Az újhold március 28-án (Bp. idő szerint 04: 57′) született meg, a Kos 7°37-án. Hagyományosan a Kos a kirobbanó tavasz jegye, amikor még a növények is harcot vívnak azért, hogy áttörjék magukat az olykor még fagyos talajon, győzelmet aratva a tél felett. A Kos energiái átvitt értelemben is lendületet, kezdeményezőkészséget, szenvedélyt adnak ahhoz, hogy kövessük céljainkat, kiharcoljuk helyünket a világban, új projektekbe kezdjünk.
A Vénusszal együtt állva tehát ez az újhold akár új szerelmek, jövedelmező lehetőségek kezdete is lehetne, de figyelembe véve, hogy a Vénusz nem csupán száműzetésben van, hanem még tolat is, és egy meglehetősen kártékony fordított recepcióban van saját és az újhold urával, a Bikában szintén exíliumban levő Marssal, a helyzet nem ennyire rózsás. További súlyosbító tényező, hogy a Hold másnapra már része lesz a sok felfordulást okozó kardinális T- kvadrátnak, így érzelmi, anyagi természetű veszteségek, nehézségek is lehetségesek.
A minimum, ami elmondható, hogy a most születő szerelmek, üzleti vállalkozások körül nem mennek majd olajozottan a dolgok, egy meglévő kapcsolatban egy harmadik felbukkanása, pénzügyi helyzetben bevételforrás (váratlan) elapadása, túlköltekezés, rossz befektetés okozhat veszteségeket. Persze, hogy kinél milyen változások esedékesek, a képlet egészétől függ és egyénenként változik. És, mint a hírekből látjuk, a nagyvilágban (gazdaság, politika, közélet, biztonság) is folytatódik a zűrös időszak.

újhold a Kosban
A jó hír az, hogy még e nem túl kedvező bolygóállások között is nyitottak a fejlődés útjai. (Sőt, még csak akkor igazán, hiszen ha a dolgok olajozottan működnének, ugyan ki akarna kimozdulni a komfortzónából ? ) Esetenként csupán egy-egy nagyobb veszteség, párkapcsolati kudarc képes ráébreszteni bennünket: nem megfelelő alanyokra, célokra fordítottuk az energiát.
Ebben ez esetben kimondottan jól jön, hogy a Kosban a Vénusz szeretete nem a másikra, hanem önmagára irányul. Pontosabban. a Kos Vénusz elsősorban azokat szereti, akikkel számára kellemesek, izgalmasak az interakciók. Amennyiben egy kapcsolat, munka, bevételforrás, tevékenység már nem okoz számára beteljesülést, rövidesen odébb áll. A hosszabb távú következményekkel éppúgy nem törődik, mint a másik fél érzelmeivel. A döntő érv távozása mellett az, hogy adott körülmények között rosszul érzi magát, így a lehető leggyorsabban tűnik el a frusztráció helyszínéről.
Ez természetesen nem minden esetben szerencsés, jelenlegi időszakban a hidak túl korai felégetéséből is rengeteg probléma fakadhat – de a notórius önfeladók, kompromisszumkötők számára valóságos áldás lehet egy ilyen impulzusokra ösztönző bolygóhatás. Ahogy jótétemény lehet – bár a szenvedő alanyok sok mindennek nevezik, csak ennek nem – egy Kos – játékos partner, munkaadó is, aki épp a legjobbkor penderíti ki őket egy már számukra is tarthatatlanná vált felállásból. Így aztán, tetszik – nem tetszik, magukévá kell tenni az olyan Kos minőségeket, mint az önérvényesítés, kezdeményezés, új utak keresése, saját célok kitűzése, saját eszközök felfedezése és kimunkálása, önállóság. Ez majd a fejlődés élettelibb útjait is megnyitja számukra.
Tekintettel arra, hogy a Kos ura, a Mars csupán araszolgat a Bikában, a Vénusz és a Jupiter mellett pedig csakhamar a Szaturnusz (április 6) és a Merkúr (április 9) is tolatni kezd, ez nem megy egyik napról a másikra. A veszteségeket, amikor a Vénusz április 3-án visszatér a Halakba, követi a sebek nyalogatása, regeneráció (rosszabb esetben önsajnálat és áldozat -mentalitás), hogy aztán, április 28-tól egészséges önbecsüléssel felvértezve csörtessen vissza a Kosba. A helyes önszeretet, önérvényesítés menet közben elsajátított leckéit innentől kezdve sikeresen kamatoztathatja a gyakorlatban is.
A Kos újhold energiáiból tehát oly módon profitálhatunk a legtöbbet, ha górcső alá vetjük kapcsolatainkat, feltesszük magunknak a kérdést: összhangban élünk, cselekszünk értékrendünkkel, mindent megteszünk-e azért, hogy kibontakoztassuk a bennünk szunnyadó lehetőségeket (úgy is mint életfeladat betöltése), vagy inkább csak családunk, partnerünk, főnökeink, ismerőseink, a társadalom elvárásainak játékszerei vagyunk. És, ha most rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, nem kapunk elég szeretetet, megbecsülést, teljesítményünk nem áll összhangban bevételünkkel, stb. mit tehetnénk önerőből annak érdekében, hogy változtassunk a helyzeten.
Persze, ha csak valami sorsesemény miatt nem állított akaratunk ellenére kész tények elé, ez még mindig a tudatosság növelésének, következtetések levonásának, a lassú építkezésnek az ideje, nem pedig az impulzív döntéseké. A megfelelően előkészített talajon aztán a változás is gördülékenyebben zajlik.
A következő lépés a Tarot tükrében
A Tarot szintén értékes útmutatásokat adhat a „következő lépésekről”. Erre a négylapos vetésre újholdkor szoktam sort keríteni, hogy képet kapjak az előttem álló 28 nap prioritásairól. Több mint tíz éve dolgozom vele. A jelenlegi egy nyilvános foglalkozáson zajlott, így üzenete nem csak rám érvényes:
Kiindulópont: a Főpapnő:
Időt adtunk, hogy a dolgok kiforrják magunkat, figyeltünk belső hangunkra, komolyan vettük intuícióinkat, álmaink üzenetét.
Mi nem javallott most: Érmék Királynője
Leragadni a komfortzónában, hagyni, hogy lemerüljenek energiáink, az ismeretlen jótól való félelemből az ismert rosszhoz ragaszkodni.
Ehelyett ez a fontos: az Erő
Az oroszlán erejével és szenvedélyével harcolni céljainkért, aktiválni belső erőtartalékainkat, hogy átvészelhessük a nehézségeket, és kimunkáljuk lehetőségeinket.
Ide vezet: a Remete
A lap jelentése kettős, és mindkettő belefér az időszak karakterébe. Társítható egyedülléthez, anyagi és érzelmi értelemben vett nélkülözéshez, ami a gyakorlatilag egész április folyamán ható Vénusz- Szaturnusz kvadrát egyik lehetséges hozadéka .
Megváltottabb szinten (és egy ilyen hozzáállásváltás megelőzheti a fentebbihez hasonló, kevésbé szerencsés forgatókönyveket) jelezhet önkéntes visszavonulást, a figyelem befelé fordulását, amikor a világ zaja helyett a saját belső hangunkra figyelünk. Legjobb, ha a természetben szellőztetjük ki a fejünket: séták, meditáció, sport, kerti munka révén töltődünk fel a tavaszi energiákból. A külső elvárások helyett saját belső igazságaink szellemében kívánunk élni, eközben külső igényeinket minimálisra korlátozzuk. Utalhat tavaszi böjtre, más jellegű tisztítókúrára is.
Kapcsolati feszültségek esetén megvonjuk határainkat, eltávolodunk, hogy tisztába jöjjünk saját motivációinkkal, igényeinkkel, céljainkkal és azzal is, mennyire vannak összhangban velük társulásaink. A későbbiekben felismeréseinknek megfelelően fűzzük szorosabbra vagy vékonyítjuk el ezeket a szálakat. (Amennyiben tőlünk távolodtak el, egy ilyesfajta önkéntes visszavonulás szintén gyógyító hatású lehet. Vagy azért, mert a másik, látva, hogy önértékelésünk elég egészséges ahhoz, hogy nem futunk olyan szekér után, amelyik nem vesz fel, hiányolni kezd és visszajön. Vagy pedig azért, mert végül magunk is belátjuk: ez a kapcsolat már nem szolgálja fejlődésünket, így ha túltettük magunkat a veszteségen, új, egészségesebb irányokba indulunk.)
Kapcsolódó
Tűzijátékkal kezdődött, puskaporos hangulatban végződik március
A Vénusz retrográd árnyékba lépett
Vénusz a Kosban: szerelmi háromszögek, drámák, komédiák, szappanoperák
Vénusz retrográd: Most talán végre belátod, mennyire értékes vagy !
Zavar az Erőben: reflexiók a 2017 február 26-i napfogyakozásra
Állandóság a változásban vagy pusztító szélsőségek ? (Kardinális T – kvadrát)