asztropressz

Kezdőlap » Aktuális asztro » Decemberi előrejelzés, 2015

Decemberi előrejelzés, 2015

Vontatott, álmos hangulatban kezdődik december, néhány nap múlva azonban felpörögnek az események.

 

 

 

 

hó,hold magány

 

 

 

A november végi bolygóállások a hónap elejére is befolyást gyakorolnak. Amikor ez a bejegyzés kikerül, elvileg már nem hatnak annyira intenzíven, a gyakorlatban azonban mégis érdemes néhány bekezdést szánni rájuk. Az általuk jelzett helyzetek és események ugyanis nem csupán december folyamán,  hanem sokkal hosszabb távon is üzenet-értékűek lehetnek.

 

 

Nap – Szaturnusz együttállás: kerülget a sors
A Nap – Szaturnusz együttállás és a két bolygó Neptunnal képezett erőpróbáló fényszögének hatása november utolsó és december első napján érződött a legerőteljesebben.
A Nap és a Szaturnusz találkozására évente egyszer kerül sor és ( akárcsak a két bolygó többi fényszöge, pl. szextil, kvadrát, trigon, szembenállás) mindig fontos felismeréseket tartogat aktuális feladatainkkal kapcsolatban. Ezt a sűrű, fojtogató energetikai hatás azonban sok mindennek nevezhető, csak kellemesnek nem. Úgy érezhetjük ugyanis, hogy áthatolhatatlan falak magaslanak fölénk, felelősségeink ólomsúllyal nehezednek a vállunkra, céljaink elérhetetlen messzeségbe távolodnak. Vélt vagy valós mulasztásaink bűntudattal töltenek el, az idő pedig ólomlábakon vánszorog.
A Nap és a Neptun előző nap bepontosult kvadrátja tovább fokozza ezeket a hatásokat. Erre a fényszögre olyan életérzések jellemzők, mint a zavarodottság, kiábrándultság, melankolikus hangulat, szétszórtság, álmodozás. Mindez, a Szaturnusz befolyásával kombinálódva depresszív, fókuszát vesztett napokat sejtet, amelyek a fizikai állóképességet is próbára teszik. Sokkal kimerültebbeknek, erőtlenebbnek érezhetjük magunkat, mint általában, aluszékonyabbakká válunk (érdemes odafigyelni álmainkra), megfázás kerülget vagy ki is törhet rajtunk az influenza.
Mindent egybevéve, ez nem a lendületes cselekvés, hanem a felismerések ideje. Amelyek több mint valószínűleg nem a legkellemesebbek. A Szaturnusz – Neptunusz kvadrát által jelzett kihívások (amelyekkel 2016 első felében folyamatosan dolgoznunk kell) most tudatosulnak igazán. Az esetleges csalódásokon, kudarcokon, az elhanyagolt vagy épp nyakunkba szakadt kötelezettségeken keresztül körvonalazódhat például: milyen életterületeken kell komolyabban munkálkodnunk aannak érdekében, hogy valóság közelbe hozzuk álmainkat, nagyobb realitásérzékre tegyünk szert – amivel nem csupán a későbbi csalódásoktól kíméljük meg magunkat, hanem az eddigieknél jobb döntéseket is hozhatunk, melyek azok a célok és kapcsolatok, amelyekbe érdemes további energiát fektetnünk és melyek azok, amelyekről kezdettől fogva tudtuk, hogy fekete lyukként csapolják forrásainkat.
Az ugyancsak december 1-jén bepontosult Merkúr- Uránusz trigonnak köszönhetően villámcsapásszerű felismerések, új ötletek, inspiráló beszélgetések, váratlan találkozások segíthettek eligazodni teendőink között. Ezek azonban inkább elméleti jellegű útmutatással szolgáltak, gyakorlatba történő átültetésük hosszú hónapokat is igénybe vehet. ( Az eligazodásban asztrológiai tanácsadás is segíthet )

 

 

 

A Vénusz a Skorpióba lép:érzelmi zsákutcák
Sk vénuszDecember 4 -én, a Merkúr Jupiter kvadrát hatására hajlamosak lehetünk felfújni a dolgokat. Ugyanezen a napon lép be a Vénusz  is a Skorpióba, ahol intenzívvé, egyszersmind sebezhetővé válik. Ahogy Stephen Arroyo megfogalmazta, ezt a pozíciót szenvedélyesség, egy fajta megszállottság jellemzi. „Semmit sem csinál félig. Az alaposság talán a legfontosabb vonása, emocionális és pszichológiai természetében. Ez nemcsak a partnerségekre igaz, hanem az élet minden területére (pénzügyek, karrier, stb. Mindent a maga teljességében kell megélnie és intuitív módon tudja, ha van még valahol egy hiányzó kis puzzle – darab vagy valami még nem az igazi. A tudatalattija végzi el ezt a munkát, dolgozza fel a „teljes képet” és a Skorpió Vénusznak annál jobb dolga van az életben minél inkább rá mer hagyatkozni az intuícióira. Az összes jegy közül valószínűleg a Skorpiónak vannak a legpontosabb megérzései (habár a paranoiájára vigyáznia kell), és ebből adódik, hogy kiváló detektív, kutató, befektető, pszichológus válhat belőle.”
Ezek az erények azonban most nem válnak a javára, hiszen, mivel a Skorpió klasszikus ura, a Mars, szintén száműzetésben van a Mérlegben, kevés esélye van arra, hogy megérzéseit a gyakorlatban is kamatoztathassa. (Azt a pozíciót, amikor két bolygó egymás uralmi jegyében áll , recepciós helyzetnek nevezzük. Ilyenkor felerősítik egymás hatását. Mivel ebben az esetben a Mars is és a Vénusz is száműzetésben van, egymás legszerencsétlenebb tulajdonságait hozzák felszínre) A párkapcsolatok számára eddig sem könnyű időszak így most további, drámai elemekkel bővülhet. Hogy miért is? „Ezt a bolygóállást érzelmi szélsőségesség jellemzi, a reakciói rendkívül erőteljesek, és az érzelmei tengermélyek. (…)A Skorpió Vénuszú embert tántoríthatatlanul elkötelezett társ és barát vagy épp engesztelhetetlenül ádáz ellenfél, ha épp úgy érzi, hogy elárulták, ha sebet ejtettek igazságérzetén vagy önbecsülésén. Ha bántják, bosszúállóan üthet vissza – mintha ez begyógyítaná a sebesülését. Általában a legtöbb társasági elfoglaltság hidegen hagyja, mert azokat felszínes időpocséklásnak tekinti, ráadásul annyira érzékeny a környezeti behatásokra, hogy gyakran valóban jobb neki egyedül. Tulajdonképpen semmiben sem bízik az élet felszíni jelenségei közül, legyen az akár hagyományos, bevett viselkedés, az uralkodó társadalmi rend és divat vagy éppen az emberek általában.”
A Mars Mérlegben haladásának időszaka azonban éppenséggel olyan interakciókat hozhat életébe, amelyeket ki nem állhat, hiszen felszínesek, külsőségeken alapulnak, az igazságok kimondása pedig azonnali szankciókat von maga után. Párkapcsolati területeken más is okozhat problémákat.  A Skorpió Vénusznak  ugyanis „arra van szüksége, hogy intenzív érzelmi erővel hatoljon be kapcsolatai mélyére. Az érzelmek cseréje és az érzelmi összeolvadás gyógyító, átalakító energiát szolgáltat számára.” A diszharmonikus Mars- hatások (az önmagában is problémás Mérleg Mars, valamint a Plútóval és Uránusszal képezett erőpróbáló fényszögei) azonban kötődésképtelen, de erőteljes kötődést kiváltó partnereket hozhatnak képbe.

 

 

A Vénusz -játékos események alakulására úgy tűnik, nem tud hatást gyakorolni, még azon a szinten sem, hogy legalább saját magát kivonja a főleg sérüléseket tartogató interakciókból. Érzelmei, kötődései ugyanis túlságosan mélyek, semhogy azonnal sikerülne neki elvágni őket, amikor a józan ész úgy kívánja. Így sajnos megtörténhet, hogy ahelyett, hogy a tudatos erőfeszítéseket téve törekedne az egészséges leválásra, önpusztító, önszabotáló forgatókönyvekbe bonyolódik (l. bővebben Medeától Don Joséig ). ezek akkor is bekapcsolnak, ha tökéletesen átlátja, megérzi helyzete tarthatatlanságát, csak épp az ebből következő, gyakorlati lépésekre nem bírja elszánni magát.
A fentebbi hatások általában véve is utalhatnak a társas viszonyok válságára, érzelmi veszteségre. Azonban, ha éppenséggel egy betegesen működő kapcsolat zárul le, az, amit most halálos sorcsapásnak élünk meg, hosszú távon a gondviselés kegyelmének tekinthető. Anyagi veszteségek, károk is valószínűek

 

 

 

Mars- Plútó kvadrát : hatalmi harcok, övön aluli támadások
A december 6-án bepontosuló Mars- Plútó kvadrát szintén kemény hatalmi harcokat, heves konfliktusokat jelezhet. Itt azonban egy rangvesztes, diszharmonikusan megnyilvánuló Marsról van szó, ami növeli az egyenlőtlen, sportszerűtlen küzdelemről, az övön aluli ütések esélyét.
Mivel a Bak (Plútó) a karrierrel, hivatással kapcsolódó X. mundánház ura, a Mérleg (Mars) pedig a VII mundánház által jelölt nyilvánosságé., társulásoké, könnyen elképzelhetők olyan munkahelyi konfliktusok, amikor is jó szakembereket a náluk sokkal tehetségtelenebbek lehetetlenítenek el. Bár ezek a hatások a Mars egész, Mérleg– beli tranzitját is végigkísérték, a munkahelyi pszichoterror (“mobbing”, “bullying”– ang.) nehezen elviselhető légkört teremthet.
A fegyvertelen, eszköztelen, kiszolgáltatott, magukról gondoskodni nem tudók bántalmazása (pl. állatok, gyerekek, öregek, hajléktalanok sérelmére elkövetett kegyetlen bűncselekmények. ), háborús övezetben élők brutális kínzása, lemészárlása szintén jellemezheti ezt az időszakot.

 

 

 

Polkorrekt

Polkorrekt

Világviszonylatban és közvetlen környezetünkben egyaránt gyakoribbá válhatnak ezekben a hetekben az övön aluli ütésekkel kísért hatalmi harcok, balesetek, heves konfliktusok, erőszakos bűncselekmények.

 

 

(A szeptember 28-i teljes holdfogyatkozás, majd a még Mérlegben haladó Vénusz erőpróbáló fényszögei idején bekövetkezett eseményekkel kapcsolatban további fejlemények várhatók, illetve újabb, azokkal analóg történésekre számíthatunk. November 20-án án pl. amikor bepontosult a Vénusz Plútó kvadrátja,  került sor a brutális Mali-i vérengzésre, december 2-án este pedig, néhány nappal a Mars Plútó fényszög egzakttá válása előtt Kaliforniában, dzsihádista merénylők egy fogyatékos-segító központban rendeztek mészárlást.  (A párizsi terrortámadások idején a terroristák szintén azzal adták tanújelét „hősiességüknek”, hogy a legkönnyebb célpontokra, a mozgássérültekre adták le először halálos lövéseiket. Ahogy egy Mérleg Marshoz illik…. )
A Mars- Nap szextil valamelyest enyhíti a Mars- Plútó kvadrát szélsőségeit. A tudatosság, az önmérséklet, diplomácia most is sokat segíthet. Ahelyett, hogy értelmetlen harcokba, vagy olyanokba bocsátkoznánk, melyek megnyeréséhez nem rendelkezünk elég hatékony fegyverekkel, most sokkal jobb erőt gyűjteni, eltöprengeni, milyen üzenete van számunkra ezeknek az eseményeknek, és időt szánni a hatékony stratégiák kidolgozására.

 

 

December 9-én a Merkúr a praktikus és teljesítmény- centrikus Bak jegyébe lép. A szokásosnál hosszabb ideig fog ott tartózkodni, január elején ugyanis csak egy rövid látogatást tesz a Vízöntőben, aztán újra a Bakban kezd el tolatni. Ez alatt az idő alatt kiderül, hogy ragyogó elméleteink kiállják-e a gyakorlat próbáját is. Emiatt borítékolható néhány látványos szempontváltás és újrakezdés is, de ha megfelelő időt szánunk a részletek kidolgozására, később elégedettek leszünk az eredménnyel. A karácsonyi ajándékokat jobb ötlet december 20 előtt megvenni, mielőtt még retrográd árnyékba vonulna. A Merkúr 2016 január 6-án kezd el tolatni.

 

 

 

Mars- Uránusz szembenállás: fokozódó zűrzavar

 

December 10-jén, amikor a bepontosuló Mars- Uránusz szembenállás hatására úgy érezzük, éppen most kell hangot adnunk nemtetszésünknek, nem férünk a bőrünkbe, duzzadunk az energiától és a tettvágytól. A még mindig intenzíven érzékerlhető Plútó- Mars kvadrát hatásai még robbanékonyabbá tehetik ezeket a napokat . E tranzit hatására bizonyos kapcsolatok vagy dolgok véget érhetnek illetve valamilyen fajta irányváltozás, lezárulás következhet be. Az Uránusz robbanásokkal, merényletekkel, repülőszerencsétlenségekkel is kapcsolatban áll: november 23-24-én pl. amikor a Vénusz került szembe az Uránusszal, lőtte le Törökország az orosz gépet, aminek hatására a feszültségek eszkalálódtak. Több mint valószínű tehát, hogy ez a bolygóállás világszerte is nagyobb horderejű eseményeket jelez (Ez a Mars- Plútó kvadrát és a Mars Uránusz szembenállás által befolyásolt napokra, tehát december nagy részére is igaz)

 

 

 

Újhold a Nyilasban : új remények

 

 

újhold 2015 dec 11

 

A december 11-i újholdkor (Bp-en de.11:29) esedékes új kezdetek ily formán még aktuálisabbak, mint általában. Az újhold ígéretes trigont képez az Uránusszal, aminek hatására úgy tűnhet: ha a Mars, Uránusz- Plútó hatások be is zártak néhány ajtót, semeddig sem kell nyalogatni sebeinket, hanem máris elindulhatunk az izgalmas új ösvényeken. A Szaturnusz – Neptun kvadrát azonban még mindig elég intenzíven hat ahhoz, hogy a légvárépítés keserves landoláshoz vezessen. Ugyanezt a tendenciát erősíti az újholdnak a Jupiterrel képezett kvadrátja is. A diszharmonikus bolygóhatások összeadódnak és előre vetítik annak a Szaturnusz- Neptunusz -Jupiter T kvadrátnak a kihívásait, amely 2016 első felében egyéni és kollektív szinteken is rendkívül zavaros helyzeteket jelezhet. (Az elmúlt hónapok blogbejegyzéseiben ( szeptember, október, novemberi előrejelzések, Szaturnusz a Nyilasban, Újra a Nyilasban jár a Szaturnusz, Jupiter – Neptun szembenállás: újabb népvándorlás, A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai, Szaturnusz- Neptunusz kvadrát) ezek természetéről már sok szó esett.
A Vénusz – Neptun trigon felerősítheti megérzéseinket, így ráhangolódhatunk, hogyan kezeljük a leghatékonyabban a küszöbön álló változásokat, egyszersmind azonban hajlamossá tehet arra is, hogy irreális álmokat szőjünk

 

 

A december 14-i Nap- Jupiter kvadrát hatására hajlamosak lehetünk túlzásokba esni. Az óév- búcsúztató bulik hónapjában ez talán nem is lenne akkora baj, de a most ható, többi feszült bolygóbefolyás mellett nem csak a másnaposság okozhat problémákat, ha túlságosan elvetjük a sulykot
Jó hír, hogy a Merkúr- Neptun szextil segíthet ráérezni az egészséges arányokra, így talán nem rugaszkodunk túl messze a valóságtól, a december 17-én a Plútó – Vénusz szextil pedig hozzájárulhat, hogy reálisabban lássuk át érzelmi, üzleti ügyeinket, illetve a megfelelő változtatásokra is sort kerítsünk.

 

 

 

Titkok, rögeszmék, összeesküvés- elméletek, sokkoló események

 

 

December 19, amikor a Merkúr együttállást képez a Plútóval szintén jelentőségteljes napnak igérkezik. Ez a tranzít meglehetősen intenzív, és rögeszméssé tehet, arra azonban kiválóan alkalmas, hogy a dolgok mélyére hatoljunk, titkokat derítsünk ki . Egyszersmind azonban minket is, környezetünket is vitákra hajlamosíthatja. Ezekben az áldatlan interakciókban egy jottányit sem vagyunk hajlandó engedni igazunkból, bizonyos gondolatunk makacsul befészkelik magunkat tudatunkba, esetleg ismerőseink próbálnak meggyőzni arról, hogy valami, amit mindannyian feketének látunk, tulajdonképpen hófehér. Szerencsésebb, ha vitás kérdések tisztázását későbbre halasztjuk

 

 

December 20-án a Merkúr kvadrátot képez az Uránusszal . Ez a bolygókapcsolat aktiválja a most már majdnem pontos Uránusz- Plútó kvadrátot, amely a következő egy hónapban intenzíven érezteti majd a hatását Világszerte nagy horderejű eseményekre számíthatunk. A nagyvilágból sokkoló hírek érkezhetnek és magánéletünkben is érhetnek meglepetések. Mivel mindkét bolygó kapcsolatban áll az utazásokkal (a Merkúr általában véve, az Uránusz pedig a repülőgépekkel, légi közlekedéssel), számíthatunk arra, hogy közlekedés, kisebb- nagyobb utazások közben különféle bonyodalmak merülnek fel. A váratlanul kirobbanó veszekedések, a számítógépekkel és más műszaki cikkekkel kapcsolatos bosszúságok szintén jellemzők lehetnek erre a fényszögre.

 

 

 

Téli napforduló: állandóság a változásban

 

téli napford, 2015

December 22-én, amikor Nap a Bakba (hajnali 5: 48)  lép, a fentebb felsorolt bolygókapcsolatok még intenzíven éreztetik a hatásukat. Mint már többször szó volt róla, a napfordulók és napéjegyenlőségek képletei egy hosszabb, három hónapos időszakot vetítenek előre. A tavaszi napéjegyenlőségig hátralevő hónapokban továbbra is számos váratlan, nem egyszer tragikus fordulat tanúi lehetünk. A Plútóval és az Uránusszal még mindig erőpróbáló fényszögeket képező Mérleg Mars arra figyelmeztethet, hogy a szellem kiszabadult a palackból, inkább sodródunk az eseményekkel semmint alakítjuk őket, időnként pedig egyenesen úgy tűnik, mintha minél jobban igyekeznénk kontrollálni őket, annál inkább elveszítjük az irányítás fölöttük.
A még mindig érzékelhető Neptun – Szaturnusz kvadrát tovább növeli a zavart. Nem léteznek maguktól értetődő haladási irányok, tuti receptek, az egyetlen biztos dolog, hogy akár egyik pillanatról a másikra is minden megváltozhat. Ez tehát még mindig nem a hosszú távú tervek, nagyszabású kezdeményezések időszaka.
Ennek ellenére mégis sikerülhet, anyagi és lelki, érzelmi értelemben vett stabilitást teremteni, a nem egyszer nyugtalanító változások közepette is. Ennek egyik alapfeltételeként valóban eszközölni kell bizonyos változásokat. Nevezetesen, megszabadulunk a szívünknek oly kedves, de a gyakorlatban teljesen működésképtelen elméletektől. Azoktól a vágyálmoktól, amelyeknek annyi de annyi időt szenteltünk, de ez semmivel sem vitt közelebb megvalósulásukhoz, csupán tényleges lehetőségeink elől rabolta az energiát. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a pótcselekvés-szerűen ápolt vagy túlságosan egyoldalúvá vált kapcsolatok is.
Ha a realitásérzék és önfegyelem rugalmassággal, találékonysággal, kreativitással párosul, állandóságot csempészhetünk be a folyamatosan változó körülmények közé is, illetve, a sokadik lezárás után is képesek lehetünk új fejezetet kezdeni.

 

 

 

shrek karácsony

 

 

December 24-én, szenteste, amikor a Vénusz szextilt képez a Jupiterrel , alkalmas arra, hogy némi igyekezettel szeretetteljessé varázsoljuk az ünnepet. Jobb ötlet, ha a családi rendezvények idején inkább ennek a hatásnak adunk teret, semmint a szintén érvényesülő, Hold- Jupiter kvadrátnak, amely hiperkritikussá tehet. Bármennyire igazak is tehát, bánjunk csínján az ilyen típusú megjegyzésekkel: „de Nagyi, hányszor megmondtam már, hogy ki nem állhatom a hányás-zöld pulóvereket”- és inkább annak örüljünk, hogy nagyanyónak még mindig van energiája ajándék-pulcsikat kötögetni.

 

 

 

Telihold a Rákban: ünnepi perpatvarok

 

 

telihold dec 25, 2015

 

Másnap, 25-én azonban a feszültségeket már nem ilyen könnyűa szőnyeg alá söpörni. Az aznapi telihold a családcentrikus Rák jegyében jön létre, egyszersmind azonban erőpróbáló kapcsolatot képez az Uránusszal, Plútóval, Merkúrral és a Marssal is. A nap végére, illetve másnapra , december 26-ra kialakuló Nagy Kereszt formáció hatása emlékeztethet arra, amely 2014 tavaszának eseményeit meghatározta- ez azonban szerencsére csak 24 órán át tart. Ugyanezen a napon hagyja abba tolatását és vált direkt stacionáriusba az Uránusz is, amely felerősíti a Plútóval képezett kvadrátja hatását és a robbanékony formációhoz társítható eseményeket jelez világszerte.

 

Ami a személyes szférát illeti. abban egyébként sincs semmi meglepő, hogy a nagy családi ünnepek a nagy családi viták kirobbanásának is kedveznek. Valamennyien voltunk már olyan a helyzetben, amikor a legnagyobb csendben szerettünk volna közlekedni  leejtettünk egy tálcát, a huzat becsapott egy ajtót vagy épp eltüsszentettük magunkat, pokoli lármával híva fel magunkra a figyelmet.
Nem csoda tehát, ha éppenséggel a szeretet és a család hivatalos ünnepén,a “kötelező” béke és egyetértés időszakában pattannak ki váratlanul az addig szőnyeg alá söpört feszültségek. Köztudott, hogy a magány is jobban fáj ilyenkor, akkor is , vagy akkor talán még jobban, ha rosszul működő kapcsolatok sűrűjében vagyunk szál egyedül

 

 

A jó hír, hogy eközben a Merkúr is trigont képez a Jupiterrel, így remélhető, hogy a józan paraszti ész, a gyakorlati szempontok tompítani fogják a viták élét. A finom ünnepi fogások is oldhatják a feszültségeket, az alkohollal és más tudatmódosító szerekkel azonban jobb csínján bánni.
December 29-én ismét kettős hatások érvényesülnek. A Mars-Merkúr kvadrát hatására akár semmiségek miatt is viták lángolhatnak fel. A párkapcsolatokban felmerülő feszültségeket nemhogy enyhítenék, hanem fokozzák a „beszéljük meg” típusú csevelyek. Ahelyett, hogy az ilyesfajta impulzusoknak engednénk, jobb ötlet a Nap- Neptun szextil energiáit kihasználni. A meditáció, kreatív tevékenység észrevétlenül is képesek helyreállítani az egyensúlyt.
December 31 re virradóan a Vénusz átlép a kalandvágyó, társaságkedvelő Nyilas jegyébe, ahol január 23-ig tartózkodik. Jóllehet e tranzitnak, mindjárt az új év elején meglehetnek a komor momentumai is (a Neptunnal képezett kvadrátja valamint együttállása a Szaturnusszal kimondottan érzelmi, anyagi mélypontokat sejtet), nem kell ennyire előre szaladni. A Szilveszter éjszaka ugyanis könnyed, vidám hangulatban telhet, és valljuk be: az elmúlt év viszontagságai után ránk is fér egy kis szórakozás.

 

Szerzői jog

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ EGY-KÉT SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉHEZ NEM JÁRULOK HOZZÁ!
%d blogger ezt szereti: