asztropressz

Kezdőlap » Aktuális asztro » A Mars áthaladása a Szűz jegyén: kozmikus rendrakás – apró lépésekben

A Mars áthaladása a Szűz jegyén: kozmikus rendrakás – apró lépésekben

 

A Mars október 25-től november 12-ig halad a Szűz jegyében. Eljött hát az ideje, hogy az Oroszlán jegyében való, időnként kétes dicsőségű diadalmenetének kreatív sziporkáit átültessük a gyakorlatba, illetve az akkor felmerült problémákra megoldást találjunk. A kezdeti bonyodalmakat követően jó esély van a sikerre is.

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

A Mars áthaladása a Szűz jegyén: kozmikus rendrakás – apró lépésekben

 

 

 

 

Mars SzűzAz elmúlt hetek bolygómozgásai már eddig is ráirányították a figyelmet Szűz témáira irányították a A Jupiter , egyebek mellett a javítások, fejlesztések princípiuma augusztus 11-én lépett be a jegybe, hogy elkezdje jövő szeptemberig tartó vándorlását. Szintén új kezdeteket jelzett a szeptember 13 -i Szűz újhold, ami egyszersmind részleges napfogyatkozás is volt. Az eklipszek természetéből adódóan tehát sejthető: a szükséges megújulási folyamatok egyszersmind fájdalmasak is, a sikerhez az átlagosnál több áldozatot kell hoznunk és nem is mindig magunktól, hanem külső – belső körülményeink kényszerítő hatására szántuk magunkat a változásokra. Hogy melyek a javításokra, átszervezésekre szoruló életterületek, hol és mi módon válhatunk hatékonyabbá, milyen ismeretekkel kell gyarapodnunk. hogyan gyógyulhatunk vagy növelhetjük testi- lelki állóképességünket, az egyéni horoszkóp adottságaitól függ. A feladat a Szűzbe eső és / vagy a Merkúr uralma alatt álló életterületeken keresendő. Meglehet, míg a Merkúr a Szűzben haladt (augusztus 8 – augusztus 27), már tudatában is voltunk teendőinknek. Most azonban, amikor a Mars, a cselekvés és a kezdeményezés bolygója is ebben a jegyben halad, a tettek mezejére kell lépnünk. (folyt.)

 

 

 

 

 

 

 

Ami meggyógyít és ami megbetegít….

 

 

A Szűz Mars tranzit egészségi vonatkozásai

 
Asklepios_-_EpidaurosA Szűz jegye az egészég és a betegség kérdéseivel is kapcsolatban áll. Bármilyen területét is uralja születési képletünknek, a benne masírozó Mars felszínre hozhatja ezeket a témákat.

Mivel a Szűzön való áthaladása során a Mars több erősen diszharmonikus fényszöget is képez, a téma aktuálisabb, mint általában. (folyt.)

 

Szerzői jog

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ EGY-KÉT SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉHEZ NEM JÁRULOK HOZZÁ!
%d blogger ezt szereti: