asztropressz

Kezdőlap » Aktuális asztro » Június 2017

Június 2017

Végre egy kis nyugalom – lélegezhetünk fel június első heteiben. Beállítottságtól és egyéni élethelyzetektől függően ezt egyesek lazításra fogják használni, mások viszont csak most húznak bele igazán, hogy végre érdemi haladást érjenek el. Amennyiben szánnak időt feltöltődésre is, ez a kifizetődőbb stratégia, mert a hónap vége felé újra összegubancolódnak a dolgok. Hozzá kell tenni azonban, hogy még a hónap elei, viszonylag kedvező bolygóhatások idején sem beszélhetünk zavartalan nyugalomról, ahogy az elérhető eredmények is viszonylagosak. A tavaszi viharok ugyanis sokunk életében okoztak nehezen orvosolható károkat, így sokszor legfeljebb a menthető maradék megmentéséről van szó. Ezek a munkálatok pedig meglehetősen ingatag talajon zajlanak : a mai lehetőségek nem biztos, hogy holnap is rendelkezésre állnak.

 

 

Ettől függetlenül június első napjaiban egy sor kedvező hatás érvényesül. Mint általában, az említett bolygók és fényszögek befolyása összeadódik, együttesen értelmezendő, itt azonban külön fogom bemutatni őket.

A június első napján bepontosuló Vénusz- Szaturnusz trigon (25°30′ Kos – Nyilas) érzelmi életünkre és pénzügyeinkre is stabilizálóan hat. Ily módon akár a bőség zavarában is visszafogottabban költekezünk, amellett, hogy jövedelmező stratégiákat dolgozunk ki, hajlamosak vagyunk komoly, minőségi munkát is fektetni projektjeinkbe. Vállalkozás, különféle típusú magánéleti, üzleti vagy szakmai társulások esetén egyaránt jó érzékkel különböztetjük meg egymástól a kifizetődő és az energiarabló interakciókat. Értelemszerű, hogy csak az előbbieket részesítjük előnyben.

Ez a hatás együttesen értelmezendő a június 3-án bepontosuló Vénusz – Uránusz együttállással ( Kos 27°05′). A Vénusz – Uránusz fényszögek önmagukban véve kissé hűvössé, távolságtartóvá, egyszersmind kiszámíthatatlanná teszik társas viszonyainkat. Az összetartozás helyett most az egyéniség érvényesítése, az egyéni szabadság válik fontossá. Ez bizonyos esetekben azt eredményezi, hogy kilépünk egy már több korlátot mint örömöt jelentő viszonyból, rendelkezünk annyi önbecsüléssel, hogy elengedjük már nem tápláló társulásainkat, izgalmasabb, több kihívást tartogató szakmai területekre lépünk, pénzügyileg önállósítjuk magunkat- vagy megtesszük az ehhez szükséges lépéseket. Mivel az Uránusz hirtelensége. A Vénusz pazarló hajlama és a Kos forrófejűsége mellett a Szaturnusz valóságérzéke, (ön)fegyelme is érvényesül, remélhetőleg nem hozunk könnyelmű érzelmi/üzleti döntéseket.

Amennyiben sikeresen kezeltük a Vénusz retrográd időszakának a kihívásait, mostanra kézzelfogható eredményeket tudunk felmutatni. Ezek jó alapokat képeznek a későbbi építkezéshez. Bővebben: Valóban szereted magad ? )

 

Ugyanezen a napon pontosul be a Nap és a Jupiter közötti trigon ( Ikrek, Mérleg 13°16′) is, hatalmas injekciót adva önbecsülésünknek. A kedvező alkalmakat és lehetőségeket világosabban látjuk, mint általában és könnyebben is ragadjuk meg őket. A kreativitás, vállalkozószellem, hosszú távban gondolkodás, optimizmus, inspiráció, szabadságvágy további növelik a siker esélyét. Gond csak akkor lehet, ha túlzásokba esünk (a Jupiter köztudottan mindent felnagyít), annyira beleéljük magunkat vízióinkba, hogy megvalósításukról már meg is feledkezünk, ill. sokkal szívesebben beszélünk róluk semmint érdemi erőfeszítéseket tennénk gyakorlatba ültetésükért. Sajnálatos módon a 4 -én bepontosuló, de már erőteljesen érződő Nap – Neptun kvadrát ( Ikrek, Halak 14°13′), akárcsak a Neptun és a Jupiter május és június folyamán is érvényesülő 150°-os fényszöge ennek a kockázatát is megnöveli. Ezek a befolyások arra is hajlamosíthatnak, hogy a pillanatnyi könnyebbségek eltereljék figyelmünket a hosszabb távú céloktól, különféle pótcselekvésekkel forgácsoljuk szét energiáinkat, jupiteri és neptuni módokon tompítsuk valóságérzékünket (pl. túl sok evés-ivás, ld. Csak tudnám miért nem tudom abbahagyni az evést ? ).

Természetesen arról szó sincs, hogy remete módra kéne visszavonulunk. A most érvényesülő hatások igen kedvezőek a társas kapcsolatok ápolására, bulikra, kulturális rendezvényekre, ismerkedésre, utazásra, tanulmányok elkezdésére. Egy jól sikerült hét vége, néhány nap szabadság alatt nem csupán feltöltődhetünk, hanem a hasznosat is összeköthetjük a kellemessel – csupán a túlzások kerülendők. A Neptun erőpróbáló fényszögei miatt rendezvényeken, szórakozóhelyeken, kisebb -nagyobb utazások folyamán nem árt jobban figyelni értékeinkre is.

  Június 4-én a Mars a Rák jegyébe lép, ahol július 20-ig tartózkodik. Az asztrológiai hagyomány szerint ebben a jelben esésben van, ami azt jelenti, hogy a pozíció nem a legelőnyösebb a számára. A Rák a táplálás, az anyaság princípiuma, egyike az Állatöv legérzelmesebb jegyeinek. Csodálatosan oltalmaz, gondoskodik, időnként azonban túlságosan is érzelmessé, hangulatai játékszerévé válik, illetve ezekkel az eszközökkel zsarol. Talán a legcsaládcentrikusabb, az otthonát, szülőföldjét legjobban szerető jegy, de ezek a rokonszenves tulajdonságok túlzásba víve szélsőséges nacionalizmusba, populizmusba torkollhatnak. A múlt, a hagyományok, a történelem szeretete annak idealizálásához, majd meghamisításához is vezethet, illetve elterelheti a figyelmet a jelen feladatairól.

Az önérvényesítés, cselekvés, küzdelem, agresszió planétájának energiái a Rákban valamilyen módon gátlás alá kerülnek, az egyén teljesítménye hangulatától, érzelmi állapotától függ. Nehezen lendül harcba, de amikor elveszti önuralmát, kuktafazék módjára robban, paranoiássá válik és valóságos ámokfutást rendezhet, túlzásokba esik. (Ennek a hónap végén nagyobb a veszélye, amikor a szintén Rákban haladó Nap és Merkúr aktiválják újra a kardinális T- kvadrátot. Maga a Mars 2017 június 25 – július 18 között [jún 25. Mars -Jupiter kvadrát , július 3. Mars – Plútó szembenállás, július 18 Mars-Uránusz kvadrát] képez erőpróbáló fényszögeket a már eddig is sok borulást okozó formáció elemeivel. Ennek az időszaknak a hullámvasutazására már most érdemes tudatosan felkészülni.)

Június 6-án két újabb, fontos jegyváltásra kerül sor:

Johfra Bosschart festménye

Vénusz a Kos jegyéből átlép a Bikába. A pénzügyek, társas viszonyok jelölője sokkal otthonosabban érzi magát a stabil, két lábbal a földön álló, érzéki  Bika jegyében, mint a nyughatatlan és kissé könnyelmű Kosban. A Bikában haladó Vénusz segít stabilizálni pénzügyeinket, testileg, lelkileg regenerálódnunk az előző hónapok hullámvasutazása után. Ahelyett azonban, hogy maradéktalanul átadnánk magunkat ejtőzésnek, érdemes még a hónap első hetében elindítanunk azokat a folyamatokat, amelyekkel később haladni szeretnénk, lezárnunk a határidős munkákat, ugyanis mielőtt még megszokhatnánk a viszonylagos stabilitást, újra elkezdődik a földindulás.

Július 4 után, amikor a Vénusz átlép az ingatag Ikrekbe, pénz- és szívügyeink is újabb hullámvasutazásba kezdhetnek. (A Rákban haladó bolygók – különösen a Mars, ld fentebb -által újra aktivált kardinális T-kvadrát már e hónap végén destabilizálódásra utal. Augusztusban az akkor már Rákban levő Vénusz borítja az egyensúlyt, az augusztus 7-i teljes holdfogyatkozás és az augusztus 21-i teljes napfogyatkozás és az ezeket kísérő bolygóállások hatására pedig szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt robbanhat a lőporos hordó. A Merkúr abban az időszakban a Szűzben tolat – ami lényegesen csökkenti hatékonyságát).

Míg a Vénusz a Bikában halad reálisabban, gyakorlatiasabban és következetesebben kezeljük kapcsolatainkat, pénzünket, holmiinkat, anyagi értékeinket, üzleti ügyeinket. Ez a jegyállás azonban el is kényelmesíthet, illetve arra hajlamosíthat, hogy kizárólag a birtokolt javak alapján értékeljük magunkat és embertársainkat. A túlzásba vitt eszem-iszom, költekezés további problémák forrása lehet.

Június 6-án a Merkúr is belép saját jegyébe, az Ikrekbe. A szárnyas sarujú hírvivő meglehetősen gyorsan száguld át otthonán: június 21-én már el is hagyja azt. A hagyományok szerint a kommunikáció, kereskedelem és az utazások bolygója itt érzi legjobban magát és itt fejti ki a legerőteljesebben a hatását. Az előttünk álló időszakban tehát mozgásba lendülnek a dolgok, felfrissül a levegő, a kapcsolatok, a kommunikáció, tanulmányok, az utazások, sajtó, publikációk, okmányok, szerződések, közlekedési eszközök kiemelkedő szerepet kapnak.

A június 9-i telihold bp. idő szerint 15:09-kor születik meg a Nyilas 18°53′-en. Az eddigi viszonylagos egyensúlyt itt már egy, a Nap, a Hold és a Neptun közötti változó T- kvadrát borítja. Ezt a többi stabilizáló hatás mellett akár hajlamosak is lehetünk elbagatellizálni, pedig az általa jelképezett légvárak, pótcselekvések, a nem megfelelő célra fordított energia kedvezőtlen sorsfordulatokat is jelezhet. A különböző típusú tudatmódosító szerek, hangulati hullámzások, az érzelmek áradata szintén árthat ítélőképességünknek. Jó esetben azonban a borulékony egyensúly még komolyabb ösztönzőerőt ad projektjeink valóra váltásához. Tudatossággal, érdemi erőfeszítéssel, kézzelfogható eredményeket produkálva javunkra fordíthatók a május 25-i újhold környéken elindult, két esélyes folyamatok is. Aznap hagyja abba február 6 óta tartó tolatását a Jupiter is, így azok, akik az elmúlt hónapokban az ellenszél dacára is kitartóan dolgoztak sorsuk jobbra fordításán, most azt tapasztalják, hogy a „véletlen” is a kezükre játszik. Az előre haladó, és rövidesen újabb kardinális T kvadrátok részévé váló Jupiter persze nem csupán kedvező fordulatokat tartogathat. A teliholdat kísérő feszültségeket oldja az ugyanaznap bepontosuló Vénusz – Mars szextil is ( Bika – Rák 3°18′). A szextil egyebek mellett lehetőséget ad arra, hogy több-kevesebb munkával kreatív módon kombináljuk a különböző típusú energiákat, ily módon javunkra fordítva őket. Az előző hetek és hónapok eredményeit, felismeréseit most anyagiak és érzelmiek terén is kamatoztathatjuk.

telihold a Nyilasban (Bp.15:09)

 

Június közepétől a terep egyre hepehupásabbá válik. Június 13-án és 14-én (ill. az előző és következő 1 -2 nap folyamán) egyszerre lehet részünk a Merkúr segítő és visszás hatásaiból. A 13-án bepontosuló Merkúr – Jupiter trigon (Ikrek, Mérleg 13°14′) hatására segítséget nyújthat ahhoz, hogy az utolsó simításokat elvégezve még időben, könnyen, gyorsan hatékonyan tető alá hozzuk teendőinket. A fentebbiekben felsorolt merkúri témákkal és területekkel kapcsolatban szerencsés fordulatokra számíthatunk, különösen, ha erőfeszítéseket is teszünk az ügy érdekében. Sajnos azonban meggondolatlan, felelőtlen, „széllelt bélelt” viselkedésre is hajlamosíthat. Extravagáns, tetszetős teóriákkal kábíthatjuk magunkat és környezetünket, ahelyett hogy fontosabb ügyeinkkel foglalkoznánk, a közösségi médiában szórakoztatjuk gondolatsziporkáinkkal ismerőseinket .

A Merkúr és a Neptun 14-én bepontosuló kvadrátja (Ikrek, Halak 14°15′) tovább növeli a zavart. A két bolygó közötti diszharmonikus a bolygókapcsolatot hagyományosan a megtévesztés, ködösítés, hazugságok, csalások, csalódások egyik klasszikus formációjának tartja az asztrológia. És valószínű is, hogy ebben az időszakban újabb sikkasztásokról, korrupcióról, hamisításról szóló ügyek pattannak ki. Az okmányokkal elkövetett szélhámosságok, trükkös lopások kétes szerződések, eltűnt iratok, pletykák, rágalmak, félreértések, csúsztatások is bonyodalmakat okozhatnak. Banki tranzakciók során sem árt a körültekintés, az illetéktelen kezekbe került hitelkártyák, adatok, levelek, üzenetek is sok kellemetlenséget idézhetnek elő. Szétszórtság, figyelmetlenség, hangulati hullámzás miatt is érhetnek kisebb – nagyobb károk.  A szervezet a szokásosnál érzékenyebben reagál alkoholra és más tudatmódosító szerekre, és ezek a balesetekben, különféle bűncselekmények (főleg lopások, csalások) esetén is komoly szerepet játszanak.

Amennyiben az előző napokban túlságosan messze kalandoztunk a valóságtól, vagy túlságosan önfeledten ejtőztünk, a június 15-i Nap – Szaturnusz szembenállás ( 24°30′ Ikrek, Nyilas) igen kellemetlen vizsgahelyzeteket tartogathat. A nyomás fokozódik, különféle autoritásszemélyek indokolt vagy irreális követelésekkel bombáznak, melyekre, alkatunktól függően vagy oly módon reagálunk, hogy 24 órából 48-at hajtunk, vagy pedig megpróbálunk cseles megoldásokat találva kibújni a felelősség alól. Természetesen egyik véglet sem szerencsés. Kötelességeinknek, különösen ezekben a kritikus napokban legjobb, ha maradéktalanul eleget teszünk, ugyanakkor határainkat is tanácsos megvonnunk. És végül de nem utolsó sorban: néhány napnyi türelem, kivárás talán a most kilátástalannak tűnő patthelyzeteket is megoldja.

Június 16-án a Neptun retrográd stacionáriusba vált, hogy megkezdje hosszas tolatását. Ennek hatására nehezen megfogalmazható lelki mizériák uralkodhatnak el rajtunk. Ez a tendencia személyes és kollektív szinten egyaránt tetten érhető. Nagy álmainkat pl. egészen hétköznapiaknak érezhetjük, s ha sikerül is megvalósítani őket, kiábrándultan biggyesztjük ajkainkat. Csak ennyi? Az elért eredmények közelében sincsenek nagyra törő vízióinknak. Nehezen szánjuk magunkat a cselekvésre, egyszerre több irányba is haladnánk, a kreatív introspekció, belső képekkel, álmokkal való munka és a sehova sem vezető légvárépítés között nem mindig egyértelmű a különbség. A búfelejtő iddogálás, bánatevés, vásárlási láz, az időnket szétforgácsoló látszat – találkozások szintén jellemző pótcselekvései lehetnek ennek az időszaknak.

Június 18-án, a Merkúr- Szaturnusz szembenállás (24°15 Ikrek, Nyilas) hatására megsokasodhatnak az értelmetlen, sokszor tekintélyelvű viták. A józan ész, a meggyőző érvek harcot vívnak a demagógiával, a politikai, vallási fanatizmussal. A generációs különbségek, a tényleges, használható ismereteket nyújtani képtelen oktatási rendszer, az elmélet és a gyakorlat, a bürokrácia útvesztői és az élet reális követelményei között tátongó szakadék komoly feszültségeket okozhat. Az ugyanaznap bepontosuló Nap – Uránusz szextil (Ikrek, Kos 27°45′) sokat segíthet a konfliktusok feloldásában. A humorérzék, az eredeti megközelítésmód segíthet kitörni a megcsontosodott és javunkat már nem szolgáló beidegződések fogságából (vagy legalábbis felismertük, mi mindenen kell változtatni). A hétköznapok taposómalmával való elégedetlenség új utakra terelhet, kitűnő alkalmakat teremthet az új, kreatív ötletek kipróbálására. de izgágává is tehet bennünket. Utóbbi esetben, ha jobban tudjuk mi az, amit nem akarunk mint azt, hogy milyen irányban és milyen módon keressük a beteljesülést, öncélú polgárpukkasztássá is fajulhat. Felesleges hangsúlyozni, hogy ebből sokkal több probléma származik, mint haszon.

Hasonlók érvényesek a június 20-án bepontosuló Merkúr- Uránusz szextilre is. Ugyanazon a napon a Vénusz és a Neptun közötti 60°-os fényszög (Bika, Halak 14°15) is segíthet konstruktív irányba terelni a feszültséget. A blokkolt energiákat kreatív tevékenység, természetjárás, tánc, zene, jó társaság oldhatja. Mindez abban is segíthet, hogy újra átgondoljuk: muszáj mindenképpen szembe haladni a forgalommal vagy léteznek kevésbé problémás útvonalak is?

Johfra Bosschart festménye

Június 21-én, amikor a Nap a Rák jegyébe lép (Bp. reggel 6:25) asztrológiai értelemben is elkezdődik a nyár. A Merkúr szintén a napforduló napján vált jegyet. Mint már többször szó volt róla, a napéjegyenlőség-és napfordulóképletek különös jelentőséggel bírnak az asztrológiában, mert az elkövetkező három hónap történéseiről is felvilágosítást adnak. Nos, a jelenlegi szerint eseménydús, szélsőségekben és váratlan fordulatokban bővelkedő nyár elé nézünk.

A jó hír az, hogy az előző évek ilyenkori képleteivel ellentétben bizonyos fokú stabilitás megteremtésére is adottak a lehetőségek. A képlet ura, a Hold kimondottan jó pozícióban, erőben van a Bikában és trigont képez a Plútóval. Ez, a Mars, Jupiter, Plútó kardinális T kvadrátja által jelzett felfordulás ellenére lehetőséget adhat az elértek megtartására is. (Bár ennek a receptje a személyi horoszkóp adottságaitól függően változik, általánosságban véve annyi elmondható, hogy okosabb távol tartani magunkat a nagyvilág ügyeitől, kerülnünk a különféle közéleti, ideológiai csatákat, veszélyes helyszíneket, megérzéseinkre hallgatnunk és szűk körben csakis olyan praktikus témákkal foglalkoznunk, amelyek bennünket és szeretteinket is előbbre visznek). Hozzá kell tenni persze azt is, hogy annak érdekében, hogy ügyeink a számunkra kedvező irányban haladjanak, ki kell lépni abból a komfortzónából, amit a Bika Hold annyira kedvel. Néhány dologra talán nemet kell mondani ahhoz, hogy egyebekre rábólinthassunk. Szerencsére, a Hold és a Mars közötti laza szextilnek köszönhetően némi igyekezettel olyan területeken is haladhatunk, amelyekkel érzelmileg is azonosulni tudunk. A kedvező tendenciákat erősíti a Bika Vénusz és a Plútó közötti majdnem egzakt trigon is, amennyiben két lábbal állunk a földön, hosszú távban gondolkozunk, nem kapkodjuk el a dolgokat és a tartós értékeket részesítjük előnyben.

Nyári napforduló (Bp. reggel 6:25)

A június 24-i újhold a Rák 02°47‘-en születik meg, budapesti idő szerint hajnali 4: 30 ‘kor. Az újhold képletben a fentebbi bolygóhatások szintén érvényesülnek. Az újhold, mint már szó volt róla, új, 28 napos ciklusok kezdetét is jelenti. Ebben az esetben nem csak átvitt értelemben vett fogamzásokról/ születésekről, hanem nagyon konkrétakról is szó lehet. Ekkor pontosul be, a Bika és a Bak 18°30′-én az ígéretes Vénusz – Plútó trigon is. Akár projektekről, vállalkozásokról, alkotásokról akár hús -vér gyerekekről van azonban szó, az egyidejűleg érvényesülő kardinális T-kvadrát hatása miatt e „terhességek” kihordása igen viszontagságos, fokozott éberséget, odafigyelést igényel. Esetleg ahhoz, hogy valami értékes és tápláló létrejöhessen , valami másról le kell mondani.

újhold a Rákban június 24 ( Bp. 04:30′)

Álmainkból és a körülöttünk zajló „véletlenekből” kaphatunk arra utaló jelzéseket, hogy ki(k)től, mitől és miért kell elszakadni. Ezek a leválások lehetnek persze nagyon hasznosak is (pl. olyan kapcsolatból, környezetből távozunk, amely már nem szolgálja a javunkat, felhagyunk valamilyen rossz szokással, káros szenvedéllyel), ettől függetlenül azonban a folyamat nagyon fájdalmas is lehet. Az új irányok belövésénél mindenképpen tanácsos figyelembe venni, hogy a Mars a Rákban erőteljesen az emóciók, hangulatok, emlékek hatása alatt áll, így leginkább olyan ügyek érdekében vethető be, amelyekkel lelkileg, érzelmileg is azonosulni tud.

 

A hónap utolsó napjai igen viharosan alakulhatnak. Hogy ez frissítő nyári zápor vagy pusztító jégeső lesz, a saját hozzáállásunktól is függ. Az alább felsorolt bolygóállások balesetveszélyesek is, így akár gyalogosan akár járművön közlekedünk, akár nagyobb utazást teszünk akár csak a közértig szaladunk le, ne feledkezzünk meg az óvatosságról.

A június 25-én bepontosuló Mars – Jupiter kvadrát ( Rák, Mérleg 13°34′ ) befolyására alaposan túllőhetünk a célon. Túlreagálunk, túlbecsüljük lehetőségeinket és elbagatellizáljuk a kockázatokat, túl nagy ígéreteket teszünk, előre iszunk a medve bőrére, ahelyett hogy tetteink beszélnének, nagy hangon bizonygatjuk igazunkat. Jó esetben a június 26-án egzakttá váló Mars – Neptun trigon (Rák, Halak 14°14′) hatására megérzéseink, „zsigeri reflexeink” még időben működésbe lépnek, megóvva az elhamarkodott cselekedetektől. A feszültséget olyan kreatív tevékenységek, mint a festés, rajzolás, oldják. Bár a kardinális T kvadrát cselekvésre sarkall (és sokszor nincs is más lehetőség a váratlanul keletkezett problémák elhárítására), ha a helyzet lehetővé teszi, jobb egy kicsit várni, emészteni dolgokat, mint azonnal, érzelmi impulzusok alapján reagálni.

Ez persze nem lesz könnyű, hiszen a június 28 -i Merkúr- Mars együttállás hatására ami a szívünkön az a szánkon. Az intuitív Rák könnyen ráhangolódik másokra, mintegy olvasva környezete gondolatában, a Merkúr – Jupiter kvadrát (június 27) azonban bolhából elefántot csinálhatunk. A Merkúr – Plútó szembenállás (június 30) miatt mások Achilles-pontjait is telibe találhatjuk. Ez, az esésben levő Mars hatásával kombinálódva olyan konfliktushelyzeteket, hatalmi játszmákat generálhat, amelyekből mi jövünk ki rosszul, hiszen érzelmileg, lelkileg (szélsőséges esetben fizikailag sem) vagyunk felkészülve az ellenféllel való összecsapásra. Sok felesleges szenvedést lehet megspórolni, ha impulzusok ide vagy oda, nem hozunk olyan döntéseket – bármennyire hasznosak legyenek is, amelyekre még nem állunk készen érzelmileg. A konfrontáció elkerülése ezúttal sem a gyengeség jele: megérzéseinkre hallgatva (Merkúr/Mars – Neptun trigon) eldönthetjük milyen csatákba érdemes belemenni és milyenekbe nem, illetve, ha valóban elkerülhetetlen, vajon tényleg a jelenlegi a legalkalmasabb pillanat. Sajnálatos módon ezek a bolygóállások tágabb környezetünkben és a nagyvilágban is megnövelik a kiszolgáltatottak, önvédelemre képtelenek (állatok, gyerekek, nők, öregek) elleni agresszió veszélyét. Ilyenkor természetesen, ha módunkban áll megakadályozni, emberi mivoltunkból fakadó kötelesség közbelépnünk. Eközben azonban saját biztonságunkról se feledkezzünk meg.

 

 

Kapcsolódó

 

 

Régebbi közlések gyűjteménye

Valóban szereted magad ? (Hogyan fordítható javunkra a Vénusz idei Kos tranzitja?)

2017 – Káli istennő éve?

Újhold az Ikrekben 2017 május 25: valamit valamiért…

Túláradó érzelmek, kreatív látomások, valóságtól elrugaszkodott fantáziák (Nap- Neptun kvadrát, Nap- Neptun trigon, a Mars a Rákba lép)

Álom és valóság összehangolása (Merkúr- Neptun kvadrát, de a Neptun többi, erőpróbáló fényszögére is érvényes)

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Csak tudnám, miért nem tudom abbahagyni az evést ?

Szerzői jog

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ EGY-KÉT SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉHEZ NEM JÁRULOK HOZZÁ!
%d blogger ezt szereti: