Kezdőlap » Posts tagged 'átmenetek'
Tag Archives: átmenetek
Átmeneti állapotban….
Még egyszer a 2016- os változó T kvadrátról
Az év első felében a Jupiter (Szűz) – Szaturnusz (Nyilas) – Neptun (Halak) T- kvadrátjának bonyolult és bizonyos szempontból zűrzavaros formációja gyakorolja majd a legerősebb befolyást. Most hat a legintenzívebben. Mindaddig, míg el nem múlik befolyása, sok tekintetben nehéz lesz eldönteni, milyen irányban forrják ki majd magukat a világban és szűkebb környezetünkben, magánéletünkben zajló vagy a közelmúltban elindult folyamatok.
A blogon már többször idézett Leslie Hale így látja a helyzetet:
„Valóságaink, úgy személyes életünkben, mint kollektív szinten feloldódnak. És miközben valóságaink – vagy amiket azoknak hittünk, feloldódnak és szertefoszlanak – előttünk áll egy olyan időszak, amikor alá kell merülnünk a nagy ismeretlen mélységeibe, és csak ezt követően sejlenek fel a következő valóság körvonalai.
Ahogy fellazulóban van az előző éveket meghatározó (2010 – 2016 eleje) Uránusz – Plútó kvadrát, egyre világosabban látjuk az általa hozott változásoknak az eredményeit, a felfordulást, amelyet előidézett a világban. Ezek az 1930-as és az 1960-as évek közepebeliekhez hasonló gyökeres és visszafordíthatatlan változások. Ennek ellenére néhányukra már nagy szüksége volt a világnak.”
(E blog bejegyzései nagyon részletesen foglalkoztak az Uránusz – Plútó kvadráttal és az általa jelzett változásokkal. Bővebben:
Az utolsó csattanás ( 2016. január – február)
Vulkán fölött (2014 december)
Próbatételek életre – halálra (2014 december)
Uránusz – Plútó kvadrát (2014 december)
Ami jön fogadjátok, ami megy, engedjétek (2014 tavasz)
(Plútó – Uránusz kvadrát Nagy Kereszt, vérholdak)
Az összeomlás és az újjáépítés mintázatai (2013 nyár)
A történelmi és az asztrológiai ciklusok meglehetősen szoros kapcsolatban állnak egymással.
Újabb robbanékony találkozás: újra egzakt Plútó – Uránusz kvadrát (2013 tavasz)
„A végeredményről teljes képet természetesen csak a történelem nyújthat majd. Csakhogy jelenleg és a közelmúltban is éppenséggel a történelmet éljük. Ha ezt nem értitek meg, majd megértitek ez után.
A kormányok nagy átalakulásokon mentek keresztül, megváltoztak a törvények, a szabályok és a társadalmi szokások. Vagyonok vesztek el, egzisztenciák mentek tönkre. A dolgok már nem lesznek olyanok, mint azelőtt. De egyikünk sem élhet a múltban, siker csak abból születik, ha itt vagyunk a jelenben és tervezzük jövőbeli életünket.
Teljesen mindegy, milyen politikai nézeteket vallasz, hogyan vélekedsz a transznemű mosdókról, a közel-keletről érkező menekülthullám témájáról, az (amerikai) elnökválasztásról, stb. Kollektív szintén jobban megváltoztunk, mint az első pillantásra tűnik, visszatekintgetni merő időfecsérlés, hiszen nincs visszatérés. Jelenleg ez az egyetlen biztos kiindulópont.
Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy a világ rossz hely lesz, csak más. A világ lehet szép és jó hely is, és nekünk az a dolgunk, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki életünkből azon a kis szögleten, amelyet elfoglalunk benne. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor a 30-as években majd a 60-as évek közepén új idők jöttek. Azok az idők örökre elmúltak, az akkori életstílussal egyetemben, és mi most ugyanolyan ismeretlen tartományokban járunk, mint elődeink 1935-ben és 1965-ben.
Ebben az időszakban sokan nem látják majd a fáktól az erdőt és ez egyéni és kollektív szinten is rengeteg problémát okozhat. (A T- kvadrát hatása egyébként az év nagy részében érződik.)
A Neptun elhomályosítja tudatunkat és ítélőképességünket, a Szaturnusz kemény leckéken keresztül tanít, a Jupiter pedig – jó- és rossz értelemben -felnagyít. E három bolygó hatásának kombinációja gyakran eredményez zavarodottságot, keserűséget és a tisztánlátás hiányát. Jelzi egy régi korszak hanyatlását is, egy korszakét, amelyet megismertünk, elsajátítottuk a leckéit – és most rá kell találnunk az újra és helyet kell csinálnunk neki.
Az új felbukkanása azonban időbe telik és pontosan ez a probléma.
Mi a valóságos és mi nem ? Ez a legfontosabb kérdés, amelyre ebben az időszakban választ kell találnunk.
Ami valóságosnak tűnik, talán nem is az, és ami valószerűtlennek tűnik nagyon is valóságosnak bizonyulhat. Ezeket a feladványokat akkor kezelhetjük a leghelyesebben, ha nem akarjuk kétségbeesetten , most, mindenáron megoldani őket, ha nem cselekszünk ködös neptuni sugallatok, kiforratlan ötletek, szaturnuszi előítéletek, jupiteri dogmák hatására, hiányos tények birtokában.
Ebben az időszakban tulajdonképpen nem dönteni kellene, hanem megfontoltan, tudatosan két lábbal a valóság talaján állni, szem előtt tartani céljainkat, feltérképezve külső- belső erősségeinket. Egyértelmű, hogy azok, akik szilárd belső vázzal rendelkeznek, sokkal könnyebben birkóznak meg a zűrzavar, káosz, és őrület időszakával, mint akik nem. Amennyiben képletedben bolygók állnak a változó jegyek (Ikrek, Szűz, Halak, Nyilas) 15 – 10 fokán, valamilyen értelemben hatással lesz életedre ez az erőteljes T kvadrát és megváltoztatja azt.
Miközben ez a jelentős tranzit kifejti hatását a világban, megváltoztatva külső valóságunkat, belső szintjeinken is nagyszabású változások mennek végbe. Ezek a zavarosan örvénylő energiák egész nyáron át, 2016 őszéig éreztetik a hatásukat, és csak ezt az időszakot követően nyerhetünk nagyobb rálátást a végeredményekre. Egyéni és kollektív szinten, november környékén talán megbánunk bizonyos, ez idő tájt hozott döntéseket.
Vigasztaló azonban, hogy ez az időszak nem fog sokáig tartani és végül mindannyian úgy érezhetjük, hogy abbéli igyekezetünkben, hogy ráleljünk új utunkra, felülemelkedtünk korlátainkon. Olyan időket élünk, amikor (előrelátással és gyakorlatias gondolkodással) új valóságokat is létrehozhatunk régi álmainkból.”
Teljesebb képet tehát csak a T- kvadrát felbomlása után kaphatunk. 2016. szeptember 9-én a Jupiter átlép a Mérlegbe, 2016. szeptember 27-én pedig a Mars is jegyet vált: az idealista, jövőben élő Nyilas jegyéből a Bakba lép. Erről a tranzitról majd bővebben is szó esik, előzetesként elég annyi, hogy igazából ebben az időszakban, vagyis 2016. szeptember 27 – 2016. november 9. között kezdhetünk valós reális képet alkotni arról, merre is tartunk valójában.
Október folyamán a Mars egy sor erőpróbáló kapcsolatot is képez a lassúbb mozgású bolygókkal (kvadrátot a Jupiterrel okt. 1 – 10 között, együttállást a Plútóval – okt.26 között, október 26 – november 7 között pedig az Uránusszal ). Az egész hónap tehát intenzív – és konkrét (ne feledjük, a Bak föld jegy!) változások jegyében zajlik.
Jó esetben ez annyit jelent, hogy a több mint fél éven át tartó, lélekölő egy helyben toporgás után végül mégiscsak elindulunk. (Fontos szempont, hogy akkorra kezd el lazulni a Szaturnusz – Neptun kvadrája is, amely annyi gyötrelmes kételyt, bizonytalanságot hozott 2015 eleje óta.) Ha nem is vagyunk biztosak minden részletben, az eddigieknél világosabban látjuk céljainkat. Jobban tudjuk, mit akarunk és mit nem. Ahhoz azonban, hogy elinduljunk az új irányokba, be kell csuknunk néhány régi ajtót is magunk mögött – a Plútó és az Uránusz erőpróbáló fényszögei pedig azt jelzik, hogy ez akár nagyon fájdalmas elszakadási folyamat is lehet.
Kevésbé szerencsés, ha most derül ki, a 2015 eleje óta eltelt időszakban zsinórban hoztuk a rossz döntéseket. Ebben az esetben ugyanis drámai összeomlások sorozata kényszerítheti ki az irányváltást. (Ahány egyén annyiféle forgatókönyv lehetséges: attól függően hova esnek az erőpróbáló fényszögek, lehetnek magánéleti, párkapcsolati, szakmai, pénzügyi összeomlások, vagy mindezek együttese.) Több mint valószínű, hogy kollektív szinten is ekkorra kezd kristályosodni, hova vezetnek a jelenleg még többféle irányt is vehető folyamatok.
Kapcsolódó
Karmikusan terhelt kapcsolatok, neptuni szövevények és társaik
Változó T-kvadrát, Jupiter Szaturnusz kvadrát
A lehetőségek korlátai: újra egzakt a Jupiter – Szaturnusz kvadrát
Mi az igazság ? Változó T kvadrát – 2016 nyár
Szaturnusz – Neptun kvadrát: amikor minden darabokra hullik
Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás?
Jupiter – Szaturnusz kvadrát (2015 nyár)
A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai
Túlélési technikák átmeneti állapotokra (Jupiter – Plútó trigon, változó T – kvadrát)
A cukor és az ostor esete (nagy földtrigon, T kvadrát, nagy kereszt, 2016 május, június)
Bolygójátékosok: Jupiter a Szűzben, Szaturnusz a Nyilasban, Neptun a Halakban
A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén
A Neptunusz szövevényes ösvényein
A Szaturnusz visszatér a Nyilasba
A Szaturnusz princípiuma és a depresszió
Retrográd Szaturnusz 2016: a szerelem fáj
Karmikusan terhelt viszonyok ? Vénusz – Szaturnusz kapcsolatok
Kapcsolat
Túlélési technikák átmeneti állapotokra
A jelenlegi időszak asztrológiai minősége nem sok fogódzót kínál az átmenetek e testileg- lelkileg, érzelmileg megterhelő hónapjaiban. A Jupiter – Plútó trigon energiái a kevés, de annál hatékonyabb segítő erő közé sorolhatók. (Mint a márciusi előrejelzésben is szó volt róla, 16 -án pontosul be, de 2015 októberétől 2016 július közepéig folyamatosan érezhető a hatása)
Az átmenetek tudatállapotai
Történelmi koroktól, kultúráktól függetlenül a változás időszakait nagyjából ugyanazok a lelkiállapotok jellemezték. Az ókori Egyiptomban például, a történelmi dinasztiák közötti átmeneti korszakok idejéből fennmaradt írásos emlékekből és a két világháború előestéjének sajtótermékeiből, irodalmi alkotásaiból ugyanaz az életérzés köszön vissza, bár a kollektív eufóriától a kollektív pszichózisig meglehetősen széles a skála. Ugyanezek a tudatállapotok, személyektől és helyzetektől függő intenzitással az egyéni sorsfordulók (pl. gyerekkorból kamaszkorba, a fiatal felnőtt életszakaszából a 30 – 32 évesek érettebb világába, majd az élet delelője 37 -45 éves kor között, és az öregkorba való átmenetek ; bővebben: Életünk állomásai, Lélekkeresés az élet delén ) idején is azonosíthatók. Rüdiger Dahlke német orvos asztrológus összefoglalója a változás tünetegyütteséről egyaránt jellemzi az egyéni és közösségi életút sorsfordulóit:
„ – hirtelen, váratlanul fellépő feszültségek, belső nyugtalanság, az egyébként hatékony szellemi gyakorlatok sem csillapítják
-az az érzés, h. az ember puskaporos hordón ül, mintha szakítópróba előtt állna
– valami ismeretlen kiszámíthatatlanság fellépése
– hajszoltság konkrét életcél nélkül
– az egykoron fontos dolgok nem érdeklik az embert
– sok éves partnerségek, barátságok szakadnak meg, az embereknek már nincs mondanivalójuk egymás számára
– a korábban örömmel végzett munka már nem hoz beteljesülést
– belső és külső ellenállás olyan struktúráknak, amelyek eddig nem zavartak
– lázadás a lázadás kedvéért,
– öröm, hogy. az eddig elfogadott normákkal szakít, tilalmakat nem vesz figyelembe
– meglepetések, őrültségek lépnek életébe,
– az az érzés, hogy nem tudja, mit kezdjen magával és az energiájával.
(Rüdiger Dahlke :Sorsfordulók, 281.old, 2004. Bioenergetic)
Elsüllyedő világok
Mint más bejegyzésekben is szó volt róla, a vallásos meggyőződések, hiedelmek, istenkép jelölőjeként a Jupiter vándorlásának állomásai úgy egyéni mint kollektív szinten hatással vannak spirituális fejlődésünkre. A másik kozmikus törvényalkotó, a Szaturnusz – jelezte változások ha lehet, még nagyobb jelentőséggel bírnak, hiszen a karma uraként is ismert princípium a társadalmi struktúrákkal, fennálló renddel, a kollektív normákkal, az egyén és egy közösség felelősségével, a konkrét és átvitt értelemben vett határokkal is összefügg. Magától értetődő tehát, hogy a két bolygó feszült kapcsolata – ez esetben kvadrátja – nagy formátumú, és meglehetősen nehezen kezelhető változásokat jelez. (Bővebben : A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai)
Bár csak később pontosul be, már érzékelhető a fennálló struktúrákat fellazító Neptun – Szaturnusz kvadrát meg a Jupiter – Neptunusz szembenállás hatása is. E feszült fényszögek egyéni és kollektív szintű megnyilvánulásaiból, már kaptunk némi ízelítőt az elmúlt hónapokban (Szaturnusz – Neptun kvadrát: 2015 eleje, majd 2015 vége – bővebben: Amikor minden darabokra hullik, Jupiter – Neptunusz szembenállás: 2015 szeptember – bővebben: Modern népvándorlás ? ), májustól azonban hatásuk egy, az eddiginél is nagyobb instabilitást teremtő T-kvadrátban adódik össze. Az elkövetkező hónapok ebből a szempontból is óriási jelentőséggel bírnak.
A Halak jegyében haladó Neptunusz önmagában is a vallásos képek, képzetek, érzelmek egész áradatát kelti életre, de korszellemet, egyéni és közösségi sorsot formáló másik két planétával, a Jupiterrel és a Szaturnusszal alkotott kapcsolatai hatására ezek az élmények a következő hónapokban idén még intenzívebbé válnak. (Jóllehet már nem egzakt, még mindig erőteljesen érvényesül az Uránusz – Plútó kvadrát hatása is, amely annyi drámai változást idézett elő az elmúlt években; bővebben : Próbatételek életre-halálra, Vulkán fölött, Az utolsó csattanás ). Mindez, összeadódva nehezen kezelhető lelki állapotokat eredményezhet egyéni és közösségi szinten egyaránt. Erőálmok mellett tehát bőven lehet részünk lidércnyomásban, a világosság tudatállapotai mellett pedig az őrületig fokozódó dionüszoszi extázisét is megtapasztalhatjuk.
A nagy tengeri vihar
Mint a márciusi előrejelzésekben szó volt róla, jelenleg a Halak jegy hatása jelenleg erőteljesen érvényesül. A Chiron és a Neptun mellett most személyi bolygók: a Nap, a Merkúr, és a Vénusz is a Halakban tartózkodnak, és áthaladnak a leszálló holdcsomóponton, így a tudattalan tartományai a szokásosnál is nagyobb jelentőséggel bírnak. „Kísérteni kezd a múlt”: életünk korábbi szereplői bukkanhatnak fel, lezártnak vélt vagy megoldatlan ügyekkel kell foglalkoznunk, újra előkerülnek bizonyos élettémák, álmaink, látomásaink régmúlt időkbe – akár előző életeinkbe is visszaröpíthetnek. Ezek az élmények a legritkább esetben kellemesek: valamilyen mulasztás, tévedés, traumatikus élmény társul hozzájuk. Mégis jobb ötlet önként foglalkozni velük, mint elmenekülni előlük: ez esetben ugyanis nagyon megnehezíthetik az új életszakaszba lépést és/ vagy további veszteségeket eredményezhetnek.
Az előző bejegyzésekben leírt konstellációk, beleértve a gyakorlatilag 2010 óta ható Plútó – Uránusz kvadrátot is, nem csak most, hanem folyamatosan idézhetnek elő drámai külső eseményeket -ahogy ezt az előző években is megtapasztalhattuk. A halálesetek, nagy elválások vagy éppenséggel sorsdöntő találkozások, vagy a hivatás változás, költözés, hosszú utazások személyes tudattalanunk vizeit, és a kollektív tudattalant is felkorbácsolhatják. A traumák és a bizonytalanság hatására képek és érzelmek valóságos áradata önti el tudatunkat. A látomásokra egyébként is fogékony Halak, a jegyben tartózkodó Neptunnal felerősítheti ezt a hatást. Lelki mozivásznunkon felelevenednek személyes emlékeink, majd véget érni nem akaró fantasy vagy sci-fi filmként vallásos – és mitológiai képzetek masszája hömpölyög elő – félelemkeltő és magasztos jelenetek a legnagyobb badarságokkal kombinálódva. Az eufória, túlcsorduló optimizmus, parttalan együttérzés neptuni-jupiteri állapotait a szaturnikus valósággal való szembesülést követően a depresszió, kilátástalanság érzete válthatja fel, a kozmikus hullámverésben pedig nem csupán álmaink, hanem akár egész személyiségünk is hajótörést szenvedhet.
Még rosszabb a helyzet, ha a nem önhibánkon kívül, olyan sorsszerű tragédiák miatt, mint háború, gazdasági vagy természeti katasztrófák – válunk a folyamat részeseivé, hanem mi is ludasok vagyunk benne. Mondjuk azért, mert kritikátlanul alkalmaztuk a különféle spirituális gyorstalpalókon összemazsolázott meditációs technikákat meg a többi instant megvilágosodás-maszlagot. (bővebben :
Vízöntőkori újjászületés vagy tömeges elbutulás ?)
Pszichénk elvarázsolt erdejéből természetesen értékes fantáziák, ébrenlétünkben is hasznos álmok is előkerülhetnek, miként rálelhetünk az inspiráció, regenerálódás forrásaira is.
A szenvedélybetegségek, lelki zavarok -előidézte hallucinációk, illúziók, torzult valóságérzékelés azonban ugyanebbe a tartományba tartoznak, sok esetben pedig még a pszichológusok és a lélek más szakértői sem képesek megállapítani, hogy beteges vagy normális folyamatokról van-e szó, irracionális félelmeink minden valóság alapot nélkülöznek-e, vagy intuíciónk figyelmeztet jóval a baj bekövetkezte előtt. A következő időszakban tehát igencsak szilárdan kell gyökredznünk a föld elemben ha ép elmével szeretnénk kikeveredni pszichénk vízözönéből.
Jupiter – Plútó trigon: biztonságos szárazföld

Érmék Ásza -egy nagyhatású, 2009-es álmom alapján. A sárkány szimbolikája igen összetett, a középkori asztrológiában, alkímiában is szerepet játszott. Bővebben: A sárkány szimbolikája, A sárkány, mint egyéni szimbólum
E diszharmonikus befolyások közepette a Jupiter – Plútó trigon energiái a kevés, de annál hatékonyabb segítő erő közé sorolhatók. (Mint a márciusi előrejelzésben is szó volt róla, 16 -án pontosult be, de 2015 októberétől 2016 július közepéig folyamatosan érezhető a hatása). Bár a fentebb felsorolt bolygóhatások meglehetősen törékennyé teszik az egyensúlyt, a Jupiter és a Plútó között kialakuló föld trigon megfelelő légkört teremt annak belátásához: miért is olyan fontos későbbi, testi – lelki egészségünk szempontjából, hogy megfelelőképpen leföldeljük magunkat. Ez utóbbi egyébként, mint a későbbiekben látni fogjuk, minden hiteles szellemi út alapfeltétele.
A föld elem analógiái
A föld elem a tárgyi világot, az érzékelhető, megfogható valóságot, fizikai testünket, az anyag nyújtotta lehetőségeket és korlátokat jelképezi az asztrológiában. Átvitt értelemben mutatja a realitásérzéket, türelmet, kitartást, a lassú növekedésnek, tartós értékek létrehozásának kedvező feltételek megteremtését, a térben való tájékozódás képességét, gyakorlati, esetleg műszaki érzéket, azt az adottságot, melynek révén megkülönböztetjük, mi a megvalósítható és mi tartozik a fantázia birodalmába, ill. annak finom érzékelését, hogy a kívánatos változásokat csak elképzeltük vagy már saját magunk és mások számára is érzékelhető, tapasztalati valósággá formáltuk.
Utóbbi készség kifejlesztése különösen a boszorkánypalánták, varázslótanoncok és sámánnövendékek esetében volt kívánatos minden korban, a világ minden táján. A modern európai gondolkodásmódban ebből a szempontból is bizonyos hasadás érzékelhető. A jungi tipológia pl. a valóság észlelésének és kezelésének megfelelően négy alaptípust különböztet meg.
A gondolkozó típusok (az asztrológiában a levegős jegyűekkel – Ikrek, Mérleg, Vízöntő – mutatnak közös vonásokat) gondolataikon keresztül ítélik meg a világot, az érző típus (itt nem ennyire egyértelműek az asztrológiai párhuzamok, a különböző iskolák a vizes, pl. Rák, Skorpió, Halak és a tüzes , pl. Kos, Oroszlán, Nyilas típusokat is ide sorolják), mint neve is mutatja, érzelmi alapokon hoz döntéseket. Rokon-és ellenszenveit nem gondolkozási folyamatok, hanem zsigeri impulzusok, spontán reakciók táplálják. Az asztrológia föld elemével analógiába állítható érzékelő típusnak a világ az érzékelhetőn, tehát színeken, ízeken, hangokon, illatokon, formákon keresztül mutatkozik meg. Velük ellentétben az intuitív tipusok (esetükben megint csak megoszlanak az asztrológiai iskolák véleményei, egyes irányzatok a vizes szülötteket, mások a tüzeseket sorolják ide) jóformán nem is érzékelik a külvilág tényeit, hanem a látható mögötti jelenségeket kutatják. Ők azok, akik Michelangelohoz hasonlóan meglátják a szobrot a kőben, valamilyen helyzetben, emberben rejlő lehetőségeket és kockázatokat, de meglehetősen bumfordin mozognak a fizikai világ tényei között. Rosszul tájékozódnak pl. a térben, nincs sok gyakorlati érzékük, míg az érzékelő típusok szélsőséges változatai csak a megfoghatót veszik észre, de vakok az e mögött rejlő értékekre.
Hétköznapi mágia
A kétféle érzékelés között nem volt ilyen éles különbség sem az archaikus kultúrákban sem a természeti népek körében. Aki spirituális útra lépett, mágiával, boszorkánysággal akart foglalkozni, vagy sámáni elhivatottságot érzett, még az átlagembernél is otthonosabban kellett mozognia mindkét tartományban.
Meglehet, a mai őserdei varázsló és a középkori alkimista, falu boszorkánya vagy a Paracelsushoz hasonló orvos- zseni különböző kulturális – társadalmi háttérből jött, de valamennyiüknek sokkal mostohább természeti feltételek között kellett elboldogulnia mint amit mi megszoktunk. Ahhoz, hogy ilyen körülmények között egyáltalán életben maradjanak, jó adag gyakorlati érzékről kellett tanúságot tenniük: tudniuk kellett tájékozódniuk a természetben, ismerniük kellett a gyógynövényeket, bizonyos, a fizikai test élettana és anatómiája ismeretét feltételező gyógyászati eljárásokat – pl. masszázs, csontkovácsolás, sebek ellátása, stb. Módszereiknek pedig, akár látomásokon, megérzéseken, akár egzaktabb felismeréseken alapult, a gyakorlatban is működniük kellett, különben nem űzhették volna mesterségüket, a kis közösség nem bízta volna rájuk sorsát.
Hasonlóképpen, a leendő sámán „karrierje” az őrülethez hasonló tünetcsoporttal kezdődik, de éppenséggel az különbözteti meg az elmebetegtől, hogy saját magát kikúrálva keveredik ki a válságból.. Tanulmányai, majd gyógyítói praxisa csak ezt követően kezdődhet el. Életkörülményeinek köszönhetően pontosan ismernie kellett a természet árnyoldalait is, annak pusztító arcát. Tudnia kellett pl. hogy valamely növény hatóanyagának mekkora dózisa számít gyógyszernek és mi az, ami már öl, ahogy a mérgekre is ismernie kellett az ellenmérget. Akár saját maga, akár közössége túlélése érdekében is be kellett azonosítania a vihar, földrengés vagy egyéb katasztrófák jeleit is, mint ahogy azt is tudnia kellett, hogyan maradhatnak életben egymagában a vadonban. Sok “orvosságos ember” ugyanis pl. az észak amerikai naszkapi indiánok törzséből – hosszú heteken keresztül vándorolt egymagukban.
Mindezt azért fontos megemlíteni, mert e „szakmák” és önismereti utak mindegyike kapcsolatban van a Plútó ősprincípiumával, és így a természetnek azzal a sötét oldalával, amelyet Zeusz / Jupiter olümposzi világára összpontosító társadalmunk a szó szoros értelmében a pokolba száműzött. Márpedig a Plútó és Jupiter trigonjának energiái csak abban az esetben vezetnek el belső gyógyítónkhoz, ha az életre keltett belső képek és érzelmek áradatát a föld elem (Jupiter a Szűzben, Plútó a Bakban) realitásainak talajáról szemléljük, illetve ezekkel a gyakorlatban is kezdünk valamit.
A partot érés technikái

A Mágus – egy 2012-es álmom így “színezte át” a Mágus lapját
A Jupiter – Plútó föld- trigonjának köszönhetően szerencsére rendelkezésünkre állnak azonban módszerek, melyek különösen alkalmasok testi-lelki egyensúlyunk megőrzésére. Ha eddig nem tettük meg, legfőbb ideje megismerkedünk – majd valamelyes gyakorlatot szereznünk a személyiségünkhöz illő földelési technikákban, ellenkező esetben a már eddig is nehezen elviselhető libikóka nyárra pokoli végleteket ölthet.
Bár a Jupiter- Plútó kapcsolat egyik legértékesebb lehetősége a képek szimbolikus üzenetének megértésében, majd gyakorlatba ültetésében rejlene, a fentebbiekhez hasonló helyzetekben elsősorban az elárasztott területeket kell újra szárazfölddé varázsolni.
1. A Bak és a Szűz minőségéből kifolyólag erre a legegyszerűbb tevékenységek a legpraktikusabbak. Legkézenfekvőbb kertészkedés, földművelés révén ápolni a kapcsolatot a föld elemmel. A zen kertek építése meditációs gyakorlatként is nagyon értékes, a környezetvédelem iránt elkötelezett Plútó pedig kegyesen fogadja öko- bio gazdaságban, természetvédelmi területen vállalt önkéntes munkánkat is.
2. Bármennyire nehezünkre esik is, fontos, hogy ügyködésünk erős fizikai igénybevétellel járjon. E tekintetben a megterhelő fizikai munkák (pl.a föld elemmel szintén összhangban levő építkezés, mezőgazdaság) épp annyira alkalmasak, mint a sport. (Bármennyire hasznos, feszültség oldó is az úszás egyébként, most csak olyan mélységekig merészkedjünk, amíg lábunk érintkezik a talajjal, a szaunázást pedig egyelőre kerüljük)
3. A meditációs technikák is sokat segítenek ilyenkor, de kerüljük a behunyt szemmel végzendő gyakorlatokat akárcsak a vizualizációt. A satipatthana típusú gyakorlatok, pl. lélegeztvételünkre, testérzetekre összpontosított figyelem viszont értékes segítséget nyújt, hiszen oly módon erősíti testünkkel a kapcsolatot, hogy ezáltal intuitív központunkkal is meghittebb viszonyt alakíthatunk ki. Ugyanezért jók a köldökünk tájékán levő erőközpontra, a tantienre összpontosító meditációs gyakorlatok, a csi kung, taichi és más harcművészetek, ill. a hatha jóga. Utóbbi, megfelelő pszichológusi ellenőrzés mellett pl. a szkizofrénia bizonyos eseteiben is eredményes lehet.
4. Étkezéskor a kimondottan föld típusú, zsírosabb, nehezebb ételek, pl. burgonya, hús, olajos magvak, sajtok, hajdina, köles fogyasztása ajánlott, – egy megfelelően végzett böjt kúra pedig a megszállottság – állapotokat is képes megszűntetni (nem véletlenül volt a gyászmunka része bizonyos, tradicionális kultúránkban,a világ minden táján) .
Ha azonban éppenséggel érzékenységünket kell növelni, hogy megkülönböztessük fontos benyomásainkat a haszontalanoktól, a húsmentes, könnyű, zöldség, gyümölcs és gabonafélékből összeállított étrendet részesítsük előnyben.
Magától értetődő, hogy a tudat módosító szerek (alkohol, drog, nyugtatók), ajzószerek fogyasztása is kerülendő.
5. A Halakkal szemben álló Szűz princípium bevonásával fokozatosan úrrá lehetünk a belső káoszon. A jeggyel analóg takarítás, rendrakás, barkácsolás, valamilyen kézműves tevékenység, a természetben tett hosszú séták révén pl. nem csupán a külső stabilitásunkat nyerhetjük vissza.
6. Még ha egyébként hajlamosak vagyunk is a befelé fordulásra, átmenetileg kerüljük a magányt. Osszuk meg belső élményeinket, kételyeinket, szorongásainkat barátainkkal. Természetesen ezúttal is tanácsos megválogatni, kit avatunk bizalmunkba, és ne vonakodjunk a témában jártas szakértő (pl. pszichológus, életvezetési tanácsadó, jógaoktató, stb.) segítségét kikérni.
7. Ahogy kezdjük visszanyerni belső egyensúlyunkat, rajzoljuk le belső képeinket vagy adjunk nekik más kézzelfogható, kreatív formát (tudattalanunk tartalmait megjeleníthetjük agyagozás, szobrászkodás, esetleg versírás, zeneszerzés, tánc vagy bármilyen más alkotó tevékenység révén). Ezt követően fejtsük meg szimbolikus jelentésüket és járjunk utána, hogyan alkalmazhatnánk ezt hasznos, értékes formában mindennapjainkban).
A fentebbi módszerek természetesen „árvízvédelmi intézkedésként” is eredményesen alkalmazhatók, a jelen időszakban pedig különösen alkalmasok testi-lelki egyensúlyunk megőrzésére.
.
Kapcsolódó bejegyzések
Amikor minden darabokra hullik: Szaturnusz – Neptun kvadrát
Újra a Nyilasban jár a Szaturnusz
Szaturnusz a Nyilasban : feloldódó valóságok
A Szaturnusz princípiuma és a depresszió
A mester hátratekint és értékel (retrográd Szaturnusz, 2015)
Karmikusan terhelt viszonyok (Szaturnusz – Vénusz kapcsolatok)
A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai
A Jupiter áthaladása a Szűz jegyén
A Neptunusz szövevényes ösvényein
Jupiter – Neptunusz szembenállás: modern népvándorlás ?
A Mars áthaladása a Skorpió és a Nyilas jegyén
Próbatételek életre – halálra (Uránusz – Plútó kvadrát)
Vulkán fölött (Uránusz – Plútó kvadrát)
Az utolsó csattanás ( Uránusz – Plútó kvadrát 2016)
Az önismeret és az önámítás ösvényein
Vízöntőkori újjászületés vagy tömeges elbutulás ?
Sorsfordulók hírnökei (a nap-és holdfogyatkozásokról általában)
A sárkány mint egyéni álomszimbólum