és érezzük: jó úton haladunk, ki kell tartanunk legbensőbb igazságaink mellett. Így könnyedén viseljük el a legmostohább feltételeket is. Bár körülöttünk minden félelmetes, bizonytalan, a kontűrök és a határok elmosódnak, lépésről lépésre közelebb kerülünk céljainkhoz.   Belső valóságunk megjelenítése valamilyen kreatív tevékenység formájában szintén előre mozdíthatja az elakadtnak vélt ügyeket, vagy, ha eddig érvek és ellenérvek között vergődtünk, ahhoz segít hozzá, hogy ráérezzünk: hogyan kezeljünk egy személyt, egy élethelyzetet, mire van szükség testi –lelki regenerációnkhoz, alkotó erőink helyreállításához.

 

A Nap – Jupiter trigon május 4-én pontosul be és 14-ig érezteti jótékony hatását. Kettőjük kapcsolata sokat enyhíthet a Jupiter, Szaturnusz, Neptunusz T- kvadrát okozta frusztrációkon.

Jupiter oly sok bukást és kudarcot okozó irreális derűlátása a Szaturnusz és a Nap hatásra most egészséges mértékű optimizmussá szelídül. Jupiter tisztában van képességeivel, kreatív, kezdeményező s ez kiszabadíthatja a kezdeti tehetetlenségből. Egészséges vállalkozó szellem hatja át, így nem bocsátkozik homályos, zűrös kalandokba. Persze, mer új utakra lépni, kockázatokat is vállal, de előtte alapos kalkulációt végez a siker esélyeiről s néhány vészforgatókönyvet is beépít arra az esetre, ha számításai mégsem válnak be.

A csalódás, kiábrándultság, céltalanság és talajt vesztettség érzései mellett ily módon pl. felismerjük, hogy lehet valami mélyebb értelme az elszenvedett nehézségeknek, egyszersmind jó ötleteink támadhatnak azzal kapcsolatban is, hogyan kovácsolhatnánk tőkét hátrányainkból. Ehhez talán a külvilágban is alkalmakat találunk, de saját kreativitásunk, a valóságérzékkel és önkritikával párosuló optimizmus is segíthet megteremtenünk a továbblépés lehetőségeit.Önbecsülésünk újraéled.

 

A május 6-i  Bika újhold  (Bp. 21:30’ , Bika 16°41’) aktiválja ezt a nagy föld trigont, ugyanis együttállást képez a retrográd Merkúrral és trigonban van a Plútóval és a Jupiterrel. Az asztrológiai hagyományok szerint az újhold az új kezdetek ideje, egy, a Bika jegyében létrejövő újhold pedig konkrét és átvitt értelemben is kitűnő lehetőségeket ad a magvak elültetésére

 

újhold a Bikában máj 6

 

Ennyi hátráló bolygó mellett azonban valószínűleg nem arról van szó, hogy teljesen új területekre lépünk, hanem inkább régi feladatainkhoz közelítünk új látásmóddal. Talán érdemes visszatérni egy korábbi ötletünkhöz, újra felvenni valamilyen kreatív tevékenység fonalát különösen ha írással, valamilyen művészeti alkotással kapcsolatos.  Ily módon a korábbi kudarcok jó eséllyel alakíthatók sikerré, a hátrányokból pedig előnyt kovácsolhatunk.

A kedvező Plútó – Jupiter hatások azt is lehetővé teszik, hogy megszabaduljunk függőségeinktől, rossz szokásainktól, a Vénusz jóvoltából pedig eközben nem kell halálra sanyargatnunk magunkat. Megtapasztalhatjuk például, hogy az egészséges táplálék is lehet ízletes, a korábbi, destruktív kapcsolatból/ baráti körből nem a magányba, hanem új, hozzánk illőbb emberek társaságába vezet az út, a kreatív tevékenységekkel, önmagunkkal töltött idő pedig olyan tartalmasan telhet, hogy egy pillanatig sem szenvedünk az egyedülléttől. A föld elem energiái a szó szoros értelmében kijózanítóan hathatnak azokra, akik valamilyen kémiai függőségtől akarnak szabadulni – anélkül azonban, hogy a padlót fogás szintén földies élményével is gyarapítanának. (Utóbbira azonban szinte törvényszerűen sor kerülhet a későbbi nehéz állásoknál, ha most elmulasztjuk megtenni a szükséges lépéseket. Ez nem csupán a testi – lelki egészséggel kapcsolatos témákra, hanem minden problémás életterületre igaz.)

E tekintetben a gátló és segítő erők ideális keverékéről van szó. A Jupiter, Szaturnusz Neptun T-kvadrátja ugyanis „kellőképpen” felborítja az egyensúlyt ahhoz, hogy érzékeljük: fel kell vennünk a kesztyűt. Mivel az erőpróbáló állások változó jelekben jönnek létre, a kihívások kezeléséhez nagyfokú rugalmasság szükséges, ráadásul abban is felesleges reménykednünk, hogy belátható időn belül feltehetjük a pontot az i-re. Akár egészséggel, akár anyagi, szakmai témákkal, akár jogi, üzleti ügyekkel kapcsolatos témákról van szó – vagy akár mindezek együtteséről, a problémák újra meg újra felmerülnek. A Nyilasban tolató Mars eközben azt jelzi: a javuláshoz nem elég a lendület, hit, lelkesedés és akaraterő.

A nagy földtrigon segítő erői azonban lehetőségeket is adnak ezek kezelésére. Megfelelő gyakorlati érzékkel, kitartással megtalálható a megoldás. Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy a felszínen maradáshoz nagyon komoly erőfeszítések szükségesek. Egyfelől azért, mert a föld elem– tartogatta sikerek nem maguktól hullnak az ölünkbe, hanem olyan keményen kell megdolgozni értünk, mintha a földet munkálnánk meg. Száműzetése jelében,  a Szűzben a Jupiter szintén nem ontja olyan nagyvonalúan a kegyeit mint máskor, a Szaturnusz uralma alatt álló Plútó pedig még a szokásosnál is szigorúbb túlélő – próbáknak vet alá, mielőtt megnyitja kincseskamráit.

 

A lehetséges buktatók. Sajnos, az életigenlő Bikában álló bolygók el is kényelmesíthetnek. Míg teljesen egészséges reakció úgy dönteni, hogy ha nem tudunk előre lépni ügyeinkben, legalább a tavaszt élvezzük ki, halogatni, egyetlen lépést sem tenni a probléma megoldása érdekében a sors életveszélyes kísértése lehet. Akár a szó fizikai értelmében is, hiszen nem egészen három hét múlva már sokkal nehezebb lesz felvenni a fonalat. Így tehát, még ha csak lassú növekedésre számíthatunk is, a vegetálás, valahogy túlélés helyett most jobb ötlet kitartani, többször is nekifutni, a nehézségek ellenére, milliméterenként is haladni, látszólag esélytelenül is utak, megoldások után kutatni.

Egy másik problémás helyzet abból adódhat, hogy a nagy trigon föld-erői, a tolató bolygók és a T-kvadrát hatásával kombinálódva teljes mozdulatlanságba dermesztik környezetünket, így aztán, bármennyire is igyekszünk, egy tapodtat sem tudunk előre lépni. Ebből később, amikor a nagy kereszt erői összeállnak, valódi vészhelyzet is lehet, hiszen akkor már nincs mi féken tartsa a földcsuszamlást. Ha nem is tudja teljesen felszámolni az ilyen helyzeteket, álmaink figyelése, a belső munka segíthet megérteni, mi áll az elakadás mögött, hogyan vészeljük át a lehető legkevesebb veszteséggel a küszöbön álló összeomlást és merre vegyük utunkat, ha végre kigyúl a zöld lámpa.

 

A május 7-én bepontosuló Nap-Plútó trigon remélhetőleg megadja az ehhez szükséges bátorságot, kreativitást, kitartást is. Ezekben a napokban tudatára ébredhetünk, hogyan aknázhatjuk ki a leghatékonyabban belső tartalékainkat, milyen gyakorlati lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy a legnehezebb időszakokban is kontroll alatt tarthassuk ügyeinket. A Nap május 8-i találkozója a Merkúrral megadja az ehhez szükséges impulzusokat is: amennyiben szem előtt tartjuk a Merkúr tolatásából fakadó késleltetéseket, ezek a napok viszonylag kedvezők utazásokra, ügyintézésre, üzleti tranzakciók lebonyolítására. (Vagy – ha semmiképp nem lehet mozgásba hozni ügyeinket – ezek előkészítésére, rendrakásra, a folyamatok megszervezésére, az elakadt projektek újragondolására. Így jó eséllyel kiküszöbölhetők a korábbi hibák, észrevehetünk olyan lényeges részleteket is, amelyek fölött korábban átsiklott figyelmünk.)

A Vénusz és a Neptun szintén május 8-án bepontosuló szextilje kedélyesebbé teszi a kommunikációt, kitűnő alkalmat teremt társasági programokra, flörtökre is (Persze, a Neptun más, erőpróbáló fényszögei miatt a mértéktelenségnek a szokásosnál komolyabb következményei lehetnek, és bármilyen izgalmasnak ígérkezik is egy új kapcsolat, ha valamelyik fél foglalt, ha az érintettek túl sok mindenben különböznek egymástól, sokkal jobb ötlet kihagyni.)

 

 

Sokak megkönnyebbülésére a Jupiter május 9-én direkt-stacionáriusba vált. A „Nagy Szerencse” bolygója január 8 óta folytatja tolatását, ez az időszak pedig külső, világi sikerek helyett inkább a belső növekedésnek és tanulásnak kedvezett. Bár a komótos Bika-  energiák, a tolató Merkúr és Mars hatására egy ideje inkább egy helyben toporogtunk semmint haladtunk volna, most új lendületet vehetnek ügyeink. Ne számítsunk azonban látványos áttörésre, a dolgok mindenáron való siettetése helyett pedig inkább a fokozatosság elvéhez tartsuk magunkat. A Szűz Jupiter Bak Plútóval képezett trigonja inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy apró lépésekkel is lehet tartós és látványos eredményeket elérni.

 

A május 10-én bepontosuló Vénusz – Jupiter trigon jóvoltából azonban talán előbb is megajándékoz a sors: pénz- és szívügyeink egyaránt kedvezően alakulhatnak és a társasági élet is sok örömöt tartogathat. Május 12, amikor a Merkúr trigont képez a Plútóval, valószínűleg nem a bájcsevely jegyében telik. Azonban, ha ragaszkodunk álláspontunkhoz (és azt tényekkel is alátámasztjuk), a dolgok mélyére hatolunk, gondosan kielemezzük a terítéken levő ügyeket, hosszú távon is megbízható szövetségeseket nyerhetünk meg magunknak.

 

Május 13-án, az első holdnegyed idején már érezzük: a viszonylag kedvező időszak nem sokáig tart, préselnek a magunk vagy mások –szabta határidők.  Jó ötlet mérleget készítenünk.  A tüzes, játékos, kalandvágyó Oroszlán jegyében járó Hold igényei nehezen hangolhatók össze a földhöz ragadtabb Bika Nap törekvéseivel. Szenvedhetünk a szűk mozgástértől, a ránk kényszerített rutintevékenységektől, amelyek kevés teret adnak a kreatív önkifejezésnek. A munka mellett nem marad idő szórakozásra, kikapcsolódásra, töltődésre. Hogy ténylegesen lélekölő tevékenységekről van-e szó, vagy csupán amiatt háborgunk, hogy az élet (jogos) követelményeket támaszt velünk szemben, képletenként változik és a kétféle helyzet kétféle hozzáállás – váltást tesz szükségessé. Első esetben azért kell kockázatokat vállalnunk, erőfeszítéseket tennünk, hogy kiszabaduljunk egy fojtogató helyzetből/ lélekölő munka csapdájából és olyan utakra lépjünk, amelyek több teret adnak kreativitásunknak, rajtuk haladva egészségesebbekké, teljesebbekké, hitelesebbekké válhatunk. Második esetben azonban éppenséggel arra van szükség, hogy a vágyteljesítő fantáziálás, partik, nagyvilági élet bűvöletéből leereszkedjünk a hétköznapok tartományaiba, alávessük magunkat a megmérettetésnek: vajon tényleges eredményeink is olyan nagyszerűek-e, mint amilyen jó véleménnyel vagyunk magunkról, teljesítményünk ténylegesen arányban van elvárásainkkal? Ha nem ez a helyzet, mi mindenre kell még sort kerítenünk, hogy az ideálisat és a reálisat közelebb hozzuk egymáshoz? A Merkúr és a Vénusz aznapi találkozásának hatására jó ötleteink támadhatnak, hogyan kössük össze a hasznosat a kellemessel – esetleg a külvilágból érkezik hozzá segítség.

 

Égszakadás -földindulás

 

 

felhőtölcsérMájus 20– án a Nap az Ikrekbe lép. Ne számítsunk azonban arra, hogy egy varázsütésre felpörögnek ügyeink, hiszen a jegy uralkodó bolygója, a Merkúr még mindig tolat. Ez önmagában is nagy adag feszültséget gerjeszt (amire a párhuzamosan érvényesülő, diszharmonikus  bolygóhatások még tesznek néhány lapáttal), hiszen az Ikrek Nap hajlamos kész tényekként kezelni a felmerülő ötleteket, elgondolásokat, lehetőségeket. Nos, ha valamikor, most megtanulja: a kettő között akár fényévnyi különbségek is lehetnek. Minél türelmetlenebbül kezeli az ilyesfajta benyomásokat, minél sietősebben, felületesebben próbálja levágni a kanyarokat, annál kellemetlenebbek lesznek a leckék. A mindenáron való döntés helyett most okosabb várni, akár néhány hetet, hónapot is, a válasz megtalálására való görcsös igyekezet helyett pedig okosabb a megfelelő kérdések után kutatni. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy egy problémát egészen más irányból kell megközelíteni, mint eddig tettük.

 

telihold a nyilasban máj 21

 

A május 21-i telihold  (Bp. 23:14) alaposan felkorbácsolja a kedélyeket. A Hold –Mars együttállás túlérzékennyé és túlságosan szubjektívvé tehet, és mivel a háttérből az Antares, egy meglehetősen ellentmondásos hatású állócsillag befolyása is érvényesül , akkor is érezhetjük úgy, hogy a legjobb védekezés a támadás, ha ellenségről szó sincs. A Vénusz a Bika  26 °-án az Algollal, az egyik legrosszindulatúbb állócsillaggal képez együttállást, ami újabb jelzés arra, hogy társas viszonyaink és pénzügyeink területén valószínűleg cseppet sem ideális a helyzet. A nagyvilágban is viharos események várhatók .

Május 22, amikor a Merkúr stacionárius direktbe fordul, trigont képez a Jupiterrel és szextilt a Neptunnal , oldja valamelyest a T kvadrát feszültségét. A Jupiter – Neptun szembenállás keltette zűrzavarból most valami konkrét, pozitív dolog  is kibontakozhat, amelyen meg tudunk kapaszkodni. Jóllehet a dolgok továbbra is csak cammognak – a Bika nem kapkodós típus- , érezhető valamelyes megkönnyebbülés.

 

Május 25-én a Vénusz belép az Ikrekbe. A könnyed, levegős környezet kedvezően hat a társasági életre, nyitottá tesz az új impulzusokra, ami így nyár elején nem is jönne rosszul. Az anyagiak egyik jelölőjeként azonban cseppet sem jó hír (különösen az egyidejűleg érvényesülő erőteljesen diszharmonikus hatások –pl. Jupiter – Szaturnusz kvadrát – mellett, hogy pénzügyeink túlságosan lebegőssé, levegőssé válnak. (Júniusban, amikor részét képezi majd a változó Nagy Kereszt formációnak, világméretű gazdasági problémákat, a fizetőeszközök elértéktelenedését, pénzügyi intézetek csődjét, tőzsdék mélyrepülését  is jelezheti). A talajvesztést azonban a hónap végén még fékezi, hogy recepciós helyzetet képez urával, a Bikában tolató Merkúrral, az pedig kedvező kapcsolatban van a Plútóval és a Jupiterrel is. Rengeteg igyekezettel és némi szerencsével tehát vihetünk még némi stabilitást a földindulásba.

Ugyanezen a napon kerül sor azonban egy Vénusz – Mars szembenállásra is, ezért elképzelhető, hogy az újabb érzelmi libikóka eltereli a figyelmet a praktikusabb tennivalókról. A türelem és az állhatatosság nem erőssége sem a Nyilasnak sem az Ikreknek. Mindketten hajlamosak elsiklani a részletek fölött, valamint arra is, hogy egyszerűen szedjék a sátorfájukat és odébb álljanak, ha túl sok követelménnyel találják szemben magukat vagy úgy érzik, megpróbálják megnyirbálni szabadságukat. A jelenleg érvényesülő Szaturnusz – hatások mellett azonban a legedzettebb szabaduló művészeknek sem könnyű kibújni terhessé vált társulásaikból. Mindez kapcsolati bonyodalmakat sejtet.

A hűség, bizalom témái kapcsán kínosabbnál kínosabb kérdések merülhetnek fel. A gyanús jelek valóban egy harmadik jelenlétére utalnak? Kinek higgyünk: saját megérzéseinknek vagy a másik logikailag cáfolhatatlan érveléseinek? És van-e merszünk szembenézni az igazsággal, ha esetleg találunk is valamit a lázas keresés közben? Meddig terjed saját szabadságunkhoz, boldogulásunkhoz való jogunk és honnan kezdődik másokkal  – pl. egy kisgyerekkel – szembeni felelősségünk ?  A kegyes hazugság vagy a kíméletlen őszinteség hasznosabb ? (Pl. beszámoljunk-e minden egyes félrelépésről párunknak, illetve, ha  ennyi a félrelépés, és fájdalmat okozunk vele valakinek, csakugyan nekünk találták ki a „tartós kapcsolat” műfaját? )

 

Május 26-án utoljára pontosul be a Jupiter és a Szaturnusz kvdrátja. (ld. a Jupiter és a Szaturnusz ciklusai).  A fényszög hatása május 23 – 31 között a legintenzívebb. A két kozmikus törvényalkotó huzakodása személyes létünkre és a nagyvilág ügyeire (főleg politika, gazdaság) is hatást gyakorol. A Jupiterben rejlő lehetőségeket a Szaturnusz a valóság próbáinak veti alá. Jupiter távlatokban gondolkozik, látomásai vannak, a Szaturnusz azonban olyan realista, aki struktúrákat, elköteleződést és megvalósítást vár. A Jupiter azt mondja, majd csak lesz valahogy, bízzuk a gondviselésre, Szaturnusz azonban pontosan tudni szeretné azt is, miként és határidőket szab. A Jupiter feltétel nélkül ontja adományait, az arra legérdemtelenebbeknek is, a Szaturnusznak szigorú követelményei vannak és azzal is kíméletlenül elszámoltat, mit hoztunk ki eddigi lehetőségeinkből. A terjeszkedés, növekedés, határtalanság, távlatok, hit, optimizmus , önbizalom témáit sem mindig könnyű összehangolni az összehúzódás, korlátok, saját határaink tudatosítása, felelősség kérdéseivel.  Ebben az időszakban valamilyen formában elnyomottnak érezhetjük magunkat, lépten –nyomon akadályokba ütközhetünk, komoly szakmai, pénzügyi, jogi problémáink adódhatnak, világnézeti, ideológiai kérdések miatt kerülhetünk összeütközésbe környezetünkkel.

Az előző, tavalyi bepontosulások során szerzett tapasztalatok is visszaköszönhetnek, az akkori témákkal újra foglalkozni kell. Mint már több blog – bejegyzésben is szó volt róla, a két sorsbolygó nehéz fényszöge tavaly augusztus óta tart nyomás alatt bennünket. Mostanra, mire harmadszorra is összeáll a kvadrátjuk valószínűleg megtaláltuk (vagy hamarosan megtaláljuk, ha másképp nem, oly módon, hogy a „sors” kikényszeríti vagy kész tények elé állít) a személyünkre szabott megoldást az általuk jelzett feszültségekre. Talán azt is jobban átlátjuk majd, hogy hosszú távon milyen utak szolgálják a javunkat.

 

Május 27-én a Mars visszatolat a Skorpióba. A háború és önérvényesítés planétája otthonában sokkal jobban érzi magát, mint a kozmosz más vidékein, de a retrográd mozgásának időszaka a régi és eltemetett sérelmek témáit is felszínre hozhatja. A párkapcsolati gubancokat sem lehet a szokásos könnyedséggel a szőnyeg alá söpörni, hanem le kell hatolni a problémák gyökeréig. (A néhány nappal azelőtti, Vénusz – Mars szembenállás által jelzett egyensúlyvesztés valószínűleg komoly problémákra figyelmeztető tünet. A felszínt talán már meg se kell nagyon kapirgálni, hogy ezek megmutassák magukat. Az „együtt vagy külön” dilemmájára azonban nincs egyértelmű válasz: a világos álláspont kialakítása még hosszú hónapokba telik. ) Ahelyett, hogy a világban próbálnánk igazságot tenni, most tanácsosabb belső labirintusunk szörnyeivel harcba szállni. A többi, fentebb tárgyalt nehéz fényszög hatására komoly válsághelyzetben találhatjuk magunkat – a Skorpió Mars azonban elég intuitív és elég jó túlélőkészletekkel rendelkezik ahhoz, hogy a legkilátástalanabb pozíciókból is nyerni tudjon. Jelen helyzetben azonban nem egy –két mérkőzésről van szó, hanem több heteken át tartó élethalálharcról, a győzelemnek pedig súlyos ára lehet.

 

 

 

Kapcsolódó

 

 

A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)

Retrográd bolygók: a beérett karma (Merkúr, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Plútó retrográd, 2016)

 

 

A T kvadrát elemei: Jupiter- Szaturnusz kvadrát, Jupiter – Neptun szembenállás, Szaturnusz – Neptun kvadrát

 

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)

 

Bolygójátékosok: Jupiter  a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban

 

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Szaturnusz a Nyilasban

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

Retrográd Szaturnusz 2015 : a Mester visszatekint és értékel

Szaturnusz a Skorpióban (2012 október – 2014 – december)

A Szaturnusz utolsó tánca a Skorpióban (2015 nyár)

 

Tolató bolygók, Mars a Skorpióban és a Nyilasban

 

Csigatempóban hátrafelé (Retrográd Merkúr)

Szenvedélyünk, erőnk, céljaink visszaszerzése (Mars retrográd)

Mélységeink ösvényein (a Mars és Plútó retrográd időszaka)

Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj

Retrográd Szaturnusz 2015 : a Mester visszatekint és értékel

A Plútó direktbe fordul: felbolydul az alvilág? (2015 ősz)

A Mars áthaladása a Skorpió és a Nyilas jegyén

Mars a Skorpióban

A vámpírok közöttünk járnak (Mars a Skorpióban)

 

 

Kapcsolat

 

Csigatempóban hátrafelé…

Április 28-án a Merkúr megkezdi május 22-ig tartó hátráló mozgását, és csak június 7-től veszi fel szokásos sebességét. A hagyományos asztrológia szerint a Merkúr tolatásának időszakaiban jobban tesszük, ha új projektek és vállalások helyett inkább újra nekirugaszkodunk a függőben maradt ügyeknek, javításokat eszközlünk, átértékelünk.

 

csigaháton őzikével

 

Az előttünk álló hetekben bőven lesz rá alkalmunk, hiszen ügyeink még az ilyenkor szokásosnál is jobban lelassulhatnak. Részben azért, mert mint a korábbi bejegyzésekben is szó volt róla, a Merkúr most csatlakozott a Plútó, a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars hetek óta tolató csapatához, e bolygók feszült fényszögei (pl. Szaturnusz – Jupiter kvadrát, Szaturnusz – Neptun kvadrát, ill. a Szaturnusz – Jupiter Neptun T-kvadrát, amivé összeállnak, Mars – Neptun kvadrát) tovább rontottak az enélkül sem kedvező terepviszonyokon. Másfelől, a Merkúr, a kommunikáció, kereskedelem és az utazások princípiuma igazából az Ikrekben és a Szűzben érzi jól magát, így csak cammog a földies Bika jegyében. (Pozitívumként értékelendő, hogy sokkal összeszedettebbé, alaposabbá, gyakorlatiasabbá válik, mint a hebrencskedő Ikrekben, a beszéd és a gondolatok lelassulnak, megfontoltabbakká válnak, a döntések hosszú távra szólnak).

 

 

Retrográd Merkúr 2016

 

 

A Merkúr évente 3 – 4 alkalommal vág hátraarcot.

 

Idén először az év elején, január 5 -25 között hátrált vissza a Vízöntőből a Bak jegyébe

 

Április 28 –május 22 között a Bikában tolat

A következő retrográd szakaszra augusztus 30 –szeptember 22 között kerül sor, a Szűz jegyében

Negyedszerre, utoljára 2016 december 19 – 2017 január 8 között vág hátraarcot, a Bak és a Nyilas jegyében

 

A Merkúr tolatásának időszakai nem túl népszerűek ugyanis a késve érkező vagy elkeveredő levelek, üzenetek, a meghibásodott műszaki cikkek – elsősorban telefonok, tabletek, számítógépek, az akadozó internet és más típusú üzemzavarok, a banki tranzakciók során fellépő bonyodalmak, késve érkező pénzek okozhatnak gondot ilyenkor. Közlekedés, utazások során a lekésett járatok, forgalmi dugók, sztrájkok, elkeveredett poggyász, elvesztett vagy ellopott értéktárgyak, úti okmányok idézhetnek elő fennakadást.

 

A dolgok lelassulhatnak, megmutatkoznak (persze a lehető legalkalmatlanabb pillanatban) rejtett árnyoldalaik, a tervek késedelmet szenvednek. A kommunikációt félreértések mérgezik, a párkapcsolatok és a társulások más formái pedig sokaknak okozhatnak fejfájást. Ha egy kapcsolat már eddig is borotvaélen táncolt, most teljesen tönkre is mehet, hogy aztán, ha a Merkúr egyenesbe fordul, átadja helyét valami másnak.

 

A hagyományos asztrológia álláspontja szerint a Merkúr tolatása idején nem szerencsés szerződéseket kötni, üzleti ügyeket bonyolítani, utazásokra vállalkozni, új tanulmányokba kezdeni, műszaki cikkeket, közlekedési eszközöket vásárolni, valamilyen munkahelyet váltani, házasságot kötni. Az ilyenkor kezdett új projektek ugyanis vagy megszakadnak, vagy pedig egész más irányt vehetnek, amikor a bolygó direktbe fordul.

 

Ezek az időszakok inkább arra alkalmasak, hogy vessünk néhány pillantást hátra, fejezzük be a korábban elkezdett dolgokat, kerítsünk sort a szükséges kiigazításokra (Ez sokszor akár azt is jelentheti, hogy annyira elégedetlenek vagyunk korábbi művünkkel, hogy teljes mértékben átalakítjuk –pl. egy publikációban nem csupán néhány javítást eszközlünk, hanem teljesen át is fogalmazzuk. Ezt általában nagyon jól tesszük.)

 

 

Kiket érint?

 

Bár valamilyen formában mindenkit érint azokon az életterületeken, ahol a jegy és a bolygó hatásai érvényesülnek, ezek a dátumok még fontosabbak azok számára:

–        akiknek a Merkúr valamelyik bolygójával is fő fényszöget képez, amikor hátraarcot vág vagy direktbe fordul (ennek megállapításában asztrológus segíthet).

–        akiknek a Bika, Oroszlán, Skorpió vagy Vízöntő jegyében állnak bolygóik

–        akik május 12 -16, augusztus 14 -18, november 13 -17 vagy február 10-14 között születtek

 

 

A jelenlegi retrográd szakasz témái

 

A Bika jegyében tolató Merkúrt elsősorban az anyagiakkal, tulajdonnal, társas viszonyokkal kapcsolatos kérdések foglalkoztatják és ezeket a témákat kell újraértékelni.

A ráérős tempó nem idegen a jegy karakterétől: a Bika szeret mindent lassan, komótosan, élvezettel csinálni, alaposan megadva a módját. Azonban jelenleg, az egyidejűleg érvényesülő erőpróbáló bolygóhatások miatt szó sincs arról, hogy kellemesen ejtőzve élvezhetjük a tavasz illatát. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy nem töltődhetünk fel a természetből: gyakran éppen a kirándulások, a szabadban végzett munka, a kertben való tevékenység, kézműveskedés teheti kezelhetővé és elviselhetővé ezt az időszakot.

Ugyanis, miközben óriási nyomás nehezedik ránk, lakhatásunk, a szó fizikai értelmében vett megélhetésünk (pl. a napi alapélelmiszerek biztosítása), saját vagy szeretteink egészsége múlhat azon, hogy ügyeink jó ütemben haladjanak, hozzájutunk-e pénzünkhöz, ólomlábakon vánszorog, vagy egyenesen megáll az idő. Úgy érezzük, mintha egy végtelen sártengerben vándorolnánk, hatalmas hátizsák, kéz-és lábsúlyok alatt roskadozva. Jelen helyzetben azonban nem sürgethetünk, nem erőltethetünk semmit. A mindenáron való akarás, görcsös erőfeszítés ugyanis csak (egyre apadó) tartalékaink további pazarlásához, a források kimerüléséhez, betegséghez vezet. A várakozás azonban nagyon energialeszívó, hiszen egyszersmind minden oldalról présel a sors, hogy mielőbb, már tegnapra tető alá hozzuk a dolgokat.

 

 

„Házi feladataink” a Merkúr retrográd időszakában

 
csiguciMiközben tehát a Merkúr hátrafelé mozog, a stabilitással, anyagiakkal, túléléssel és gyakorlati dolgokkal kapcsolatos témákat kell újra végig gondolnunk. Mint földjegynek, a Bikának látható, kézzelfogható eredményekre van szüksége. Tolatásának jelenlegi időszakában talán arra lesz szükség, hogy újraértékeljük, mit alkottunk.

Idézzük fel azokat az időszakokat, amikor a mostaninál több vagy kevesebb állt rendelkezésünkre, vonjunk párhuzamot akkori és mostani önmagunk között. Ez, akárcsak a mások eredményeivel való összehasonlítás nagyon hasznos lehet, ha nem állítjuk irreálisra a mércét. Ne kicsinyeljük le az eddig elérteket és ne panaszkodjunk azok miatt, amivel még nem rendelkezünk, hanem gondoljuk át, hogyan érhetjük el céljainkat

Vegyük szemügyre, mit hoztunk létre eddig életünkben és gondoljuk végig, hogyan támogattak vagy akadályoztak ebben gondolataink. Bár korábban elindított projektjeink most óhatatlanul elakadnak, ez a kényszerpihenő akár segítségünkre is lehet, hogy átgondoljuk, miként vehetjük újra kezünkbe az irányítást, és eldöntsük azt is, hogy az eddig elültetett magvak gyümölcsöket vagy gyomokat teremnek.

Ez az időszak kitűnő alkalmakat teremthet arra is, hogy felülvizsgáljuk pénzzel való kapcsolatunkat és újraértékeljük mindazt, amit birtoklunk. (Persze, megint csak: az időszakra jellemző kihívásokat, pl. egy munkahely elvesztését, a cég gazdasági problémáiból adódó fizetéselmaradást, saját vállalkozásunk stagnálását vagy egyenesen zátonyra futását, egy lopás, sikkasztás, mások hanyagsága, a bürokratikus ügyintézés miatti anyagi veszteséget a lehető legritkábban érzünk „kitűnő alkalomnak”. Az asztrológus is ember, és megsúgom, ilyen helyzetekben, első reakcióként egész más jelzők szoktak eszembe jutni. Ezek, bár alighanem mély spirituális felismerésekből fakadnak, legtöbbször nem tűrik a nyomdafestéket. Mégis sok, esetben pontosan az ilyen szituációk adják meg az indító lökést a sokkal biztatóbb kilátásokkal kecsegtető újrakezdésre.)

Belső életünket illetően ebben az időszakban önbecsülésünkkel kapcsolatos témák kerülhetnek terítékre. Végig kell gondolnunk, mennyire vesszük hasznát eddig megszerzett készségeinknek és milyen tartalékok állnak (vagy nem állnak és miért nem állnak) a rendelkezésünkre. Időnként hajlamosak lehetünk alulértékelni bizonyos tulajdonságainkat, főleg ha természetes készségeinkről van szó (Vagy, rosszabb esetben nincs is tudomásunk jelenlétükről. A bennünk szunnyadó kreatív potenciál azonosításában asztrológiai tanácsadás is segíthet).

Pénzhez kapcsolatos viszonyulásunk gyakran azt tükrözi, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz. A tárgyak, amelyeket birtoklunk személyiségünk egy-egy darabját tükrözik. Nézzünk körül otthonunkban és gondolkozzunk el, mennyire vannak összhangban egyéniségünkkel holmiink, örömünket leljük-e bennük, vagy idegenként mozgunk saját lakásunkban, ruháinkban. Utóbbi esetben talán elég egy – két apró, de látványos átalakítás, de az is lehet, hogy egy sokkal átfogóbb selejtezés vezet a kívánt megújuláshoz. (Ilyenkor persze a felmerülő költségeken és az anyagiak előteremtésén is bőven akad gondolkodni való).

 

A Merkúr tolatásának fontosabb állomásai

 

 

április 14: belép a retrográd árnyékba

április 28: Bika 23°36’-en tolatni kezd

május 8 : trigont képez az északi holdcsomóponttal

május 9: Nap Merkúr együttállás Bika 19°23 ’

május 13: Merkúr – Plútó trigon, Merkúr –Vénusz együttállás

május 22: a Merkúr stacionárius direktbe vált Bika 14°20’-en

június 7:  –kilép a retrográd árnyékból

 

A ciklus legfontosabb napjai azok, amikor a bolygó stacionárius retrográdba (április 28 – május 2) és stacionárius direktbe ( május 22-május 26) fordul. A Merkúr május 26-án, a Bika 14 fokán vált direktbe.

 

Bár ez a retrográd időszak sokféle megpróbáltatást tartogathat, ne feledkezzünk meg a nagy föld trigonról sem, amely május 7-től június 4-ig, tehát a Merkúr retrográd időszakának majdnem egész tartama alatt érezteti a hatását. Van tehát lehetőség arra is, hogy tanuljunk valamit, jobban megértsük a kapcsolatunkat az anyagi világgal és kiküszöböljünk/ eltávolítsunk mindent, ami akadályozza a új lehetőségek kialakítását. A nagy föld trigon kedvező feltételeket biztosít az érleléshez. Jóllehet a Bika kerüli a kockázatokat, ez az időszak teret enged a lassú de biztos növekedésnek is.

Mint az áprilisi előrejelzésekben már szó volt róla, a Merkúr, a Jupiter és a Plútó nagy föld trigonja, április 14 – 17 között pontosult be először. Ez a kedvező formáció a kollektív felfordulás kellős közepén olyan fontos stabilizáló erőt képviselnek, amelyet érdemes kihasználni.

Mivel a Merkúr többek között a kommunikáció, a kereskedelem jelölője, nagyon valószínű, hogy az akkori jó üzleti ötletek, kialakult kapcsolatok, elkezdett tanulmányok és más projektek most újra aktuálisokká válnak.

A Nap május 4-én kerül trigonba a Jupiterrel, a Plútóval képezett harmonikus fényszöge 8-án pontosul be, 9- én pedig együttállást képez a Merkúrral. A tudatosság és a kreativitás valamint a kommunikáció princípiumának találkozása jó esetben azt jelenti, hogy a fentebbi témákkal és feladatainkkal kapcsolatban mélyebb megértésre jutunk és ennek birtokában folytathatjuk utunkat.  A jótékony hatások nagyjából május 12-ig éreztetik befolyásukat.

A bőségszaruból azonban továbbra is csurran – csöppen az akkor már Bikában, az otthonában haladó Vénusz jóvoltából, amely 11-én képez egzakt trigont a Jupiterrel, 14-én pedig a Plútóval és ekkor találkozik a Merkúrral is. Jóllehet május vége fele már erőteljesen éreztetik a hatásukat a nyár destabilizáló tendenciái, a földtrigonok hatását kihasználva fel lehet készülni a szűkösebb hónapokra. Bár a retrográd mozgású bolygók és a száműzetésben levő Jupiter miatt az eredmények sokkal szerényebbek lesznek, az időszak által tartogatott lehetőségek 2012 tavaszáét idézik, amikor a hosszú, ínséges telet követően, a nagy földtrigonok termékeny talajt teremtettek az új növekedéshez.

 

Március 22-én a Merkúr direkt stacionáriusba fordul. Ekkor már javában érvényesülnek a Jupiter – Neptun – Szaturnusz T –kvadrát destabilizáló erői, a tolató Mars pedig tovább fokozza  a felfordulást és a tehetetlenséget. Azonban a nagy földtrigon, a részét képező Merkúrral, visz némi stabilitást a zűrzavarba. A Merkúr ráadásul harmonikus kapcsolatban van a Neptunnal is, így nem csak önmagunkról tanulhatunk rengeteget, hanem arra is lehetőségünk van, álommunka vagy más módszerek révén aktiváljuk a tudattalanunk tartományában rejtőző, erőteljes töltetű belső képeket és, amikor látszólag korlátozottak a külső cselekvés eszközei, ezzel formáljunk kedvezőbb valóságot, erősítsük külső – belső immunitásunkat.

 

Túlélési technikák átmeneti állapotokra

 

A jelenlegi időszak asztrológiai minősége nem sok fogódzót kínál az átmenetek e testileg- lelkileg, érzelmileg megterhelő hónapjaiban. A Jupiter – Plútó trigon energiái a kevés, de annál hatékonyabb segítő erő közé sorolhatók. (Mint a márciusi előrejelzésben is szó volt róla, 16 -án pontosul be, de 2015 októberétől 2016 július közepéig folyamatosan érezhető a hatása)

 

 

 

tenger és épület

 

 

Az átmenetek tudatállapotai

 

 

Történelmi koroktól, kultúráktól függetlenül a változás időszakait nagyjából ugyanazok a lelkiállapotok jellemezték. Az ókori Egyiptomban például, a történelmi dinasztiák közötti átmeneti korszakok idejéből fennmaradt írásos emlékekből és a két világháború előestéjének sajtótermékeiből, irodalmi alkotásaiból ugyanaz az életérzés köszön vissza, bár a kollektív eufóriától a kollektív pszichózisig meglehetősen széles a skála. Ugyanezek a tudatállapotok, személyektől és helyzetektől függő intenzitással az egyéni sorsfordulók (pl. gyerekkorból kamaszkorba, a fiatal felnőtt életszakaszából a 30 – 32 évesek érettebb világába, majd az élet delelője 37 -45 éves kor között, és az öregkorba való átmenetek ; bővebben: Életünk állomásai, Lélekkeresés az élet delén ) idején is azonosíthatók. Rüdiger Dahlke német orvos asztrológus összefoglalója a változás tünetegyütteséről egyaránt jellemzi az egyéni és közösségi életút sorsfordulóit:

 

 

hirtelen, váratlanul fellépő feszültségek, belső nyugtalanság, az egyébként hatékony szellemi gyakorlatok sem csillapítják

-az az érzés, h. az ember puskaporos hordón ül, mintha szakítópróba előtt állna

– valami ismeretlen kiszámíthatatlanság fellépése

– hajszoltság konkrét életcél nélkül

– az egykoron fontos dolgok nem érdeklik az embert

– sok éves partnerségek, barátságok szakadnak meg, az embereknek már nincs mondanivalójuk egymás számára

– a korábban örömmel végzett munka már nem hoz beteljesülést

– belső és külső ellenállás olyan struktúráknak, amelyek eddig nem zavartak

– lázadás a lázadás kedvéért,

– öröm, hogy. az eddig elfogadott normákkal szakít, tilalmakat nem vesz figyelembe

– meglepetések, őrültségek lépnek életébe,

– az az érzés, hogy nem tudja, mit kezdjen magával és az energiájával.

 

(Rüdiger Dahlke :Sorsfordulók, 281.old, 2004. Bioenergetic)

 

 

 

Elsüllyedő világok

 

 

Atlantis_lg Mint más bejegyzésekben is szó volt róla, a vallásos meggyőződések, hiedelmek, istenkép jelölőjeként a Jupiter vándorlásának állomásai úgy egyéni mint kollektív szinten hatással vannak spirituális fejlődésünkre. A másik kozmikus törvényalkotó, a Szaturnusz – jelezte változások ha lehet, még nagyobb jelentőséggel bírnak, hiszen a karma uraként is ismert princípium a társadalmi struktúrákkal, fennálló renddel, a kollektív normákkal, az egyén és egy közösség felelősségével, a konkrét és átvitt értelemben vett határokkal is összefügg. Magától értetődő tehát, hogy a két bolygó feszült kapcsolata – ez esetben kvadrátja – nagy formátumú, és meglehetősen nehezen kezelhető változásokat jelez. (Bővebben : A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai)

 

 

Bár csak később pontosul be, már érzékelhető a fennálló struktúrákat fellazító Neptun – Szaturnusz kvadrát meg a Jupiter – Neptunusz szembenállás hatása is. E feszült fényszögek egyéni és kollektív szintű megnyilvánulásaiból, már kaptunk némi ízelítőt az elmúlt hónapokban (Szaturnusz – Neptun kvadrát: 2015 eleje, majd 2015 vége – bővebben: Amikor minden darabokra hullik, Jupiter – Neptunusz szembenállás: 2015 szeptember – bővebben: Modern népvándorlás ? ), májustól azonban hatásuk egy, az eddiginél is nagyobb instabilitást teremtő T-kvadrátban adódik össze. Az elkövetkező hónapok ebből a szempontból is óriási jelentőséggel bírnak.

 

 

A Halak jegyében haladó Neptunusz önmagában is a vallásos képek, képzetek, érzelmek egész áradatát kelti életre, de korszellemet, egyéni és közösségi sorsot formáló másik két planétával, a Jupiterrel és a Szaturnusszal alkotott kapcsolatai hatására ezek az élmények a következő hónapokban idén még intenzívebbé válnak. (Jóllehet már nem egzakt, még mindig erőteljesen érvényesül az Uránusz – Plútó kvadrát hatása is, amely annyi drámai változást idézett elő az elmúlt években; bővebben : Próbatételek életre-halálra, Vulkán fölött, Az utolsó csattanás ). Mindez, összeadódva nehezen kezelhető lelki állapotokat eredményezhet egyéni és közösségi szinten egyaránt. Erőálmok mellett tehát bőven lehet részünk lidércnyomásban, a világosság tudatállapotai mellett pedig az őrületig fokozódó dionüszoszi extázisét is megtapasztalhatjuk.

 

 

 

A nagy tengeri vihar

 

 

Neptun, tengeri vihar Mint a márciusi előrejelzésekben szó volt róla, jelenleg a Halak jegy hatása jelenleg erőteljesen érvényesül. A Chiron és a Neptun mellett most személyi bolygók: a Nap, a Merkúr, és a Vénusz is a Halakban tartózkodnak, és áthaladnak a leszálló holdcsomóponton, így a tudattalan tartományai a szokásosnál is nagyobb jelentőséggel bírnak. „Kísérteni kezd a múlt”: életünk korábbi szereplői bukkanhatnak fel, lezártnak vélt vagy megoldatlan ügyekkel kell foglalkoznunk, újra előkerülnek bizonyos élettémák, álmaink, látomásaink régmúlt időkbe – akár előző életeinkbe is visszaröpíthetnek. Ezek az élmények a legritkább esetben kellemesek: valamilyen mulasztás, tévedés, traumatikus élmény társul hozzájuk. Mégis jobb ötlet önként foglalkozni velük, mint elmenekülni előlük: ez esetben ugyanis nagyon megnehezíthetik az új életszakaszba lépést és/ vagy további veszteségeket eredményezhetnek.

 

 

Az előző bejegyzésekben leírt konstellációk, beleértve a gyakorlatilag 2010 óta ható Plútó – Uránusz kvadrátot is, nem csak most, hanem folyamatosan idézhetnek elő drámai külső eseményeket -ahogy ezt az előző években is megtapasztalhattuk. A halálesetek, nagy elválások vagy éppenséggel sorsdöntő találkozások, vagy a hivatás változás, költözés, hosszú utazások személyes tudattalanunk vizeit, és a kollektív tudattalant is felkorbácsolhatják. A traumák és a bizonytalanság hatására képek és érzelmek valóságos áradata önti el tudatunkat. A látomásokra egyébként is fogékony Halak, a jegyben tartózkodó Neptunnal felerősítheti ezt a hatást. Lelki mozivásznunkon felelevenednek személyes emlékeink, majd véget érni nem akaró fantasy vagy sci-fi filmként vallásos – és mitológiai képzetek masszája hömpölyög elő – félelemkeltő és magasztos jelenetek a legnagyobb badarságokkal kombinálódva. Az eufória, túlcsorduló optimizmus, parttalan együttérzés neptuni-jupiteri állapotait a szaturnikus valósággal való szembesülést követően a depresszió, kilátástalanság érzete válthatja fel, a kozmikus hullámverésben pedig nem csupán álmaink, hanem akár egész személyiségünk is hajótörést szenvedhet.

 

 

Még rosszabb a helyzet, ha a nem önhibánkon kívül, olyan sorsszerű tragédiák miatt, mint háború, gazdasági vagy természeti katasztrófák –  válunk a folyamat részeseivé, hanem mi is ludasok vagyunk benne. Mondjuk azért, mert kritikátlanul alkalmaztuk a különféle spirituális gyorstalpalókon összemazsolázott meditációs technikákat meg a többi instant megvilágosodás-maszlagot.  (bővebben :

Vízöntőkori újjászületés vagy tömeges elbutulás ?)

Pszichénk elvarázsolt erdejéből természetesen értékes fantáziák, ébrenlétünkben is hasznos álmok is előkerülhetnek, miként rálelhetünk az inspiráció, regenerálódás forrásaira is.

 

 

A szenvedélybetegségek, lelki zavarok -előidézte hallucinációk, illúziók, torzult valóságérzékelés azonban ugyanebbe a tartományba tartoznak, sok esetben pedig még a pszichológusok és a lélek más szakértői sem képesek megállapítani, hogy beteges vagy normális folyamatokról van-e szó, irracionális félelmeink minden valóság alapot nélkülöznek-e, vagy intuíciónk figyelmeztet jóval a baj bekövetkezte előtt. A következő időszakban tehát igencsak szilárdan kell gyökredznünk a föld elemben ha ép elmével szeretnénk kikeveredni pszichénk vízözönéből.

 

 

Jupiter – Plútó trigon: biztonságos szárazföld

 

 

Érmék ásza

Érmék Ásza -egy nagyhatású, 2009-es álmom alapján. A sárkány szimbolikája igen összetett, a középkori asztrológiában, alkímiában is szerepet játszott. Bővebben: A sárkány szimbolikája, A sárkány, mint egyéni szimbólum

   E diszharmonikus befolyások közepette a Jupiter – Plútó trigon energiái a kevés, de annál hatékonyabb segítő erő közé sorolhatók. (Mint a márciusi előrejelzésben is szó volt róla, 16 -án pontosult be, de 2015 októberétől 2016 július közepéig folyamatosan érezhető a hatása). Bár a fentebb felsorolt bolygóhatások meglehetősen törékennyé teszik az egyensúlyt, a Jupiter és a Plútó között kialakuló föld trigon megfelelő légkört teremt annak belátásához: miért is olyan fontos későbbi, testi – lelki egészségünk szempontjából, hogy megfelelőképpen leföldeljük magunkat. Ez utóbbi egyébként, mint a későbbiekben látni fogjuk, minden hiteles szellemi út alapfeltétele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A föld elem analógiái

 

 

A föld elem a tárgyi világot, az érzékelhető, megfogható valóságot, fizikai testünket, az anyag nyújtotta lehetőségeket és korlátokat jelképezi az asztrológiában. Átvitt értelemben mutatja a realitásérzéket, türelmet, kitartást, a lassú növekedésnek, tartós értékek létrehozásának kedvező feltételek megteremtését, a térben való tájékozódás képességét, gyakorlati, esetleg műszaki érzéket, azt az adottságot, melynek révén megkülönböztetjük, mi a megvalósítható és mi tartozik a fantázia birodalmába, ill. annak finom érzékelését, hogy a kívánatos változásokat csak elképzeltük vagy már saját magunk és mások számára is érzékelhető, tapasztalati valósággá formáltuk.

 

 

Utóbbi készség kifejlesztése különösen a boszorkánypalánták, varázslótanoncok és sámánnövendékek esetében volt kívánatos minden korban, a világ minden táján. A modern európai gondolkodásmódban ebből a szempontból is bizonyos hasadás érzékelhető. A jungi tipológia pl. a valóság észlelésének és kezelésének megfelelően négy alaptípust különböztet meg.

 

 

A gondolkozó típusok (az asztrológiában a levegős jegyűekkel – Ikrek, Mérleg, Vízöntő – mutatnak közös vonásokat) gondolataikon keresztül ítélik meg a világot, az érző típus (itt nem ennyire egyértelműek az asztrológiai párhuzamok, a különböző iskolák a vizes, pl. Rák, Skorpió, Halak és a tüzes , pl. Kos, Oroszlán, Nyilas típusokat is ide sorolják), mint neve is mutatja, érzelmi alapokon hoz döntéseket. Rokon-és ellenszenveit nem gondolkozási folyamatok, hanem zsigeri impulzusok, spontán reakciók táplálják. Az asztrológia föld elemével analógiába állítható érzékelő típusnak a világ az érzékelhetőn, tehát színeken, ízeken, hangokon, illatokon, formákon keresztül mutatkozik meg. Velük ellentétben az intuitív tipusok (esetükben megint csak megoszlanak az asztrológiai iskolák véleményei, egyes irányzatok a vizes szülötteket, mások a tüzeseket sorolják ide) jóformán nem is érzékelik a külvilág tényeit, hanem a látható mögötti jelenségeket kutatják. Ők azok, akik Michelangelohoz hasonlóan meglátják a szobrot a kőben, valamilyen helyzetben, emberben rejlő lehetőségeket és kockázatokat, de meglehetősen bumfordin mozognak a fizikai világ tényei között. Rosszul tájékozódnak pl. a térben, nincs sok gyakorlati érzékük, míg az érzékelő típusok szélsőséges változatai csak a megfoghatót veszik észre, de vakok az e mögött rejlő értékekre.

 

Hétköznapi mágia

 

 

varázserdőA kétféle érzékelés között nem volt ilyen éles különbség sem az archaikus kultúrákban sem a természeti népek körében. Aki spirituális útra lépett, mágiával, boszorkánysággal akart foglalkozni, vagy sámáni elhivatottságot érzett, még az átlagembernél is otthonosabban kellett mozognia mindkét tartományban.

 

 

Meglehet, a mai őserdei varázsló és a középkori alkimista, falu boszorkánya vagy a Paracelsushoz hasonló orvos- zseni különböző kulturális – társadalmi háttérből jött, de valamennyiüknek sokkal mostohább természeti feltételek között kellett elboldogulnia mint amit mi megszoktunk. Ahhoz, hogy ilyen körülmények között egyáltalán életben maradjanak, jó adag gyakorlati érzékről kellett tanúságot tenniük: tudniuk kellett tájékozódniuk a természetben, ismerniük kellett a gyógynövényeket, bizonyos, a fizikai test élettana és anatómiája ismeretét feltételező gyógyászati eljárásokat – pl. masszázs, csontkovácsolás, sebek ellátása, stb. Módszereiknek pedig, akár látomásokon, megérzéseken, akár egzaktabb felismeréseken alapult, a gyakorlatban is működniük kellett, különben nem űzhették volna mesterségüket, a kis közösség nem bízta volna rájuk sorsát.

 

 

Hasonlóképpen, a leendő sámán „karrierje” az őrülethez hasonló tünetcsoporttal kezdődik, de éppenséggel az különbözteti meg az elmebetegtől, hogy saját magát kikúrálva keveredik ki a válságból.. Tanulmányai, majd gyógyítói praxisa csak ezt követően kezdődhet el. Életkörülményeinek köszönhetően pontosan ismernie kellett a természet árnyoldalait is, annak pusztító arcát. Tudnia kellett pl. hogy valamely növény hatóanyagának mekkora dózisa számít gyógyszernek és mi az, ami már öl, ahogy a mérgekre is ismernie kellett az ellenmérget. Akár saját maga, akár közössége túlélése érdekében is be kellett azonosítania a vihar, földrengés vagy egyéb katasztrófák jeleit is, mint ahogy azt is tudnia kellett, hogyan maradhatnak életben egymagában a vadonban. Sok “orvosságos ember” ugyanis pl. az észak amerikai naszkapi indiánok törzséből – hosszú heteken keresztül vándorolt egymagukban.

 

 

Mindezt azért fontos megemlíteni, mert e „szakmák” és önismereti utak mindegyike kapcsolatban van a Plútó ősprincípiumával, és így a természetnek azzal a sötét oldalával, amelyet Zeusz / Jupiter olümposzi világára összpontosító társadalmunk a szó szoros értelmében a pokolba száműzött. Márpedig a Plútó és Jupiter trigonjának energiái csak abban az esetben vezetnek el belső gyógyítónkhoz, ha az életre keltett belső képek és érzelmek áradatát a föld elem (Jupiter a Szűzben, Plútó a Bakban) realitásainak talajáról szemléljük, illetve ezekkel a gyakorlatban is kezdünk valamit.

 

 

 

A partot érés technikái

 

 

A Mágus - egy 2012-es álmom így "színezte át" a Mágus lapját

A Mágus – egy 2012-es álmom így “színezte át” a Mágus lapját

  A Jupiter – Plútó föld- trigonjának köszönhetően szerencsére rendelkezésünkre állnak azonban módszerek, melyek különösen alkalmasok testi-lelki egyensúlyunk megőrzésére. Ha eddig nem tettük meg, legfőbb ideje megismerkedünk – majd valamelyes gyakorlatot szereznünk a személyiségünkhöz illő földelési technikákban, ellenkező esetben a már eddig is nehezen elviselhető libikóka nyárra pokoli végleteket ölthet.

 

Bár a Jupiter- Plútó kapcsolat egyik legértékesebb lehetősége a képek szimbolikus üzenetének megértésében, majd gyakorlatba ültetésében rejlene, a fentebbiekhez hasonló helyzetekben elsősorban az elárasztott területeket kell újra szárazfölddé varázsolni.

1. A Bak és a Szűz minőségéből kifolyólag erre a legegyszerűbb tevékenységek a legpraktikusabbak. Legkézenfekvőbb kertészkedés, földművelés révén ápolni a kapcsolatot a föld elemmel. A zen kertek építése meditációs gyakorlatként is nagyon értékes, a környezetvédelem iránt elkötelezett Plútó pedig kegyesen fogadja öko- bio gazdaságban, természetvédelmi területen vállalt önkéntes munkánkat is.

2. Bármennyire nehezünkre esik is, fontos, hogy ügyködésünk erős fizikai igénybevétellel járjon. E tekintetben a megterhelő fizikai munkák (pl.a föld elemmel szintén összhangban levő építkezés, mezőgazdaság) épp annyira alkalmasak, mint a sport. (Bármennyire hasznos, feszültség oldó is az úszás egyébként, most csak olyan mélységekig merészkedjünk, amíg lábunk érintkezik a talajjal, a szaunázást pedig egyelőre kerüljük)

3. A meditációs technikák is sokat segítenek ilyenkor, de kerüljük a behunyt szemmel végzendő gyakorlatokat akárcsak a vizualizációt. A satipatthana típusú gyakorlatok, pl. lélegeztvételünkre, testérzetekre összpontosított figyelem viszont értékes segítséget nyújt, hiszen oly módon erősíti testünkkel a kapcsolatot, hogy ezáltal intuitív központunkkal is meghittebb viszonyt alakíthatunk ki. Ugyanezért jók a köldökünk tájékán levő erőközpontra, a tantienre összpontosító meditációs gyakorlatok, a csi kung, taichi és más harcművészetek, ill. a hatha jóga. Utóbbi, megfelelő pszichológusi ellenőrzés mellett pl. a szkizofrénia bizonyos eseteiben is eredményes lehet.

4. Étkezéskor a kimondottan föld típusú, zsírosabb, nehezebb ételek, pl. burgonya, hús, olajos magvak, sajtok, hajdina, köles fogyasztása ajánlott, – egy megfelelően végzett böjt kúra pedig a megszállottság – állapotokat is képes megszűntetni (nem véletlenül volt a gyászmunka része bizonyos, tradicionális kultúránkban,a világ minden táján) .
Ha azonban éppenséggel érzékenységünket kell növelni, hogy megkülönböztessük fontos benyomásainkat a haszontalanoktól, a húsmentes, könnyű, zöldség, gyümölcs és gabonafélékből összeállított étrendet részesítsük előnyben.
Magától értetődő, hogy a
tudat módosító szerek (alkohol, drog, nyugtatók), ajzószerek fogyasztása is kerülendő.

5. A Halakkal szemben álló Szűz princípium bevonásával fokozatosan úrrá lehetünk a belső káoszon. A jeggyel analóg takarítás, rendrakás, barkácsolás, valamilyen kézműves tevékenység, a természetben tett hosszú séták révén pl. nem csupán a külső stabilitásunkat nyerhetjük vissza.

6. Még ha egyébként hajlamosak vagyunk is a befelé fordulásra, átmenetileg kerüljük a magányt. Osszuk meg belső élményeinket, kételyeinket, szorongásainkat barátainkkal. Természetesen ezúttal is tanácsos megválogatni, kit avatunk bizalmunkba, és ne vonakodjunk a témában jártas szakértő (pl. pszichológus, életvezetési tanácsadó, jógaoktató, stb.) segítségét kikérni.

7. Ahogy kezdjük visszanyerni belső egyensúlyunkat, rajzoljuk le belső képeinket vagy adjunk nekik más kézzelfogható, kreatív formát (tudattalanunk tartalmait megjeleníthetjük agyagozás, szobrászkodás, esetleg versírás, zeneszerzés, tánc vagy bármilyen más alkotó tevékenység révén). Ezt követően fejtsük meg szimbolikus jelentésüket és járjunk utána, hogyan alkalmazhatnánk ezt hasznos, értékes formában mindennapjainkban).

A fentebbi módszerek természetesen „árvízvédelmi intézkedésként” is eredményesen alkalmazhatók, a jelen időszakban pedig különösen alkalmasok testi-lelki egyensúlyunk megőrzésére.
.

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

 

 

Márciusi előrejelzés

Amikor minden darabokra hullik: Szaturnusz – Neptun kvadrát

Újra a Nyilasban jár a Szaturnusz

Szaturnusz a Nyilasban : feloldódó valóságok

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

A mester hátratekint és értékel (retrográd Szaturnusz, 2015)

Karmikusan terhelt viszonyok (Szaturnusz – Vénusz kapcsolatok)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

Jupiter – Szaturnusz kvadrát

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Jupiter – Neptunusz szembenállás: modern népvándorlás ?

A Mars áthaladása a Skorpió és a Nyilas jegyén

Uránusz – Plútó kvadrát

Próbatételek életre – halálra (Uránusz – Plútó kvadrát)

Vulkán fölött (Uránusz  – Plútó kvadrát)

Az utolsó csattanás ( Uránusz – Plútó kvadrát 2016)

Az önismeret és az önámítás ösvényein

Vízöntőkori újjászületés vagy tömeges elbutulás ?

Veszedelmes viszonyok

Az örök háromszög

Sorsfordulók hírnökei (a nap-és holdfogyatkozásokról általában)

Párbeszéd álmainkkal

A sárkány szimbolikája

A sárkány mint egyéni álomszimbólum

 

Nap- Jupiter együttállás : siker, feltételes módban

 

 

 

 

 

 

Augusztus 26-ról 27-re virradóan a Jupiter együttállást képez a Nappal. Bár az asztrológiai szakácskönyvek hajlamosak automatikusan a nagy sikerekhez társítani ezt a bolygókapcsolatot, jobban tesszük, ha fenntartásokkal kezeljük az ilyesféle „recepteket”.

 

 

 

 

 

pénz

 

 

 

Az óvatosság több szempontból sem árt. Egyfelől azért nem, mert a Nagy Jótevő a takarékos Szűz jegyében nem osztogatja olyan bőkezűen javait, mint az Oroszlánban tette, a Nap – Jupiter együttállás pedig a lehetőségek túlértékelésére hajlamosíthat Talán mondani is felesleges, hogy eközben nagyvonalúan elsiklik a lehetséges buktatók felett azt a benyomást keltve, mintha hírből sem ismerné a mondást, miszerint az ördög a részletekben rejtőzik.

 

 

 

Másrészt, jóllehet már nem egzakt, még mindig erőteljesen érvényesül az egész augusztust, majd 2016 első felét is meghatározó Szaturnusz – Jupiter kvadrát befolyása (részletesebben a korábbi: a Jupiter és a Szaturnusz ciklusai, Jupiter – Szaturnusz kvadrát c. bejegyzések foglalkoztak vele). Mint az augusztus 25– i tőzsdei fekete hétfő eseményei mutatják, a 21-én bepontosult Nap – Szaturnusz kvadrát is érezteti még a hatását. A július 25 óta tolató Vénusz pedig folyamatosan arra figyelmeztet: ez nem a gazdasági fellendülés időszaka ( A dominók egyébként augusztus 14-én kezdtek el dőlni, amikor a kínai jüant leértékelték )

 

 

 

Rossz hírek (nemcsak) a tőzsdéről

 

 

 

china-stocks-dive-filippone-070815
Raymond Merriman, a világhírű tőzsdeasztrológus, aki az ázsiai pénzpiacok fekete hétfőjét is előre jelezte, az esemény kapcsán így ír a nyáron és kora ősszel érvényesülő bolygóhatásokról:

 

 

A múlt héten, a Vénusz retrográd időszakának kellős közepén teljes képet kaphattunk az ilyenkor jellemzően érvényesülő hatásokról. És ez a kép nem volt valami kecsegtető – talán csak a nemesfém-kereskedők gyönyörködhettek a látványban. Az arany értéke ugyanis 1167.90-re emelkedett a múlt héten a július 24-i (amikor a Vénusz hátraarcot vágott) 1072.30 – hez képest. Jó kérdés, kitart -e szeptember 6-ig – a Vénusz direktbe fordulásáig – is a szárnyalása? (…)

 
Ebben az esetben a Vénusz hátráló mozgásának az a tulajdonsága a legszembetűnőbb, hogy hatására törés érzékelhető a társulásokban, illetve a bolygó hatása alatt álló gazdasági tényezőkben és a pénzpiacnak ezekre adott reakcióiban. A Vénusz a kapcsolatokat és a megfeleléseket (a szerző korrespondenciákat ír, amely az analógiás megfelelések tanaként ismer az asztrológia meg a többi hermetikus hagyomány – ford. megj) uralja. A kapcsolatok változásokon mennek keresztül: a korábbi minták újabbakká alakulnak, vagy a régiekkel homlokegyenesen ellentétes mintázatokba rendeződnek.

 

 

A múlt héten részletesen tárgyaltuk mekkora jelentősége van a jüan leértékelésének. A kínai valuta leértékelése az első lépése lehet egy olyan folyamatnak, amely a jüan és a dollár árfolyama közötti közvetlen, rögzített kapcsolat megszakadásához vezethet.

 

 

 

 

 Financial-disaster-money-as-a-tornado1  (…) Szintén a múlt héten írtam : „Figyelmünk most a súlyos geokozmikus hatásokban bővelkedő, augusztus 13- szeptember 18 közötti időszakra irányul. E befolyások kavalkádjából két jelentős mintázat körvonalazódik. Az első a Napé, amely rávilágít , mi mindenre számíthatunk, amikor összeáll a Jupiter, Szaturnusz és Neptun T kvadrátja (bővebben : a Jupiter a Szűzbe lép bejegyzés végén – ford megj.). A sort az augusztus 21-én bepontosuló Nap – Szaturnusz kvadrát nyitja meg, ezt követi az augusztus 26-i Nap – Jupiter együttállás és az augusztus 31-i Nap- Neptun szembenállás zárja.

 

 

Ez ízelítőt ad a szeptember 17-i Jupiter – Neptun szembenállás (akkor a Merkúr is hátraarcot vág) valamint a 2015 november – 2016 szeptember között érvényesülő Szaturnusz- Neptun kvadrát hatásairól is. Nos, ha ez a szeptember közepi fejlemények előjátéka, sokkal valószínűbb, hogy a helyett a „mesebeli bőség” helyett, amelyet oly szívesen társítanak a JupiterNeptun kapcsolatokhoz, inkább pánikot és hisztériát tapasztalunk majd. Ez ugyanis a Jupiter – Neptun dinamikák másik oldala.

 

 
A közelgő, változó jelekben létrejövő Jupiter – Szaturnusz – Neptun kvadrát hatásából legközelebb a jövő héten (ez egy múlt heti bejegyzés – ford. megj) kaphatunk jókora adag kóstolót. Augusztus 26-án ugyanis a Nap együttállást képez a Jupiterrel. Kettőjük kapcsolata rendszerint emelkedő tőzsdei árfolyamokra utal, de egy tőzsdei összeomlás kellős közepén inkább a részvények tömeges kiárusítására utal. Augusztus 29-én, teliholdkor a Halak Hold majdnem szoros együttállást képez a Neptunnal. A hittel, bizalommal kapcsolatos témák a Neptun analógialáncához tartoznak, akárcsak az a kontroll elvesztésének az életérzése is. És úgy tűnik, a tőzsde kezdi elveszíteni a pénzintézetek vezetőibe és a politikai elitbe vetett bizalmát.”

 

 

 

 

 

“Érmék Ásza” : összhangban a föld elemmel

 

 

 

Ermek AszaTermészetesen azok, akik tisztában vannak a föld elem természetével és a hozzá társítható feladatokkal, sok jót is kihozhatnak ebből a bolygókapcsolatból.

 

A föld elem ugyanis testünk, anyagi világunk, fizikai szükségleteink jelképe, fejlődési folyamataink táptalaja és kiindulópontja. Az ötletek az intuíció isteni szikráiként pattannak elő (tűz elem) , de ahhoz hogy meg is valósítsuk őket, vagy érzelmileg (víz elem) kell fontosaknak lenniük vagy valami értelmes (levegő elem) célt kell szolgálniuk. Konkrét, mások számára is érzékelhető formát azonban csak a föld elem révén ölthetnek. Az alkotó folyamatok időnként csakugyan annyira fáradságosak, mint a termőföld megművelése, legyen szó akár műalkotásokról akár üzleti projektekről.

 

 

Ha egyáltalán lehet ilyen asztrológiai párhuzamot vonni, a Szűz Nap- Jupiter együttállás karakterének leginkább az Érmék Ásza lapja felel meg a Tarot Kis Arkánumából. Míg az Érmék pénzügyekkel, a test dolgaival, társadalmi pozícióval, kézzelfogható eredményekkel, anyagi biztonsággal állnak kapcsolatban, az Ászok a bennünk szunnyadó lehetőségeket jelölik melyeket fel kell ismernünk és ki kell bontakoztatnunk.

 

 

„ Ennek megfelelően a lap a gyarapodás, bőség, sikeres üzletek, termékeny talaj megszerzésének, birtoklásának lehetőségére utal. Még az általa jelölt elvont értékek kiaknázásához is szükségünk van gyakorlati érzékünkre. Máskor anyagi juttatást, nyereményt, ajándékot jelez. Az Érmék Ászához társítható üzleti ajánlatok, kereseti, befektetési lehetőségek jó csillagzat alatt születnek, akár tartós gyarapodást, biztos anyagi hátteret is eredményezhetnek. Eközben ne feledkezzünk meg testünkről sem: gondoskodjunk róla szeretettel, élvezzük a földi javakat, szükség esetén pedig ne riadjunk vissza a kétkezi munkától sem.

 

 

A kártya által jósolt sikerek, értékek azonban nem pottyannak csak úgy az ölünkbe. Fel kell fedeznünk őket, kibontakoztatásukért pedig keményen, szorgalmasan meg kell dolgoznunk. A szárnyaló képzeletnek, kalandvágynak ez esetben legfeljebb annyi szerep jut, hogy még legnagyobb szabású ötleteinket is mernünk kell megvalósítani a gyakorlatban. Eközben azonban a realitás talaján kell maradnunk, használnunk kell józan paraszti eszünket, testi adottságainkat, velünk született készségeinket.” (részletek Tarot tanfolyamomból )

 

 

 

Ha a fentebbi módon látunk teendőinkhez jó esélyeink vannak a sikerre. Ebben most bizonyos bolygóhatások is segíthetnek. A józan Szűz egészséges optimizmussá szelídíti a Jupiter gyakran minden alapot nélkülöző derűlátását, és kitartást, gyakorlati érzéket ad a nagy álmok valóra váltásához is. Így, tevékeny közreműködésünkkel, tudatossággal nagyon szerencsés is lehet ez a formáció. A nyerési esélyeket a szintén 26-án bepontosuló Merkúr – Szaturnusz szextil is növeli (Szűz – Skorpió 28°) . Amikor a Szűz Merkúr analitikus képességei a Skorpió Szaturnusz kitartó, alapos és mélyreható megközelítésmódjával ötvöződnek, olyan szerződések és megállapodások születhetnek, melyek hosszú távon is garantálják a korrekt, sikeres együttműködést. Ez a bolygókapcsolat a logikára, valóságra, időbeli megvalósíthatóságra, minőségi teljesítményre helyezi a hangsúlyt, így valószínű, hogy a most elkezdett vagy lezárt projektek maradandó értékeket hoznak létre, a döntések hosszú távra szólnak.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

 

 

 

Augusztusi előrejelzés

Nyomás alatt: Nap – Szaturnusz kvadrát

Jupiter – Szaturnusz kvadrát (Jamie Partridge)

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai

A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén

A Vénusz hátraarcot vág (Jamie Partridge)

Vénusz az Oroszlánban : végzetes szerelmek – pénzügyi végletek

Ami a csillagokban áll (hogyan “működik” az asztrológia)

Mit árul el a Tarot?

 

%d blogger ezt kedveli: