asztropressz

Kezdőlap » Posts tagged 'Jupiter a Mérlegben'

Tag Archives: Jupiter a Mérlegben

Reklámok

A Jupiter direktbe váltott: szerencse, feltételes módban

 

Június 9-én, a  Mérleg 13°12‘ -án abbahagyta tolatását és vált direkt stacionáriusba váltott a Jupiter. A Nagy Jótevő július 3-án indul el előre és szeptember 9-én lép ki a retrográd árnyékból. A változás jelei azonban már most is érzékelhetők: a depressziót, alacsony energiaállapotokat most idealizmus, inspiráció és önbizalom váltja fel. A tudásszomj, az igazság keresése, a hit, az optimizmus, bizalom nagy ösztönzőerő lehet most. Sajnálatos módon a Jupiter árnyoldalai is nyomatékosabban érvényesülnek: az előítéletesség, dogmatizmus, elitizmus, álszentség, az önteltséggel párosult felszínesség, pazarló hajlam, demagógia komoly problémákat okozhat a következő hónapokban.

 

 

A Jupiter általános jelentéstartalma

 

A hagyományos asztrológia Fortuna Maior-ként, azaz a Nagy Szerencse őselveként tiszteli a Jupitert.Személyi horoszkópban egyebek mellett hit, bizalom, önbizalom jelölője. A jogérzék, morál, magasabb igazságok princípiumaként a Jupiter a képlet tulajdonosának világnézeteiről, etikai érzékéről – vagy éppenséggel ennek hiányáról is felvilágosítást ad, akárcsak a valláshoz való viszonyulásról, szintetizáló képességéről, életbölcsességéről, felsőbb fokú tanulmányok, nagyobb utazások lehetőségéről, optimista beállítottságról, humorérzékről, életörömről – vagy ezek hiányáról. Általában véve a Jupiter által érintett életterületeken (tehát abban a házban, ahol tartózkodik, amelyeket más bolygókkal alkotott fényszögei összekötnek ill. amelyek felett éppen áthalad) dolgok sokkal olajozottabban működnek, mint másokon.

Az általánosításokat azonban jobb elkerülni: a Jupiter egyike azoknak a princípiumoknak, amelyek esetén nagyon-nagyon mellé lehet fogni az asztrológiai „receptek” automatikus alkalmazásával. Hogy milyen szerepet tölt be a bolygó az adott személy életében azt minden esetben kizárólag a teljes születési képlet átfogó vizsgálata döntheti el.

A bolygó árnyoldala személyes szinten elsősorban a jupiteri túlzásokban mutatkozik meg. Amennyiben a terjeszkedés nem tud szellemi szinten megvalósulni, zabálásrohamokat, ennek megfelelően pedig túlsúlyt eredményezhet, de a mértéktelenség más formában is destruktívvá válhat. (pl. ivás, költekezés, mindenféle típusú pazarlás, kicsapongás, tartalékok elprédálása, stb. ) Az arrogancia, felületesség, a túlzásba vitt öntörvényűség szintén problémákat okozhat (utóbbi akár testi szinten is, sejtburjánzás, különböző, legtöbbször jóindulatú daganatos betegségek formájában is), akárcsak a fanatizmus, dogmatikus vakhit, álszentség, jogi túlkapások.

A mundán asztrológiában a Jupiter a joggal, törvényalkotással, jogi egyetemekkel – és általában a felsőoktatással, az igazságszolgáltatás intézményeivel áll kapcsolatban , egyszersmind, a világnézet, vallás jelölőjeként egyházakkal, egyházi méltóságokkal, a világi életben is fontos, főleg külsőségekre, reprezentációra szorítkozó vallásos ceremóniákkal, tisztségekkel. Külfölddel, nagy utazásokkal, tengeren túli országokkal való analógiái miatt az idegenforgalommal, turizmussal is kapcsolatba hozható, akárcsak a szórakozást, kikapcsolódást szolgáló intézményekkel.

A Jupiter 2016 szeptember 9 – 2017 október 10 között tartózkodik a társulások, partnerségek jegyében, a Mérlegben. Ezzel a tranzittal egy tavaly őszi bejegyzés foglalkozott nagyon részletesen.

Irányváltás: lehetőségek és buktatók

 

A Nagy Jótevő február 6-tól június 9-ig tartó tolatásának időszaka alatt külső terjeszkedés helyett a belső értékek gyarapításán volt a hangsúly (némelyeket a szerencse látszólagos elpártolása ébreszt rá ezek fontosságára). Az ilyenkor aktuális feladatok (hiedelmek, eszmék felülvizsgálata, a meglévő ismeretek frissítése, bővítése, stb) teljesítése messzebbre vezetett, mint vadonatúj területekre merészkedés. ( Az asztrológiai hagyomány szerint a Jupiter tolatásának időszakában nem jó ölet nagyobb utazásokba, tanulmányokba, projektekbe kezdeni, jogi ügyeket bonyolítani). Az újfajta megközelítésmódokból, a régi hiedelmek, eszmék, ideológiák megkérdőjelezéséből új világkép, új lehetőségek bontakozhatnak ki, mire a Jupiter direktbe fordul.

Amennyiben sikeresen feleltünk meg az időszak támasztotta követelményeknek, a Jupiter direktbe fordulását követően a szerencse is szövetségesünkké szegődik. Eddig vontatottan haladó ügyeink most egycsapásra felgyorsulhatnak (főleg tanulmányokkal, utazásokkal, hosszabb távú tervekkel kapcsolatosak). Látókörünket egy váratlan utazási lehetőség, külföldi munkák, ismeretségek révén szélesíthetjük. Ez valószínűleg az anyagiakra is kedvező hatással lesz. (Az asztrológiai receptkönyvek szerint a Mérlegek és a szintén levegős Ikrek, Vízöntők, a tüzes karakterek közül pedig az Oroszlán és a Nyilas profitálhatnak a legtöbbet ebből a tranzitból. Azok, akiknek képletében a Kos princípium hangsúlyos, több feszültséggel élik meg ezt az időszakot).

Azonban, ha a tolatás ideje lazsálással telt, álmaink túlságosan elrugaszkodtak a valóságtól, túlságosan mohók, gátlástalanok voltunk, a direktbe fordulást követően a számlát is törleszteni kell. A mulasztások és hiányosságok következményei különösen abban az időszakban lehetnek zavarók, amíg a Jupiter a retrográd árnyékban halad. ( Szeptember 9-én, a Mérleg 23°08 -án kerül ki a retrográd árnyékból)

Egy bolygó retrográd vagy direkt stacionáriusba váltása azoknak az életében hoz jelentősebb változásokat, akiknek képletében együtt áll egy másik bolygóval. A receptkönyvek szerint pl. ha egy női horoszkópban a Jupiter épp a Napon, Marson, Vénuszon fordul direkt stacionáriusba, az illető nagy eséllyel találkozik egy hosszabb távú partnerrel. Férfi esetében ugyanez történik, ha a Jupiter irányváltására a képlet Holdján vagy Vénuszán kerül sor. (Persze itt sem alkalmazható mechanikusan a recept: hogy van -e ilyesmire kilátás, a képlet egésze, az adott év direkciói és szolárja dönti el. Mi több, mint később lesz szó róla, egy erőteljes Jupiter – hatás akár válást, szakítást is jelenthet.

A sikerreceptek azonban még kedvező Jupiter-befolyásnál sem alkalmazhatók automatikusan. A Nagy Jótevő ugyan sokféle könnyebbséget hozhat (akár még nagyobb összegű nyereményeket, ajándékokat is), a tartós eredmények elérése érdekében energiáit tudatosan kell kezelni, a megfelelő irányokba terelve őket. Ennek híján akár csőd, pénzügyi összeomlás is lehetséges. Jelen esetben ez fokozottan igaz, hiszen a direkt stacionáriusba váltástól a retrográd zóna elhagyásáig terjedő időszak akadályverseny jellegű. Június 9-én, a direktbe fordulás napján ugyanis a kártékony Algorabbal állt együtt, kojunkciójuk hatása pedig a hónap későbbi szakaszaiban is érvényesül, július folyamán egy, az év első három hónapjában oly sok drámai fordulatot jelző kardinális T-kvadrát hasonló másik formáció részévé válik, Plútóval képezett kvadrátja pedig augusztusban pontosul be újra. Jó hír, hogy szeptember 9-én a jótékony Spica állócsillaggal együtt állva lép ki a retrográd árnyékból. Ez a kedvező hatás arra utal, hogy aki sikeresen vette az elmúlt hónapok akadályait, most valódi sikereket könyvelhet el.

 

Vesszőfutás retrográd árnyékban

 

Az Algorab hatása

Az alábbi részletek a máskor is idézett Jamie Partridge: Algorab Star című cikkéből származnak

 

„Az Algorab állócsillag (Mérleg 13° 27′) egy halvány, sárga- bíborvörös kettős csillag a Holló (Corvus csillagkép) jobb szárnyán. A név az arab ” al-ghuraab“-ból származik, ami hollót jelent. Mars- Szaturnusz természetű: rosszindulatú, fondorlatos, tolvaj, könyörtelen, ördögi, visszataszító, hazudozó. Balesetek, hirtelen halál veszélye. A guberálással, utcasepréssel is összefüggésbe hozzák. Az MC-n állva emelkedést hozhat katonai pályán, amit végül bukás követ.Destruktívvá, rombolóvá, gonosszá , ellenszenvessé, hazudozóvá tesz. [1]

És valóban, rajta keresztül a Mérleg bajkeverő oldala is megmutatkozhat. Ahogy a Holló is rájött: ha kifizetődőbb egy jó kifogást találni, már nem is olyan fontos ragaszkodni az igazsághoz. Ha jól aspektált, nem túl jelentős csillag, de rengeteg gondot okozhat, ha problémás bolygókkal kerül kapcsolatba. [2]

Algorabnak, a Hollónak szaturnikus természete van, és föleg akkor jelenthet akadályt, ha a szaturnikus hatások egyébként is túlsúlyban vannak. A késéseket, korlátozásokat kudarcok, veszteségek, a dolgok ügyetlen kezelése, általános ellenségesség okozza. I. Ferenc József képlete jó példa erre. Az Algorab együtt áll az aszcendensével, és életén végig is kísérte a balszerencse. Az sem jó, ha a Nap és a Hold állnak vele együtt, különösen, ha a fővilágítók támadottak.(…) Ha az Algorab együtt áll a Nappal vagy valamelyik kártevő bolygóval, állítólag nehezen elkerülhető balesetekre vagy sérülésekre hajlamosíthat. [3]

Az Algorab állócsillag és a terrorista támadások
Beszéltem néhány fiatal horvát astrológussal, akiknek feltűnt, hogy a horvát függetlenségi háború (1991 – 1995) idején elkövetett gyilkosságok, támadások során aktiválódott az Algorab s e háború óta is kimutatható a hatása az újságírók és a politikusok elleni támadásokban, gyilkosságokban. .Ők ezt a nevet adták ennek a csillagnak: “Ölj vagy téged ölnek meg” . Robson szerint az Algorab időnként agitátorrá teszi a szülötteket. Tanulmányoztam néhány korábbi Algorab- együttállást és tényleg kapcsolatba hozható a terrorizmussal.

1981 október 6-án, amikor Anwar Sadatot, Egyiptom elnökét meggyilkolták, a Nap (07′) és a Szaturnusz (20′) az Algorabon állt.”A gyilkosságra felszólító fattwát Omar Abdul Rahman egyházi vezető adta ki, akit a Világkereskedelmi Központ elleni 1993-as merénylet kísérlet miatt később elítéltek az Egyesült Államojkban. ” 1993. február 26-án, amikor bomba robbant a Világkereskedelmi Központban , a Jupiter együtt állt az Algorabbal (04′) .2001.szeptember 11-én, amikor az első repülőgép nekiment a világkereskedelmi Központ ikertornyainak, az Algorab együtt állt az esemény képletének az ascendensével (56′) és a Merkúrral (52′).”

 

Partridge cikke több éves, de az azóta történt fejlemények is e megfigyeléseket igazolják. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ugyanis 2014 tavaszán erősödött meg annyira, hogy 2014 júniusában már saját kalifátust is kikiáltson és megkezdje horrorshowját a Közel – Keleten és a nagyvilágban. 2014 első hónapjait egy kardinális nagy kereszt uralta, melynek egyik eleme, a Mars éppenséggel az Algorabbal állt együtt. A Nagy Kereszt 2014 áprilisában vált egzakttá. Ezzel a témával nagyon sok blogbejegyzés foglalkozott. (Iszlám Állam horoszkópját l. a Próbatételek életre-halálra bejegyzésben)

Figyelembe véve, hogy az év elején akkora felfordulást okozó kardinális T-kvadrát hatása még mindig érezhető, a Jupiter és a Plútó közötti kvadrát pedig augusztus 4-én válik újra egzakttá (korábbi bepontosulások: 2016. november 24, 2017. március 30) , biztosra vehető, hogy erőszakos eseményekben továbbra sem lesz hiány. Rossz Jupiter- állás vallási/ideológiai elvakultságra is utalhat, a Plútó pedig nem csupán a regeneráció, hanem a szélsőségek princípiuma is. Mint az Állandóság a változásban című tavalyi bejegyzésben szó volt róla, kettőjük kvadrátja kimondottan kedvezhet a terrorcselekmények megszaporodásának. A helyzetet súlyosbítja az is, hogy a Mérleg Jupiter valódi megoldások helyett inkább a szőnyeg alá söpri a problémákat, erélyes fellépés helyett látszatintézkedéseket hoz, a valódi bűnösök helyett pedig sok esetben az egészséges önvédelmi reflexekkel rendelkezőket szankcionálja. E téren javulás csak akkor várható, amikor 2017 októberében átlép a Skorpióba. A Plútó uralma alatt a törvények már a realitásokhoz fognak igazodni és, a megszegésükkel járó következmények miatt nagyobb elrettentő erővel is bírnak majd (különösen azt követően, hogy a Szaturnusz is belép otthonába a Bakba). Ebben az időszakban remélhetőleg nem csupán a tettesek, hanem a nekik falazók is példás büntetésben részesülnek. Sajnos addig még jó néhány, az elmúlt évekbeliekhez  hasonló tragédiának kell megtörténnie.

A biztonsággal, önvédelemmel, különböző természetű szélsőségekkel kapcsolatos témák június vége- július folyamán, amikor a Jupiter erőpróbáló fényszögeket képez a Rákban haladó bolygókkal ( Mars, Merkúr, Nap), és a Rák – Mérleg – Bak jegyeket összekötő újabb kardinális T-kvadrát is aktiválódnak, egyre inkább előtérbe kerülnek. A feszültség augusztus folyamán tetőzik, amikor újra bepontosul a Jupiter – Plútó kvadrát (aug.4), egyszersmind egy teljes holdfogyatkozásra (aug 7) és teljes napfogyatkozásra (aug 21) is sor kerül. Bár ezek az eklipszek Magyarországról nem láthatók, hatásukat meg fogjuk érezni.

 

Neptun – Jupiter kvinkunx: a könnyebbik út ?

 

Szűkebb környezetben az Algorab rossz hatásai megkeseredettség, mások sikereire való féltékenység, lopás, kapzsiság formájában érvényesülhetnek. A május és június folyamán is ható Neptun – Jupiter kvinkunx tovább erősíti az állócsillag kártékony befolyását. Bár a 150°-os fényszög egymással nehezen összehangolható princípiumokat köt össze, a diszharmonikus Mérleg és a Halak típus közös vonása, hogy mindketten hajlamosak arra, hogy a dolgok könnyebbik végét fogják meg, elkerüljék a konfrontációt, az érdemi erőfeszítéseket, a nyomásra és/vagy a különböző kihívásokra, frusztrációra túlevéssel, túlzott alkohol-és drogfogyasztással, lehetőségeiket meghaladó költekezéssel reagáljanak. A függőségek különböző típusai, az egyéniség feladása is jellemzők lehetnek.

 

Mézeshetek vagy pár-bajok ?

 

Mivel a Mérleg hagyományosan a házasság és társulások jegye, társas kapcsolataink különféle típusai továbbra is előtérben maradnak. Ez azonban még a Vénusz (a Mérleg ura) viharos retrográd időszakának elmúltával és a Jupiter direktbe fordulását követően sem jelenti feltétlenül az esküvők és különféle együttműködési szerződések dömpingjét. A Jupiter ugyanis, mint mindent felnagyító bolygó, a párkapcsolat hiányosságait is jobban megmutatja, így az Uránusszal és Plútóval képezett erőpróbáló fényszögei idején súlyos plútói pofonok és uránuszi kitörési kísérletek zúzhatják szét naiv idealizmusát. (Erre idén télen- tavasszal már sor került néhányszor, de ha maradtak elvarratlan szálak, vagy a felek nem okultak az eddigi tapasztalatokból, még bőven jöhet repeta).

Így, ha a párkapcsolatot csak üres formák, kölcsönös függőség tartotta össze, esélyt sem adva már az egyéni fejlődésre, valószínűleg széthullik. Azok a párok azonban, akik elviselik a külső körülményekből és a személyiségük változásából fakadó nyomást, még jobban összekovácsolódnak. Bármilyen fajta kapcsolatról legyen is szó, a Mérleg Jupiter nagy hangsúlyt helyez az olyan témákra, mint a korrekt bánásmód, érdekek kölcsönös tiszteletben tartása, párbeszéd, méltányosság, kompromisszumkészség.

Azonban, mint mindig, ezek az erények most is átcsaphatnak ellentétükbe. E békeszerető jegy híres kompromisszumkészségéről és a társfüggőség határát súroló együttműködési készségéről (bővebben : Jupiter a Mérlegben) . Ez olyan formában is megnyilvánulhat, hogy a legmesszebbmenőkig hajlandó a szőnyeg alá söpörni akár a legnagyobb problémákat is, hogy összetartson egy házasságot, egy békeszerződést, vagy valamilyen más, valójában már egyik javát sem szolgáló társulást.

Esetleg, pánikba esve az egyre szembetűnőbb törésvonalak láttán, épp most akar ilyeneket megkötni. Minél élesebben rajzolódnak ki ezek a vonalak, annál nagyobb áldozatokat hoz: éjt nappallá téve tárgyal, asztalhoz ültet olyan feleket is, amelyek érdekei annyira ellentétesek, hogy a kompromisszum fel sem merülhet közöttük. Amikor mások szakítani szoktak –vagy legalábbis alapjaiban újragondolják kapcsolatukat – ő látványos esküvővel adja ország-világ tudtára, hogy nagyobb rendben már nem is mehetnének a dolgok kettőjük között.

Nos, a párhuzamosan érvényesülő plútói, uránuszi hatások szinte garantálják az ilyen manővereket követő robbanást. Vagy, ha nagy-nagy energia befektetéssel, áldozatok árán ez mégis megelőzhető, a szövetség működtetése olyan kompromisszumokat igényel, amely hosszú távon alapjaiban károsítja minden érintett fél életminőségét. Azonban még ebben a „legjobb” esetben is csupán egy nagyon törékeny egyensúlyról van szó, amelynek fenntartásához olyan erőfeszítéseket kell tenni, amely sokkal értékesebb fejlődési lehetőségek elől szívja el az energiát. A szétesés pedig idővel még mindig bekövetkezhet.

 

A siker titka: felnőni a feladathoz

 

  Természetesen a fentebbiek nem jelentik azt, hogy ne lehetne előnyünkre fordítani a bemutatott hatásokat. A T-kvadrátoknak, különösen kardinális változatuknak épp az a lényegük, hogy az egyensúly felborul, de ez egyszersmind cselekvésre is sarkall. A dolgokat nem lehet annyiban hagyni, feltétlenül kezdeni kell valamit a helyzettel, vonakodás esetén pedig az élet állít kész tények elé, amelyekre tetszik vagy nem tetszik, reagálnunk kell.

Mivel egyidejűleg kedvező hatások is érvényesülnek, számos lehetőség adódik arra is, hogy a legjobbat hozzuk ki a kezdeti felfordulásból. (Tartós hatás a Szaturnusz és az Uránusz trigonja, valamint az a Szaturnusz – Jupiter szextil, amely csak augusztus 27-én pontosul be újra, de 2016. november 11 – 2017 január 24 között már megtapasztalhattuk jótékony befolyását, időszakos az Ikrekben haladó Vénusz – Jupiter trigon, az Oroszlán Nap, Oroszlán Mars, majd Oroszlán Vénusz – Jupiter szextil a nyár folyamán).

Ilyformán a helyzetek, amelyekkel találkozunk leginkább a Tarot Botok 5 lapja által jelzettekre emlékeztetnek. A Botok 5 típusú szituk idegesítő eseménysorozatokkal kezdődnek, de aztán annál biztatóbban folytatódnak. Hogy végül jóra fordulnak-e a dolgok, saját hozzáállásunk dönti el. Ezek a vizsgahelyzetek ugyanis csak azok számára teljesíthetők sikeresen, akik ténylegesen birtokában adott készségeknek és ismereteknek. Ez menet közben egész biztos kiderül. A lényeg: felvenni a kesztyűt, sportszerű eszközökkel harcolni, akkor is vállalni a feladatot, ha nem lehet egycsapásra megoldani, hajlandónak lenni olyan lépések megtételére is, amelyek (jó értelemben) felrobbantják eddigi tapasztalataink korlátait, aktívan küzdeni a probléma megoldásáért.

 

 

Kapcsolódó:

 

Júniusi előrejelzés

Jupiter a Mérlegben

Állandóság a változásban vagy pusztító szélsőségek ? A kardinális T-kvadrát elemeinek (Jupiter- Plútó kvadrát, Uránusz – Plútó kvadrát, Jupiter – Uránusz szembenállás) és az ezeket kiegyensúlyozó, ún. segítő fényszögeknek (Szaturnusz – Uránusz trigon, Jupiter – Szaturnusz szextil) részletes bemutatása.

2017: Káli istennő éve? 

Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek (2014 tavasz, kardinális nagy kereszt)

Régebbi közlések gyűjteménye

 

Párkapcsolat

 

Valóban szereted magad ?

Most talán belátod, mennyire értékes vagy !

Aphrodité a tükörbe néz: általános tudnivalók a Vénusz retrográd időszakáról

Az örök háromszög

Duálok, ikerlángok és társaik

Illik hozzám  a párom ?

 

Reklámok

Október, 2016

Szükségszerű irányváltások

 

Újholddal kezdődik október, mintegy megerősítve, hogy eljött a régóta  esedékes irányváltás ideje. Ez azonban nem ígérkezik zökkenőmentesnek.

 

osz-hid-magany

 

A két fővilágító budapesti idő szerint szombat hajnalban, 1:12’-kor találkozott egymással a Mérleg 08°15′ -án. Hogy kinél hol esedékesek a leginkább a változások, attól függ, hogy képlete melyik területe áll ebben a jegyben. Általánosságban véve azonban elmondható, hogy a társulások, partnerségek, a külvilággal való kapcsolat témáiban számíthatunk új fejleményekre.

Bár a fényszög már nem pontos, az újhold laza együttállást képez a Jupiterrel, így a légkört optimizmus, derű, hit hatja át. Erős késztetést érzünk (és a külvilágban is belebotlunk „véletlenül” az ilyen lehetőségekbe), hogy új célokat tűzzünk magunk elé, tanulmányokba kezdjünk, konkrét és átvitt értelemben vállalkozzunk. Mivel az együttállás a Mérleg jegyében jön létre, szívesen kötünk új ismeretségeket, keressük a velünk egy hullámhosszon levők társaságát és az sem zavar, ha országok, kontinensek választanak el egymástól.

 

ujhold-2016-okt-1

Az ugyanaznap egzakttá váló Vénusz – Neptun trigon fogékonyabbá tesz belső világunk üzeneteire. Odafigyelve álmainkra, fantáziáinkra, esetleg valamilyen kreatív formában is megjelenítve őket sikeresebben ráhangolódhatunk a jövőbeli haladási irányokra, megérezhetjük, merre vannak a lehetőségek és hol számíthatunk buktatókra.

A pontos megérzések és a jó ítélőképesség, gyakorlatiasság most nagyon fontos. Bár oldódóban van az elmúlt hónapokban oly sok zűrzavart okozó Szaturnusz – Neptun kvadrát hatása, még mindig könnyen előfordulhat, hogy mégsem a megfelelő irányokba indulunk el, túlértékeljük lehetőségeinket vagy képességeinket, sóvárogjuk a sikert, de a szükséges áldozatoktól már visszariadunk.

macskajatek    Ennek veszélyét az újholddal laza együttállást képező Jupiter is növeli. Az optimizmus, a lelkesedés valóban nagyon fontos a sikerhez, de tényleges teljesítmény, gyakorlati szempontok nélkül a projekt kudarcba torkollhat. A tetszetős elméletek, nagy tervek lufiját pillanatok alatt kidurranthatja a realitások tüskéje, az ébredés pedig nagyon kellemetlen is lehet.

Mindez nem csupán a hónap első napjaiban, hanem később is benne van a pakliban. Az újhold-képletben ugyanis jelentős erőpróbáló fényszögek is érvényesülnek, amelyek a következő napokban , hetekben pontosulnak be, megteremtve a fentebbihez hasonló típusú tapasztalások feltételeit.

értelmes kockázatok

Sziklafalon gyakorló shaolin szerzetesek: értelmes kihívás

Természetesen ennyi dinamikus bolygóhatás mellett biztos, hogy kell valamilyen fajta változásokat eszközölni. Muszáj. Ha ugyanis csak ücsörgünk ölbe tett kézzel, elsodorhatnak az események. Amennyiben nem szánjuk rá magunkat a már régóta időszerű, nagy ugrásra, a sors taszít rajtunk. Azonban, ha a saját elhatározásból kezdeményezünk változásokat, valamelyest szabályozhatjuk a tempót,  megválaszthatjuk a irányt. Ellenkező esetben csak reagálunk. Ez persze nem csupán ezekre a napokra, hanem a hónap egészére igaz.

Ugyanakkor a kanyarokat sem vághatjuk le. Teljesen érthető persze, ha az elmúlt hónapok toporgását követően haladni akarunk (vagy a felhalmozódott problémák követelnek sürgető megoldást), új alapokra akarjuk helyezni kapcsolatainkat, új utakat keresünk, de az elhamarkodottságból rossz döntések fakadhatnak.

A Nap és a Szaturnusz október 4-én bepontosuló szextilje a hónap első napjaiban lehetővé teheti, hogy a lelkesedés és az optimizmus kitartással, valóságérzékkel párosuljon, tudatosan kezeljük kapcsolatainkat, a helyzeteket, amelyekkel szembetaláljuk magunkat, önmérsékletet gyakoroljunk.

meggondolatlan kockázatok

Túlbecsült képességek -meggondolatlan kockázatok

Nem lesz könnyű feladat, hiszen ezzel egy időben egy másik erőteljes hatás is érvényesül: a Mars és a Jupiter közötti kvadrát október 5-én válik egzakttá. Ez az október első 10-14 napját meghatározó bolygókapcsolat nagy lendületet ad, tettre ösztönöz, vállalkozó szelleművé tesz, egyszersmind erős túlzásokra is hajlamosíthat. Hatására az egészséges kockázatvállalási kedv a sors kísértésévé csaphat át, annak gyakorlati (a Bak, amelyben a Mars november 9-ig tartózkodik, föld jegy) következményeivel nem számolva. Ez sok későbbi konfliktus, hibás lépés forrása lehet. (A Vénusz és a Plútó közötti, ugyanaznap bepontosuló szextil talán tompíthat valamelyest a dolgok élén, így jó esetben nem öntjük ki  a gyereket is a fürdővízzel.)

7-én azonban, amikor a Nap kvadrátot képez a Plútóval, tovább fokozódhat a feszültség. Úgy érezhetjük, hogy identitásunkat, haladási irányunkat olyan, elemi erejű hatások kérdőjelezik meg, melyekre vajmi kevés befolyást gyakorolhatunk. Hatalmi harcok, övön aluli támadások, nehéz emberek, olyan kötélhúzások, melyeknek nincs igazi győztese – keresztezhetik utunkat. A kezelésükhöz szükséges eszközök hiánya persze elemi túlélőkészleteinket is aktiválhatja, úgyhogy a végén kellemes meglepetéssel tapasztaljuk: erősebbek vagyunk, mint hittük. Mielőtt élethalálharccá fajuló vitába bocsátkoznánk, azon is érdemes eltöprengeni: mindenáron azt akarjuk-e hogy nekünk legyen igazunk, vagy egy olyan egyezségnek örülnénk jobban, aminek köszönhetően a legjobban jövünk ki a helyzetből. Ez az erőpróbáló fényszög a nagyvilágban is komoly feszültségeket, erőszakos eseményeket jelezhet.

Ugyanezen a napon lép át a Merkúr is a Mérlegbe, ahol október 24-ig időzik. A jegy diplomáciai érzéke tompíthat a viták élén, bár a tőle szokásos szőnyeg alá söprési kísérletek most inkább súlyosbítják a problémát. Hiszen éppen arról van szó, hogy az előző hónapokban több-kevesebb sikerrel kikozmetikázott szépséghibák az előttünk álló hetekben igencsak észre vétetik magukat.

Október 11, amikor a Merkúr találkozik a Jupiterrel, és az azt követő egy-két nap csendesebbnek ígérkezik. Ez a fényszög kedvezően hathat a tárgyalásokra, szerződések megkötésére (persze, ez csak általánosítás, érdemleges következtetéseket csak a születési képlet egészéből lehet levonni. ) Aznap a Hold is a Vízöntőben jár, így elképzelhető, hogy a megfeneklett tárgyalásokat váratlan, kreatív megoldások lendítik túl a holtponton, egy villámutazás, egy jó beszélgetés a barátokkal oldja az előző napok feszültségét. Az ugyanezen a napon bepontosuló Mars- Neptun szextil hozzásegíthet ahhoz, hogy összhangban cselekedjünk megérzéseinkkel.

Emlékszünk? "Nem érdekelnek az aszteroidamezők, admirális. A hajót akarom és nem kifogásokat !" Darth Vader karaktere jó analógia egy sérülten működő Bak Mars-Plútó együttállásra :-)

Emlékszünk? “Nem érdekelnek az aszteroidamezők, admirális. A hajót akarom és nem kifogásokat !” Darth Vader karaktere jó analógia egy sérülten működő Bak Mars-Plútó együttállásra 🙂

    Október 13-án azonban, amikor a Merkúr és a Mars kvadrátja bepontosul, ismét puskaporossá válik a légkör. Nagy viták különösen azért törhetnek ki, mert a Bak Marsot felbőszíti, hogy a Mérleg Merkúr inkább kibújik a konfrontáció alól, bájolog, semmint szembenézne a tényekkel. Ahelyett, hogy megfogható eredményeket produkálna vagy beismerné, mi vezetett ezek hiányához, továbbra is kozmetikáz és kifogásokat keres. Az elméleti modellek köszönő viszonyban sincsenek a valós helyzettel –és még hosszan lehetne sorolni a súrlódási felületeket. A másnap bepontosuló Merkúr- Szaturnusz szextil valamelyest lehűti a kedélyeket és felcsillantja annak a reményét is, hogy önfegyelemmel, józan érveléssel, no és a gyakorlati megoldásokra való nyitottsággal orvosolhatjuk a helyzetet.

A Mars- Merkúr kvadrát egyébként nem csupán a szócsatáknak kedvez, hanem nagyon balesetveszélyes is, ezért közlekedés, utazások során nem árt az óvatosság.

Azonban látványos javulások a következő napokban sem várhatók, sőt csak akkor kavarodnak fel igazán. A 15-e is viharosnak ígérkezik, hiszen aznap pontosul be a Merkúr és a Plútó közötti kvadrát, a Nap pedig farkasszemet néz az Uránusszal. (Mint már annyiszor szó volt róla, az itt külön-külön tárgyalt hatások a valóságban összeadódnak, a bemutatott fényszögek együttesen érvényesülnek. Ez esemény-szinten azt jelentheti, hogy a hónap elején felmerült témák kapcsán egyre több a feszültség,a helyzetek robbanékonnyá –vagy,  jó esetben „csupán” nagyon mozgalmassá válnak. Emlékszünk, a hónap elején a Mars kvadrátot képezett a Jupiterrel most meg a 19-én bepontosuló Plútó-együttállás felé tart -így a hónap közepétől október utolsó napjaiig eszkalálódik a feszültség.   )

mars-uranusz-pluto-nyughtatlan   Nos, amikor a nagy lendületet, harci kedvet és kockázatvállaló hajlamot adó Mars – Plútó – Jupiter hatások  a Merkúr- Plútó kvadrát nyomásával párosulnak, nagyon nehéz önfegyelmet gyakorolnunk. Ilyen konstellációknál a ne szólj szám nem fáj fejem bölcsessége sokkal inkább megszívlelendő, mint máskor., csak nem biztos, hogy a gyakorlatban is alkalmazható. A valós problémákat ugyanis az eddigieknél is kevésbé lehet jó csengő frázisokkal, pótcselekvésekkel, kompromisszumokkal és struccpolitikával eltussolni. Sok esetben valóban életre- halálra megy a játék, és akkor, nincs mit tenni, életre- halálra meg kell küzdenünk, még ha ez “csak” verbális szinten is zajlik (Persze, a tettlegesség, az erőszak, brutalitás szűkebb – tágabb környezetünkben egyaránt megtapasztalható)

Ugyanezen a napon a Nap is szembenállásba kerül az Uránusszal. E bolygókapcsolat hatására kicsúszhat az ellenőrzés a kezünkből, csak a bizonytalanság a biztos, eddigi koncepcióinkat a legmeglepőbb fordulatok írhatják felül. Persze, ez sem jelent szükségszerűen kellemetlen fordulatokat, hiszen a kiszámíthatatlanság megnövelheti spontán reakciókészségünket, arra sarkallhat, hogy eredeti, újszerű, előítéletektől mentes megvilágításban szemléljük a dolgokat, az új nézőpontok pedig akár új utakat is megnyithatnak

 

Woman with umbrella over full moon background

Telihold a Kosban

A 16-i telihold ( bp.-idő: 06:23) még jobban felkavarhatja a kedélyeket. A telihold- képletben a fentebb bemutatott hatások is érvényesülnek.  A Kos 23°-án a Hold együtt áll az Uránusszal, miközben a Nap- Uránusz szembenállás hatása is erőteljesen érződik. Mint már sokszor szó volt róla, az újholdnál elkezdődött folyamatok eredménye a telihold fényénél mutatkozik meg igazán. A telihold valamilyen értelemben összefüggésben áll társulásainkkal, akárcsak a Mérleg jegye, ahol a Nap tartózkodik. A Kosban járó Hold, különösen az Uránusszal kapcsolódva az önmegvalósítás, egyéni érvényesülés kérdéseit helyezi előtérbe. Ezeket azonban egyensúlyba kell hoznunk mások érdekeivel és/vagy környezetünk elvárásaival is, ami nem könnyű feladat. Jelen esetben sokkal kevésbé, mint máskor.

Az elhamarkodott döntések, az elszabaduló indulatok rengeteg kárt okozhatnak szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt.  Persze, az is elképzelhető, hogy radikális és nagyon konkrét lépéseket kell tennünk, váratlan döntéseket kell hoznunk vagy váratlan helyzetek hoznak döntéshelyzetbe. Csak az nem mindegy, milyeneket. Ha pl. a bolygóhatás szerencsésen kombinálódik képletünk adottságaival, a szokatlan ötletek, nézőpontváltás, új környezet sikeres áttörést is hozhat. Más esetekben azonban elhamarkodott döntéseket, értelmetlen konfliktusokat, szakításokat jelezhet.

 

telihold-2016-okt-16

Az Uránuszt és erőpróbáló fényszögeit az időjárás szélsőségeihez (főleg viharok, villámlás -okozta károk), földrengésekhez, repülőgép szerencsétlenségekhez, robbanásokhoz is hozzárendeli az asztrológia. Világviszonylatban váratlan és nyugtalanító eseményeket tapasztalhatunk ezekben a napokban.

Október 19-én, amikor a Mars – Plútó együttállás egzakttá válik, tovább sűrűsödik a levegő. Ez a tulajdonképpen október első hét végéje óta folyamatosan erősödő bolygóhatás nagyon energikussá és hatékonnyá tesz. Magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést, akaraterőnk, kitartásunk megnő. Nagy teljesítményekre vagyunk képesek, gőzerővel vetjük magunkat feladatainkba. Nem ismerünk lehetetlent, semmi sem tarthat vissza, a régóta esedékes, hasznos de macerás teendőket épp olyan hatékonyan , összeszedetten hozzuk tető alá, mint az eget verő ostobaságokat.

védőistenség, Sanju Sangendo templom

védőistenség, Sanju Sangendo templom

Ha energiáink nem kapnak intenzitásuknak megfelelő érvényesülési területeket, meg is betegedhetünk, esetleg tévképzetek keríthetnek hatalmukba. Hiszen kár tagadni, a különféle üldözési mániák, bűnbak-projekciók, összeesküvés- elméletek a Plútó princípium sérült működésével is összefüggésbe és most adott a fantazmagóriák gyakorlatba ültetéséhez szükséges muníció is. A felhalmozódott indulatok nagyon kártékonyak lehetnek. A paranoia, kivetítések magánéletünkben ugyanannyi kárt okozhatnak, mint a közéletben – pl. terrorakciók, a hatalom túlkapásai, az ügyeletes bűnbakok meghurcolása formájában

Szerencsés esetben tökéletesen felmérjük a magunk és mások természetében rejlő sötétséget. Dolgozunk, dolgozunk a végkimerülésig. Túlmegyünk lehetőségeink, teljesítőképességünk legvégső határán is, és így végül kiszabadulunk a frusztrációk kötelékéből.
A helyes irányokat megtalálni és megtartani azonban nem valami egyszerű, hiszen továbbra is erős destabilizáló hatásokkal kell számolnunk.(Ráadásul magának a Mars- Plútó együttállásnak sincs miben “megkapaszkodnia”, nem kap erős, támogató fényszöget pl. a Naptól, Jupitertől vagy a Szaturnusztól. Amennyiben az egyéni születési képlet bolygóival kedvezően kombinálódik, van esély végrehajtani a nagy áttörést, a visszahúzó körülmények ellenére. Ez azonban a személyes szint, a siker pedig még a legjobb forgatókönyvek szerint is nagy áldozatot, megfeszített munkát követel, óriási stressz, valamilyen veszély közepette. Más, kevésbé szerencsés esetekben pusztító ámokfutás, a meglévő jó dolgokat elsöprő bombázás, robbantás az eredmény.

 Október 20-án egy Merkúr – Uránusz szembenállás teszi még kalandosabbá a hullámvasutazást.

zseniális sziporkák vagy bolondgombák ?

zseniális sziporkák vagy bolondgombák ?

Váratlanul támadó ötleteink egyaránt lehetnek zseniális felismerések és szeszélyes, őrült vagy éppenséggel veszélyes elmeszülemények. Környezetünkből szintén érkezhetnek ilyen impulzusok. Ezt, az előző és a következő napot meghökkentő fordulatok, kellemes vagy kellemetlen meglepetést okozó hírek, találkozások teszik eseménydússá. A meghibásodó vagy elveszett műszaki eszközök, a váratlanul kitörő, majd nyomtalanul elmúló vagy éppenséggel tovább mérgesedő perpatvarok további bosszúságokat okozhatnak. A két bolygó diszharmonikus kapcsolata kapkodásra, balesetekre is hajlamosíthat: ezt közlekedéskor, hosszabb- rövidebb utazások során nem árt szem előtt tartani.

Némi enyhülést jelenthetne, hogy október 18-án  a Vénusz elhagyja a Skorpió alvilági tartományait és belép a kalandvágyó, társaságkedvelő Nyilas jegyébe. Csakhogy már október 25-én kvadrátba kerül a Neptunnal, 29-én pedig a Szaturnusszal képez együttállást. Ezek a hatások szintén összeadódnak és átszínezik a hónap utolsó napjait. Mint korábbi bejegyzésekben is szó volt róla, Vénusz – Neptun kvadrát érzelmi és anyagi szempontból jelez zűrzavaros helyzeteket. A túlságosan rózsaszín szemüveg, a naivitás, a valósággal köszönő viszonyban sem levő elvárások, a rossz helyre befektetett energia üzleti- és szívügyekben szinte törvényszerűen vezetnek csalódáshoz. Különösen a fentebb bemutatott többi hatással kombinálódva.

Az október 26-án bepontosuló Vénusz-Jupiter szextil segíthet ugyan felismerni, hogy a most frusztráló, fájdalmas helyzetek hosszabb távon akár a javunkat is szolgálhatják. Segítségével megtalálhatjuk azokat a lehetőségeket és kapcsolatokat is, amelyek révén helyreállíthatjuk lelki egyensúlyunkat, kezelhetővé tehetjük anyagi, érzelmi veszteségeinket.

szerzetes-vizesesOktóber 23-án a Nap a Skorpióba lép. A halállal, újjászületéssel, a lélek mélységeivel, a nagy üzletekkel és adósságokkal kapcsolatba hozható nyolcadik jegy a legintenzívebb a tizenkettő közül. Ez a hatás felerősíti az átalakulás már eddig is markánsan érzékelhető plútói energiáit. Egyszersmind a felmerült helyzetek érdemi kezelésének a lehetőségét is magában hordozza, hiszen sokkal inkább hajlamos szembenézni a tényekkel és az előrelépés érdekében vállalni a konfliktust, mint a Mérleg.  25-én a Merkúr is jegyet vált: Skorpió-beli helyzete elmélyíti gondolatainkat és a kommunikációt. Immár biztosabbakká válhatunk abban is, mit szeretnénk és hogyan akarjuk elérni. Csalhatatlanul ráérzünk a lényegre, szavaink célba találnak, bár hajlamosak lehetünk kissé csípősen fogalmazni, nem kímélve mások Achilles -pontját sem. A Nap és a Merkúr 27-i találkozója egyaránt tovább növeli a tudatosságot és az intuíciót, így van remény arra, hogy jó megoldások érkeznek a kihívásokra.

Rálátásra, válságmenedzseri vénára ugyanis szükség lesz a következő napokban is. 29-én a Vénusz együttállásba kerül a Szaturnusszal. Kettejük találkozója szintén nem a könnyed szórakozásnak vagy a frivol örömöknek kedvez. Erőpróbáló kapcsolataikról már többször is szó esett a blogon (Karmikusan terhelt viszonyok) . Bár előkerülhetnek múltunk régi szereplői is, nem biztos, hogy ezek a nap a legalkalmasabbak a vidám társasági eseményekre. A kiábrándulás, a kellemetlen felismerések, az anyagi veszteségek szintén jellemző élmények lehetnek.

Az ugyanezen a napon bepontosuló Mars – Uránusz kvadrát újabb adag olajat jelenthet a tűzre. A gondosan felállított terveket váratlan események kuszálhatják össze. Ez a feszült fényszög egyik pillanatról a másikra is generálhat konfliktusokat . A Vénusz , a Szaturnusz és a Neptun érintettsége miatt legvalószínűbb, hogy a párkapcsolatok szálai gubancolódnak össze. Szűkebb és tágabb környezetünkben azonban más hisztérikus emberekkel is találkozhatunk és mi is hajlamosak lehetünk bolhából elefántot csinálni. Nem csupán érzelmi, hanem a pénzügyi döntéseket is jobb néhány nappal elhalasztani.

 

ujhold-skorp-2016-okt-30

Október 30-án este az újhold már a Skorpió jegyében születik meg. A két fővilágító együttállása a Merkúrral, és a Neptunnal képezett trigonjuk finomíthat megérzéseinken, együttérzőbbé tesz, könnyebben hangolódhatunk környezetünkre segítségével miközben valóságérzékünket és megkülönböztető-képességünket is megőrizzük.

Minderre nagy szükségünk is lesz, ugyanis az elmúlt hetek tapasztalatait követően esedékes új kezdeményezések csak egy csomó feszültség és akadály révén valósíthatók meg. Számíthatunk arra, hogy a folyamatosan változó helyzetek, a váratlan események összekuszálhatják korábbi elképzeléseinket. Rosszabb esetben az októberi viharok, vagy korábbi figyelmetlenségünk magukat a továbbjutáshoz szükséges eszközöket és tartalékokat tették tönkre –és most ezek pótlásáról is gondoskodni kell. Ha pedig nem sikerül, haladásunk ütemét hiányunkhoz kell igazítanunk. Az új utak kitaposása azonban már a következő hónap feladata lesz.

 

Fontosabb októberi bolygóállások:

 

 1. Újhold a Mérlegben, Vénusz – Neptun trigon

4. Nap – Szaturnusz szextil

5. Mars – Jupiter kvadrát, Vénusz – Plútó szextil

7. A Merkúr a Mérlegbe lép, Nap – Plútó kvadrát

9. első holdnegyed: Hold a Bakban

11. Mars – Neptun szextil, Merkúr – Jupiter együttállás

13. Merkúr – Mars kvadrát

14. Merkúr – Szaturnusz szextil

15. Nap – Uránusz szembenállás

16. Merkúr – Plútó kvadrát, Telihold a Kosban

18. A Vénusz a Nyilasba lép

19. Mars – Plútó együttállás

20. Merkúr – Uránusz szembenállás

22. Utolsó holdnegyed a Rákban, a Nap a Skorpióba lép

25. A Merkúr a Skorpióba lép

26. Vénusz – Neptun kvadrát, Vénusz – Jupiter szextil

27. Nap – Merkúr együttállás

29. Mars – Uránusz kvadrát, Vénusz – Szaturnusz együttállás

30. Merkúr – Neptun trigon, Újhold a Skorpióban

 

 

 

Kapcsolódó:

 

Jupiter a Mérlegben: égi és földi igazságszolgáltatás

Mars a Bakban : kézzelfogható eremények, áttörések és padlót fogások

Vénusz a Skorpióban: a boszorkány, a kurtizán és a lélekvezető

A Plútó archetípusa

 

kapcsolat

 

Jupiter a Mérlegben: 2016 szeptember 9 – 2017 október 10

 

Szeptember 9-én újabb nagyobb változásra kerül sor: a Jupiter belép a Mérleg jegyébe és ott is marad 2017 október 10 –ig. Ebben a társaságkedvelő, nagyvilági jegyben sokkal jobban érzi magát, mint a Szűzben, ahol száműzetésben volt –de azért kihívások is lesznek bőven.

 

jupiter-a-merlegben

 

A Nagy Jótevő kb. 1 évig tartózkodik egy jegyben és 12 év múlva tér vissza. Legutóbb 2004 szeptember 25 – 2005 október 26 között vendégeskedett itt. Jelenlegi látogatása a Mérlegek, Vízöntők, Ikrek számára a legkedvezőbb, de az Oroszlánok, Nyilasok is profitálhatnak belőle. (Ez persze nagyon durva általánosítás, érdemleges választ csak egy egyéni horoszkópelemzés adhat)

 

 

I. Általános analógiák

 

  1. A Jupiter általános jelentéstartalma

Képtalálat a következőre: „jupiter in libra” A hagyományos asztrológia Fortuna Maior-ként, azaz a Nagy Szerencse őselveként tiszteli a Jupitert.  És valóban, még egy problémás horoszkóp esetében is a képlet tulajdonosa úgy találja, hogy a dolgok sokkal olajozottabban működnek a jupiteri hatások alatt álló életterületeken (tehát abban a házban, ahol tartózkodik, amelyeket más bolygókkal alkotott fényszögei összekötnek ill. amelyek felett éppen áthalad).

Ezekben a témákban nem csupán örömét leli, hanem horizontja tágítására is késztetést érez, akár anyagi, akár szellemi értelemben gyarapszik, fejlődik, széles körű rálátása van az adott életterületen zajló folyamatokra. Mivel a Jupiter a hit, bizalom, önbizalom jelölője is, maga is ösztönösen bízik a gondviselésben, szenvedélyesen kutatja a dolgok értelmét – hiszen rájuk találva még a legnagyobb nehézségeket is készségesen elviseli. Ugyanilyen erős késztetést érez ezeknek az életterületeknek a fejlesztésére, ennek érdekében pedig, konkrét vagy átvitt értelemben nagy utazásokra is vállalkozik.

A jogérzék, morál, magasabb igazságok princípiumaként a Jupiter a képlet tulajdonosának világnézeteiről, etikai érzékéről – vagy éppenséggel ennek hiányáról is felvilágosítást ad, akárcsak más vallások, kultúrák felé való nyitottságáról, szintetizáló képességéről, életbölcsességéről, felsőbb fokú tanulmányok, nagyobb utazások lehetőségéről , optimista beállítottságról, humorérzékről, életörömről.

A fizikai égitesthez hasonlóan, amely nem csupán hatalmas, hanem a körülötte keringő több mint 60 holddal valóságos kis rendszer a Naprendszeren belül, a jupiteri alkatok is öntörvényűek, kreatív energiáik majdnem olyan bőségesen áradnak, mint a Napé. Magától értetődő, hogy az ilyen intenzitású folyamatokat nehéz mederben tartani, ezért a túlzások, féktelenség szintén részei az őselv természetének.

Olümposzi túlkapások

Zeuszt, az istenek atyját szinte valamennyien ismerjük a görög mitológiából, akárcsak római megfelelőjét, Jupitert. Az istenek atyja az Olümposz magaslataiból kormányozta az égi és a földi tartományokat. Adományai valóban nagyszerűek voltak, törvényalkotóként pedig, a Szaturnusszal ellentétben az élet élvezetére is lehetőségeket adott. De ha megsértették, könyörtelen, sőt kegyetlen is tudott lenni. Hirtelen haragjában villámaival sújtott halálra, s bár alapvetően nem tartozott a bosszúálló típusú istenek közé, “indokolt esetben” örökkévalóságig tartó szenvedést is mérhetett áldozataira. Prométheusz titánt pl. aki a tüzet ellopta az embereknek, arra ítélte, hogy egy sziklához láncolva nap mint nap elviselje amint egy saskeselyű a máját (az orvosi asztrológia szerint a Jupiter által uralt szerv) marcangolja.

Szintén a mitológiából tudjuk azt is, hogy ha rájött az isteni gerjedelem, felesége, Héra leglátványosabb féltékenységi jelenetei sem bírták távol tartani a csajozástól. Az sem izgatta különösebben, hogy fájdalmat okoz asszonyának, esetleg nevetségessé teszi magát, hanem zabolátlanul követte pillanatnyi impulzusait.

A jupiteri túlzások az emberek világában sem működnek másként: ha pl. a terjeszkedés nem tud szellemi szinten megvalósulni, zabálásrohamokat, ennek megfelelően pedig túlsúlyt eredményezhet, de a mértéktelenség más formában is destruktívvá válhat. (pl. ivás, költekezés, mindenféle típusú pazarlás, kicsapongás, tartalékok elprédálása, stb. ) Az arrogancia, túlzásba vitt öntörvényűség szintén problémákat okozhat (utóbbi akár testi szinten is, sejtburjánzás, különböző, legtöbbször jóindulatú daganatos betegségek formájában is), akárcsak a fanatizmus, dogmatikus vakhit, álszentség, jogi túlkapások.

A mundán asztrológiában a Jupiter a joggal, törvényalkotással, jogi egyetemekkel – és általában a felsőoktatással, az igazságszolgáltatás intézményeivel áll kapcsolatban , egyszersmind, a világnézet, vallás jelölőjeként egyházakkal, egyházi méltóságokkal, a világi életben is fontos, főleg külsőségekre, reprezentációra szorítkozó vallásos ceremóniákkal, tisztségekkel. Külfölddel, nagy utazásokkal, tengeren túli országokkal való analógiái miatt az idegenforgalommal, turizmussal is kapcsolatba hozható, akárcsak a szórakozást, kikapcsolódást szolgáló intézményekkel.

 

  1. A Mérleg princípium és a Mérleg – karakter

 

Képtalálat     A princípium és a Mérleg- hangsúlyos emberek alaptematikája: egyensúly, megfelelő arányok, ideális forma.

A Mérleg típusú emberek életében fontos szerepet játszik a kiegyensúlyozottság, harmónia megteremtése. Udvarias, előzékeny alkatok, akik nem csupán tekintettel vannak mások szempontjaira, igényeire, de sokszor előbb jönnek rá mire vágynak közelebbi – távolabbi ismerőseik, semhogy saját szükségleteiket felismernék. Tulajdonképpen nincsenek is olyan individuális késztetéseik, igényeik, mint a velük szemben lévő Kos jegy hatása alatt állóknak. Legmélyebb kívánságuk megtalálni a közös szempontokat, része lenni a csapatnak. Persze, az már korántsem mindegy, melyiknek. Míg pl. egy Halak legszívesebben a szenvedőkkel, nincstelenekkel, számkivetettekkel azonosul, a Mérleg nagyon rosszul viseli, ha egy hullámvölgyön kell keresztül haladnia. Ő inkább a gazdagok és szépek egyesületébe szeret tartozni, vagy a művészvilág sikeres szereplői között forgolódik akkor is, ha jómaga nem is foglalkozik aktívan művészetekkel.

Általában azonban nem csupán jó előadó, de képességeit sem rejti véka alá. A kifutók, divat szakma világában külső adottságaival hódít, színészként, koreográfusként is figyelemre méltó lehet, kultúra, esztétikum iránti fogékonysága pedig irodalmi, színházi területeken, műgyűjtőként, műértőként teheti sikeressé. Ha művészi vénájához gyakorlati érzék, kézügyesség is társul, jó fodrász, kozmetikus, esetleg kézműves válhat belőle. Bár teendőit, feladatait jobban szereti másokkal elvégeztetni (és jó érzékkel meg is találja az erre legalkalmasabb embereket), ruhatervezőként annyira elbűvölhetik a finom tapintású anyagok, hogy, akárcsak Coco Chanel karrierje kezdetén, maga szabja – varrja kreációit.

Vele született jó ízlését, szép érzékét azonban hétköznapjaiban is képes kamatozatni. Ő az, aki ha új lakásba költözik, előbb tesz ki egy képet a falra, semmint a bútorokat kicsomagolná. Mivel szűkebb-tágabb környezete jó közérzetét is szívén hordja, ösztönösen igyekszik kellemessé tenni mások életét. Talán szórakozóhelyet, irodalmi kávéházat nyit, egy rendezvény házigazdájaként vagy háziasszonyaként reprezentál. Mivel nem csupán varázslatos légkört teremt, de azzal is pontosan tisztában van, kinek mit kell mondani, ha rajta múlik, szinte borítékolható a siker. Született békeszerző, aki már kisgyerek korában is annyira irtózott minden konfliktustól, hogy ha puskaporos légkörben kellett felnőnie, akár a szó szoros értelmében is bele betegedhetett.

A konfrontáció a későbbiekben sem válik erősségévé. Jó esetben  igazi diplomata, aki egyszerre képes azonosulni a szemben állók szempontjaival, ezért még a legkiélezettebb ellentéteket is elsimítja, úgy munkahelyén mint magánéletében. Máskor szélkakas, aki mindig aktuális beszélgető partnerének ad igazat -különösen ha saját érdekei is így kívánják. Nem ritkán csupán szőnyeg alá söpri a konfliktust, vagy, mivel annyira fontos számára a kiegyenlítődés, miközben minden energiájával a konszenzus megvalósítására törekszik, a legszélsőségesebb ellenhatásokat vonzza be a külvilágból. Mókás esetekben pl. úgy, hogy veszekedést provokál egy olyan társaságban, ahol mesés harmónia uralkodik, tragikusabbakban oly módon, mint a szintén Mérleg Nap jegyű Mahatma Gandhi, aki pontosan békés felszabadító harca közben lett merénylet áldozata.

Bármilyen tevékenységi kört választ is azonban, gondja van arra, hogy ne egyedül kelljen belevágnia. Magánéletében is a társulások embere: lételeme a párkapcsolat, a házasság. Nem is érzi egész embernek magát, ha egyedül van, ezért akár egy rossz kapcsolatban is kitart, más típusok számára tolerálhatatlan állapotokhoz is alkalmazkodva, semhogy egyedül maradjon. Amennyiben végképp rosszra fordulnak a dolgok, inkább kiprovokálja, hogy elhagyják, semmint hogy maga mondja ki a boldogító nemet. A szakítás után azonban akkor sem marad hosszú ideig facér ha bevallása szerint élete legnagyobb szerelmétől kellett elválnia.

Mondatni sokkal inkább a kapcsolat eszményébe szerelmes semmint hús-vér partnerébe. Miközben pl. gondolatai folyamatosan társa körül forognak, gyakran fogalma sincs annak valós személyéről, tényleges érzelmi állapotáról.

 

A társfüggőség árnyékában

Képtalálat a következőre: „jupiter in libra”      Bár hagyományosan az egyensúly, a béke-és békéltetés jegye, ezek az erényei problémák forrásaivá is válhatnak. Született együttműködőként pl. szinte bármilyen kompromisszumot is képes elviselni, ellenérzései kinyilvánítása pedig olyan nehezére esik, hogy ameddig csak lehetséges, puszta létezésüket is képes elfojtani. Ez idővel különböző kedélybetegségeket, pszichoszomatikus zavarokat is okozhat. A legtöbb áldozatra egy párkapcsolat fenntartásáért hajlandó, de más tekintetében is szüksége van a külvilág elismerésére, társaságra, kapcsolatokra. Szélsőséges esetben mindez akár kapcsolati függőséggé is torzulhat: ilyenkor rögeszmésen hajszolja az újabbnál újabb szerelmeket és még akkor is a magánytól retteg, amikor erre semmi oka.

Akár férfi akár nő, társával szembeni elvárásai sokkal közelebb vannak a lovagregények vagy a szappanoperák kapcsolatmodelljeihez semmint a való élethez. Vágyképében a szerelem csupa romantikus programok sorozata: randevú a Versailles-i kastélyban, velencei gondolázás édes kettesben, bohém esték a Montparnassen. Szerfölött csalódott lesz azonban  ha álmai asszonya vagy a tündérkirályfi helyett egy borostás hétköznapi hős mellett ébred, netán meg kell állapitania, hogy szíve hölgye nem csupán kócos, de előző esti sminkje is elmaszatolódott.

Persze, sokkal jobban nevelt semhogy ellenérzéseiből bármit is kimutatna ilyenkor, gyanútlan párja azonban könnyen egy szerelmi háromszög kellős közepén találhatja magát. Az affér akár évek óta folytatódhat, hiszen Mérlegünk, aki senkinek sem akar fájdalmat okozni, a saját életét sem szívesen bonyolítaná az effajta döntések terheivel.

 

A törvény betűje és a törvény szelleme

Hacsak nem abba a típusba tartozik, aki saját cselekedeteit is ugyanolyan elfogulatlanul ítéli meg, mint egy idegenét. Sok Mérlegnek ugyanis nem csak arány-és formaérzéke fejlett, hanem igazságérzete is. Ezért elemében érzi magát az olyan területeken is, amelyeken pártatlanul kell ítélkezni, döntő szerepe van az igazságosságnak. Az ókori – középkori ábrázolások nem véletlenül ábrázolták Justitiat, az igazság istennőjét mérleg serpenyővel. Bekötött szeme azonban arra is utal, hogy egy fajta személytelen, emberi, érzelmi szempontokat nem tudomásul vevő igazságérzetről van szó. Egy Mérleg hangsúlyos bíró pl. sokkal hajlamosabb lehet a törvény betűje értelmében vett igazságos döntést hozni semmint annak szellemét empatikus módon kifejezésre juttatni. Ebből a szempontból sokat mondó a Tarot Nagy Arkánumának szintén a Mérleg jegy uralma alá rendelt két kártyalapja, Az Igazságszolgáltatás és  A Kiegyenlítődés  jelentéstartalma.

  IgazsagszolgAz Igazságszolgáltatás általában objektív ítéletet, megfontolt, kiegyensúlyozott, józan, racionális döntést jelent, árnyoldalaival, az önbíráskodással és a kicsinyes elveken való lovaglással egyetemben. Bár utal arra, hogy őszintén igyekszünk tiszta képet kapni és előítéletektől mentes véleményt formálni az előttünk álló problémákról, az  „Igazságosság” itt első sorban azt jelenti, hogy minden tett viszont cselekvést von maga után és fel kell ismernünk, hogy amit elvetettünk,le is kell aratnunk. Ebben az értelemben pedig egy állóháború frontjait is jelképezheti, kifejezheti a harmonikus értelemben vett erőparitásokat, de a borzalmak egyensúlyát is.

A Kiegyenlitodes   A Mérleg principium magasabb rendű, letisztultabb hatása alatt álló Kiegyenlítődést ezzel szemben egyértelműen harmónia, kiegyensúlyozottság, higgadtság és lelki béke jellemzi. Arra utal, hogy összhangban élünk testi lelki igényeinkkel, jól bánunk magunkkal, következésképp harmóniában élünk környezetünkkel is. Utalhat testi-lelki értelemben vett gyógyulásra, regenerálódásra, alkímiai vonatkozásai pedig az oldás és kötés helyes arányainak fontosságát hangsúlyozzák. Természetesen nem külső értelemben, hanem azt sugallva, hogy fejlődésünk útján csak akkor haladhatunk eredményesen, ha képesek vagyunk mindent befogadni, amivel az életben találkozunk, de nem válunk függővé semmitől. Nem véletlenül tartották egyes középkori, misztikus irányzatok a kártyalapon szereplő Szent Mihály arkangyalt a lelkek vezetőjének

 

 II. Feladatok a tranzit idején

Bár a Jupiter összehasonlíthatatlanul jobban érzi magát a társaságkedvelő, nagyvilági Mérleg jelében, mint a Szűzben, ahol száműzetésben volt, jócskán adódnak megoldandó feladatok is. Különösen azért, mert a 2016 végén egzakttá váló, 2017 folyamán pedig hosszú idei érezhető Szaturnusz – Jupiter szextil stabilizáló hatásával párhuzamosan folyamatosan számolni kell a Jupiter –Uránusz szembenállás és a Jupiter –Plútó kvadrát –jelezte földrengésekkel. Ez pedig, kollektív és egyéni szinteken egyaránt komoly kihívásokat jelezhet.

 

A házasságok valóban az égben köttetnek?

 

Képtalálat a következőre: „jupiter in libra”    Mivel a Mérleg hagyományosan a házasság és társulások jegye, az elkövetkező több mint egy évben társas kapcsolataink különféle típusai is előtérbe kerülnek. Ez azonban nem jelenti feltétlenül az esküvők és különféle együttműködési szerződések dömpingjét. A Jupiter ugyanis, mint mindent felnagyító bolygó, a párkapcsolat hiányosságait is jobban megmutatja, esetleg az Uránusszal és Plútóval képezett erőpróbáló fényszögei idején súlyos plútói pofonok és uránuszi kitörési kísérletek zúzhatják szét naiv idealizmusát.

Így, ha a párkapcsolatot csak üres formák, kölcsönös függőség tartotta össze, esélyt sem adva már az egyéni fejlődésre, valószínűleg széthullik. Azok a párok azonban, akik elviselik a külső körülményekből és a személyiségük változásából fakadó nyomást, még jobban összekovácsolódnak. Bármilyen fajta kapcsolatról legyen is szó, a Mérleg Jupiter nagy hangsúlyt helyez az olyan témákra, mint a korrekt bánásmód, érdekek kölcsönös tiszteletben tartása, párbeszéd, méltányosság, kompromisszumkészség.

Azonban, mint mindig, ezek az erények most is átcsaphatnak ellentétükbe. Mint fentebb szó volt róla, a békeszerető jegy híres kompromisszumkészségéről és a társfüggőség határát súroló együttműködési készségéről. Ez olyan formában is megnyilvánulhat, hogy a legmesszebbmenőkig hajlandó a szőnyeg alá söpörni akár a legnagyobb problémákat is, hogy összetartson egy házasságot, egy békeszerződést, vagy valamilyen más, valójában már egyik javát sem szolgáló társulást.

Esetleg, pánikba esve az egyre szembetűnőbb törésvonalak láttán, épp most akar ilyeneket megkötni. Minél élesebben rajzolódnak ki ezek a vonalak, annál nagyobb áldozatokat hoz: éjt nappallá téve tárgyal, asztalhoz ültet olyan feleket is, amelyek érdekei annyira ellentétesek, hogy a kompromisszum fel sem merülhet, amikor mások szakítani szoktak –vagy legalábbis alapjaiban újragondolják kapcsolatukat – ő látványos esküvővel adja ország-világ tudtára, hogy nagyobb rendben már nem is mehetnének a dolgok kettőjük között.

Nos, a párhuzamosan érvényesülő plútói, uránuszi hatások szinte garantálják az ilyen manővereket követő robbanást. Vagy, ha nagy-nagy energia befektetéssel, áldozatok árán ez mégis megelőzhető, a szövetség működtetése olyan kompromisszumokat igényel, amely hosszú távon alapjaiban károsítja minden érintett fél életminőségét. Azonban még ebben a „legjobb” esetben is csupán egy nagyon törékeny egyensúlyról van szó, amelynek fenntartásához olyan erőfeszítéseket kell tenni, amely sokkal értékesebb fejlődési lehetőségek elől szívja el az energiát. A szétesés pedig idővel még mindig bekövetkezhet.

Társadalom : látványos sikerek és bukások

 

Képtalálat a következőre: „jupiter in libra”      A mérleg serpenyőit köztudottan nehéz kiegyensúlyozni. A társadalmi-gazdasági élet területein sem lesz könnyű valamennyi fél érdekeit szem előtt tartó, tisztességes megállapodásokat kötni. Az üzleti szférában a kommunikációs eszközök sokasága segíti majd a partnerek kapcsolatteremtését, a törvények félreértelmezése, közös vállalkozásokban felmerülő viták, valós gondok tüneti, formális kezelése viszont problémát okozhatnak. A kierőszakolt béketárgyalások például akár a meglévőknél súlyosabb fegyveres konfliktusok kitörését is eredményezhetik.

A nagyzolásra hajlamos Mérleg jegyében a Jupiter többek között arra hajlamosíthat, hogy a problémákról tudomást sem véve, látványos külsőségek közepette eltapsoljuk maradék tartalékainkat (Bak Plútó). Az uránuszi (Kos) földindulás ezekben az esetekben is borítékolható.

A Mérleg hagyományosan a diplomaták, stratégák, államférfiak jegye is, a Jupiter áthaladása nem mindig kedvez a magas pozícióban levőknek. Ha nem sok éves munka, valós képességek emeltek a csúcsra, hanem az ügyes helyezkedés, opportunizmus, talpnyalás, elvtelen kompromisszumkészség, a zuhanás brutális lehet.

 

Hosszú az út az Igazságszolgáltatástól a Kiegyenlítődésig

 

Képtalálat a következőre: „jupiter in libra”      A Jupiter aktuális tranzitja során ízelítőt kaphatunk a Mérleg-princípium kétféle működési szintjéből is. Mivel a Mérleg hagyományosan az igazságkeresők jegye, a jogérzékéről híres Jupiter szintén jól érzi magát benne. A Tarotban az Igazságszolgáltatás és a Kiegyenlítődés lapjai egyaránt kapcsolatba hozhatók a Mérleg jegyével. Az előbbi nem mindig kellemes tapasztalatokat jelez.

De nagy esély van arra, hogy a Jupiter Mérlegben haladásának első időszakban ezzel az az Igazságszolgáltatás lapja által jelképezett tartománnyal ismerkedhetünk meg. Ez az ok-és okozat, a „ki mint vet, úgy arat”, a karma törvényének igazsága. Ahogy tehát fokozatosan oszladozik a neptuni homály (bővebben: Szeptemberi előrejelzés, Szaturnusz – Neptun kvadrát) , úgy válnak egyre szembetűnőbbé jó döntéseink és tévútjaink, beleértve az elszalasztott lehetőségeket is. Ezek a felismerések nem kellemesek-hiszen a tévedésekért hamarosan benyújtják a számlát. Ha pedig eddig legalább részben helyes úton járunk, még mindig sok ajtót kell becsukni, fájdalmas lezárásokra sort keríteni, míg élvezhetjük is erőfeszítéseink gyümölcsét.

Csak ezt követően tapasztalhatjuk meg a Mérleg-princípium magasabb, a Kiegyenlítődés lapjában megnyilvánuló szintjét, amelyet egyértelműen a harmónia, kiegyensúlyozottság, higgadtság és lelki béke jellemez.

 

Kapcsolódó:

 

Illik hozzám a párom?

 

kapcsolat

Szeptemberi előrejelzés, 2016

A kaotikus kezdetek után szeptemberben végre mozgásba lendülnek a dolgok. A hónap végére oszladozni kezd a köd. Néhányan azt ismerik fel: a zűrzavar, bizonytalanság ellenére is helyes úton haladtak. Másoknak kisebb – nagyobb korrekciókat kell végrehajtaniuk. Ismét másoknak pedig be kell látniuk: teljesen elvétették az irányt. Nekik mindent az alapoktól kell újrakezdeni.

 

 levendulák, vihar, Carlos Santero fényképe

 

Újhold és napfogyatkozás a Szűzben: tanévnyitó, bonyodalmakkal

 

Újholddal, egyszersmind erőteljes napfogyatkozással kezdődött szeptember (Szűz 9 fok, Bp.11:04). Mint már többször szó volt róla, az eklipszek, akárcsak az újholdak, új kezdeteket jeleznek és megmutatják a soron következő fejlődési irányokat is. Ez azonban általában valamilyen váratlan, drámai esemény formájában történik, az irányváltást pedig külső –belső körülmények kényszerítik ki. A fogyatkozás intenzitásától függően a hatás hónapokon vagy akár éveken keresztül érződik a születési képlet eklipsz által érintett területein.

 

napfogy szep 1 szűz 2016

 

Arról is volt már szó, hogy a nap-és holdfogyatkozások ismétlődő ciklusokban zajlanak: legutóbb 1997.szeptember 1-én volt napfogyatkozás a Szűznek ugyanezen fokán, amelyet, szeptember 16-án, akárcsak idén, egy holdfogyatkozás követett. Míg a napfogyatkozások , mint újholdak gyakran jeleznek új kezdeteket, a holdfogyatkozásoknak inkább a lezárásokhoz, egy ciklus végéhez van közük. Hogy ez kinél-kinél mit jelent, a képlet egyéni adottságaitól is függ.

Általánosságban véve a Szűz princípiuma az egészség, a betegség, a munka, a szolgálat, a napi szokások témáival áll összefüggésben. A napfogyatkozással egybekötött újhold arra utalhat, hogy valamilyen nyomás hatására kell változást eszközölni ezeken a területeken. Pl. mostanra vált egyértelművé: ha folytatjuk eddigi életstílusunkat, megbetegszünk –vagy neadj’ Isten, ez már be is következett. Egy új munkahely vagy egy munkahely elvesztése szintén eddigi hozzáállásunk átalakítására kényszeríthet. És még hosszan lehetne sorolni az analógiákat.

 

 

Késedelmek, körvonalazatlan feladatok

 

légbuborékokAzonban ezekben a napokban nem mindig egyértelmű, hogy adott élethelyzeten keresztül milyen feladat elé állít a sors, amennyiben pedig mégis igen, a felismerések gyakorlatba ültetése hosszabb időt vesz igénybe, mint szeretnénk.

Az eklipsz ura, a Merkúr ugyanis szeptember 23-ig hátráló mozgást végez, ami önmagában is késleltetően hat. A Mars és a Szaturnusz augusztus végén bepontosult együttállása felbomlóban van, de még mindig érvényesül a hatása. Ez pedig, mint az előző bejegyzések részletesen tárgyalták, nagyon súlyos külső-belső blokkokat emel a cselekvés útjába. A már eddig is oly sok zavaros helyzetet produkáló Szaturnusz – Neptun kvadrát szeptember 10-én pontosul be újra, de egész hónapban erőteljes befolyást gyakorol.

A tisztánlátást a következő nap bolygóállásai sem könnyítették meg. Mivel ezek a hatások szeptember első hetében végig erőteljesen érvényesülnek, érdemes bővebben is kitérni rájuk. Szeptember 2-án pontosult be a Nap –Neptun szembenállás és a Nap-Szaturnusz kvadrát is. Utóbbi, személyes életünkben és a nagyvilágban egyaránt a személyes szabadság, önmegvalósítás és a társadalom, a család, a hagyományok vagy a saját személyiségünk – szabta korlátok kérdéseit feszegeti.

A már többször idézett Jamie Partridge frappánsan foglalja össze e tranzit ismérveit és a fontosabb tanulási feladatokat:

„A Nap- Szaturnusz tranzitja olyan próbatételeket és kihívásokat tartogat, amelyek pesszimistává és depresszióssá is tehetnek. Az ego azért sérül, mert ebben az időszakban egyéni utunk követése és céljaink megvalósítása a szokásosnál több akadályba ütközik. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy kötelességeink és felelősségeink gúzsba kötnek, és legszívesebben bedobnánk a törölközőt. Ez azonban egyszersmind azt is jelentené, hogy megbuktunk a vizsgán, hiszen a felelősség elhárítása, a feladatok, amelyek alól kibújtunk, később megbosszulhatják magukat.

Persze ilyenkor nem sok okunk van arra, hogy repdessünk a boldogságtól, hiszen a határidők, a fontos családi, iskolai vagy szakmai kötelezettségek miatt komoly nyomás nehezedik ránk. A kihívásokat pedig csak akkor tudjuk sikeresen kezelni, ha teherbíró , stabil alapokon állunk. Akár főnökünk, akár apánk vagy bármely más autoritásfigura vár tőlünk valamit, úgy találhatjuk, hogy a nyomás- gyakorlás szakértőjével gyűlt meg a bajunk. Az illető személyek kritikája, elutasítása, vagy tényleges bántalmazása sem könnyíti meg a dolgunkat.

Ebben az időszakban nagyfokú türelemre, elszántságra és szilárd etikai alapokra van szükség. Akkor ugyanis, amikor ennyire roskadozunk a felelősség súlya alatt, egyszersmind korlátainkat is szűkebbnek érezzük, mint valaha, hajlamosak lehetünk kitörni a rendszerből és lerázni vállainkról felelősségeinket. Csakhogy a felelősség alóli kibújás egy későbbi szakaszban komoly komplikációkhoz vezethet. Bármennyire igyekszel is tehát elkerülni, hogy szembesülj viselkedésed következményeivel, tudattalanod – vagy belső hangod folyton- folyvást emlékeztetni fog rájuk, amitől zaklatottá és aggodalmasokodóvá válsz. Minél tovább halogatod a szembesülést, annál rosszabb.”

Jelen helyzetben, az egyidejűleg érvényesülő diszharmonikus Neptun-hatások miatt nem könnyű észrevenni, melyik is az az út, melyet követni kellene, milyen feladatok alól igyekszünk kibújni, tényleg túl magasak-és igazságtalanok a velünk szemben támasztott követelmények, vagy pedig azt kérik – jogosan – számon, hogy eddig a dolgok könnyebbik végét fogtuk meg. A feszültséget hajlamosak lehetünk különféle tudatmódosító-szerekkel oldani (amelyek, a látszólagos megkönnyebbülést követően tetézik a bajt), illetve még inkább kivonni magunkat a forgalomból. Vagy, pont ellenkezőleg, lázasan tesszük a semmit, pótcselekvésekbe merülve, rossz irányba forgácsolva szét energiánkat. Ilyenkor, minél aktuálisabb lenne a tényleges feladatok beazonosítása, annál görcsösebb a valóság elhárítás (amit, ennek megfelelően akár már októberben is hatalmas padlót fogások követhetnek).

 

A lehetséges kapaszkodók

 

A Nap és a Plútó szeptember 7-én bepontosuló trigonja nyújthat néhány biztos fogódzót a zűrzavarban. Nagyszerű alkalmat teremthet pl. arra, hogy elmélyedjünk valamilyen témában, tényfeltáró tevékenységeket vagy eredményes kutatómunkát végezzünk pszichénk barlangvilágában. A Nap- Plútó fényszögek a hatalom, autoritás kérdéseit is felvetik. Kedvező esetben megtapasztalhatjuk lelki erőnket, pszichés tartalékaink új, tudatosabb kiaknázását eredményező döntésekre szánjuk magunkat, tudásunknak, talpraesettségünknek köszönhetően nagyot lépünk a szakmai ranglétrán. Egyszersmind fennáll a veszélye annak is, hogy manipulációk révén próbálunk nagyobb befolyásra szert tenni vagy mások kísérlik ezt meg velünk.

Ugyanezen a napon pontosul be a Vénusz és a Szaturnusz közötti szextil is, amelyet arra használhatunk fel, hogy visszaállítsuk párkapcsolatunk, társas viszonyaink az előző hetekben talán kissé megborult egyensúlyát; amennyire lehet, rendbe rakjuk pénzügyeinket.

Jupiter a Mérlegben:  ki mint vet, úgy arat

 

Igazsagszolg A KiegyenlitodesSoraink rendezése most aktuálisabb is, mint általában, hiszen szeptember 9-én újabb nagyobb változásra kerül sor: a Jupiter belép a Mérleg jegyébe és ott is marad 2017 október 10 –ig. Erről a témáról még bőven lesz szó a közeljövőben, így most csak néhány gondolat.

A Nagy Jótevő összehasonlíthatatlanul jobban érzi magát a társaságkedvelő, nagyvilági Mérleg jelében, mint a Szűzben, ahol száműzetésben volt, de azért jócskán merülhetnek fel problémák is. Különösen azért, mert a 2016 végén egzakttá váló, 2017 folyamán pedig hosszú idei érezhető Szaturnusz – Jupiter szextil stabilizáló hatásával párhuzamosan folyamatosan számolni kell a Jupiter –Uránusz szembenállás és a Jupiter –Plútó kvadrát –jelezte földrengésekkel. Ez pedig, kollektív és egyéni szinteken egyaránt komoly kihívásokat jelezhet.

Mint tudjuk, a Mérleg a partnerség, a társulások jegye is, a házasságoktól a szövetségek különböző típusáig. A békeszerető jegy híres kompromisszumkészségéről és a függőség határát súroló együttműködési készségéről. Ez olyan formában is megnyilvánulhat, hogy a legmesszebbmenőkig hajlandó a szőnyeg alá söpörni akár a legnagyobb problémákat is, csak hogy összetartson egy házasságot, egy békeszerződést, vagy valamilyen más, valójában már egyik javát sem szolgáló társulást. Esetleg, pánikba esve az egyre szembetűnőbb törésvonalak láttán, épp most akar ilyeneket megkötni. Nos, a párhuzamosan érvényesülő plútói, uránuszi hatások szinte garantálják az ilyen manővereket követő robbanást. Vagy, ha nagy-nagy energia befektetéssel, áldozatok árán ez mégis megelőzhető, a szövetség működtetése olyan kompromisszumokat igényel, amely hosszú távon alapjaiban károsítja minden érintett fél életminőségét. Azonban ebben a „legjobb” esetben is csupán egy nagyon törékeny egyensúlyról van szó, amelynek fenntartásához olyan erőfeszítéseket kell tenni, amely gyakran sokkal értékesebb fejlődési lehetőségek elől szívja el az energiát, a szétesés pedig idővel még mindig bekövetkezhet.

A Jupiter jegyen való áthaladása során ízelítőt kaphatunk a Mérleg-princípium kétféle működési szintjéből is. Mivel a Mérleg hagyományosan az igazságkeresők jegye, a jogérzékéről híres Jupiter szintén jól érzi magát benne. A Tarotban az Igazságszolgáltatás és a Kiegyenlítődés lapjai egyaránt kapcsolatba hozhatók a Mérleg jegyével. Az előbbi nem mindig kellemes tapasztalatokat jelez.

Csakhogy nagy esély van arra, hogy a Jupiter Mérlegben haladásának első időszakban ezzel az az Igazságszolgáltatás lapja által jelképezett tartománnyal ismerkedhetünk meg. Ez az ok-és okozat, a „ki mint vet, úgy arat”, a karma törvényének igazsága. Ahogy tehát fokozatosan oszladozik a neptuni homály, úgy válnak egyre szembetűnőbbé jó döntéseink és tévútjaink, beleértve az elszalasztott lehetőségeket is. Ezek a felismerések nem kellemesek-hiszen a tévedésekért hamarosan benyújtják a számlát. Ha pedig eddig legalább részben helyes úton járunk, még mindig sok ajtót kell becsukni, fájdalmas lezárásokra sort keríteni, míg élvezhetjük is erőfeszítéseink gyümölcsét.

Csak ezt követően tapasztalhatjuk meg a Mérleg-princípium magasabb, a Kiegyenlítődés lapjában megnyilvánuló szintjét, amelyet egyértelműen a harmónia, kiegyensúlyozottság, higgadtság és lelki béke jellemez.

Amikor (újra) minden darabokra hullik

 

híd és villámFigyelemreméltó „érdekesség”, hogy a Jupiter éppen az első holdnegyed idején lép a Mérlegbe. A Nyilasban haladó Hold találkozása a Szaturnusszal rendszerint nem túl szívderítő élmény, a Neptunnal képezett feszült fényszöge hatására pedig még szembetűnőbbé válik a realitás és az álomvilág közötti különbség. Másnap, 10-én tovább fokozódik a nyomás. A Hold együttállásba kerül a Marssal, egyszersmind a Merkúrral is kvadrátot képez, ami hajlamossá tehet arra, hogy a bolhából is elefántot csináljunk, úgy sértsünk, hogy mi jobban sérüljünk.

A világ rózsaszín szemüveg nélkül. Ugyanezen a napon pontosul be újra a Neptun-Szaturnusz kvadrát is. Erről a már 2015 eleje óta ható fényszögről már sok szó esett, legrészletesebben az  Amikor minden darabokra hullik című, tavaly novemberi bejegyzés foglalkozott vele. Az erőpróbáló bolygókapcsolatot kísérő zűrzavarból, bizonytalanságból, az elveszett fogódzókról és a ködbe vesző új irányokról, az ezt kísérő csalódásokról, szorongásokról, a tapogatózás tévútjairól egyéni és kollektív szinten is ízelítőt kaptunk az elmúlt hónapok során. Az eddigiekhez képest az a jó hír, hogy a következő hetek, hónapok folyamán fokozatosan feloldódik a fényszög hatása. A kevésbé jó, hogy szeptember folyamán még erőteljesen érződik, a többi, egyidejűleg érvényesülő bolygóhatás pedig tovább fokozza a zűrzavart.

 

Kapcsolati libikóka

Szeptember 11-én pl. a Vénusz – Plútó kvadrát teszi próbára társas viszonyainkat, 19 -én pedig az Uránusszal néz farkasszemet. A két erőpróbáló bolygókapcsolat hatása a következő napokban is érvényesül

A Vénusz – Plútó kvadrát által jelzett radikális változások valószínűleg társas viszonyainkat és pénzügyeinket érintik majd szakítások és egymásra találások, nagy nyereséget, de sokkal valószínűbben nagy padlót fogást eredményező üzletek, befektetések formájában. A Vénusz Uránusz szembenállás hatására szokatlan barátok és ügyek jelenhetnek meg a semmiből, váratlan találkozások, felszínre kerülő titkok kavarják fel érzelmi életünket. A párkapcsolatok harmóniáját egy váratlanul felbukkanó harmadik vagy anyagi természetű viták boríthatják fel. Más témákkal kapcsolatban is jó, ha felkészülünk a meglepetésekre. A hóbortos ötletek, a lehetőségek túlértékelése, a társulások elhamarkodott felbontása további veszteségeket eredményezhet.

A nagyvilágban sem alakulnak túl békésen a dolgok: szövetségek , társulások borulhatnak fel. Ezek a bolygóhatások a gazdaságra sincsenek jó hatással. (A Mars és Vénusz 19-én bepontosuló szextilje enyhít valamelyest ezeken a hatásokon, de az egyensúly így is törékeny, kompromisszumok csak feltételes módban lehetségesek)

 

Szőrszálhasogatás felsőfokon

 

Szeptember 12 -13 szintén nem alakul valami kiegyensúlyozottan. A Nap és a Merkúr találkozója az analitikus Szűz jegyében növelheti ugyan tisztánlátásunkat, másfelől azonban arra is hajlamossá tehet, hogy túlelemezzük a dolgokat, a kákán is csomót keressünk. Ez az együttállás egyszersmind kvadrátot képez a Nyilas Marssal is, ami újabb viták melegágya lehet. Ezek során az egyik fél rendszerint a szőrszálhasogatásig ragaszkodik a részletekhez, hiperkritikussá válik, túlzott óvatoskodásával kergeti őrületbe a másikat, piszmog, halogat. Amaz elvi kérdéseken lovagol, kalandvágya ön-és közveszélyes vakmerőségbe csaphat át és azonnal a dolgok közepébe vágna. Az elmélet és a gyakorlat összehangolása most nagy kihívást okoz. Ez a bolygóállás egyszersmind jelentősen növeli a balesetveszélyt is.

 

Holdfogyatkozás a Halakban: még zavarosabb vizeken

 

A szeptember 16-i telihold és holdfogyatkozás (Bp.09:04) felfokozza ezeket a hatásokat. Az eklipsz a Halak – Szűz jegyek 24°-án jön létre. Hatásai elsősorban azokat érintik, akiknek a Halak, Szűz, Nyilas, Ikrek 18 – 29 fokán áll Napjuk, Holdjuk, más bolygóik vagy horoszkóptengelyeik. Természetesen mindenki mást befolyásol az általa érintett életterületeken (horoszkópházakban).A holdfogyatkozások hatása kollektív szinten is érvényesül: jelen esetben ez nem valami kedvező.

 

holdf 2016 szept 16

A Halakban álló Hold a Neptun uralma alatt áll, miközben annak a Szaturnusszal képezett kvadrátja is érvényesül. a teljesség igénye nélkül néhány kulcsszó: szélsőséges időjárás, vizekkel kapcsolatos gondok (pl. esőzések, árvizek, tengeri viharok, vízi balesetek) káosz, bizonytalanság, csalódások, depresszió, nem a megfelelő alanyokra irányuló együttérzés, zűrzavaros ideológiák. A világos felismerésekért a legjobb esetben is keményen meg kell küzdeni. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a józanság pillanatai az irracionalitáséval váltakoznak. Ez utóbbi pszichotikus epizódokká is fajulhat.

Nehéz megkülönböztetni a paranoid gondolatokat, téveszméket a valós előérzetektől. A Mars, Hold és Nap (Merkúr) T kvadrátja a fentebbi, zavaros motivációkból fakadó cselekvés veszélyeire figyelmeztet. Ezek következményei különösen súlyosak lehetnek, ha valamilyen egyéni vagy kollektív rögeszme, vallás, ideológia inspirálja őket. A Mars és az Uránusz közötti, már érezhető, de csak 17 -én bepontosuló trigon egyaránt lehetőséget adhat arra, hogy egy váratlan, frappáns megoldással felülkerekedjünk a káoszon, de azt is jelezheti, hogy a pillanat hevében nagy esély van őrült tettek elkövetésére is. Utóbbi esetben a lendületet semmi sem fékezi, utólag pedig késő bánkódni.

 

A kijózanodás pillanatai

 

Képtalálat a következőre: „waking up in mess after party, funny”

Szeptember 21-én a még tolató Merkúr trigont képez a Plútóval. 22 –én mindnyájunk megkönnyebbülésére abbahagyja tolatását, 23-án pedig újra bepontosul a Plútóval képezett támogató fényszöge.

Mint már korábban szó volt róla, egy bolygó stacionáriusba váltásának időszaka (akár a retrográdba akár a direktbe fordulást előzi meg), mindig nagy jelentőséggel bírnak. Ilyenkor fokozottan érvényesül az adott planéta hatása. A saját jegyében tartózkodó Merkúr esetén ez most fokozottan igaz. az elmúlt időszak ámokfutását követően el is kell most a józan ész, gyakorlatiasság, ítélőképesség.

A Merkúr és a Plútó föld trigonja segíthet megoldani a feladványokat. A helyzetértékeléshez sok esetben hozzá kapcsolódik a károk felmérése is. Ezt olyan stratégiák kidolgozása követi, amelyek révén véget vethetünk a zűrös helyzeteknek. A fényszög intenzív energiái arra ösztönöznek, hogy a dolgok mélyére hatoljunk és módszeresen feltárjuk a rejtett részleteket is, kiderítve, hogy jutottunk el odáig, ahol most tartunk. Ily módon saját és környezetünk valódi motivációi is felszínre kerülhetnek, minőségi, mélyreható elemzések születnek és tabutémákról is őszintén, tárgyilagosan beszélgessünk.

Őszi napéjegyenlőség

 

Ugyancsak 22-én lép be a Nap is a Mérleg jegyébe.(Bp.16:22) Az őszi napéjegyenlőség egy új szakasz kezdetét is jelzi: az ilyenkor felállított képletből a következő, tavaszi napéjegyenlőségig terjedő időszak tendenciái is kiolvashatók.

 

őszi napéjegy, 2016 szep 22

Erről még esik szó a későbbiekben, az azonban biztosnak tűnik, hogy több a korlát, mint a lehetőség, a tiszta felismerésekért továbbra is meg kell küzdeni, megvalósításukat pedig keserves rendrakási folyamatok előzik meg. Ezekhez az eddigi struktúrák porig rombolása is hozzátartozik, és mivel a valóságérzékelés továbbra is problémákat okoz, nagyon valószínű, hogy hasznos és értékes dolgok is áldozatául esnek a tisztogatásnak. Ez egyéni és kollektív szinten egyaránt igaz. A biztonságos fedezék megtalálása, a  helyes álláspont kialakítása egyéni feladat, de nem biztos, hogy mindenkinek sikerül.

24-én a Vénusz a Skorpióba lép ahol intenzívvé, egyszersmind sebezhetővé válik. Ahogy Stephen Arroyo megfogalmazta, ezt a pozíciót szenvedélyesség, egy fajta megszállottság jellemzi.

„Semmit sem csinál félig. Az alaposság talán a legfontosabb vonása, emocionális és pszichológiai természetében. Ez nemcsak a partnerségekre igaz, hanem az élet minden területére (pénzügyek, karrier, stb. Mindent a maga teljességében kell megélnie és intuitív módon tudja, ha van még valahol egy hiányzó kis puzzle – darab vagy valami még nem az igazi. A tudatalattija végzi el ezt a munkát, dolgozza fel a „teljes képet” és a Skorpió Vénusznak annál jobb dolga van az életben minél inkább rá mer hagyatkozni az intuícióira. Az összes jegy közül valószínűleg a Skorpiónak vannak a legpontosabb megérzései (habár a paranoiájára vigyáznia kell), és ebből adódik, hogy kiváló detektív, kutató, befektető, pszichológus válhat belőle.”

Ebbéli adottságait most jobban kamatoztathatja, mint tavalyi vándorútja idején, ugyanis a Plútó, a Skorpió ura szeptember 26-án abbahagyja tolatását, a Mars pedig, a jegy régi ura szeptember 27-én a Bak jegyébe lép.

 

 

Romeltakarítás buli után

 

Képtalálat a következőre: „cleaning the damages, funny”

 

A most esedékes felfedezések azonban nem mind örömteliek, legalábbis elsőre nem.  E princípiumok együttes hatása leginkább ahhoz hasonlítható, mint amikor másnaposan, üres zsebbel ébredünk egy hetedhét országra szóló buli után. És, mielőtt bármi értelmes dologhoz kezdenénk, még a dínomdánom nyomait is el kell tüntetni.

 

A Plútó direktbe fordul. Az alvilág urának április 17 óta tartó retrográd mozgást kísérő sűrű, sötét, fojtogató, “valami lóg a levegőben” – típusú életérzés, a véget nem érő,sokszor csak küszöb alatt ható irritációk, egy helyben toporgás időszaka főleg azok számára ismerős, akiknek a Skorpió vagy a Bak princípiuma fontos szerepet játszik képletükben (pl. személyi bolygók vagy aszcendens ezekben a jegyekben). Persze mások sem tudták kivonni magukat ezek alól a hatások alól. Sokak számára ismerős az a folyamatos bizonytalanság is, amikor hosszú hónapokon át is haladhatunk, komoly erőfeszítéseket téve egy irányba anélkül hogy tudnánk, a megfelelő helyre fektettünk-e be energiát. A tévedés- próbálkozás-. tévedés – próbálkozás lehetősége ugyanis folyamatosan benne van a pakliban.

Nos, a 26-i direktbe váltás akkor is jelenthet megkönnyebbülést, ha a Plútó újjászületés, regeneráció helyett valaminek a radikális és végérvényes lezárását hozza. (A megfelelő következtetések levonásában most az ugyanaznap bepontosuló Nap – Jupiter együttállás is segíthet)

A Mars a Bakba lép. 27-én a Mars is belép a Bak jegyébe, ahol november 9-ig tartózkodik. Ezzel kezdetét veszi a tulajdonképpeni munka időszaka. Az építkezést sok esetben romeltakarításnak és nagytakarításnak kell megelőznie. Az előttünk álló másfél hónap alatt az is kiderül, mi bizonyult életképesnek az elmúlt két év (legutóbb 2014. október 29 – 2014.december 4 között tartózkodott itt) alatt felvillant lehetőségekből. A Neptun- Szaturnusz kvadrát által uralt időszakra jellemző légvárépítésnek hatalmas lehet az ára: fagyos talajon, mostoha terepviszonyok között építkezni nagyon nehéz. Különösen, hogy esetleg, mintha csak egy hosszan tartó Csipkerózsika –álomból ébredtünk volna, épp onnan kell felvenni a fonalat, ahol anno elveszítettük.

A szerencse helyett most csak a kitartás, a belső tartalékok mozgósítása, az aprólékos, kemény munka hozhat eredményt. A kanyarok levágására irányuló kísérletek, a sietség, kapkodás veszteségekhez, balesetekhez vezethetnek. A hirtelen fellángolásból (pl. a Mars Nyilasban haladásának időszakában, az egészen közeli múlttat is beleértve) hozott döntéseknek a gyakorlati következményeivel is szembesülni kell. Az új úton akkor sem könnyű kitartani, ha egészséges, hosszú távon a javunkat szolgáló lépésekről van szó. Ahhoz, hogy valamit nyerjünk, létrehozzunk, továbblépjünk, valami vagy valaki másról le kell mondani, a leválás folyamata pedig akár olyan fájdalmas is lehet, hogy úgy gondoljuk, így talán nem is érte meg. A korábbi állapotokhoz való visszatérés azonban legalább olyan frusztráló, sokszor lehetetlen is. Ezért ha tetszik ha nem, tovább kell haladni az úton. Ez azonban már az októberi előrejelzés témája.

 

 

Fontosabb szeptemberi bolygóállások

 

szept.1. napfogyatkozás a Szűzben

szept.2. Merkúr – Jupiter együttállás

szept.2. Nap – Neptun szembenállás

szept.2.Nap – Szaturnusz kvadrát

szept.4. Nap együttáll Északi holdcsomópont

szept.7. Nap – Plútó trigon

szept 7. Vénusz – Szaturnusz szextil

szept 9. Jupiter a Mérlegbe lép

szept 9. első holdnegyed a Nyilasban

szept 10. Szaturnusz – Neptun kvadrát

szept 11. Vénusz – Plútó kvadrát

szept 12. Merkúr – Mars kvadrát

szept 12. Nap- Merkúr együttállás

szept.13. Nap – Mars kvadrát

szept 16. Holdfogyatkozás a Halakban

szept 17. Mars –Uránusz trigon

szept 18. Vénusz – Uránusz szembenállás

szept 19. Vénusz – Mars szextil

szept 21. Merkúr –Plútó trigon

szept 22.A Nap a Mérlegbe lép, őszi napéjegyenlőség

szept. 22. a Merkúr direktbe fordul

szept. 23. Merkúr – Plútó trigon

szept. 23. Vénusz a Skorpióba lép

szept.23. utolsó holdnegyed a Rákban

szept.26. Nap –Jupiter együttállás

szep.26. A Plútó direktbe fordul

szept.27. a Mars a Bakba lép

 

 

Kapcsolódó

 

Jupiter a Mérlegben 2016 szeptember 9 -2017 október 10

Rendszerhibák: napfogyatkozás a Szűzben

Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik

Mars, Szaturnusz, Neptun: blokkolt cselekvés, zavaros helyzetek

Mars- Szaturnusz együttállás 2016: áttörés vagy összeomlás?

Mi az igazság? Jupiter -Szaturnusz -Neptun változó T kvadrát, 2016.nyár

Sorsfordulók hírnökei (nap-és holdfogyatkozásokról általában)

 

Kapcsolat

 

%d blogger ezt kedveli: